Home»Startup»High-tech ökomozgalom menő mopeddel

High-tech ökomozgalom menő mopeddel

1
Shares
Pinterest Google+

Magyar fejlesztők ötlete tenné fenntarthatóvá a városi közlekedést. A Servo Movement célja dugók és légszennyezés nélküli elektromos városi közlekedés kialakítása. Csapó Balázs alapítóval beszélgettünk a fejlesztés tesztelési ideje alatt.

Élhetőbb város – töltőállomásokkal

„Tíz évvel ezelőtt jött az ötlet Pekingben, amikor azt láttam, hogy az átlagemberek átülnek a biciklikről az elektromos járművekre. Arra gondoltam, hogy a légszennyezés visszaszorítása mellett megoldható lenne az a probléma, amely az autós közlekedés eredménye a városokban: a sok idő- és energiapazarlás” – emlékezett vissza az ötlet csíráira Csapó Balázs, a Servo Movement alapítója. Úgy véli, bármennyire is fejlesztjük az autós közlekedési infrastruktúrát, attól még nem lesz kevesebb autó. Ezzel párhuzamosan egy másik vonalon is gondolkodott: négy évvel ezelőtt egy energetikai céggel diskurált a jövőbeli víziókról, amikor ráébredt, hogy az elektromos autós infrastruktúra legnagyobb problémája maga a töltés. Elektromos autó vásárlásakor mindenkinek az az első kérdése, hogy mekkora a kocsi hatótávolsága. „A járműfejlesztők jelenleg azzal licitálnak egymásra, hogy ki tud nagyobb hatótávú járművet fejleszteni, én meg arra gondoltam, hogy nem ezt kell növelni, hanem a töltést kell kényelmessé tenni” – mondta az ötletgazda, aki egy találó hasonlattal is érzékeltette a lényeget: – Akkor nem úgy kellene közlekednünk, mint a tevével, amely az oázisban teleissza a púpjait egy másik oázisig, hanem ahogy a lóval, amely a mezőn halad, amikor pedig megáll, lehajol, és legel. Ezt a kényelmi állapotot a könnyű elektromos járművek elterjedése érdekében teremtenék meg, feloldva az autók okozta dugókat – amelyekben ráadásul gyakran egy ember ül.

„Minden ilyen járművet egy közönséges, 220 voltos konnektorról fel lehet tölteni, de csak otthon vagy a munkahelyen. A mi alapötletünk, hogy a konnektort ki kell vinni az utcára. Miért ne lehetne minden sarkon egy töltő, ha az áram már ott van?”

– magyarázta Csapó Balázs. Így született meg a sharing economy gondolatán alapuló magyar rendszer legfőbb eleme, a Servo Powershare, a világ első, mindenki számára nyitott közösségi elektromosáram-megosztó rendszere. (A sharing economy – magyarul közösségi gazdaság – olyan szociális rendszer, amelyben a közösség is hozzáférhet a szolgáltatásokhoz, árukhoz, adatokhoz, tudáshoz, illetve a kihasználatlan termékek, szolgáltatások megosztásához szükséges információhoz.) A töltőállomás megosztja a közterületeken elérhető szabványos elektromosáram-végpontokat, amivel lehetővé teszi az elektromos eszközök töltését és üzemeltetését. Mivel szabványos USB-csatlakozó is van rajta, akár telefon, iPad vagy drón feltöltésére is alkalmas, de a körúton is kiporszívózhatjuk vele az autónkat, ha éppen ahhoz van kedvünk, megspórolva egy sorbaállást a kutakon. Az állomásokat telefonos applikációval lehet használni némi díj ellenében, a bevétel az elektromoshálózat-megosztók, az üzemeltetők és a rendszer fejlesztői között oszlana meg.

Az elektromos moped igenis menő

A Servo Movement második eleme egy Linda névre keresztelt elektromos moped. A moped egyébként egy autonóm, fiatal sorozatkarakterről, Veszprémi Lindáról kapta a nevét, aki Babettával járta a várost. A 70-es, 80-as években ültek fel a nők motorkerékpárra, amikor kezdtek megjelenni a könnyű robogók és a mopedek, így a divatos dolog egy akkori sorozatban könnyen toposszá vált. „Nagyon fontos, hogy a nők is merjenek robogóra ülni.

Az uniszex dizájnú Linda a 2019-es Babetta.”

