Horányi Juli előadó-dalszerzővel két új, a Szeretni kell és a Holnap című daláról, jelenről, megérkezésről, értékekről, önazonosságról és persze a jövőről beszélgettünk.

A zenédet mindig is jellemezte az eklektikusság, az új dalaid azonban az eddigiekhez képest is új irányt mutatnak. Mit érzel magadon? 

Úgy érzem, nagyon más irányba haladok, mint eddig, viszont végre arrafelé megyek, amerre tényleg szeretnék. Tavaly feloszlott a zenekarom, elmentem egy castingra és bekerültem a Recirquel Társulatába, mint énekesnő. Ez volt az a pont, amikor rájöttem, hogy évek óta csinálok zenét, és már nagyon sok dalt megírtam, de sosem úgy, ahogy valójában azt elképzeltem.

Mindig zenészekkel dolgoztam együtt és ezeknek a kollaborációk nagyon erősen rányomták a bélyegüket a saját zeneiségemre. A feloszlás és a sok turné miatt az újcirkusszal lehetővé tette, hogy egy kicsit elmélyedjek magamban. Ennek a folyamatnak lett az eredménye a Szeretni kell és a Holnap című dalom is. Ezekben a dalokban tényleg meg tudtam fogalmazni azt, amit én gondolok a világról. Olyan dalok lettek, amik tükrözi azt, aki én vagyok. 

Kalandos utazás volt, és jó párszor megfordult körülötted a föld, de úgy hangzik, mintha most a helyeden lennél. 

Igen és örülök neki, hogy 35 évesen ide is megérkeztem, hogy most már merek önmagam lenni, önmagamtól dalokat írni, nem pedig valaki más befolyása alatt alkotni. Ezt az irányt szeretném továbbvinni, és már vannak is folyamatban újabb dalok, amik kollaborációk lesznek, de egy másfajta megközelítéssel. Nagyon önazonosnak érzem őket. 

Határozottnak tűnsz a folytatást illetően. 

Én egy nagy újrakezdő vagyok. De arra rájöttem, hogy nem akarok mindig a nulláról építkezni, és úgy érzem, hogy most ott vagyok, ahová nagyon régóta szeretnék eljutni. A magánéletem és sok más, fontos dolog is most állt úgy össze, hogy művészként úgy tudjak alkotni, ami valóban 100%-os. Ez egy nagyon rögös út volt, és tényleg nagyon sok újrakezdés volt benne, akár a Mïus esetében, ami után teljesen újra kellett definiálnon önmagam. Az elmúlt öt évben rengeteget kísérleteztem mindenféle irányokban, különböző alkotótársakkal, csapongtam jobbra-balra. Most viszont teljesen letisztultak a dolgok, és már nem olyan könnyű ettől eltéríteni.

Nagyon intenzíven foglalkozom a zenei képzésemmel, mert nagyon sok hiányosságot véltem felfedezni magamban, és úgy érzem, hogyha tényleg igazán zenész akarok lenni, ahhoz tanulni, fejlődni kell. És hiába vagyok tíz éve a pályán, tanulni sose késő, sőt mindig kell. Nagyon élvezem, hogy zongoraórákra járok és szolfézsórákat veszek, és dzsessz énekóráim vannak, amik tényleg hatnak a zenei folyamatimra. Ez egy izgalmas kaland.

Megértelek, a lifelong learning szerintem a mi generációnk számára alapelv. Számos műfajban mutatkoztál már meg és a legutóbbi két dalod is két eléggé különböző stílusú zene.

Valószínűleg ezt sose fogom tudni levetkőzni, hiszen hallgatóként is nagyon sokféle műfajt befogadó ember vagyok. Mindent hallgatok a musicalektől elkezdve az operán keresztül a komolyzenén át a popdalokig, a dzsesszt is a bluest is beleértve. Ezt mint szerző sem tudom teljesen levetkőzni, mert egyszerűen azt vallom, hogy jó zene van, és engem ezek a műfaji keretek nem korlátozhatnak. Ha leülök dalt írni, akkor tényleg sokfélét írok. A keret, ami ennek mégis egyfajta egységet ad, az a mondanivaló, a gondolatiság, a szellemiség.

