Posts Tagged

3D nyomtatás

30 éve alapította meg első közös cégét Falk György és Voloncs György. A két mérnök-üzletember nevéhez fűződik a 3D nyomtatás technológia magyarországi bevezetése és meghonosítása, az első magyarországi forgalomban kapható vektoros térkép, valamint digitális fényképezőgép is, de a VARINEX Zrt. Szent László koponyáját is kinyomtatta, és a bangladesi ikerpár szétválasztásában is részt vett, valamint a járvány alatt kétezer egyedi alkatrészt gyártott a hazai fejlesztésű lélegeztetőgépek számára.  A jubileum alkalmából beszélgettünk velük, valamint a cég ügyvezető igazgatójával, Fehér Zoltánnal. 

Berczeli András mindig is vállalkozó akart lenni, már nagyon fiatalon alapított egy 3D-nyomtatással foglalkozó céget, illetve alapítója volt az első egyetemközi vállalkozásfókuszú diákszervezetnek Budapesten. Az egyetemi tanulmányai nem készítették fel az üzleti életre, de mindig megtalálta a mentorát, ennek következményeképpen lett 25 évesen pénzügyi és stratégiai vezető az OTP Csoport …

Legyen szó regeneratív orvoslásról, személyre szabott medicinák meghatározásáról vagy rehabilitációs robotikáról, a 3D nyomtatás olyan szintet ért el mára, amelyről pár éve még csak sci-fikben olvastunk. Lehetővé vált összetett formájú, méretarányos szerveket nyomtatni, olyan egyszerű szövetekből, mint a porc, vagy épp olyan bonyolultakból, mint a tüdőszövet, hogy életünk hosszát minél tovább kitolhassuk, és egészségesebb, jobb életet élhessünk.