Alighanem felrázza és lendületbe hozza a hazai dokumentumfilmes szakmát és közönségét a frissen alakult Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete, a Madoke. Néhány hete egyre több szó esik a dokumentumfilmekről a nyomtatott sajtóban és egyéb online fórumokon. Arról, hogy hol tart ma, és mi a tennivaló, Józsa Lászlóval, a Madoke elnökével beszélgetünk.  

Az interjú eredetileg a Business Class Magazin 2020/2. számában jelent meg.

A nagyjátékfilm-készítés meglehetősen bonyolult és költséges vállalkozás. Forgatókönyvalapon a helyszín, stáb, szereplők, gyártás és még sok minden kell hozzá. Hogyan van ez a dokumentumfilm esetében? 

Alapállításom, hogy a mai kreatív dokumentumfilm ugyanúgy film, mint a játékfilm, és ahhoz hasonlóan forgatókönyv alapján szereplőket válogat az ember, helyszínen és dramaturgiai íven, fordulatokon gondolkodik. Egyébként vannak televíziós felhasználásra készülő, hagyományosabb formátumú filmek, és vannak nagyon sikeres, rövid dokumentumfilmek is.

Viszont nagy különbség a játékfilm és a dokumentumfilm között a forgatókönyvírás, mert bár ez a fázis mind a kettőnél fontos, gyakran másképpen történik: a dokumentumfilm igazi forgatókönyve a nyersanyag szavai, mondatai, bekezdései alapján, a dramaturgiája a vágószobában áll össze.

Milyen filmeket csináltok ti? 

Leginkább egész estés dokumentumfilmeket. Ezek jellemzően hatvan percnél hosszabb, másfél órás filmek, szereplő- és történetközpontúak, ideális esetben mozivászonra is versenyképes termékek. Ez a korona, ez a csúcs! Persze ugyanígy fontos a rövid dokumentumfilm. Én is azzal kezdtem. 

Például?

Londonba, New Yorkba, Hollandiába kivándorló fiatalokról szólnak a Menjek vagy maradjak című sorozat félórás filmjei, amelyek tematikája komolyan érdekelte az embereket. 

Hogyan, honnan indul a forgatás egy dokumentumfilmnél? 

A semmiből… saját pénzből, saját erőből, egy kis csapat lelkesedésével. Mivel a technológia adott, a dokumentumfilm szabadsága is a játékfilmhez képest tágabb, valóban csak kamerát kell fogni, és leforgatni. Így lehet tanulni, így lehet kísérletezni és filmet csinálni.

Ám az egész estés dokumentumfilmnél sok idő, sok energia, sok pénz is kell ahhoz, hogy sikeresen forgalmazható legyen, hogy megtalálja a nézőjét ugyanúgy, mint a nagypályás játékfilm.

Az első Menjek/Maradjak-ot az Indexen ingyen, üzleti szándék nélkül közzétettük, százezer nézőhöz juttattuk el úgy, hogy az egész sorozathoz közönséget építettük a Facebookon. Ez lehetővé tette, hogy finanszírozni is tudjuk közösségi részvétellel, tévécsatornákon az MTVA Mecenatúra Programja segítségével. De van, ami alapítványi beszállással készült. Szó, mi szó, a dokumentumfilmek elkészítése, finanszírozása nagyon összetett dolog, alapsémákon alapul a pénzgyűjtés, ugyanakkor minden egyes filmnek más a finanszírozási modellje.

Van, amelyik európai, van, amelyik állami vagy televíziós finanszírozású. Egyébként sok film nemzetközi és magyar fórumon is előrevetíti a készülő film sorsát, ahol majdnem kész, úgynevezett rough cut, vagyis elővágott állapotban lehet a piacon megméretni, és értő kritikát, kommentet kapni a filmhez. Ez után három-négy hónapra visszamegyünk a vágószobába, és csiszoljuk, hogy izgalmas legyen, hogy ne menjen el a néző öt perc után a képernyő elől. 

Mit kell tenni, ha nem magyar nézőkre is számítunk?  

