A gasztronómiában és a filmiparban hazánk megtalálta az elmúlt években a helyét, viszont a könnyűzenében van még hova fejlődni, pedig vannak ígéretes előadók – véli Bajnai, aki bízik abban, hogy az új kulturális államtitkár sokat tesz majd ezért a területért is. Számunkban Joós István, a Magneoton kiadó vezérigazgatója elmondja a véleményét a tavalyi év legmegosztóbb NKA-támogatásáról, a kollégiumvezetőt erről is kérdeztük. Szóba került még a fesztiválszezon, a retró zene „jövője”, illetve hogy miért fontos elmennünk lottózni.

 Legutóbb a nem túl vidám ByeAlex–Majka támogatási ügy miatt beszélgettünk. Akkor abban maradtunk, hogy a pályáztatási rendszert átbeszélik. Történt ilyen, esetleg volt szigorítás?
Annyit tudunk tenni, hogy körültekintőbben járunk el. Azt ma is fenntartom, hogy annak, aki zenél, jogában áll pályázni a Nemzeti Kulturális Alaphoz (NKA). Nagyon nehéz egy kollégiumban úgy eljárni, hogy mindig olyan döntések szülessenek, amelyek mindenki ízlését kielégítik. Az viszont fájó, hogy amikor valami jó dolog történik az NKA vagy a Hangfoglaló Program környékén, az nehezebben megy át a köztudatba. Ha kultúráról van szó, nehéz manapság a sajtóba botrányok nélkül bekerülni.

Lehet egy ilyen rendszeren úgy szigorítani, hogy az ne forduljon át cenzúrává?
Csak a saját tapasztalataimról beszélhetek: szerintem az NKA-ban ilyen szóba sem kerülhet, a Hangfoglaló Program Kollégiumban meg pláne. Négy éve vagyok kollégiumvezető, de olyan, hogy valaki nyomást gyakorolt volna ránk egy támogatás vagy nem támogatás érdekében, soha nem történt. Több ezer pályázat megy át a kezünkön egy év alatt, ha volt is arra kísérlet, hogy valaki befolyásoljon minket, az általában elkésett, mire szólt, túl voltunk a döntésen, és nélküle is szakmailag fontosnak ítéltük az adott pályázatot. Politikai nyomás nem érződött soha, a meghatározott törvények alapján működünk, ami azt is jelenti, hogy nem tehetünk meg akármit. Volt olyan, hogy egy videókliphez menyasszonyi ruhát kölcsönöztek, amit nem lehetett elszámolni, de olyan is, hogy egy zenész egy koncert miatt gyorsan hajtott, természetesen a büntetését sem számolhatta el a pályázatában.

 

Úgy értettem, hogy az önök pályáztatásán lehetne úgy szigorítani, hogy abból ne legyen cenzúra, vagy ez lehetetlen?
Az NKA 25 éve működik, aki ma a magyar kultúrában bármit csinál – még ha soha nem is pályázott, vagy tagadja, esetleg nem is tudott róla –, az biztosan volt támogatott, vagy ha nem is ő, a helyszín, a rendezvény, ahol fellépett. Évente 11 ezer pályázatból van, mondjuk, 10–15, amely valamiért „balhét” ér…

Én csak egyre emlékszem. Volt több is?
Nálunk is minden évben van olyan pályázó vagy döntés, amelyről néhányan azt gondolják, vitatni kell, mert, mondjuk, nem felel meg az ő zenei vagy egyéb ízlésüknek. Van, aki megelégszik azzal, hogy egy e-mailben rosszallását fejezi ki, amire annyit lehet mondani, hogy nem vagyunk egyformák, ha más lenne a kollégium összetétele, biztosan más döntések születnének. Aztán vannak azok, akik magasabb szinten próbálnak a maguk igazának érvényt szerezni, és olyanok is, akik a sajtón keresztül akarnak nyomatékot adni a véleményüknek. Aztán vagy beindul a balhé, vagy elhal.