A Linda egy prémium dizájntermék a modern középosztálybeli európai városlakók számára. „Úgy gondoljuk, hogy a Linda a XXI. századi európai ember stílusának, kényelmének és elvárásainak megfelelő robogó, még az autó presztízsével és komfortjával is képes konkurálni. Ezzel az eszközzel fel tudjuk hívni magunkra a figyelmet egy kiállításon, az utcán vagy egy konferencián” – mutatta be az alapító a saját fejlesztésű elektromos robogójukat. A kompozitkarosszériás Linda moped leginkább egy sci-fi filmből kiemelt járműre hasonlít. A kerékben elektromos agymotorok kaptak helyet, a padlólemez alá lítiumion-akkumulátorok vannak beszerelve, az ülés alól pedig egy töltőkábelt lehet kihúzni, amely használat után magától föltekeredik. A műszerfal helyén egy LCD kijelző van, de a telefon is odarögzíthető. A járgány egy elektromos applikációval vezérelhető, ugyanennek az alkalmazásnak a térképes nézetéből pedig kideríthető, hogy a kiépítendő töltőhálózat hol vehető igénybe.

Csapó Balázs a piacra lépés terveiről elmondta, hogy idén ősszel-télen elkezdenek információkat szivárogtatni, 2019 tavaszától pedig értékesíteni fognak egy limitált szériát is. Már nagyon sok az érdeklődő, de csak kisszériás gyártást terveznek. „Nagyon fontos, hogy azokban a városokban adjunk el járműveket influencereknek, ahova töltőállomásokat fejlesztünk. Nem szeretnénk a járműveket szétszórni a világban, hogy ne csak egy dísztárgy legyen, hanem a városokban tegye érdekessé és könnyűvé az elektromos közlekedést” – mondta el.

Természetesen nem csak a figyelemfelkeltés a cél. A Linda nagyon praktikus, hiszen alaposan átgondolt, funkcionális dizájnmegfontolásokra épült. A 2017-es európai direktíva alapján ez a moped L1eB kategóriás, amely nagyjából az 50 köbcentis robogónak felel meg. Kell hozzá bukósisak, AM segédmotoros jogosítvány, és 45 km/h a megengedett legnagyobb sebessége.

„A Linda egy pillekönnyű, üvegszál kompozitból készült jármű, nagyon dinamikus, annyira gyors, hogy digitálisan vissza is kell fogni a jármű teljesítményét. Városi közlekedésre tökéletesen alkalmas.”

A Lindát azért helyezték a fejlesztők egy konkrét kategóriába, hogy Európában ne legyen gond az értékesítésével és az engedélyeztetésével.

Elektromos járműből okoseszköz

„Internet van a töltőponton és az okostelefonon is, így már csak a járműbe kell biztosítani, hogy kitágítsuk a felhasználói élményt. Rengeteg adatot tudunk nyerni arról, milyen az optimális jármű: milyen a hatótávja az adott domborzati körülmények között, az adott felhasználási stílus függvényében, és vissza tudjuk küldeni a felhasználó telefonjára. Így már nem lehet neki kétséges, hogy eljut-e A pontból B-be, hiszen látja a hatótávját a kijelzőn, és hogy hol vannak Powershare töltőállomások. Ez az ökoszisztéma lényege – mondta Csapó Balázs az általuk kifejlesztett Servo OBU KIT városi járművek fedélzeti számítógépéről, amellyel bármelyik elektromos jármű okoseszközzé alakítható. – Az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazat az elektromoskerékpár-gyártás és -kereskedelem, de infrastruktúrában ezt nem értük még utol. Már nem az egyes városokban kell piacot nyitni, hanem csak kényelmesebbé kell tenni a használatukat.”

Tesztelés és terjeszkedés

 Az elektromos járművek és töltőházak tesztelésére, valamint későbbi piaci bevezetésére indult, egy hónapos kísérleti projekt Veszprémben október 17-én zárult le. A városban nyolc helyen építettek ki töltőpontokat, amelyek a tesztüzem alatt ingyen hozzáférhetőek voltak, és az elektromos járművek mellett telefonok, laptopok töltésére is használhatták őket. „Az életükhöz passzoló járműveket adtunk a tesztelőinknek – elektromos kerékpárt, robogót, kompakt rollert –, a töltőpontok pedig a mindennapi életük szempontjából releváns helyekre kerültek” – tudtuk meg az alapítótól, aki a Linda prototípusával járta a várost. A tesztelők internetre kötött fedélzeti egységekkel kaptak visszajelzést a rendszer használatáról. „A legfontosabb visszajelzés a fejlesztésről, hogy az emberek értik a rendszert, képesek könnyedén regisztrálni, használni, annak ellenére, hogy a szoftver, a hardver és az üzleti modell is csak prototípus” – mondta el Csapó Balázs.

A teljes cikket olvassa el a Business Class Magazin 4.0 című lapszámában! Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!

Előző cikk

Az autózás forradalma

Következő cikk

Elektromos gyártásba kezd Magyarországon a három német autóipari főszereplő