Home»First Class»Saját házból milliárdos üzlet – Eco Tiny houses

Saját házból milliárdos üzlet – Eco Tiny houses

0
Shares
Pinterest Google+

Mindössze pár év alatt futott fel az Eco Tiny House vállalkozás, amit Szakács Botond feleségével egy véletlen telekvásárlás és házépítési csorba okán indított el. A vállalkozás mára elérte az ötmillió eurós árbevételt és még bőven tart a fejlődés, holott már most is piacvezetők kínálati és értékesítési szempontból is. Az erdélyi vállalkozó emellett egy másik vállalkozásban is részt vesz, aminek célcsoportja a lokális természeti értékeket kétkeréken élvező túrázó közönség, ráadásul ez az üzlet is komoly változás és terjeszkedés előtt áll. Szakács Botonddal beszélgettünk sikereiről. 

A feleségével mindketten építészmérnök végzettségűek, ma pedig több vállalkozást is képviselnek. Hogyan vitte a pályafutásuk önöket ebbe az irányba? 

Igen, én is és a feleségem, Emőke is építészmérnökit végeztünk. 21 éve tart a kapcsolatunk, együtt nőttünk fel, az egyetemet együtt végeztük el. Bár a családunkban senki sem volt vállalkozó, nekünk már korán világossá vált, hogy ez lesz az irány, amit követni fogunk és mihelyt betöltöttük a 18. életévünket, elindítottuk az első vállalkozásunkat. Aztán az egyetem alatt is vállalkozói szemmel néztünk az oktatásra, nemcsak tanulók voltunk. Tervező cégeknél dolgoztunk, építkezésekkel foglalkoztunk. 

A 2008-as válság hatására az építőipar is komolyan megszenvedte a következményeket. Ekkor úgy döntöttünk, hogy kis lakberendezői üzletet nyitunk, ahol mindenféle lakberendezési kelléket árusítunk. Ez az üzlet hamar kinőtte magát, és több romániai nagyvárosban is lettek munkaállomásaink. Összesen 6-7 ilyen kis üzletünk működött.

Mindig is érdekeltek bennünket az új vállalkozási formák és lehetőségek és folyamatosan képeztük is magunkat ezen a területen. Egy alkalommal véletlenül találkoztunk a “tiny house-okkal”. Akkoriban lakhatás céljából vásároltunk egy területet, amiről utólag derült ki, hogy nem lehetett rá építkezni. Pontosan ismertük a törvényeket, az építkezésre vonatkozó engedélyeket is szigorúan betartottuk, de ez a tiltás a vásárláskor nem derült ki számunkra. Ekkor találkoztunk először az ötlettel, hogy olyan mobil házakat építhetünk, amelyek kerekekkel rendelkeznek. Beleszerettünk ebbe a világba, egyre jobban kezdtük érezni, hogy ez a mobilházak iránti kereslet valójában egy hatalmas piaci lehetőség. Európában még viszonylag kezdetleges volt ez az irányzat, de úgy döntöttünk, hogy egy vállalkozást építünk erre a véletlenre. Addigra már megvolt az a tapasztalatunk,  hogy minden, amibe belefogunk, idővel vállalkozássá válik. 

Hogy fordulhatott elő, hogy nem derült ki előre az, hogy nem tudnak majd építkezni a megvásárolt területre? 

Az egy kivételes és furcsa helyzet volt, ugyanis a terület papírjaiban az szerepelt,  hogy beltelek, viszont pár évvel korábban megváltoztatták – vissza szűkítették – a város határai. Ilyen nagyon-nagyon ritkán fordul elő egyébként, vagyis egyáltalán nem jellemző, de az akkori városvezetés úgy döntött, hogy ebbe az irányba fejleszti a várost, mi pedig elestünk az építkezés lehetőségétől a döntés hatására.  A szomszéd még bent ülhetett, mi meg már külterület lettünk. 

Így alakult, hogy saját mobilházat építettek, ami egy profitábilis üzleti vállalkozás pilot-projektje lett. Milyen egy eco tiny house, hogyan képzeljük el? Hívhatjuk könnyűszerkezetes faháznak? 