A két dal zeneileg és stílusában igaz eltérő, de mondanivalójában egy egységes világot közvetít. Nagyon hiszek a pozitív gondolkodásban, ami nem azt jelenti, hogy homokba dugom a fejem és struccpolitikát folytatok, és nem vagyok hajlandó az élet nehézségeiről tudomást venni. Nagyon is tudomást veszek róluk, de azt gondolom, hogy egy jobbfajta életfilozófia az, hogy megpróbálok ezeken felülkerekedni és a jó dolgokat észrevenni, és nem hagyni, hogy bedaráljon az élet. Ez a pozitív vibe az, amit szeretnék közvetíteni. Keresem az olyan embereket a zenémmel, akik hozzám hasonlóan érzékenyek, lelkük van, akik nem keményedtek meg, hanem megőrizték a gyermekiségüket, a naivitásukat. 

Magyarul írtad az új dalokat, ez is nagy változás az eddigiekhez képest.

Szeretek angol nyelven dalokat írni, de amiatt, hogy nagyon sokat utaztam az elmúlt időszakban és rengeteget voltam külföldön elkezdtem vágyakozni arra, hogy az anyanyelvemen írjak, Azt éreztem, hogy de jó lenne magyarokkal beszélgetni, de jó lenne olyan közönséghez szólni, akik értik a nyelvemet. Ahogy idősödöm és egyre bölcsebb leszek, kicsit elengedtem azt a kényszert is, hogy mindenáron nemzetközi karriert építsek. 

Pedig voltak nemzetközi sikereid.

Felmértem, hogy óriási nagy nemzetközi áttörést nem sikerült elérnem. És lehet, hogy ez már nem is fog megvalósulni. Aztán lehet, hogy meg fog, ki tudja, az élet sokszor nagyon nagy meglepetéseket tud produkálni. De most itthon fogok élni, ezért itthon építem a karrierem, ezért ésszerűbb és nekem is jobban eső érzés magyarul írni.

Tudod, hogy kik hallgatnak téged? 

Ami érdekes, hogy sikerült ezzel a két dallal egy újabb közönségréteget megszólaltatni. Eddig inkább 40 pluszos közönségem volt, főleg a tehetségkutató műsor hatására, de most úgy látom, hogy az új dalaimmal kicsit bekapcsolódott az egyetemista generáció és a korombeliek, aminek nagyon-nagyon örülök, mert ez is egy cél volt már hosszú évek óta, csak így valahogy nem találtak el hozzájuk a dalaim, és ez a magyar nyelvű szövegeknek is köszönhető.

Hogyan döntöttél a két videoklip mellett? A Szeretni kell egy nagyon érdekes, animációs videoklip, míg a Holnap egy felszabadult örömdal, amiben téged láthatunk számos formában. 

A Szeretni kell azért is lett animációs, mert nem tudtunk hagyományos klipet forgatni. De nem is bánom, mert egy sima filmmel talán nem is lett volna ennyire ütős. És nagyon örülök, hogy Varga Tímeával sikerült felvennem a kapcsolatot, aki hónapokon át készítette kockáról-kockára ezt a filmet. 

A Holnap már korábban készen volt, azért készült el később a klip, mert mindenképp Veres Balázzsal akartam dolgozni, mert nagyon szeretem Balázs világát. Egy hosszabb folyamat volt, mire eljutottunk oda, hogy kialakult a végleges koncepció, és összeállt a forgatás is.

Hol forgattatok?

Egy dolomit bányában Pest környékén. Nagyon jó kis csapat volt: Ladocsi András volt az operatőr, Ács Aliz volt az artdirektor, és Balázs a rendező, Kőszegi Krisztián barátom pedig a stylist. Szeri Viktor lett a koreográfus, aki megálmodta a táncjelentet a klip végén. Balázs mindenképp szeretett volna egy ilyen koreográfiát a klipbe. Nagyon jó hangulatban telt a forgatás, egy igazán vidám nyári nap volt.

Látványtervező is vagy; mennyire volt közöd a ruhákhoz, megjelenéshez?

