Van annak valami diszkrét bája, amikor a főszerkesztő és a magazin fotósa reggel háromnegyed tízkor felkapaszkodik az etyeki Öreghegyre, mert borbirtokra az ember csak nem indulhat autóval. Tervünk beigazolódott, 11 órára már túl voltunk a vörösboros eljáráshoz hasonlóan, héjon erjesztéses módszerrel készülő testes és virgonc Királyleányka és a 2016-os hordós Chardonnay kóstolásán. A fogadtatás nem volt hétköznapi, először az új helyi négylábú jóbarát, Brúnó járult elénk, aki egy darabig a távolból figyelt mozdulatlanul, majd amikor meggyőződött ártatlanságunkról, elénk dobott egy fadarabot jelezvén, hogy nálunk a labda. Érthető: az itt megforduló turistacsoportok olyan alapkellékei az etyeki borvidéknek, mint a december eleji dér- és hócsipkedte dűlősorok. Bárhova néztünk, mindenfelé szőlőtőkék kanyarogtak, izgalmas látványt kölcsönözve a birtoknak még az oly rideg és undok ködös idő ellenére is. Brúnó tehát elénk szaladt, aki elődjétől eltérően, még nem szerepel egy boros címkén sem, nem úgy, mint Bijou, a nemrég elpusztult francia bulldog, akinek arcképe a Zöldveltelínit díszíti. Nem sokat váratott magára Hernyák Tamás szőlész-borász és tulajdonos sem, aki jobb szereti, ha Tomiként szólítják. Hamar be is tessékelt bennünket, kávéval kínált, majd bort nyitott és megrakva a tüzet, mesélni kezdett. Idillibb decemberi délelőttöt nem is képzelhettünk volna. Ahogy csordogált a bor és ürült a palack, úgy nyílt ki előttünk a 22 borvidék egyikének izgalmas és kísérletező története, amelyet a Hernyák család képviselője és örököse osztott meg velünk. Generációváltás, champagne-i klíma és a Junibor tagjainak véd- és dacszövetsége: sok mindenre fény derült a borászok új generációjának terveiből.

A Hernyák Birtok étteremként is működő vendégváró helyiségébe belépve, a párás ablakon keresztül Tomi körbemutatott a birtokon, ahonnan most a hideg mellett az eső is visszatartotta a szemlélődő látogatót. A birtok végén egy füvészkert látható, amely nemrégiben épült, de tavasz előtt még üresen áll. Aztán, ha új erőre kap a napsütés és jobbra fordul az idő, kiváló pihenőhely lehet a betérő turistáknak, akik között rengeteg a külföldi látogató. Egy pohár bor vagy kávé elfogyasztása mellett gyönyörködhetnek majd a termeszteni kívánt gyógynövényekben, amelyek pálinkák és keserűk alapjául szolgálhatnak. Miközben őt hallgattuk és az ereszről alácsorgó vízcseppek fátyolán keresztül belefeledkezve fürkésztük az ilyenkor is harmóniát árasztó birtokot, Tomi elmondta, hogy reggel óta vár egy szállítmányra, amely Champagne-ból érkező pezsgőtartó rekeszeket hoz majd. A birtok ugyanis az évi 20-25 ezer palack bor mellett 5 ezer üveg pezsgővel is ellátja a Hernyák családot. De ennek jelentőségéről majd később. Előtte egy gyors öltözés következett, mert Tomi viselete nem volt elég borászos, kellett legalább egy mellény a fotózásra. Amikor ezen mosolyogni kezdtünk, a fiatal tulajdonos elmesélt egy megerősítő történetet, amiből kiderült, bizony akadt olyan borász, akinek jobban kezdtek fogyni a borai, miután ügyelni kezdett a külcsínre.

 

 

 

 

 

Marketing helyett inkább egyedi címkék

Hernyák Tomi néhány fát tett a tűzre, majd eltűnődött. „Már a jövő évi munkákat is befejeztük, és ilyenkor nem sok a tennivaló. Decemberben az ember már megadhatná magát a pihenésnek, de olyan lelkifurdalásom van, amiért nincs semmi dolgom. Ugyan nem nyaralni mentem el, és akadnak apróbb tennivalók, de komolyabb munka nincs, amit nehéz megérteni, mert évközben rengeteg a tennivaló.” Borászélet, gondoltuk a pattogó tűz tövében egy pohár Etyeki Altberget lögybölve, bele-bele nyalintva, csak úgy komótosan, hiszen hiába, kóstolni (is) érkeztünk, de még mindig illetlenül korán volt a jó borhoz is.

Altberg: Hidegen kóstolva zárt, melegedve szép virágos illatot produkál. Kóstolva nincs benne semmiféle késői szürethangulat. Szájban szép érettség, finom ízek. Telt korty a savak is érettek, a 2 gr/l cukor épp csak az érlelhetőséghez tehet hozzá. Érdekes világú, érlelhető bor. (Gault&Millau)