Bizony sok film radikálisan változik, mert kiderül, hogy ami nekem egyértelmű, az egy osztrák nézőnek nem, pedig Ausztria közel van. De nem érti például a referenciarendszert, hiszen más a kultúrája. Egyébként ahogy maga a film, a dokumentumfilm sem kizárólag a magyar közönségnek szól. Ha például az HBO-n megy le, rögtönhúsz ország nézőiben gondolkodik a finanszírozó, sőt sokan kifejezetten követelménynek tekintik, hogy a téma számukra is érthető legyen. Sajnos vagy nem sajnos, a magyar televíziós célra szánt filmekben a döntéshozói oldalról még nem megfogalmazott ez az igény.

De például a Mecenatúra Program keretében készültek nemzetközileg is sikeres filmek: az Egy nő fogságban Tuza-Ritter Bernadett Sundance Filmesztivál-díjas filmje vagy a Gettó Balboa című filmünk, amely nagyon sok fesztiválon nyert, és nemzetközi forgalmazásban is van. Arra, hogy a magyar tévés premier után mi legyen a filmmel, a magyar Mecenatúra Program eddig nem volt fölkészülve, de szerencsére agilis producerek eljuttatták fesztiválokra, így külföldi tévéknél is találkoznak magyar filmek a közönségükkel. 

Mondd el, kérlek, mi indokolta a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesületének, a Madokének – amelynek nem mellesleg elnöke vagy – a megalakulását? Milyen szervezet, mi az alapkoncepciója, a célkitűzése? 

Olyan újonnan alakult szervezet, amely hagyományos dokumentumfilmes gyökerekkel büszkélkedhet. Legalulról, az alapoktól kezdünk építkezni azért, mert igény volt rá a szakmában. Mi, akik dokumentumfilmeket csinálunk, egyre többen – munkacsoportokban, baráti társaságokban, alkotó közösségekben – azon gondolkodtunk, hogy miként lehet képviselni magunkat és a dokumentumfilmesek ügyét. A műfaj aranykorát éli. A streamingszolgáltatókon, a nemzetközi és magyar fesztiválokon egyre több ember kíváncsi a dokumentumfilmekre, így adódott a lehetőség, hogy megalakuljunk. Ráadásul olyan módon, hogy nemcsak a producerek vagy a rendezők, hanem a dokumentumfilmes szakma minden résztvevője együtt próbáljon saját magáért tenni. Ez volt az alapkoncepció. A cél pedig bizonyos szempontból az érdekképviselet.

Nagyképűen hangzik, de ki merem mondani, hogy célunk a döntéshozókat is rávenni a közös munkára azért, hogy a dokumentumfilmek ázsiója növekedjen, és az érdekek képviseletével megfelelő anyagi körülmények között és iparági környezetben tudjanak létezni.

Azt azért el kell mondanom, hogy a szakmában nagyon elhivatott emberek a munka minimumkövetelményeinek a sokszorosát teljesítik elképesztően kevés pénzből. Az iparági környezeten radikálisan változtatni kell, és ebben a változtatásban részt kell vennünk nekünk is.

Kik az alapítócsapat vezető tagjai? 

Maga az alapcsapat elég színes: producerek, sikeres fiatal és kevésbé fiatal rendező hölgyek, különböző alkotók. Az elnökségben Oláh Kata tapasztalt dokumentumfilmes, a már említett Tuza-Ritter Bernadett rendező, operatőr, vágó, Zurbó Dorottya, a Könnyű leckék és A monostor gyermekei című, egész estés filmek alkotója, valamint Dér Asia rendező, aki jelenleg a Filmalap Inkubátor programjának keretében készíti első egész estés, de már sokadik dokumentumfilmjét. Tehát egy nagyon összetett csapatot és elnökséget kell elképzelni.

Egyébként érdekes, hogy a dokumentumfilmezésre a nemi egyenlőség jellemző, például az HBO regionális vezetője és a hazai fesztiváligazgatók is hölgyek. Megtisztelve érzem magam, hogy férfiként a négy hölgy mellett az elnökség elnöke lehetek. Nem tudtam elhajolni a feladat elől, annyira inspirált, hogy mindenki tenni akar! 