Közös megfejtés volt, két szettet Balázs talált ki. A videó elején egy  Nanushka kabát van rajtam, ami egy áttetsző, organzás anyagból van. Illetve egy pasztell drapp nadrág egy felsővel – ezt a két szettet teljesen ő álmodta meg. És volt egy a ruha, amiben táncolok: a csillámos, izgalmas darab, azt pedig egy barátnőmnek, Bráz Noéminek, a Noen Design tervezőjének az egyik kollekciójából kértük el. 

Azzal, hogy egy előadóművész vagy, folyamatosan kommunikálsz a közönségeddel, óhatatlanul felelősséged van abban, hogy milyen üzenetet közveítesz. Mik azok a dolgok, ami mellé oda tudsz, mersz állni? 

Nagyon sok olyan ügy van, ami kapcsolódhat az én hitvallásomhoz, de azt gondolom, hogy egy művésznek elsősorban művésznek kell lenni, és az alkotásokon keresztül kell kifejeznie azt, hogy mit gondol a világról. Ez egy nagyon kényes terület, hogy mit vállalsz fel, és mi mellé állsz oda, hiszen az óhatatlanul is visszahat a karrieredre. Én egyelőre ezekben a dalokban fogalmazom meg azt, hogy ne legyünk előítéletesek egymással, hogy tudjunk nyitottak maradni, és hogy mindig az embert nézzük. Engem sose érdekel az, hogy kinek milyen a bőrszíne, ki honnan jött, kinek milyen a szexuális orientációja, mert az érdekel, hogy az illető milyen ember. A közösségi média egyik nagy hátránya, hogy könnyen ítélkezünk, ezért mindig azon vagyok – és ezért is írtam a Szeretni kell dalszövegébe – hogy a dolgok mögé kell látni, a sorok közt olvasni kell. 

A pandémia nagyon megterhelő volt a zenészek, előadóművészek számára. Hogyan tudtad megőrizni a lelki épségedet?

Nekem nagyon hullámzó volt, eleinte nagyon örültem neki és optimista voltam, és volt is előnye, hiszen tudtam dalokat írni, időt tölteni a férjemmel, de természetesen voltak mélypontok is, hiszen live-okat csináltam, nem léphettem fel közönség előtt, majd rám tört, hogy vajon mikor lesz vége, és miből fogok megélni, és úristen, hogy lesz… Aztán valahogy a mélyponton is túljutottam, és rájöttem, hogy nem szabad megállni, hanem aktívnak kell maradni, és teremteni kell, hiszen ez is véget ért. És így is lett: október 31-én lesz egy önálló koncertem, amit már nagyon várok, nagyon készülök rá. Úgyhogy nem panaszkodom. 

Beszéljünk egy picit a jövőről, mi vár most rád? Mint előadóra és ne feledjük el, hogy most azért egy egészen új fejezete kezdődött el az életednek, hiszen néhány hete férjhez mentél. Adódik a kérdés, hogy tervezel-e kisbabát? 

Valóban, magánéleti fronton nagyon nagy vágyam a család, ez egy egészen közeli cél. Nagy költözésben vagyunk, ez is a családépítést készíti elő. Közben tervezek egy gyerekelőadást mint jelmeztervező. Egy kisebb társulattal dolgozom, a Hahota Gyermekszínház, és a tihanyi visszhangról készítünk egy mesét, aminek a jelmezeit tervezem. Decemberben ismét a Recirquel társulattal fogok fellépni, a Kristály című előadásban fogok énekelni. És közben pedig azért a YOULÏ háza táján sem áll meg az élet. Mindjárt forgatunk egy új klipet egy kollaborációs dalomhoz, amit Zoohackerrel és Kálmán Tamás Kátéval írtunk, az a címe, hogy A legjobb. Szintén egy pozitív üzenetű, életigenlő, előre vivő dal. A továbbiakat meg majd meglátjuk.

Az interjú eredetileg a Business Class Magazin 2020/10. számában jelent meg. Ha szeretné megvásárolni a lapot vagy előfizetne rá, akkor azt megteheti a Dimagon keresztül.