Home»Lifestyle»Bohócok, avagy a nevetés és a rettegés nagykövetei a divatban

Bohócok, avagy a nevetés és a rettegés nagykövetei a divatban

1
Shares
Pinterest Google+

A bohócok a cirkuszok és varieték állandó résztvevői, akik képesek bárkit megnevettetni. A mulattatás nagymestereiként bármit bevetnek a siker érdekében, többféle hangszeren játszanak, artistamutatványokat mutatnak be, és ha kell, a négy sarkából kifordítják a világot. A gyerekek többsége imádja őket, mert színesek, viccesek, és persze mindenféle őrültséget megtesznek egy jó poén kedvéért. A vidám maszkok mögött sokszor keserű életutak, szomorú sorsok és szürke hétköznapok bújnak meg sok-sok félelemmel, csalódottsággal, mellőzöttséggel. A manézs vibrálóan üde alakjait nemcsak a zene-, a film- és a képzőművészet, hanem a divatvilág is sokszor felhasználta. A következő különleges összeállításban a bohócot mint inspirációs forrást mutatjuk be a vezető márkák művészi önkifejezésein keresztül.

Egy kis bohóctörténelem

Egyes cirkusztörténeti leírások szerint a szórakoztatás műfaja és maga a bohóc karakter a középkori udvari bolond figurájától eredeztethető. Ám a valódi históriájuk az ókori görög színjátszásból indult ki, amikor a komikus színész a megformált jellem egy meghatározó személyiségjegyét eltúlozva, vicces helyzetbe hozva megnevettette a közönségét. A vásári szórakoztatás – a mai színház elődjeként – a középkorban lett népszerű, ahol a kimondatlan vallási és politikai véleményeknek a bohóc karakterével adtak hangot. A harsány utcai komédiások sokszor túlzóan szókimondó, trágár és sértő kifejezésekkel tették nevetség tárgyává a célpontjukat. A középkori udvari bolond figurája a 15. században terjedt el. Vicces, kétbalkezes, ám roppant cinikus és megalkuvó tagja volt a királyi palotáknak. Ezekben az évtizedekben bukkant fel az irodalomtörténet legismertebb clown alakja, Shakespeare Lear királyának bolondja is. A 16. században az olasz commedia dell’arte már neveket adott a különböző bohócainak: Harlequin az egyszerű, szerelmes parasztfiú, Pierrot a reménytelenül érzékeny, a klasszikus síró-nevető, Columbine pedig a tökéletes lánybohóc lett. A színházi karakterépítések során a kinézetük egységessé vált: színes, fodros gallérú ruhákat, nagyméretű cipőket és komikus maszkokat kaptak. Ám a színház világa egy idő után nem tudott mit kezdeni a bolondos figurával, így lassan átkerült a cirkuszok féktelenül szórakoztató gépezetébe, ahol mindmáig érvényesülni tud. A bohócok később az előkelő angliai derbik szüneteiben a lóverseny izgalmaiban kifáradt nézőket mentették meg az unalomtól, a 18. században pedig már akrobatikus mutatványokat is végrehajtottak, ekkor született meg a mai bohóc elődje, a festett arcú harlekin karakter. A különféle művészeti ágakban, így a festészetben is felbukkant a clown, Watteau, Picasso, Miró és Chagall javarészt önkifejezésre, önarcképek megalkotásánál keltette életre. Ma már a marketing- és reklámipar is előszeretettel használja, a zenében és a divatban pedig inspirációs forrásként jelenik meg.

Kuloulrofóbiának hívják azt a félelmet, amikor valaki fél a bohócoktól. A szakértők szerint valamiféle traumatizált állapotból alakulhat ki a bohócfóbia, amikor egy ismerős arcot vagy testformát társítanak a rettegésük tárgyához. A különleges jelenség kezelésére egyes angliai cirkuszi rendezvények során pszichológusokkal és úgynevezett bohócfóbia-tanácsadásokkal segítik feldolgozni a túláradó bohóckarakter által kiváltott élményeket. Így már érthető, miért kelt félelmet Joker a Batman-filmekben, vagy miért futkos a hideg a hátunkon Stephen King 1986-os regénye alapján készült, Az című mozifilm főgonosza láttán. Érdekes, hogy mindezek dacára a McDonald’s évtizedek óta megtartotta a sárga-piros színekben pompázó Ronald figuráját, akivel a gyerekek szívesen fotózkodnak az ismert gyorsétterem bejáratánál.