Mekkora kört foglal magábaa Madoke?

Mivel nem meghívásos, hanem jelentkezéses alapú, a szolgáltatásainkhoz képest pedig jelképes összegért lehet a madoke.hu oldalon jelentkezni, egy szűk baráti, ismeretségi és munkakapcsolati körből rövid idő alatt, a várakozásunkat is felülmúlva, széles csapattá nőtt. Most az a feladatunk, hogy kezdjünk valamit mindezzel. 

És mit?

A bemutatkozóakcióra, ahol egy hétig hat filmet ingyen elérhetővé tettünk, háromszázötven- és négyszázezer kattintás volt az újonnan alakult weboldalunkon, vagyis több mint ötvenezer néző látta. Egyből egy széles közönséghez jutottunk el, akik vissza is jelezték, hogy mit csinálunk jól, és min kell javítani. Például hogy csak Magyarországon volt elérhető az akció, pedig igény van arra, hogy legalább a környező országokban is nézhetők legyenek a filmek.

Tanulság az is, hogy például a hírlevelünkre egy több mint ezerfős, velünk kommunikálni akaró közönség jelzett. Ebből próbálunk építkezni és a legtöbbet kihozni. További vetítéseket, internetes akciókat tervezünk. Szeretnénk a tagok filmjeit, adatbázisát, igényeit felmérni, úgyhogy most egy hosszú építkező munka folyik. 

Mennyibe kerül, mondjuk, egy ötvenperces-egyórás dokumentumfilm? 

Sarkítok: nullától több százezer euróig. Ha elmegyek megméretni a saját filmötletemet vagy fejlesztés alatt levő filmemet a nemzetközi porondon, akkor tipikusan száz- és háromszázezer euró közötti összegekkel találkozom.

Ennél alacsonyabb a finanszírozás Magyarországon, de szerencsére az itthon fellelhető pénz mellé egyre könnyebben lehet nemzetközi forrásokból is támogatást szerezni.

És ennek a mikéntjét a tapasztaltabb vagy szerencsésebb Madoke-tagok át tudják adni az új generációnak, vagyis hogy hogyan lehet megkeresni nemzetközi tévécsatornákat egy új projekttel, hol lehet megmutatkozni ezekkel a filmekkel, hová lehet pályázni. Ha elutasítják, megmondják nekik, miért nem jó, hogyan lehetne izgalmasabb egy-egy projekt. Hosszú dolog már az előkészítés is, tipikusan a mi cégünkben meg a mi környezetünkben van úgy, hogy fél-egy év a gondolkodás, fejlesztés, amíg egy projekt abba a fázisba ér, hogy pénzt merjünk rá gyűjteni, kérni.

A Madokénél lehet pályázni?

Nem, mert még nincs nagy költségvetése az egyesületnek, de össze tudjuk gyűjteni azokat a fórumokat, ahova hétről hétre be lehet adni a filmterveket. Hosszú, aprólékos munka, de a dokumentumfilmezés is türelmes, sok munkát igénylő műfaj. 

Finanszírozásügyben elsőként mit szándékozik lépni az egyesület?

Például azt, hogy a filmjeink forgalmazására is lehessen pályázni televíziós formátumnál. Nem ott tart már a kor, hogy valami elkészül, és akkor talál magának az alkotó egy befogadó csatornát. A közönséget kell az alkotónak megkeresnie, megtalálnia, megteremtenie a technológia segítségével. Ez egy hosszú, összetett finanszírozási munka, de elvárják, hogy ebben is előrelépés legyen. Évek múlva lehet majd önkéntes energia meg valamiféle pénz a szervezetben.

Mit tesz a Madokénél az érdekképviselet? 

Nagyon szerteágazó, összetett problémakör, hogy meddig mehetünk el, kinek milyen érdekét kell képviselnünk. Ez nyitott dialógus, közösen fogalmazzuk meg. Én például megvalósíthatónak tartom a szakmán belüli érdekképviseletet. Gyakran vannak alkotók között is különböző érdekekből fakadó ellentétek: producer és rendező, vagy forgalmazó és producer, vagy finanszírozó és producer között. Ha nem is jogi képviselői szinten, de folyik már a mediáció.

