Posts Tagged

génmódosítás

Vannak kérdések, amelyek esetében szinte lehetetlen igazságot tenni – az állatkísérletek témaköre pont ilyen. Hiszen jogos elvárás, hogy 2019-ben ne „kínozzanak” állatokat a tudomány nevében, ugyanakkor be kell látni, hogy létfontosságú területeken sérülne a haladás, ha megválnánk ezektől a módszerektől. Mégis jó volna betiltani például a kozmetikai célú állatkísérleteket, amilyen gyorsan csak lehet. A kérdésben Kovács Dominikát, a Pécsi Tudományegyetem PhD-s hallgatóját, biológust kérdeztük. 

Szöcskesteak, növényi hamburger, nyomtatott ételek, mamofánt és ember-disznó hibrid – ha valaki ezeket pár éve felsorolja egy társaságban, akkor rögtön egy egyesült államokbeli, felnőtteknek készített rajzfilmre asszociáltunk volna, pedig napjainkban ez a valóság, és nem fikció. Írásunkban a jövő ételei és gyógymódjai (többek között a génmódosítás) kerülnek terítékre, amelyek megannyi kérdést és feszültséget vonnak maguk után.