A Christian Dior elbohóckodta a divathetet?

A legpatinásabb francia divatház egy igazán meghökkentő tematikára építette fel a legújabb kollekciójának bemutatóját. A Dior 2019. tavaszi haute couture gyűjteményében az ismert szomorú bohóc, Pierrot figuráját keltette életre a sikkes és erős nő megjelenésével összemosva. Fekete-fehér sziluettek, csillogó díszítések és krémszínű meglepetések egy kissé nyomasztó, ám roppant látványos cirkuszi előadásban. 
Amikor John Galliano távozott a Christian Dior éléről, akkor azt hittük, hogy olyan mesés szetteket és bemutatókat soha többé nem fogunk látni, mint nála. A ruhák előkelősége és nagyvonalúsága valóban háttérbe szorult, de afashion show-k különleges hangulata megmaradt. Ez Maria Grazia Chiuri kreatív vezető fantáziavilágának köszönhető, ugyanis az elmúlt szezonok prezentációi jócskán túlszárnyalták Bill Gaytten és Raf Simons munkáit. Chiuri egy-egy elgondolkodtató – néha kissé nyomasztó – tematikára fűzi fel az aktuális szezon kollekcióit és azok előadását. Láthattunk tőle fekete-fehér díszletbe költöztetett, titkokkal átszőtt bemutatót, krémszínű mámorban úszó francia eleganciát és modern táncszínházi performanszba helyezett nagyvárosi nőket is.
A Dior 2019. tavaszi haute couture gyűjteménye eltér a megszokott témaválasztásoktól. A  bemutató ezúttal – a divathét kiemelkedő eseményeként – a párizsiRodin Múzeum impozáns kertjében felállított cirkuszi sátorban óriási figyelmet kapott. Az arany-fehérben tündöklő helyszín belső terében a misztikus fények és a kígyózó széksorok pillanatok alatt beindították a meghívottak fantáziáját. A sátorba lépve minden vendég a porondot, a zenekari karzatot és az egzotikus állatokat kereste. Amikor a fények kihunytak, a széksorok között fekete-fehér ruhába öltözött akrobaták érkeztek. A gravitáció törvényeit meghazudtoló erőemelő számokkal jelezték, ez egy nem mindennapi előadás lesz.

A kifutó félhomályában felbukkantak a teljesen egyforma Stephen Jones Millinery fejdíszeket viselő modellek. A monokróm szettek észrevétlenül átváltoztak az ismert szomorú bohóc, Pierrot jelmezeivé. A lefátyolozott arcok, a mélabús tekintetek az elnyomott és kiszolgáltatott nők életét jelképezték, akik a vastag sminkjükkel és kifinomult megjelenésükkel próbálják elrejteni a sorsukat a világ elől. A könnyed textíliák, a merész ívek és a csillogó díszítések pedig az erős nő képét festik meg, aki képes kiszakadni az elnyomásból, és eléri céljait. Hirtelen egy hamisítatlan feminista gondolatiság szökött át a bemutatón. Ahogyan a hétköznapokban, úgy a divatban sem lehet alárendeltségben élni és alkotni. A divat pedig demokrácia, nem diktatúra. A divat mindig az elfogadás, a játékosság és a stílus különös keverékéből áll össze.
Maria Grazia Chiuri couture darabjai a határozott vonalvezetés és erőteljes kontrasztok csodás együttállásából keltek életre. Elképesztő képi világgal és szimbolikákkal dolgozott. A szigorú fekete-piros nadrágos szettjeit kiválóan ellenpontozta a földet söprő arany-nude kreációkkal. A nyomott minták jól működtek a kézi hímzésekkel, a végtelen fodrokban hullámzó, monokróm alkotások sejtelmesen vonzó megjelenést kölcsönöztek viselőiknek. A pompás gallérok, a libbenő hullámok és az előkelő masnik mutatták, ez nem egy szokványos hétfő délutáni bohóckodás a parkban, hanem egy milliméterről milliméterre átgondolt, ugyanakkor magas színvonalon megalkotott művészi önkifejezés. Egy ízig-vérig couture show.

Kortárs művészet vagy társadalmi görbe tükör?

