Posts Tagged

adatvédelem

Egyre nyugtalanítóbb, hogy a számítógépeinken tárolt információk gyakorlatilag „sehol sincsenek biztonságban”, erre pedig jobb idejében felkészülni. Egy adattitkosítással foglalkozó cégnek, a hazai IT-világ reménységének, a Tresoritnak viszont úgy tűnik, sikerül megoldást találnia a kínálkozó problémákra. A cég vezérigazgatóját, Lám Istvánt kérdeztük.

Most, hogy nemrég az egész világot megrázta a WannaCry zsarolóvírus támadása, talán még jobban odafigyelünk személyes és nyilvános adataink tárolásának módjára. A vírus ugyanis legfőképp a WindowsXP és Windows7 felhasználóit érintette, ez pedig a Windows10 operációs rendszer megjelenése mellett is, hatalmas felhasználótábort jelent, ám nemcsak emiatt kapott ekkora figyelmet a médiában, hanem a hatalmas pusztítás okán is, hiszen a vírus több százezer gépet fertőzött meg. Magyarországon viszonylag kevés számítógép volt érintett, ám ettől még nagyon fontos, hogy tisztában legyünk pár alapvetéssel, hogyan tároljuk okosan és elzártan adatainkat.

2018. május 25-től kell alkalmazni a 2016. április 27-én az Európai Parlament és a Tanács által megalkotott 2016/679 rendeletet, a GDPR-t (General Data Protection Regulation), amely az 1995-től hatályos Adatvédelmi Irányelvet váltja. A GDPR a jogalkotók reményei szerint rendszerezettebb, átláthatóbb és a mai információs technológiáknak megfelelőbb szabályozási keretrendszert biztosít a természetes személyeknek a személyes adatok kezeléséről, védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról.