Színészek, színésznők és kevésbé ismert magyar értelmiségiek történeteit kutatja fel régi újságok hasábjain, és osztja meg követőtáborával Sal Endre újságíró, szerkesztő, az Újságmúzeum alapítója. 

A régi újságok a legizgalmasabb történelemkönyvek, hiszen tartalmuk hitelessége kevésbé megkérdőjelezhető: az a papír ott volt az emberek kezében, amikor a rá nyomtatott szenzációk történtek. Sal Endre felismerte ezt az értéket és 15 évvel ezelőtt elkezdte gyűjteni a főleg II. világháború előtti újságokat. Az első példányát Az Újság nevű kiadványból szerezte meg egy antikváriumban, majd utána kutatva egyre jobb történeteket tudott meg róla – mint például hogy Móricz Zsigmond ott kezdte pályafutását gyakornokként – és elkezdte gyűjteni őket ócskapiacokról, lomtalanításokon és aukciókon.

„Mindig tiszteltem a nagy elődöket és volt bennem egy olyan késztetés, hogy emléket kellene állítani nekik és a lapoknak”

– mondja az Újságmúzeum alapítója és szerkesztője. Lelkesedését erősítette, hogy Magyarországon nincs újságmúzeum, ezt a hiányt is igyekezett pótolni – nagy sikerrel, hiszen már összeállt egy majdnem 5 ezres különleges kollekció.

„Főként olyan lapokat teszek el, amelyek a címlapján fontos történelmi esemény szerepel: Kossuth Lajos halálhíre, meggyilkolták Sissit vagy kitört a világháború. Ez egy értékmentés a részemről”

– mondja. 

Elfeledett hírességek

2017 márciusában Sal Endre elindított egy Facebook oldalt Újságmúzeum névvel, aminek néhány hónap után már 20 ezer követője lett, ez a szám mára már 151 ezerre duzzadt. Emellett van egy négyezres Instagram közössége és egy Youtube csatornája. „Az Újságmúzeum eredetileg egy kulturális missziónak indult. Föl sem merült bennem, hogy pénzt kérjek az olvasóimtól, tisztában voltam azzal, hogy ami bevételem lehet ebben, az a könyvek után járó honorárium.” Ez így is történt: Sal megkereste a Libri vezérigazgatóját azzal, hogy szeretne kiadni egy könyvet olyan emberekről, akik fiatal korukban elhagyták Magyarországot és külföldön világhírűvé váltak: van köztük színész, zeneszerző, mérnök, feltaláló, építész, kutató, filmrendező és képzőművész is. Így jelent meg 2019-ben a Mi, magyarok című könyve, amely élmenyőzben végzett az eladott példányszámok alapján.

„Ez részben annak köszönhető, hogy az emberek kíváncsiak és büszkék szeretnének lenni azokra, akiket rég elfeledtünk, másrészt a nagyon erős  Facebook-közösségnek.” 

A lenyűgöző életutak szereplőit korabeli fényképek, dokumentumok hozzák még közelebb az olvasóhoz. A 20. század folyamán a történelem viharai vagy a kalandvágy sok tehetséges hazai fiatalt sodort a határokon túlra, akik tudásukkal, képességeikkel hamar kitűntek a nagy átlagból. Volt, aki jobban ápolta magyar gyökereit, volt, aki kevésbé – az utókor mindenesetre sokszor már nincs tisztában a származásukkal. Sal Endre szenvedélyesen kutatja ezeknek az elismert vagy elfeledett hírességeknek az életét, amely sokszor egy kalandregény izgalmával, fordulataival vetekszik. A Mi, magyarokból kiderül, hogy ezek a tehetséges emberek milyen sok árnyalattal színesítették a világot. Van, akinek a Volkswagen Bogarat, másnak a színes televíziózást köszönhetjük, mégsem hallottuk a nevét, s akad olyan is, aki New York leghíresebb felhőkarcolóit tervezte, itthon mégis szinte ismeretlen. 

„A béke szigete”

„Az akkori 100 ezres Facebook közösségből nagyon sokan rendeltek könyvet a Libritől, abból volt valamennyi bevételem. Idén februárban alapítottam egy Újságmúzeum KFT-t azzal a szándékkal, hogy mindezt hivatalossá tegyem és elindítottam az Újságmúzeum weboldalát is, az ujsagmuzeum.hu-t, ami most november elsején debütált, és már napi egyedi látogató számban időnként eléri a 100 ezret.” Bármilyen hihetetlennek tűnik, ez az Újságmúzeum egy teljesen egyszemélyes vállalkozás. „Napközben dolgozom, van három fiam, így fél 10-től éjjel 2-ig szoktam tartalmat gyártani.” Elmondása szerint egy nagyon jó közösség alakult ki az Újságmúzeum követői között, nem bántják egymást az emberek, mindenki nosztalgiázik, kiegészítik a cikkeket, hozzátesznek személyes élményeket.

„A béke szigete – szokták mondani.” 

A weboldal hirdetési bevételeinek láttán jutott el arra az elhatározásra, hogy kell még egy szerző maga mellé, aki elmondása szerint hasonló életérzésű és nosztalgikus alkat, mint ő. „Hosszú távon azt szeretném, hogy 3-4 ember írja az újságmúzeum.hu-t, mert most már 3 és fél éve építem egyedül, és szükség van frissítésre meg új meglátásokra, gondolatokra. Azt szeretném, ha egyszer ez a kulturális misszió olyan szintre felpörögne, hogy ebből meg is tudjak élni.” Jelenleg naponta két új tartalom jelenik meg az oldalon, amit szeretne bővíteni. 

A rovatok úgy köszönnek vissza a weboldalon, mint amilyen tartalmakat írt a Facebook-on: színészek, színésznők, filmek, mesék és századelős történetek. A legtöbb olvasó a Facebook-ról érkezik a weboldalra, de azt szeretné elérni, hogy egyenesen érkezzenek, ne más csatornán keresztül. „Az lenne az ideális állapot, ha lenne szerkesztőségem és a weboldal napi látogatottsága beállna. Minél több tartalmat fogok kapni, annál nagyobb lesz az olvasottság.” De továbbra sem az olvasóktól várja a támogatást, hanem a hirdetőktől. Megpróbálja kikerülni, hogy előfizetéses legyen az oldal.

Az újságokban megjelenő történetek feldolgozása mellett folyamatosan gyűjti az új lapokat. „Most legutóbb 1400 kiló régi újságot vásároltam, egy idős bácsi és nagypapája hagyatékát Csepelről. Három napon keresztül dolgoztam föl egy kedves barátom műhelyében, majd ezután jön a következő része, hogy el kell kezdeni ezeket olvasni. Mindig van egy újabb gondolat, ami megindít. Rengeteg képet ki is fotózom az újságokból, forrásmegjelöléssel, így amikor írok egy színészről, azt használom” – magyarázza.  

Hétköznapi hősök és ármánykodók

Nemrég jelent meg Sal Endre második könyve, a Mi magyarok a századelőn címmel. Hogy legyen egy elképzelésünk a tartalomról, példaként hozza fel Weidinger bácsi történetét, aki 34 éven keresztül volt tapsfelelős az Operaházban és a Nemzeti Színházban. Akkoriban a tapsfelelős dolga volt, hogy felbérelt 10 fiatalt, akik az ő vezényszavára tapsoltak. Mindenki azt gondolta, hogy Weidinger rengeteg pénzt keres ezzel a szakmával, csak halála után derült ki a jegyzetfüzetéből, hogy minimális pénzt kapott ezért a munkáért – volt olyan hónap, hogy 70 koronát, csak imádta a színházat, még a főpróbákra is elment, hogy láthassa, mikor kell tapsolni. Ezzel kapcsolatban Sal Endre ráakadt még egy nagyon érdekes dologra: később lettek füttyfelelősök is, akiket a konkurens színésznők béreltek fel az előadásokra.

„Weidinger bácsi ha Londonban vagy Párizsban születik, szobra lenne színházak előtt és benne lenne a köztudatban, a múltunkban.”

1934-ben volt egy 16 éves pesti kislány, aki egyik nap arra ébredt, hogy ő egy középkorú spanyol munkásnő. Csak spanyolul beszélt és a saját családjának hajtogatta, hogy ő Madridban született. „Ez a történet akkor lázban tartotta egész Európát, jöttek emberek Spanyolországból, orvosok vizsgálták a lányt” – a csavart viszont nem árulta el a szerző. „A századelő rengeteg olyan értéket képviselt, ami mostanában kiveszni látszik, mint például az adott szó ereje” – mondja az újságíró, aki arra törekszik, hogy a történeteiben legyen tanulság. Úgy látja, hogy az élet nagy kérdései benne vannak ezekben az írásokban, rengeteg dilemmát, erkölcsi kérdést vet föl az olvasókban. „Rácsodálkozunk, nagyon nem értjük már a századelő gondolkodását, pedig rengeteg értéket képvisel.”

Érdekes, hogy egyre több fiatal olvassa a megjelenő írásait, ez részben annak is a következménye, hogy a 45 utáni rendszerben nem sokat lehetett tudni a színészek magánéletéről, majd a 80-90-es években megjelentek önéletrajzi kötetek. „Somlai Artúr nagyon híres színész 1951-ben öngyilkos lett, dísztemetést rendeztek neki, de az emberek meg úgy tudták, hogy szívrohamban halt meg” – hozza fel példaként.

Az új könyvét azoknak ajánlja, akik szeretnek nosztalgiázni és örömmel merülnének el a századelő különös világában. „Sok mindent elveszek az életemből, hogy meglegyen a több éves munkám gyümölcse, de szenvedélyesen szeretem. Úgy gondolom, a régi újság a legjobb műsor” – mondja lelkesen Sal Endre, aki több év befektetett energiával felépítette egyszemélyes vállalkozását. 

A cikk eredetileg a Business Class Magazin 2020/12. számában jelent meg. Ha szeretné megvásárolni a lapot vagy előfizetne rá, akkor azt megteheti a Dimagon keresztül.