Többször volt az Év női autóversenyzője, a lengyel Kia Platinum Cup, valamint a magyar Kia Platinum Rally Cup állandó résztvevője, vezetett már bobot vagy éppen versenykamiont, és saját bevallása szerint nem érzi a veszélyt. Vogel Adriennel karrierje alakulásáról, állóképességről, kiöregedésről, veszélyről és a sztereotípiákról beszélgettünk.

Viszonylag későn, 29 évesen kezdtél sportkarrierbe, mégis, motorsport versenyzőként úgy képzelem, hogy már gyerekként ott álltál apukád mellett és figyelted, ahogy bütyköli az autót.

Gyerekkoromban sokat játszottam az autóval, és igen, bütykölgettem is, igaz, akkor még azt sem tudtam, hogy mi az, hogy motorsport. Kamaszkoromban az első barátom ismertette meg velem a sportágat, vele mentem először rallyra, és igazából ott estem szerelembe. Akkor még nem fogalmazódott meg bennem, hogy valaha a kormány mögé üljek és így vezessek, de az autók és a hangulat elvarázsolt. Ilyen autókat, mint amikkel a versenyen indulnak itthon nem nagyon láttam máshol. Nem száguldoznak Toyota Celica gt-four-ok az utcán. Innen indult az érdeklődésem. 

Az ilyen speciális érdeklődésből ritkán lesz karrier. Hogyan kerültél aztán bele a versenysportba? 

Ez is az akkori páromhoz köthető, aki a társával első magyarként indult privát kamionnal a Dakar-rallyn 5-ek lettek, majd váltottak a pálya kamionversenyre. Csináltak egy csapatot, ahol kezdetben én is dolgoztam. Fotós voltam és cikkeket írtam a hétvégékről, valamint a social médiát és a kamion dekor tervét csináltam és kiviteleztem. Lényegében így kerültem be a sportba. Később érkezett egy telefon, hogy keresnek egy olyan nőt, aki jól vezet és eljönne egy tesztre. Bár eleinte fel sem merült a nevem, mégis én vettem részt a tesztvezetésen, ami nagyon jól sikerült, első- és hátsó kerekes autóval egyaránt. Ezt követően egy lányoknak szóló kupasorozaton, a Lotus Lady’s Cup-on próbálhattam ki magam, hogy megtapasztaljam, milyen is nagy pályán versenyezni. Elsőre negyedikként végeztem és mivel megszűnt ez a széria, ezért a Suzuki kupába folytattam, beülve a fiúk közé. Na, ott kaptam hideget-meleget. Mégis ésszerűbbnek tűnt az ő versenyzésük, mert a lányok között sok volt a cicaharc, ami elég sok rossz döntéshez vezetett a pályán. 

Mit jelent, hogy kaptál hideget-meleget? 

Meg kellett harcolnom minden méterért, mégis, kiszámíthatóbbak voltak a versenytársak. Indultam néhány versenyen, de még nem tudtam egy teljes szezont végigcsinálni. A kései indulás miatt ez már a lengyel márkakupán, a Platinum Cup-on sikerült először és itt már dobogós eredményeim születtek. Közben felkérésre versenyeztem a Maserati Kupában egy 500 lóerős, hátsó kerék meghajtásos autón, ami nagyon nagy újdonság volt, mert addig 100 illetve 140 lóerős kocsikat vezettem. Nagyon kemény feladat volt de jól sikerült, aminek meg is lett az eredménye: elhívtak Kínába kamionversenyezni. Nagyon érdekes momentum és óriási dimenzióváltás volt az életemben az 54 kilómmal elbánni egy ekkora monstrummal és megharcolni a helyezésért. Egy másik alkalommal pedig elhívtak az olimpiai csapatban kormányosnak a bob szakágba. Szóval sok extrém dolgot kipróbáltam, ami mind fejlesztett a saját sportágomban. 

A sok versenyzésben hiszel, mint edzésterv? 

A leghasznosabb, legaktívabb kilométerek, amit versenyben teszek meg. Teszteken nincs meg az a nyomás, az az igazi adrenalin, amit akkor érzel, amikor versenyzel. Sokszor volt korábban probléma, hogy meg kell szokni egy másik típusú autót, amit előtte nem vagy jó ideje nem vezettem. Amikor visszaszoksz egyik verseny után egy másik autóra, eleinte olyan, mintha nem lennél otthon a kocsiban, valami hiányzik. Ezért nagyon fontosak a tesztek is. Nekem nem volt túl sok lehetőségem sok tesztre, inkább a versenyek voltak a tesztek, és abban próbáltam minél többet fejlődni, nem elkövetni kétszer ugyanazt a hibát.

És miből szerzed a motivációt? 

Egy-egy jó versenyből és az útból, ami odaáig visz, hogy részt vehessek ezeken. Az állandó csaták, harcok, küzdelmek szerintem motiválóbbak egy versenyzőnek, mint mondjuk nagy fölényt ráverni valakire egy győzelemnél. 

