A kultúra és annak ágai – jelen esetben a zene – legalább annyira üzlet, mint az autók, a telefonok vagy az órák. Rendhagyó módon Cross rovatunkban Magyarország egyik, ha nem a legsikeresebb együttesének menedzserével beszélgettünk felfutásukról, a hirdetésekről, az átalakulásról, illetve az állami támogatásokról. 

Mióta dolgozol együtt a Punnany Massif zenekarral?
A srácokat nagyon régóta ismerem, mindannyian pécsiek vagyunk. 2009 végén mondtuk ki, hogy fölélesztjük, és újra beindítjuk a Punnanyt. Annyi az előtörténet, hogy a zenekar 2003-ban alakult, 2006-ban szerzői kiadásban kihozták az első lemezüket. Én már a kezdeti időszakban is próbáltam nekik segíteni, amiben csak tudtam. Koncertet szerveztem, ruhamárkaszponzort szereztem, de még nem voltam kimondottan a menedzserük. 2006 után szép lassan lecsengett az első lendület, Wolfie (Farkas Roland, szövegíró – a szerk.) kiköltözött Angliába, és szétszéledt a társaság. 2009-re aztán megfogalmazódott bennünk, hogy kár volt veszni hagyni a zenekart. Ekkor próbáltuk meg újra.

Ha jól tudom, ketten alapították a zenekart, Felcser Máté és Farkas Roland, majd később kibővült a csapat. Mennyire nehezíti, vagy éppen könnyíti meg egy zenekar életét az új tagok érkezése?
Ennek van jó meg rossz oldala is. Nyilván logisztikailag tíz embert jobbra-balra mozgatni a koncertekre nem egyszerű. Az elején ezzel még küzdöttem, de mostanra már beállt egy nagyon jó rendszer. Profi stáb van körülöttük, aki gondjukat viseli. A jó része viszont kezdetektől fogva az volt, hogy zeneileg egy elég változatos eszköztárból tudtunk dolgozni. Egy átlag bandához képest jóval sokoldalúbb hangzásvilágot és produkciót tudtunk megmutatni nemcsak a stúdióban, de az élő fellépések kapcsán is.

 

Ha jól értem, akkor egy ilyen jellegű zenekart marketingszempontból könnyebb eladni, mint mondjuk egy két tagból álló rapcsapatot?
Amikor elkezdtük ezt csinálni, lehet, hogy még így volt. Érdekesebb, újszerűbb dolognak számított, komolyabban vették a promoterek, hogy egy teljesen élő zenekarral lépünk föl. Szokatlan volt, hogy egy hiphopprodukcióban hegedű és nagybőgő is megszólal. Ezek a kuriózumok emelték a produkció komolyságát. Mára viszont nagyot változott a világ. Ha megnézzük Kanye Westet, Drake-et vagy Kendricket, sok esetben azt láthatjuk, hogy mellőznek minden zenei kíséretet. Teljesen egyedül állnak ki, akár egy arénában is. Az persze már más kérdés, hogy olyan látványvilággal megtámogatott show-t kínálnak, amely leviszi az emberek fejét. Újra divatba jött, hogy zenekar nélkül is nagyot lehet gurítani. A hiphop indulásakor szó sem volt semmiféle élő zenekarról, ez egy későbbi fejlemény, hiszen sokáig DJ-vel oldották meg a zenei alapokat.

Hogyan sikerült értékesíteni az új hangszerekkel létrejövő zenei világot, zenei stílust?
2010 tavaszán kaptunk egy lehetőséget, és felléphettünk az akkori Petőfi MR2 Akusztikban. A haveri körből és a korábbi társfellépőkből állítottuk össze erre az alkalomra a zenekart. Akkor még nem voltak állandóak a tagok, de ez a csapat lett később a magja annak, amit ma Punnanyként ismer a közönség. Persze, azóta már bővültünk, és tagcseréink is voltak. Akkoriban nagy erősségnek számított, hogy zeneileg sokkal kifinomultabb, sokkal értékelhetőbb hiphopot játszottunk, mint amihez az átlagember hozzászokott. Ezáltal eladhatóbb volt a dolog.

