A Filmalap születése és a filmgyártás hazai átszervezése komoly munkát igényelt, és aggasztó jelenségek előzték meg. Mára szabályozott keretek között, mondhatni, virágzik a hazai filmgyártás, számos rangos nemzetközi elismerést kapnak az elkészült filmek. A Filmalap utódlásánál is nagyobb kérdés, hogy valójában kinek is készülnek a mai filmek, és miért nem fogyasztunk idehaza magyar filmeket?

Az MMKA-tól a Filmalapig

A rendszerváltozás utáni idők szabad légköre logikusan hatott a kor filmpolitikai törekvésére. Megszűnt a politikai kézi vezérlés és központosítás, és a szakma autonóm szervezetei önigazgató módon, szakmai kuratóriumokban osztották el a támogatásra rendelkezésre álló keretösszeget. A Magyar Mozgókép Alapítvány (MMA, később Közalapítvány, MMKA) 1991-ben alakult meg a magyar játék- és dokumentumfilm-gyártás támogatásának céljával. Alapvetően pályázati rendszerben működött, különböző műfaji szakkollégiumok biztosították a sokféleséget. Az alkotók évente egyszer pályázhattak a kiírt tematikának megfelelően a négy kuratórium egyikéhez. A filmeket a költségvetési év végéig el kellett számolni, vagyis le kellett gyártani. Ez az elképzelés viszont teljesen szakmaiatlan volt, látszott, hogy jogászok találták ki politikai megrendelésre. A filmeket túlnyomórészt ezen kényszer miatt nyáron forgatták, esély sem volt hosszabb gyártási ciklusra, amit esetleg alkotói oldalról megkívántak volna. A négy szakmai kollégium valamelyikéből vagy a kollégiumok közös támogatásából együttesen állhatott össze a filmek támogatása, kevesebb mint egy év átfutással. Mivel az egyes kuratóriumok pályázatai sem a kiírás időpontjában, sem témájukban, sem a leadási határidőben nem voltak egyeztetve, a többforrásos modell a valóságban nem nagyon működött.

A filmek alulfinanszírozottsága rendszeresen költségvetési trükközésre kényszerítette a gyártókat. Az állami költségvetéstől való függés sokszor a szakmai függetlenségnek csak az illúzióját jelentette. Az MM(K)A működését elvileg az úgynevezett alapító szervezetek felügyelték, mindezen szervezetek valójában egy adott pillanat filmszakmai viszonyait tükrözték, ami a kétezres évekre már jócskán anakronisztikussá vált. Fiatalabb filmes alkotók felvetették az alapítói kör konszenzusos átalakítását, amire reformtervet is kidolgoztak: az arányosabb és rugalmasabb rendszerre való áttérés azonban nem állt érdekében azoknak a régi „alapítóknak”, akik előjogaikat látták biztosítva a status quóban. Az MM(K)A mellett szintén filmgyártás-finanszírozással foglalkozott az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) az 1996-ban életbe lépett médiatörvény értelmében. A forrást a műsorszolgáltatók befizetései adták, ami elvileg a politikától való nagyobb függetlenséget jelentette – volna. Azonban az ORTT végig a politikai pártok hatalmi harcának terepe volt, ezért valódi függetlenségről nem beszélhettünk.
1992-ben létrejött a Magyar Történelmi Filmalapítvány történelmi témájú dokumentumfilmek támogatására. Ennek forrása az állami költségvetés volt, országgyűlési határozattal, a döntést itt a szakminiszter hozta, természetesen felkért kuratórium javaslatai alapján.