Rögtön az elején mélységében és belülről megismerted a sportágat és tisztában voltál azzal is, hogy milyen rettenetesen kihívásos dolog a sok alkalmazkodással, kitettséggel mentálisan és fizikailag egyaránt. Mégis a legnehezebb része ennek a sportnak is a partner és szponzorszerzés. Volt erre stratégiád? 

A tapasztalatom mindenképpen segítség volt, hiszen megvan ennek is a metódusa. Természetesen nem úgy működik, hogy becsöngetsz és pénzt kérsz. Megtérülést kell garantálni, amit az eredmények igazolnak. Muszáj a partner fejével gondolkodni, megérteni, hogy neki miért éri meg finanszírozni bennünket. Ez sima biznisz. Ez egy nagyon nehéz folyamat, amiben számomra kedvező volt a tény, hogy nő vagyok, ami új, másfajta marketing lehetőségeket rejt. Persze mindez semmit sem érne, ha hátul mennék és nem lennének meg az eredmények. Az, hogy fiúkat győztem le, hogy első helyen értem célba azonos autókkal legitimálja az értékemet és felkelti az érdeklődést a cégek részéről. A lengyel Orlen például így állt be mögém; ők kerestek meg, hogy szeretnének támogatni. Kapcsolatok, ismeretség és eredmények nélkül szinte lehetetlen elindulni. 

Elég egy nagy támogató, vagy ez a jobb ha több kicsi-nagy-közepes szponzor van? 

Attól függ, hogy egy nagyobb támogató mit tud nyújtani és az mire elég. Nekünk szereznünk kellett további partnereket is, még úgy is, hogy a minimumot céloztuk be. De mi van akkor, ha történik egy baleset, mondjuk a pályaversenyzés alatt és használhatatlanná válik az autó? Nagyon nagy a kockázat, és ha már odáig eljutsz, hogy megvan a minimum, akkor utána valahogy megpróbálod menedzselni azt, hogy ebbe benne maradj. Próbálod nem összegyűrni az autót és nem technikai károkat okozni. Persze ha már úgy kell versenyezned, hogy vigyáznod kell az autóba, akkor már nem teszed bele a maximumot, mert félsz hogy a következő versenyre már nincs meg a  keret. Ezért nincsenek az én történetemben nagyon nagy esések, borulások.

Amit viszont nem tudsz megóvni, az a saját tested, fizikumod és persze a mentális erőnléted. A kamionos versenyen elment például a látásod és olykor eszement tempónál számításba kell venned a legrosszabb eshetőséget is. Hogy lehet ezt feldolgozni? 

A pillanatnyi látásvesztés azon a bizonyos Tátra-teszten történt, a kamiont egy cseh csapattól kaptam. Említettem a srácnak, aki egyébként a Dakaron vezeti ezt a kamiont, hogy egy pillanatra elment a látásom, ahogy a gátlótól kaptam egy ütést. Azt válaszolta: “Ugye?” Vagyis ez vele is előfordul, aki pedig állandóan használja ezt a járművet. Nem az én fizikumom vagy gyakorlatom váltotta ki. 

A balesetek pedig…nem tudom, eleve sok balesetet láttam a sport közelében. Volt az egyik versenyen belém jöttek, beforogtam. Szúrtam egy egyest, de a kocsi nem ment. Kitört a kerekem. Nekem nem volt olyan balesetem, ami megrázott volna. Legalább is a reakcióm mindig az volt, hogy nyomás tovább, csak néha a technika nem engedte. De vannak sajnos komoly balesetek, amik sérüléssel végződnek. A rally ebből a szempontól sokkal veszélyesebb sportág.

Nem volt még olyan pillanat, amikor azt mondtad, hogy na jó, én ezt itt most abbahagyom? 

A rallyban volt. Ott azért több szakaszgyőzelmünk van a kategóriában, de akkora a tempó, ami már kényelmetlen. 180-as tiltás van egy sávos úton fönn az erdőben és egy pici hiba, amitől kiforgom valahol, akkor egy fa állít meg, a szerveimnek meg annyi. Úgyhogy van benne rizikó, de mindig, amikor leérünk a célba, azt érzem, hogy ez nagyon jó volt. Nem tudom, szerintem beteg az agyam, vagy rosszul vagyok összerakva, de még mindig tetszik a dolog.

Többször nyilatkoztad, hogy inkább a pályaversenyeket szereted. Miért? 

Más a kettő, valójában mindkettőt nagyon szeretem. Pályaversenyen zárt pályán indulunk, egyszerre rajtol el a komplett mezőny. Egyedül ülsz az autóban, a füleden a rádióval, de neked kell döntened, a reakcióidra, a habitusodra van bízva minden mozzanat és persze az ellenfeleidre, akik próbálnak mindenben akadályozni. 

