Megőrzi függetlenségét Babos Zsili, a város ráncfelvarrója

Babos Zsili Bertalan képzőművész, alkotó, festő egy jelenség. Személyiséget adott Budapest vendéglátó helyiségeinek, és megreformálta a romkocsma fogalmát. Zsili belső enteriőrjei igen különbözőek, mégis egységes hangulatot idéznek, így aki megfordult már az általa megtervezett és kivitelezett helyek valamelyikében, azt könnyen átjárja a déjà vu érzése. Ezek a helyek mind különbözőek, de a lélek ott van összesben.

„Tegnap számoltam éppen össze, 33 helyet csináltam” – kezdi a beszélgetést Babos Zsili Bertalan festő és képzőművész, és körbenéz a Szatyor Bár és Galériában, amely szintén az ő keze munkáját dicséri. Kisképzős tanulmányait követően a Képzőművészeti Egyetemen diplomázott tervezőgrafikusként, de igazából csak egy olyan logót tervezett, amelyre igazán büszke. Figyelme az utóbbi években a festészet felé fordult, de a hírnevet a tíz éve tartó art-kocsmásítás hozta meg neki. „Én voltam az alkalmas személy, aki ezt meg tudta csinálni, és ilyen módon szolgáltatássá tenni a romkocsma designolást” – foglalja össze, hogy miért őt hívják, ha egy-egy helyet át kell varázsolni. A kivitelezés néha napok alatt történik, a tervezés kerül inkább több időbe. „A műterem magánya mellett, egy ilyen projekten mindig többen dolgozunk, jellemzően barátokkal. Inspiráló a közös gondolkodás, amely egy közös alkotást és persze számtalan vidám pillanatot eredményez. Ilyenkor asszimilálódunk a helyhez, reagálunk rá és egymásra, ebből születnek aztán ezek a terek.”

Az évek alatt sokan próbálták leutánozni, akár tárgyhasználatában, akár a kialakításban, és bár vannak íratlan, elleshető szabályszerűségek, a koppintás igazán eredményesen sosem sikerült. „Természetes, hogy engem is értek hatások és inspirációk, de eredetileg nem designer vagyok, így talán elemibb erővel hatott rám az egész alkotói folyamat. Avatatlan szemmel könnyebb volt meglátni a titkot.”

Zsili a mai napig szívesen jár külföldre, de az ötleteket alapvetően nem az európai nagyvárosi szórakozóhelyek, bárok kölcsönözték. „A romkocsmák világa számomra sokkal őszintébb, hiszen magán hordozza mindazt, amit ez a szétlyukasztott, megtépázott, de mindig feltámadó ország is magában rejt. A lomtalanításból kiszeparált holmikból, a nagymama leselejtezett kacatjaiból született meg ez a hangulat. Ez számomra sokkal személyesebb.”

Egyéni stílusa, sajátos montázskultúrája, installációi révén rengeteg megkeresést kapott az elmúlt években. „Volt egy olyan időszak, amikor minden héten felhívtak. Sokszor csak azért, mert a tulajdonos nem volt biztos magában, és odahívott beszélgetni vagy megerősítést kérni.” De ahogy mindennel, ezzel is be lehet telni… és nem is szeretné másolni önmagát.

Most már csak akkor vállal el egy új megkeresést, ha az kihívást is jelent számára. „Sok alkotói energia megy el egy-egy ilyen munka során és otthonra már nem is marad mit hazavinni, hogy a saját festészetével törődjön az ember, pedig az számomra fontosabb. Tíz év telt el azóta, hogy különböző helyeken dolgozom, kicsit elég is volt. Bár lenne még egy csomó ötletem, és pár évig valószínűleg még fogom is csinálni, de szívesebben fordulnék valami nagyobb felé, mint mondjuk egy múzeum vagy egy stadion.”

Felmerül a kérdés, hogy a romkocsma kollektíva miért nem alakult eddig vállalkozássá vagy tervezőirodává, hiszen referencia akad bőven. Ezzel azonban folyamatossá válna az, ami még mindig inkább kaland, és ami így érdekes tud maradni. „Szeretném megőrizni a szabadságomat, és azt csinálni, ami valóban fontos, például a faluban felújítani egy közkutat vagy egy romot. Inkább a természettel kapcsolatos dolgok foglalkoztatnak, mint a bizniszek.”

Nincs igazi ars poeticája, és a kezdeti bizonytalanságok ellenére ma már úgy gondolja, egy-egy ilyen hely sokat tett a szélesebb publikum művészetre neveléséért ezen a vizuális játékosságon keresztül. „Nem akarok brand lenni, sőt, a legjobb felkérések azok, amelyeken együtt gondolkodunk el, és közösen találjuk meg a megoldást. A célom, hogy ezt a dekorációs szintet feljebb emeljem egy művészi szintre és valódi fine arttá transzformáljam, ahogy a régi templomok és katedrálisok is készültek.”

Fotók: Horváth Balázs, Kiss András, Facebook