Igen, abszolút. Ez az irányzat Amerikából származik, ahol azért is lett ennyire népszerű, mert ezek a házak nagyon közel állnak a hagyományos épületekhez. Nálunk viszont ekkoriban még nem volt olyan elterjedt a könnyűszerkezet alkalmazása az építkezéseknél, mint manapság, amikor kezd népszerűvé válni. De a lényegi különbséget a méretezés adja. 

Rengeteg a külföldi megrendelőjük, főleg Európai országokban. 

Jelenleg már több mint 15 országban vagyunk jelen. Amikor elindultunk, már tudtuk, hogy az értékesítés nem csak Romániára, vagy a közeli régiókra korlátozódik, hanem egész Európában szeretnénk forgalmazni a házainkat. Ezért az építkezést és a vállalkozás beindítását ennek megfelelően terveztük meg, és igyekeztünk a marketingstratégiánkat is ennek megfelelően kialakítani. Az indítás idején, 2016-ban, nagyon kevés gyártó volt ebben az iparágban, és egész Európában talán nem volt több mint 50 vállalkozás, amely ezzel foglalkozott. Azonban azóta a helyzet jelentősen megváltozott, és most már több száz gyártó van a piacon.

Egy ilyen versenyben hogy lehet megőrizni a piaci pozíciót? 

Még mindig nagyon kevés cég van, aki csak ezzel foglalkozik. Az indulásnál és jelenleg is az az egyik legnagyobb előnyünk, hogy ez az egyetlen fókusza a vállalkozásunknak. Nem aprózódunk szét más melléktevékenységekben, hanem kizárólag erre a területre koncentrálunk. Azzal, hogy nem építünk nagy házakat, lehetőségünk nyílt maximálisra fejleszteni és tökéletesíteni a tiny házakat. Ez a hozzáállásunk teszi lehetővé, hogy eddig egész Európában talán mi gyártottuk a legtöbb házat, de ami biztos, hogy a legtöbb féle házat. Körülbelül 350 házat állítottunk elő, melyek közül 250 különböző típusú volt. 

Általában kik a vásárlói, a végfelhasználói a mobil házaknak? 

Rendkívül változatos és sokrétű a mobilházak felhasználási területe, mert különböző célcsoport számára kínál megoldást. Vannak olyan fiatalok, akik már 15-16 éves korukban saját maguknak választják ezt egy egyedi élettérnek. Ezek a házak lehetnek akár első önálló otthonok, amely lehet egy szomszédos utcában, vagy éppen a szülői ház kertjében. Ugyanakkor nagyon gyakori, hogy nyugdíjasok is állandó lakhelyként választják ezeket a mobilházakat. Egyesek pedig második otthonként vagy vendégházként használják őket.

Az utóbbi években azonban főleg B2B-ben, vállalkozásoknak értékesítjük ezeket a mobilházakat. Ilyen cégek általában üdülő- vagy kempingparkokat hoznak létre tiny houseokból, vagy olyan vállalkozások, akik ezeket a házakat tovább bérlik és értékesítik. 

A Covid és a jelenlegi gazdasági környezet, az építőanyag árak emelkedése mennyire volt hatással a vállalkozásra? 

Az építőanyagoknak ára picit stabilizálódott, miközben az egy évvel ezelőtti hullám elég durva volt,  elég nagy fejfájást okozott nekünk. Ami nagy előnyünk, hogy mivel nagyon gyorsan épülnek ezek a házak, ezért nincsenek nagyon hosszú távú szerződéseink, nincsen több évre előre leegyeztetett, lekötött árunk, így viszonylag gyorsan tudtunk reagálni ezekre a növekedésekre, amit így be is tudunk építeni az árképzésünkbe is. 

Mekkora a vállalkozás jelenleg? 

Az utóbbi két évünk elég nagy növekedést hozott, így 30 főről 100-ra emelkedett a létszámunk. Ez abból is adódik, amit már említettem, hogy tényleg csak erre fókuszálunk és a célunk, hogy folyamatosan piacvezetők tudjunk maradni, egyre nagyobb klienseket tudjunk kiszolgálni. Az értékesítési stratégiánk, hogy 80 százalékban a B2B-nek forgalmazunk, ugyanis itt tudunk stabilitást elérni, magas áron értékesíteni, hiszen ezeknek a klienseknek nagyon fontos, hogy milyen minőséget vásárolnak meg, ugyanis ők is tovább értékesítik a termékeket. Az ő érdekük az, hogy minél kevesebb probléma legyen a házaikkal, ezért náluk sokkal fontosabb a hosszú távú minőség és a kiszámítható együttműködés, amiben együtt tudunk növekedni. Minél nagyobbak vagyunk, annál nehezebb lekövetni a piac ingadozását, ehhez pedig elengedhetetlen a stabilitás és a kiszámíthatóság, a tervezhetőség. 