Tegnap találkoztam Joós Istvánnal, a Magneoton kiadó vezérigazgatójával, aki azt mondta, hogy amikor a szakma felháborodott az említett támogatás miatt, akkor azzal saját magát akarta cenzúráztatni.
Nagyon nehéz megfogalmazni, hogy ki a szakma. Nemcsak zenészek vannak, hanem ott van a kiadói ipar, a hangosítók, a rendezvényesek, a menedzserek és sorolhatnánk. Ez egy hatalmas kulturális „iparág”. Vannak, akik megsértődnek azon, hogy kik és mennyi támogatást kapnak vagy kaptak. Az biztos, hogy a könnyűzenei szakmának valamilyen önszerveződésen végig kell mennie, ezért jó, hogy megalakult a Music Hungary Szövetség, amely próbálja a szervezeteket összefogni. Az ilyen „Majka-sztorik” bármikor becsúszhatnak, ahogyan vannak borzasztó színházi előadások és könyvek, meg ronda házak is.

De azzal csak egyetértett, amin a szakma fennakadt?
Maga a dal az én szépérzékemet sem éri el, de ez egy dolog. Láthatóan megvannak a rajongói. Vannak előadók, akiknek nem mennék el a koncertjeire, de vannak emberek, akiknek ez jelenti a szórakozást. Miért ne lehetne ezt tiszteletben tartani?

Annyi biztos, hogy az NKA-nak nincs abban könnyű dolga, hogy a költségvetését kommunikálja, amelyben a könnyűzenei előadók által kitermelt üreshordozó-díj egy része is benne van. Pedig ez árnyalja a helyzetet.
Tegyük tisztába a dolgot! Az NKA forrásainak túlnyomó részét az ötös lottó játékadója jelenti. Ezzel kapcsolatban az lehetne a legfőbb üzenet, hogy tessék sokat lottózni, mi meg bízunk abban, hogy sokáig nincs ötös találat, mert akkor van pluszforrás a kultúrára. (nevet) Ennek a tételnek a töredékét jelenti a közös jogkezelőktől érkező kétféle összeg, közülük az egyik az említett üres adathordozók után szedett adó negyede, amelyből a Hangfoglaló Program is működik. Ezzel kapcsolatban meg azt mondom, hogy tessék sok telefont, tabletet, fényképezőt venni, mert akkor nemcsak a zenészeknek és a művészeknek, de az NKA-nak és a Hangfoglalónak is több jut. Ezek alapján nem tudom megítélni, hogy van-e olyan, aki azt érzi, az ő keresetét költi az NKA. Ugyanakkor tegyük hozzá, hogy ez egy borzasztóan kicsi és bizonyos szempontból elrontott piac, ahol a zenészeknek jórészt nem abból kell megélniük, hogy valamit – koncertjegyet, albumot, produkciót – közvetlenül eladtak, hanem nagyobbrészt rá vannak szorulva a jogdíjakra, illetve a fesztiválokra, amelyekből kvázi egész évre be kellene spájzolniuk. Ha bármi olyan pluszdolgot akarnak, ami nem hoz azonnal pénzt – mondjuk egy új lemezt vagy klipet, ami évek múlva vagy nem közvetlenül termel bevételt –, ahhoz forrásra van szükségük, amelyet nagyon sokszor, és szerintem nagyon helyesen, az NKA valamelyik kollégiuma biztosíthat.

Érdekes, Joós István azt mondta, ha tudja előre ezt a balhét, akkor azt javasolta volna, hogy ne vegyék fel a támogatást.
Kár, hogy még mindig Majkáék klipjét ragozzuk. De azt hiszem, a kiadó se láthatta előre, hogy ez lesz. Nem voltak könnyű helyzetben, szerettek volna egy klipet csinálni, jó zenészei vannak, akartak egy kis pluszpénzt. Miért ne adták volna be a pályázatot? Jól tették, hogy beadták. És a pályázatot elbíráló kollégium sem hibáztatható, hogy két ismert előadónak a kliptervéhez támogatást adott, ráadásul még akkor, amikor az ötleten kívül semmi nem volt meg belőle. Egyébként tényleg azt gondolom, nem ér annyit ez a botrány, hogy így fél-egy év távlatában is erről beszélgessünk. Csepp a tengerben.