Ellentétben a rally-val, ahol melletted ül egy navigátor, szinte teljesen rá kell hagyatkoznod, csapatként működtök. Ha hibázik valamelyikőtök, annak könnyen kiesés a vége. A rally egy tökösebb sport, ott több a veszélyes tényező, nincs nagyon lehetőséged korrigálni, ha lecsúszol a gyorsaságiról. Nincs más, csak fa, szikla, rét vagy egy szakadék, egyikkel se jó találkozni. 

Talán 10 női autóversenyző lehet itthon, így az eredményeid mellett – ahogy te is utaltál rá – kuriózum vagy. De mennyire nehéz skatulya ez? És mennyire kell self brandingelned magad hangsúlyozva, hogy nőként versenyzel? 
Ez a partnerek elvárásáig tart, ezen kívül önmarketinget nem nagyon használok. Az elmúlt tíz évben elértem egy szintű ismertséget Magyarországon és külföldön is, ezért lett elsőként külföldi partnerem. De más márkák is megkeresnek, tavaly például a Magyar Posta a karácsonyi kampányához vagy egy másik reklámhoz a Nádudvari. De ezek mind az ismertség miatt találnak meg. 

És a rally rajongók is jól ismernek. Ma már nem nagyon írnak olyat a posztjaim alá, hogy mit keresek én itt, holott korábban ez előfordult. Inkább olyan visszajelzéseket kapok, hogy üde színfoltja vagyok a sportnak és nekem szurkolnak.

Mit gondolsz arról a nagyon erős sztereotípiáról, hogy a nők nem vezetnek olyan jól, mint a férfiak? 

Aki ezt mondja, azt elviszem vezetni. Vagy adok alá egy autót, menjen ő egy kört, aztán én és utána visszatérünk rá. 

Akkor alaptalannak tartod? 

Elvezetni egy autót és megtanulni stressz helyzetben jól dönteni és megfelelően kormányozni 200 kilométer per óránál az két dolog. Ez utóbbi olyan terület, ami a legtöbb férfinak ugyanúgy nem megy. És ugyanígy, sok belefektetett energiával bárkinek tanulható, legyen férfi vagy nő. Ami ezt a sztereotípiát élteti, hogy jó ideig a családban a férfiak vezettek, így a berögződés hozzájuk társítja ezt a tudást. És valóban általános, hogy a nők körültekintőbbek, megfontoltabbak, így a vezetésben is tűnhetnek olykor lassabbnak. De ez nem bénázás. Mindkét nemben van olyan, akiknek pedig egyáltalán nem megy a vezetés, lehet nem is érdekli őket de rájuk kényszeríti az élet valamilyen formában.

Mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen ebben a sportágban, illetve neked miért sikerült ennyire rövid idő alatt ilyen eredményeket elérni, mi volt a recept? 

Az első és legfontosabb, ami nekem is nagyon rosszul ment, az a türelem. Nagyjából öt éve érek el sikereket, holott 10 éve kezdtem el a sportot. Persze az is relatív, hogy mi a siker? Szerintem a negyedik helyem már annak számít. Mindenki azonnali sikerre vágyik, de ha rögtön menne, akkor mindenki ezt csinálná. Nem véletlenül kellenek az évek, kell a tapasztalat. 

Természetesen kell alázat, ez a második legfontosabb. És kitartás. Ez a három a legfontosabb a tehetség mellett. Ha ez megvan, az eredmények is jönni fognak. 

Érintettük már a biztonságot, de felmerül a korhatár kérdése is: vajon ki lehet-e öregedni az motorsportból? És nőként ott van még a családalapítás kérdése is: egy anyának még inkább visszatartó erő lehet a veszélyes helyzetek vállalása, de akár a sok utazás is.

Ha nincs fizikai korlátja, akkor nincs igazán kiöregedés a sportágban. De a fiatalok egyértelműen bátrabbak és több mindent bevállalnak, így eredményesebbek is. Ilyen értelemben jobb fiatalon elkezdeni. Igaz, idősebben meg tapasztaltabb, nyugodtabb és megfontoltabb. Ezért nyernek világbajnokságot sokan idősebb korban, akár ötvenévesen, a kellő tudás és tapasztalat birtokában. Ha van mögötted egy jó csapat, egy jól felkészített autó, egy jó pilóta, aki el is tudja mondani, hogy mi az, amit az autón változtatni kell, akkor ez bármilyen korban vállalható. 

A család más kérdés és ezt rövidre szabtam: ha megtalálom azt, akivel mindez megvalósítható, akkor átgondolom, hogy szünetet tartok, esetleg abbahagyom a sportot ebben a formában.

Addig is mi vár rád 2024-ben?

Egy hat állomásos Peugeot Kupa Magyarországon, emellett a Róma Rally és a Barum Rally (európabajnoki futam) szeretnénk elindulni, illetve néhány cseh futamon.