Mennyire lehet kiszolgálni az egyéni igényeket ennél a volumennél? 

Azért itt már elég nehéz teljesen egyedi házakat gyártani, és mindenkinek az igényét szem előtt tartani, ugyanis ez nagyon sok tervezést, nagyon sok projektmenedzsmentet igényel. Míg egy kempingnél vagy egy ingatlanfejlesztőnél lehet, hogy hosszabb a prototípusok legyártása, de amikor megegyezünk a végső termékben, amit nagyobb mennyiségben tudnak értékesíteni, akkor viszont több hónapra le tudják kötni a gyártási kapacitásunkat, mivel 30-40-50 vagy akár 100 házat is rendelnek egyszerre.

Milyen a jelenlegi árbevételük? 

Tavaly öt millió euró volt a forgalmunk. 

Ez hatalmas eredmény különösen úgy, hogy valóban egy véletlen terelte önöket ebbe az irányba. De mégis mi a titok, hogy lesz egy saját életből származó csavaros ötletből ekkora vállalkozás? 

Szerintem egy vállalkozás sikerének a kulcsa és titka az erős csapat, akikkel együtt dolgozik. A csapatunk az igazi erősségünk, mert az emberi kapcsolatokra és az összetartásra épül, azokra az emberekre, akik hozzánk csatlakoztak és mellettünk állnak. Rájuk tudjuk építeni a vállalkozás egészét, és együtt tudunk növekedni és fejlődni.

Ahogy vállalkozásunk megnőtt, és elérte a jelentősebb méretet, már nem csak rólunk, a alapítókról és az eredeti csapatról szól. Már nem az a lényeg, hogy én és Emőke mennyire vagyunk ügyesek. Kinőttünk a pár emberes méretből, és olyan kollégák csatlakoztak hozzánk, akik különböző részlegeket és területeket irányítanak. Ennek köszönhetően a cégünk több részre oszlik fel, és szervezete komplexebbé vált.

Az említett menedzsment csapatunk az egész vállalkozást koordinálja, míg a board tanács felügyeli a cég hosszú távú stratégiáját és irányítását. Az angyalbefektetőinknek köszönhetően pedig lehetőségünk van további tőkebevonásokra, amelyekkel növelhetjük a kapacitásunkat és hatékonyságunkat. Az építőiparban a fejlesztésekhez és a növekedéshez jelentős tőkére van szükség, és ezért is fontos a különböző befektetők bevonása a vállalkozásunkba. A jövőben is szeretnénk folytatni ezt az irányt, és újabb intézményi befektetőket, hogy még nagyobb szintre léphessünk, és sikeresen tovább tudjunk fejlődni. Azonban az alapvető célunk továbbra is az, hogy az ügyfelek elégedettsége és az általunk nyújtott minőség legyen a meghatározó minden lépésünk során.

Mi a hosszú távú cél akár az eladások számának, árbevétel növelésnek vagy a forgalmazás kiterjesztésének tekintetében? 

Ma is startupként tekintünk magunkra, és hiába, hogy mára talán elmondható, hogy mi vagyunk a legnagyobbak a piacon, mégis, ha belegondolok, hogy tavaly 100 házat gyártottunk le nagyjábó 50-60 kliensnek, akkor azt látom, hogy még nagyon messze vagyunk a növekedési plafontól. Ez még mindig nem egy akkora volumen, hiszen Európában több ezer házat is értékesítenek már éves szinten. Vagyis a terveink és a víziónk is sokkal nagyobbak. Szeretnénk az elkövetkezendő 5-8 évben elérni a négy-ötszáz házas termelést évente, és szeretnénk nyitni az államok felé is, bár ez még nem a holnap történése lesz. 

Ha már startupként tekint magukra, az exit kérdése már felmerült? 

