A szerzőről

Váczy András

Váczy András

Tarantino új, kilencedik filmje kedvéért visszautazik a gyerekkorába, történetszövéssel, képekkel, zenével, titkokkal és humorral elénk varázsolja Hollywoodot, a legendás filmálomgyár mindennapjainak világát és az azt körbelengő hangulatot. Mindezt megható szeretettel teszi.

Pintér Béla és Társulata immáron húsz éve a magyar színházművészet egyik legizgalmasabb formációja. A társadalom aktuális és akut visszásságait sajátos drámai eszköztárral tükröző darabjait évadról évadra közönségsiker kíséri. Maga a névadó, Pintér Béla színházcsináló a csapat vezetője, a darabok írója, rendezője és színész egyben. Vele beszélgetek. Bőven van miről…

Pajzán kuncogásos rákészüléssel ül be a néző a nőcsábászikon életszeletét újragondoló, legfrissebb, Casanova – Az utolsó szerelem című Benoît Jacquot-filmre. 

Minden ugyanaz másképpen: ez ef Zámbó István ars poeticája. Képzőművész, festészeten kívül szobrászatban, grafikában, zenében, performance-okban, filmben, multimédiában kísérletező, többek között Munkácsy-díjas alkotó, a Vajda Lajos Stúdió emblematikus művészeti társaság és az A. E. Bizottság Együttes kultikus alternatív zenekar egyik alapítója. Művei megtalálhatók magán- és közgyűjteményekben, kül- és belföldön. Öcsike, ahogyan barátai, ismerősei hívják, izgalmas, életigenlő, derűs személyiség, világjáró, egyetemes művész. Van bőven miről beszélgetni vele…

Elemhasználati ráutalással Frászkarika címmel nyílt meg a Godot Galériában feLugossy László – (a „fe” annyit tesz, hogy fenomenális), ismerős-, baráti és művészkörökben Laca – kiállítása.

Annyi minden, hogy leírni is sok: Munkácsy-díjas festőművész, grafikus, aztán zenész, zeneszerző, filmrendező, videóművész, producer, digitális művész, webdizájner, tévés showman… Én csak annyit tudok biztosan, hogy sajátosan absztrakt/konstruktív képeket fest, és freejazzt játszik többféle szaxofonon, fuvolán, kis és nagy méretű fúvós hangszereken. És azt, hogy világcsavargó. Meg azt, hogy annak idején ő írta-szerezte az A. E. Bizottság városszerte énekelt „Szerelem, szerelem, köpni kell, köpni kell!” alapérzelmi slágert. Wahorn Andrással erről és mindenféléről szőjük kalandosan a szóhálót.

Tele van a művészet – a színház-, a film- és a zenetörténet – olyan egyéniségekkel, akik több ágazatban jeleskedtek, jeleskednek. Ha beindítjuk a saját, belső keresőnket, előbb-utóbb kihozza Kálloy Molnár Pétert: nem egy úton jár, hanem agyal és teper végig egy oldalágon, aztán visszatér… így pörgeti az életét. Felmerül a kérdés, hogy a reneszánsz típusú összművészt áldja vagy veri a sors.

Felgördül a függöny, előtárul egy elegáns lazasággal berendezett szobabelső, bájos fiatalok, ünnep, derű és poénkodás… Felhőtlenül ragyog a képletes égbolt, aztán villám cikáz, és… zsupsz!

Tizennyolc éve működik többnyire a Mikszáth Kálmán tér 2.-ben lévő ház második emeleti lakásában, a Bázison az ország egyik legkülönösebb, független teátruma, a Maladype Színház. Balázs Zoltán az alapítója, a társulatvezetője, a rendezője és a színésze; ízig-vérig a motorja. Róla és a csapatról beszélgettünk. Meg mindenről…