Ez persze csak a tél gondtalan tétlensége, ilyenkor lehet a jövőt tervezni, nagy ívű ábrándokat végigvinni, közösséget építeni, életre szóló kapcsolatokat kötni. Beszélgetésünk alatt mindről hallottunk is. Mégis előbb visszakanyarodtunk a marketing kérdésére: milyen is a jó cégér borászszemmel? Egy bor fontos ismertetője természetesen maga a címke, a Hernyák boroké pedig egyedi, felismerhető, fiatalos és jelképekkel teli. 2012-ben a Cégér pályázat során talált egymásra a megálmodó Hernyák Tomi, a kivitelező és a Hidden Characters két grafikusa, Nagy Dániel és Orbán Péter, akik a Hernyák Birtokra jellemző motívumokkal újították meg az etyeki címkéket. A pályázat célja az volt, hogy a fiatal designerek, a tehetséges grafikusok és a borászok közös munkával javítsanak a borászok vizuális megjelenésén, termékeik eladhatóságán. „A lila szín adott volt a levendula miatt. Ebből született a koncepció, hogy a bor legyen egyúttal szuvenír, amit ha a betérő látogató hazavisz magával, a címke emlékeztesse őt az itt látott tárgyakra, bútorokra, hangulatokra. 6 év után most fogjuk picit átdolgozni a koncepciót, kicsit organikusabb lesz majd.” Az Altberget egyébként egy harang díszíti, de van pénztárgép, traktor, lóca, láda… és mindegyik karakter egy-egy betűt is jegyez, akár a kódolt írásjelek.

Bár a címketervezés izgalmas és igen jól sikerült, más téren nem kerül ekkora hangsúly a marketingre. Pedig fontos volna, ismeri el Hernyák Tomi, de valahogy mégis kissé vállvonogatva beszél posztolásról, brandépítésről. „Nálunk nincs marketing. A boraink évről évre idő előtt elfogynak, akkor meg minek költsek marketingre, ha így sem tudunk elég bort készíteni? Ezzel együtt persze fontosnak tartom a marketinget, mert látom, hogy aki rendszeresen használja a Facebookot, aki hírt ad arról, hogy mi történik a kis gazdaságában, az nagyobb népszerűségre tud szert tenni, mint az, aki reggeltől estig izzadságszagúan dolgozik a földeken, és közben elfelejtett posztolni. Teljesen más a világ manapság, mint 20 éve, amikor édesapámék kezdték, amikor még volt néhány valódi borszakértő és borszakíró, aki járta a borvidékeket, felkutatva az igazi kincseket. Mára bárki indíthat délután egy blogot, és leszólhatja a borodat, még ha fél éve csak kakaós tejet ivott is. Persze nem szabad kiülni a ház elé, és morogni a gyorsan száguldó autókra, hogy porolnak, hanem fel kell venni a versenyt, és meg kell lovagolni a lehetőségeket, mert elfelejtenek. A legtöbb borász így sem a közösségi oldalakon éli az életét, mégis állócsillagok, olyan fantasztikus borokat készítenek, ugyanakkor egyre nyilvánvalóbb, hogy tudni kell használni ezeket a fórumokat.”

Kicsiben, stabilan, egymás között

A Hernyák Birtokot jelenleg egy háromfős „stáb” viszi. Hernyák Laci, Tomi édesapja alapította a birtokot és jegyzi a márkanevet, míg felesége, Vali intézi az adminisztratív feladatokat. A szőlőmunkát tavasztól őszig Tomi mellett napszámosok végzik, aki maga is ott ül a traktoron vagy éppen permetezi a szőlőt. „Szüretkor apuval ketten dolgozzuk fel a szőlőt és készítjük el a mustokat.” Éppen ezért, ha kétszer ennyi bort akarnának megtermelni, szükségük lenne még egy borászra, egy pincemesterre és egy traktorosra. Ám egyelőre nincs szó bővítésről. „Azért tudtunk robbanásszerűen elindulni a nulláról, minden előzetes tőke nélkül, mert ha kevesebb volt a bevétel, akkor meghúztuk a nadrágszíjat, és nem vettünk ki pénzt. De amint van alkalmazott, ezt már nem lehet megtenni. Egy alkalmazottnak egy decemberi hónapban is ugyanúgy ki kell fizetni a pénzt, hiába nincs mit csinálnia.” Egy családi vállalkozásban ez nem okoz akkora problémát, hiszen a családtagok megbeszélik, hogy mire van az adott időszakban inkább szükség: beruházásra, újításokra, helyreállításokra.

Két hordóból borospince

A lemondást és a nélkülözést a Hernyák család mondhatni hozta magával, hiszen Hernyák Laci a kilencvenes években a délszláv háború elől menekült el Bácskáról, a Vajdaságból a magyar fővárosba. „Apu nem hobbiborászként kezdte, mint sokan, akik az építőiparból, a médiából vagy a bankszférából érkezve kezdenek el szőlőt termeszteni. Az első szüret után kéthordónyi bora volt, egy romos pincéje és egy tésztaszűrője, amin keresztül átnyomogatta a szőlőt. Így indult el a borászatunk.”
Tomi Magyarországra költözésükkor még csak ötéves volt, és bár sokat nem érzékelt a változásokból, elmondása szerint nem egyszer volt olyan, hogy szüleinek az arany ékszereket kellett bizományba adniuk, mert arra sem volt elég pénzük, hogy az élelmet vagy a szállást kifizessék. „Emlékszem, egyik nyáron egy alkalommal nézegettük a kirakatokat. Én odatapadtam az üveghez, annyira megtetszett egy társasjáték. Apu akkor azt mondta, hogy rendben, összespóroljuk, és karácsonyra megkaphatom. Erre az időszakra nagyon rányomta a bélyegét a nélkülözés. Emiatt sokkal jobban értékelem, hogy tíz év után az ölembe hullik egy ilyen birtok.”

A teljes cikket olvassa el a Business Class Magazin UTÓDOK című lapszámában!
Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!