Konkrét döntések nincsenek, mivel egy annyira fiatal iparról beszélünk, hogy még nem igazán vannak a piacon olyan nagy szereplők, akik ebbe az irányba léptek volna. Viszont valószínű, hogy ez elég hamar meg fog változni. Az egész high-tech irányt nagy médiafigyelem övezi, a tiny house-ok jó fókuszba kerültek a Covidnak és az építőipari anyagok elszállásának köszönhetően, nem is beszélve a megemelkedett ingatlanpiaci árakról. Egyre több ember fordul az ilyen házak felé, ami egy óriási igényt támaszt a piacon.

Mennyi időt vesz igénybe egy ház legyártása? 

Jelen pillanatban a gyártósoron egy ház hat hetet áll, viszont az átadása sokszor beletelik 4-5 hónapba is. 

Mennyire időtállóak ezek a házak?

Bár a házak mobilisak, a legnagyobb igénybevétel akkor történik, amikor mozgatjuk őket. Jellemzően erre kevés példa van, tehát 90 százalékban ezek a házak mindig ott vannak, ahova mi elvisszük és letesszük. Ha el is kell valahova mozdítani, akkor általában nekünk szólnak. Egyébként mi vagyunk az egyetlenek a piacon, akik teljes körű szolgáltatást tudnak nyújtani a házakkal kapcsolatban, vagyis van külön szállító cégünk, külön alvázgyártó cégünk, és amit nemrég elkezdtünk és folyamatosan építünk ki, az a szervizszolgálatunk, amivel megemeltük a garanciát is a házakra. Így van egyfajta kontrollunk a házak fölött, hiszen tudjuk, hogy évente karbantartották őket, a téli időszakok után nem maradt víz a használaton kívüli házakban, hogyha mozgatni kell, akkor megfelelően vannak mozgatva, stb. Vagyis ahogy bármilyen nyaralónál vagy weekend háznál is fontos a körültekintő állagmegőrzés, hiszen nincs rendszeres használatban, úgy ezeknél a házaknál is jelentősen meg lehet növelni a használat idejét, hogy ha rendszeresen karban vannak tartva.

Egy másik vállalkozást is jegyzel, ez pedig a Bikkla, egy e-kerékpárkölcsönző. Mit érdemes tudni róla? 

Egy konferencián találkoztam a tulajdonosokkal, akiknek volt egy olyan igénye, amit jól tudtunk egyesíteni a tiny house-akkal. A bicikliket azóta mobil házakban tartjuk, így mobilissá vált ez a szolgáltatás. Társtulajdonosok és úgymond befektetők is vagyunk ebben a cégben, vagyis nem veszünk részt a mindennapi operációban. De ez is egy nagyon szép erdélyi startup, és hát szeretnénk, hogyha s hasonló sikereket tudna elérni. 

Hogy jött az ötlet, hogy mobilházakba kerüljenek be a túrabiciklik? 

Amikor mi találkoztunk a Bikklával, akkor ők, mint biciklikölcsönző működtek, viszont nem volt egységes a megjelenésük, a biciklik csak le voltak téve egy helyre az út mellett és onnan lehetett őket bérelni. Ezt oldotta meg, hogy már egy mobilház lett a bérlőpont és idő közben az egész koncepciót elindítottuk a franchiseosítás irányba. Ez egy eléggé nagy lépés és ambiciózus terv. 

Jelenleg Románián, Erdélyen belül négy ponton érhetőek el bérlőpontok, ezt szeretnék szélesíteni? 

Igen, az elképzelés az, hogy olyan turisztikai látványosságokhoz tesszük le a bicikliket, mint amilyen a Szent Anna-tó és a Gyilkos-tó, ugyanis ott ha körbe akarunk járni mindent, akkor az több órát venne igénybe. Viszont hogy ha ezt egy biciklivel tesszük meg, akkor egy félóra-óra alatt be tudjuk járni a környezetet és mindent lesz lehetőségünk megnézni. És nyilván környezetbarát is, tehát nem zavarja meg a természetet. 

Mindkét vállalkozást jellemzi az ökoszemlélet. Ez kiemelten fontos önöknek, ha jól sejtem.

Igen. Mi vidéken nőttünk fel, nagyon közel áll hozzánk a természet, szeretünk minél több időt itt eltölteni, mert itt zajlott a gyerekkorunkat, az erdőn nőttünk fel, az állatok között. És ez a mai napig bennünk van, nem is tudnánk máshogy élni.

Előző cikk

Gasztrokult a kertben

Következő cikk

Hintázz Badacsonyon!