1993-ban pedig létrejött a Nemzeti Kulturális Alap, amely jellemzően forgatókönyvírásra, fejlesztésre, előkészítésre, illetve a gyártási támogatásra adott pénzt (elsősorban kisebb összegeket), amelynek forrása a kulturális járulék nevű különadó volt. Elvileg ez is politikától való függetlenséget garantált volna, de a mindenre ráterjeszkedő magyarországi politikai kultúrától ez az intézmény sem tudott független lenni.
Az így felállt intézményi rendszer formailag erős, autonóm és legitim volt, másfelől informálisan a politikai osztály minden módon próbálta a vélt befolyását érvényesíteni, ezzel persze folyamatosan rombolva az intézmények tekintélyét.
2002-ben megkezdődött a Filmtörvény (2004. évi II. törvény) kidolgozása és elfogadása. A törvény a politikától való elválasztás további garanciájaként nevesítette az MMKA-t mint a filmszakma pénzosztó szervezetét. Emellett az a törvény tette lehetővé a közvetett állami finanszírozást is: az a cég, amely a végleges költségvetés húsz százaléka erejéig befektet a produkcióba, adókedvezményt kap. Ez az elem amellett, hogy új forrást nyitott meg, mivel szigorúan normatív, talán a legfüggetlenebb finanszírozási módot sorakoztatta fel a palettán (más kérdés persze, hogy természetesen már más forrásokból bőségesen megtámogatott produkciók esetében nyílt meg ennek az utolsó ötödnek az igénybevételi lehetősége).
A Filmtörvény életbe lépése után nem sokkal kitörő gazdasági világválság következményeként a megszorító költségvetési ciklusok jelentősen szűkítették az MM(K)A forrásait. A konszolidáció és a meglévő struktúrák fenntartása helyett a 2010-es kormányváltás után megkezdődött az állami filmtámogatási rendszer teljes újragondolása és átszervezése. Addigra azonban már nagy volt a baj: a válság és az MMKA egyre kaotikusabb működése következtében az elmaradó költségvetési források (itt üt vissza, hogy a Filmtörvényben sem merték/akarták normatív alapra helyezni a filmszakmai forrásokat) kipótlására néhány producer bankhitelt vett fel, sokszor a saját magánvagyona terhére. Mivel az ígért pénzek rendre nem érkeztek meg az MM(K)A számlájára, nem egy filmes szakember személy szerint is pénzügyi krízisbe került. Emellett az intézményi krízis is súlyos volt: sorra derültek ki a konkrét adatok a milliárdos hiányokról. Ilyen pillanatban jött létre a Magyar Nemzeti Filmalap. A Filmalap működésének törvényi feltételeit a 2004-es Filmtörvény 2011. évi módosítása tette lehetővé, ekkor került ki a törvényből a Mozgókép Közalapítvány, és e törvény határozta meg a Filmalap felállítását, szervezeti felépítését és működési rendjét.

 

Újjászervezett hazai filmgyártás

A Filmalap alá tartozik szervezeti egységként a Filmarchívum, a Mafilm és a Filmlabor, ami egy koncentráltabb filmipari központ képét mutatja a régi stúdiórendszer bizonyos funkcióit szimuláló hibrid modell formájában.
Az új rendszer átláthatóbban és elszámoltathatóbban kezeli a filmgyártást, támogatási rendszerét pedig a forgatókönyvek alapján osztja ki egy háromfordulós elbírálás után. Először előolvasók kezébe kerül a terv, onnan a forgatókönyv-fejlesztési csapathoz, végül pedig a döntőbizottsághoz. Ennek a bizottságnak volt a tagja Andy Vajna, olyanok mellett, mint Hegedűs Bálint forgatókönyvíró, Kovács András Bálint filmesztéta, Kálmán András jogász, illetve Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója. 
A pályázati kiírások felölelik a forgatókönyvírás, az előkészítés, a gyártás és a forgalmazás szakaszait, támogatást adnak nemzetközi fesztiválokon való megjelenéshez, támogatnak hazai filmes eseményeket, külön program indult az elsőfilmesek helyzetbe hozására Inkubátorprogram néven. A forrásbőség mellett a szakmai hozzáértés jó elegy: sokoldalú és effektív támogatási rendszert épített ki a Filmalap. Magában a fejlesztésben is próbáltak szakmailag előrelépni, és bevezették a többlépcsős fejlesztést, amelynek minden fordulójában a Döntőbizottság tagjai konzultálnak az alkotókkal. Kicsit a régi stúdiók dramaturgiai tanácsát támasztották fel ezzel a munkamódszerrel.

A sikeres fejlesztést lezárva általában a Döntőbizottság javaslatot tesz az adott alkotás támogatására. Ha ez a határozat megszületik, megnyílik az út az előkészítési pályázat felé. Ebben a fázisban a helyszínek megtalálása, az esetleges díszlettervek, a casting mind újabb támpontot ad a gyártási támogatás megítélésében. Itt jön a magyar rendszer egyik érdekessége: az adott produkció gyártására projektcéget kell létrehozni, nyilván azzal a megfontolással, hogy pénzügyileg tiszta és áttekinthető legyen innen a gyártási folyamat.
A magyar állam évi hatmilliárd forinttal támogatja a Magyar Nemzeti Filmalapot, és ehhez jön hozzá az a letétiszámla-rendszer, amelyen a Filmalap különböző cégektől támogatást gyűjt, ezzel kizárva egy harmadik fél, egy közvetítő ügynök jelenlétét, aki magas járulékért cserébe segíti a produkciót.

A teljes interjút olvassa el a Business Class Magazin JÁRMŰIPAR című lapszámában! Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!