A felesleges, a mesterséges és a bomlás háromszögében alkotta meg a tavaszi kollekcióját a Maison Margiela. A hagyományos vonalaktól jócskán elrugaszkodó márka jelenlegi kreatív vezetője, John Galliano egy valóságos vizuális cunamit zúdított a párizsi couture week vendégeire, amikor kifutóra küldte a legfrissebb munkáit. A nagyvárosok túlzásai, a tomboló energiák és az utcai művészet különös darabjai egy igazán elgondolkodtató sorozatban keltek életre.A Maison Margiela sohasem a visszafogott és hagyományos szabásvonalairól volt ismert. A klasszikus értékeket kétségbe vonó, a tekintélyromboló gondolkodásmódú és a túlmisztifikált párizsi couture módszereit megkérdőjelező, ugyanakkor a kidolgozás minden apró részletébe beavató márkát képviseli. Kerüli a pompát és a csillogást, a puha bársonyok, a fénylő selymek és a szálló tüllök is az anyagraktár mélyén maradnak, helyettük a durva vásznakat és a sűrű szövésű textíliákat részesíti előnyben. Nem véletlenül, már ezzel is sejtet valamit… Az első pillantásra giccses káosznak tűnő látványvilága, az egyszerre tombolni vágyó és feszítően drámai hangulatot árasztó ruhák a testet próbababaként, durva torzóként mutatják be. Ez az avantgárd világ egy különös street arta leginkábburban couture-neknevezhető irányzatot képviseli, amelyben maga a bemutató is egy művészi installáció vagy éppen egy meghökkentő performansz.

John Galliano kreatív igazgató a 2019. tavaszi Maison Margiela kollekció ötletét egy túlpörgött, hanyatlásnak indult világból merítette. A vibráló színekben tobzódó graffitik, a metropoliszok villodzó fényei és a szédítően felgyorsult életritmus kitűnő leképezését adta át a ruhák nyelvén. A Paris Fashion Week kifutójára érkező couture szettek „a felesleget, a mesterségeset, a bomlást” hivatottak prezentálni, kiemelve a napjaink legégetőbb gazdasági problémáit, a túltermelést és a megállíthatatlan fogyasztás romboló hatásait. Galliano okosan és jól felépítetten használja a látványt a meghökkentésre. A Christian Diornál látott, modern romantikába csomagolt szenvedély, az előkelően királynői szabásvonalak, az ámulatba ejtő szoknyarészek és a klasszikus couture értékek oly távol állnak Martin Margiela aktuális gyűjteményétől, mint Makó Jeruzsálemtől. Ám az előadás mégis hatalmába kerít, sokkol és lenyűgöz. A kaotikus festmények képében életre kelt darabok mozgó próbababákká, ízléstelenül felöltözött nagyvárosi bohócokká teszik a viselőiket. A meggyötört ember – se nem férfi, se nem nő – a szaggatott vásznakban, a furcsa gombolású-ráncolású felsőikben, a meglepő helyeken végződő kabátjaiban és rövidnadrágjaiban az introvertáltságát, megrendítően őszinte vízióit meséli el. A színes tollak, a kézi hímzések, a tarka pántok és a 3D-s applikációk csak fokozták ezt a döbbenetes összképet.
Galliano egy új embert hozott létre, a jövő kitűnni vágyó, mégis elidegenedő típusával sokkol, maga a tervező így fogalmazta meg: 

„megváltoztatva a valóságot, hogy új valóságot teremtsenek.” 

Ebben a sokkoló tükörképben a mérhetetlen fantáziavilága, a tomboló félelmek és a környezet túláradó vizualitása segítették, hogy „egy couturier ollójának félelme nélkül”létrehozott valósággal szembesítsen bennünket. Persze lehet fanyalogni, hogy nem tetszik, mert nem bájos, nincsenek puffos ingujjak, romantikus masnik, és nincsenek a darázsderékról leomló, lágy fodrok sem. Ám jól megfigyelhető, hogy a jelenkor designerei sokszor az idealista képek segítségével próbálják leplezni a meghasonlott tudatú valóságot. Megkérdőjelezhetetlen, hogy John Galliano a kortárs divattervezés géniusza, aki „annyi energiát érez a világban”, hogy azokat csak egy megdöbbentően őszinte, háborgóan fortyogó, sokkolóan túlzó kollekcióban képes elmondani. Izgalmas, érdekes és inspiráló hatású művészet a fenntarthatóságért kiáltó, túlpörgetett divatvilágból.

A teljes cikket olvassa el a Business Class Magazin BOHÓCOK című lapszámában! Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!

Előző cikk

Jobban csúszik a méltányos kávé

Következő cikk

Humor a svájci óraiparban