Miből adódnak jellemzően az ellentétek?

Érdekessége a dokumentumfilmnek, hogy minden alkotó nagyon gyakran többfunkciós. A rendező producere vagy társproducere is egy filmnek, mert ő hozta vagy ő vitte el saját erőből egy szintig az ötletet. Gyakran vágója vagy operatőre a saját filmjének. Én mint producer kényszerből a filmjeim hangmérnöke is voltam. Meg kellett tanulnom a hangfelvevőt kezelni. Felvettem a hangot, nem sikerült jól, hangmérnöki utómunkával kellett helyrehozni… Ezzel csak azt akarom jelezni, hogy milyen sokrétű az érdekképviselet. De ugyanígy hosszú távon elvárják tőlünk, hogy a döntéshozók felé valamilyen módon érdeket képviseljünk.  

A régi időkben ugyanúgy vetítettek dokumentumfilmet moziban, mint játékfilmet. Most mi van? 

A mozik forgalmazása, létszáma, piaca megváltozott, ehhez igenis nekünk, alkotóknak is adaptálódnunk kell: visszatalálni a közönséghez, megtalálni ehhez az utakat. Már ott tartunk, hogy a digitális technológia is mozivászonképes felbontású, hogy újra mehessenek dokumentumfilmek a moziban, ahhoz be kell szoktatni a közönséget. Van, amit viszont az interneten kell forgalmazni, mivel sokan nem tudnak hozzájutni ehhez a formátumú fogyasztáshoz, hiszen megszűnt a mozi a falvakban, a kisvárosokban. 

Vagyis valamelyik felületről leöltöm, és akár telefonról nézem? 

Pontosan. Ingyenes vagy nagyon kis költségért bérelhető szolgáltatónál ez a technológia már szabad, elérhető. A telefonos dolog is érdekes. Levittük vidékre a Gettó Balboát, vittünk vásznat, vetítőt. De láttuk, hogy a gyerekek körbeülnek, és az ingyenes tartalmat egy telefonról nézik…

Mint, teszem azt, a Veteránfilmet?

Igen. Büszke vagyok erre a filmre, mert nagyon kis költségvetésből, néhány millió forintból készült, több csatornán ment a határon túl, Magyarországon pedig a Magyar Televízióban, a Hír TV-ben, az Echo televízióban. Öt moziban vetítették, és pár százezer ember megvásárolta az interneten, plusz fönn van a HVG online-on.  

Évente rendezik a Magyar Mozgókép Szemlét, ahol filmdíjakat osztanak ki. Dokumentumfilmnek is? 

Igen, de szerintem keveset. Ez egy szívfájdalom, remélem változni fog. Itt nincsen demokrácia. Én büszke szobortulajdonos vagyok: tavaly a Gettó Balboával elnyertük a legjobb film és a legjobb operatőri díjat. Az jó, hogy vannak jelöltek, tíz olyan film versenyez, amelyeket a nagyon sok közül valóban kiemelnek, vagyis egy picit nyíltabb a verseny.  

Hogyan nő fel az új dokumentumos generáció? Kiből hogyan lesz dokumentumfilmes? 

Pozitív dolgokat tudok mondani, mert a Színház- és Filmművészeti Egyetemen filmes alapképzés is van, és fókuszált képzés dokumentumfilmes mesterképzésre, komoly filmesektől tanulják a hallgatók a filmkészítést, például Almási Tamás tanszékvezetőtől. 

Te is?

Nem. Én saját pénzből utaztam különböző fesztiválokra, és jelentkeztem mint kezdő producer, kezdő projekttel, kezdő filmtervvel különböző képzésekre, fejlesztési, gyártási szakaszban. Számtalan ilyen van Európában.