Akkor, hogy másról is beszélgessünk, a Bors megszellőztette, hogy mennyit keresnek a sztárok egy koncerten, sokan hárommillió forint közelében, de van, aki afölött. Meglepődött, amikor meglátta?
Ez egy elég csalóka dolog, én tudok ezeknél nagyobb számot is mondani. Adott esetben egy koncertre kifizetett gázsi felmegy 4,7 millió forintig is, de azt nem egy zenész vagy a zenekar viszi haza. Azon osztozik a zenekar, a sokszor másfélszer akkora stáb, a menedzsment, és ki kell fizetni az eszközök egy részét, a szállítást, az utaztatást, ráadásul addig nagyon sok lemezt és klipet el kellett készíteni, hogy egy ekkora gázsiig eljusson valaki. És tegyük fel a kérdést, hány ilyen buli van egy évben? Nem lehet naponta, de még hetente sem elkérni ennyi pénzt. Bemondhatunk ilyen fals összegeket, csak éppen ez viszi félre a dolgot. Ez így jól hangzik, mert aki 100–200 ezer forintból él, az ezt soknak érzékeli, pedig vissza kellene bontani, hogy mennyi munka van ebben. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy aki ennyit kap, az a szakma csúcsa. Megdöbbentő volt számomra, hogy meghívtak minket áprilisban a lengyel Spring Break Showcase fesztiválra, ahol három kiváló magyar együttes is játszott, akiket utána sorra kötöttek le kinti turnékra, fesztiválokra. Közben vannak köztük olyan zenészek, akik, miközben az ország jó hírét viszik, felszolgálói állást keresnek, hogy meg tudjanak élni.

Akkor ki lehet jelenteni, hogy a kisebb-nagyobb sztárok közel hasonló életszínvonalon élnek, mint mi?
Ezt nem tudom, nem is akarok senkinek a zsebében turkálni. Aki ezt tényleg komolyan csinálja, az rengeteg munkát beletesz. Ha egy előadó elmegy csütörtök-péntek-szombat fellépni, akkor abban a 40 órás munkahét valószínűleg bőven benne van, a többi napon mégsem pihenhet.

Kicsit elkanyarodtunk a fő csapásiránytól. Visszatérve a cenzúrához: ahhoz mit szól, hogy egy politikai vicc miatt, amelyet Fluor Tomi „követett el”, a Petőfi Rádió levette a műsoráról a Wellhello számait?
Minden rádió maga dönti el, hogy kit enged be a műsorába. És mit nevezünk cenzúrának? Vannak adók, amelyek nem engednek be fiatal, kevésbé ismert előadókat, mert esetleg még nem hoznak annyi hallgatót, így reklámot. De olyanok is vannak, amelyek a tulajdonosi érdekek miatt azt mondják, hogy ezt beteszem, azt pedig nem. Ebbe beleszólni olyan lenne, mintha a dalok tartalmába akarnék beleszólni. Én nem akarok. Tudok mondani nagyon sok olyan zenekart, amely visíthatna, hogy miért nem kerülnek rádiós játszásba. A Hangfoglaló Programon keresztül az állam nagyon sok pénzt tesz abba, hogy felfuttasson ígéretes előadókat, de ez a rádiók nélkül nagyon nehéz. Ezt a magam részéről sokkal fontosabb problémának tartom.

És ha tényleg kiderülne, hogy cenzúra volt?
Hogyan? Előkerül egy minisztériumi papír? Csatári Bencének, a kiváló rocktörténésznek nemrég megjelent egy könyve Nekem írod a dalt címmel a Kádár-rendszer könnyűzenei cenzúrájáról. Számomra az kiderült belőle, hogy abban a diktatúrában a legtöbb esetben nem volt utasítás a cenzúrára, az elhallgattatásra, hanem sokan mentek a maguk feje után, védték a kis pozíciójukat, a hátsójukat, és félreállítottak zenekarokat vagy dalokat. Az én értelmezésemben az a cenzúra, ha valaki küld egy lepecsételt levelet, amelyben az áll, hogy „ez nem játszható”. Amíg ez nincs, addig túl vannak tolva ezek a történetek. Szerintem sokkal nagyobb probléma, hogy amíg a magyar gasztronómiát és a filmeket – egyébként nagyon helyesen – előtérbe lehetett helyezni, addig a könnyűzenével még nem tartunk ott.

A teljes interjút olvassa el a Business Class Magazin POPSZAKMA című lapszámában! Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!