Szerinted melyek voltak a sorsfordító évek a zenekar életében?
2010-ben jelentkeztünk egy új dallal: ez volt a Telik, amihez elkészült a csapat első videoklipje. Itt már érezhető volt valami. Hozzá kell tennem, hogy az első lemez, a 2006-os Körkorkép underground körökben elég jót ment. Nagyon jó visszhangot kapott, de nem volt folytatás. Következett egy négyéves szünet. Mikor visszatértünk ezzel a számmal, már dolgoztunk a második nagylemezükön. Jó volt látni, hogy annyira sok ötletük volt otthon a fiókban, hogy rögtön dupla nagylemez lett belőle, mert nem fért volna rá egyre. Ez lett a Shen Kick című lemez. Egy elég erős asztalra csapás volt, amely jelezte azt, hogy a Punnany rendkívül sok ötlettel tért vissza. A duplalemezen több mint 20 új dal volt. 2011-ben jött a Sun Kick című kislemez, amin már olyan dalok voltak, amik tényleg áttörték az addigi plafonunkat, és országszerte népszerűek lettünk, például az Élvezd című számunkkal, ami az egyik legnagyobb slágerünk lett. Ekkor kihoztunk hozzá egy videoklipet is, de még mielőtt az megjelent volna, kikerült a netre egy rajongói feltöltés, amely már hat-hét milliónál tartott. Teljesen példátlan volt, hogy egy videoklip nélküli szám ilyen nézettséget érjen el. Amikor indultunk, az egymilliós YouTube-nézettség nagyon távolinak tűnt, aki e fölött tudott produkálni, az nagyon erősnek számított. Az Élvezd című szám jelenleg 20 millió fölött van.

Az akkori egymillió mai viszonylatban mennyinek számít? Mi az, amire azt mondod ma, hogy olyan, mint az akkori egymillió?
Tízmillió. Ma már annyira elterjedt a videófogyasztás és a videónézés, hogy tágulnak a határok. Ma már egy viszonylag ismert előadótól az egymilliós nézettség a minimum elvárható. A mainstream pop szakmában is folyamatosan megdőlnek ezek a rekordok. A Gangnam Style az 1 milliárddal akkoriban elképzelhetetlennek tűnt, de ma már a több milliárdos nézettség sem ritka. A videók fogyasztásának állandó bővülését jelzik ezek a számok.

Azt mondtad, hogy a 2010-es, 2012-es évek tekinthetőek sorsfordítónak. Hogyan kellett megváltoztatni a zenekar stratégiáját?
Ez egy tanulási és érési folyamat volt a zenekar életében. Addigra már szerencsére eljutottunk oda, hogy a gyerekbetegségeit kinőtte a társaság. A szakmának ebben a részében, az élő koncertezésnél nagyon komoly önfegyelemre van szükség.

Pontosnak kell lenni, képben kell lenni, oda kell érni időben, józannak, felkészültnek kell lenni, jól begyakorolt műsort kell prezentálni.

Mi már szerencsére eljutottunk oda, hogy ezt simán hozta a zenekar. Amikor igazán elindultunk, már tudtuk hozni a profi hozzáállást. Ez nagyon sokat segített. Én azt mondom, hogy egy zenekarnak egészséges dolog egy ilyenfajta felfutási időszakot megélnie, amikor a kis klubokban kezdi el megtapasztalni azt, hogy milyen turnézni, és milyen fizikai és szellemi megterheléssel jár egy héten négyszer fellépni egymás után. Megtudni, mi kell ahhoz, hogy tényleg jó legyél, és minden esetben hozd az elvárható szintet. Kifizetődő szépen fokozatosan lépegetni felfelé a ranglétrán. Nehéz ügy lehet, amikor egyik napról a másikra beüt a hírnév, és ott találod magadat valamelyik fesztivál nagyszínpadán, tapasztalat nélkül.

A teljes interjút olvassa el a Business Class Magazin PÉNZFORGATÓK című lapszámában! 
Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!