Nekem a dán filmipar a példa: ha egy nemzetközi fórumon dán alkotó képvisel filmet, akkor biztosan ott van valaki a dán filmintézettől, és hallgatja, hogy mit szólnak a fesztiválon a filmhez, hogyan látják a nemzetközi piacon.

A cégeknek vannak kommunikációs szakembereik, azok kezdettől fogva dolgoznak a filmekkel. Elősegítik a koprodukciókat, és ezért nemcsak Dániában, hanem az egész skandináv régióban látható lesz egy-egy film. Van erre kilátás Kelet-Európában is. A Madokének is célja, hogy a magyar tudást meg az Európában megszerzett tudást átadja, és megmutassa a külföldön készült sikeres filmeket. 

Legendásan híres a magyar dokumentarista generáció. Sára Sándor, Ember Judit, Erdélyi Zsigmond, a Gulyás testvérek… hosszú a sor. Van a régi nagyok és az új nemzedék között valamiféle kontinuitás? 

Hogyne. Ez is egy csoda a szervezetben, hogy az első körbe jelentkezett a Bojár Sándor Dunatáj Alapítvány. Azt mondja nekem a Madoke legutóbbi közgyűlésén Bojár, hogy ők nyolcvan filmet tesznek elérhetővé az online térben. Mi több, a Fortepan fotókincseit is gondozzák. Inspiráció nekünk is, hogy a Magyar Filmarchívum felújít filmeket, eredeti kópiákat hoz rendbe iszonyatosan komoly technológiával, és teszi közzé. Karácsonyi akciójukon limitált időben több száz filmet hoztak ki, köztük tizenhárom dokumentumfilmet. 

Laci, honnan jöttél, hogyan csöppentél a dokus szakmába?

Első generációs értelmiségi családból származom. Nagykanizsán születtem, panelban nőttem föl, kétnyelvű gimnáziumba jártam, aztán a Pázmányon folytattam a tanulmányaimat. Először nem is filmmel, hanem kommunikációval foglalkoztam, a CEU-n töltöttem hét évet a külkapcsolati irodában, egyetemi eseményeket, oktatási dolgokat és kiállításokat szerveztem.

Ezt egy idő után meguntam, és bátran otthagytam az egészet, pedig akkor már tök jól kerestem, és elkezdtem filmezni. Lóti-futiztam egy televízió havi magazinműsorában. Pár év után rájöttem, hogy nem lóti-futi vagyok, hanem mindent intéző, amit gyártásvezetőnek hívnak a szakmában. Aztán egy reklámcégnél hét évig reklámokkal foglalkoztam mint ügynökségi reklámproducer.

Ez nagyon jó iskola volt, mert a filmhez is azzal a gondolkodással állok hozzá, hogy célközönsége van, és ez nem hobbi, hanem üzletág. Aztán filmkészítés közben találtam meg azt, ami igazán érdekel, és ami végül egy szerelmi viszonnyá vált, ez pedig a dokumentumfilm.

Gondoltál arra, hogy rendezz?

Tettem rá kísérletet, elég kudarcos volt, ami nem baj. Nem vagyok rendező típus, és ez így van jól. Mint producer a film nagyon fontos, kreatív alkotója is vagyok. Többféle produceri funkció van: van, aki a produkció pénzügyi részét intézi, van, aki csak a kreatív részébe folyik bele, van, aki csak fontos szálakat köt össze, és része a rendezővel való közös, nagyon közeli munka is. Ez engem kielégít. 

Milyen filmterv forog a fejedben? 

Az HBO-val közösen fejlesztek projektet, egyébként nemzetközi színtéren, Ragadozók a címe, többgenerációs családi traumákról szól költői finomsággal. Egy tavaly végzett fiatal lány, Ugron Réka első egész estés dokumentumfilmje lesz. Fura módon egyszerre vágódik és forog a film. De dolgozom más projekteken is, amelyekről most inkább nem beszélek. Van munka, nem unatkozom.

A cikk eredetileg a Business Class Magazin 2020/01. számában jelent meg. Ha szeretné megvásárolni a lapot vagy előfizetne, akkor mindezt megteheti a Dimagon.