Fiatal kora ellenére a Google-nál volt marketingigazgató, később a társaság elcsábította Londonba, aztán pedig az egyik hazai sikervárományos startupnál, a Tresoritnál dolgozott, ekkor nyerte el az „Év fiatal vezetője – 2016” címet is. Kindli Erna mostanra átkerült egy másik ágazatba, a Bátor Tábor ügyvezetőjeként igyekszik továbbvinni szemléletmódját. Élményeiről, az adakozói kultúráról, motivációiról beszélgettünk vele, de szóba kerültek a techóriások adakozási szokásai és az egészségügy is.

 A Google-nál gyakornokból lett marketingigazgató. Ez nem egy szokványos dolog, minek köszönhető az Önbe vetett bizalom?

Még az egyetem alatt találkoztam az álláshirdetésükkel – egyébként nem is tudtam, hogy van itthon is irodájuk. Országos marketingigazgatót kerestek, de nem találtak olyat, akit a szervezetben szerettek volna látni. Volt akkor egy nagyon bevállalós regionális vezetőjük – későbbi főnököm –, aki úgy döntött, hogy „vegyünk fel egy agilis diákot, és majd elválik, hogy mit lehet belőle kihozni”. Felvettek, elégedettek voltak velem, így alakult.

 

Hogyan tudott megbirkózni a feladatokkal?
Nehéz volt, de nem is annyira munkának fogtam fel. A főnököm nagyon támogató volt, én pedig fiatalon harapósan izgalmasnak találtam azt a szabadságot, amelyet kaptam. Az önállóság alapvetően így működik: ha az ember érzi a bizalmat, akkor arra próbál rászolgálni. A másik, hogy akkoriban nagyon sokat innováltunk, nekem is voltak ötleteim, sok izgalmas elképzelést megvalósítottunk itt, Magyarországon, melyeket máshol még nem csináltak. Ennek köszönhetően felfigyeltek ránk, mert itt egy pici csapat újszerű dolgokat hozott létre, a kevés helyi erőforráshoz képest nagyon is sikeresen.

Ennek köszönhetően sok helyre próbálták elcsábítani, végül Londonban kötött ki.
Nekem a „másoknak segíteni, másokkal jót tenni” nagyon régóta benne van a szemléletmódomban. Hétéves koromban azt mondtam a szüleimnek: „ha én nagy leszek, éhező afrikai gyerekeket fogok etetni”. Hogy ez honnan jött, azt nem tudom. Én sem nőttem fel gazdag családban, de ennek ellenére, vagy pont ezért, valahogy foglalkoztatott ez a dolog. A szoftverek iparágában is mindig úgy fogtam fel a munkát, hogy valami olyat szerettem volna csinálni, mellyel segítek. A Londonba költözésemnek is ez volt az egyik fő motivációja. Sok érdekes ajánlatot kaptam, de amit végül elfogattam, az egy olyan munkakör volt, ahol a fejlődő országok stratégiáival foglalkoztunk. Alapvetően Google-termékekről beszélünk, melyek ezekben a régiókban sokszor a fejlődés és a felzárkózás eszközeiként is kezelhetők. A legexplicitebb segíteni szándékozó projekt az volt, mikor afrikai iskolákat modernizáltunk, például Kenyában és Ghánában. Ez egy nagyon pici szelete volt az egésznek, de érzelmileg erre gondolok vissza legszívesebben. Persze ott is ötvözni kellett a filantróp célokat az üzletiekkel, de ezek nem feltétlenül zárják ki egymást.

London előtt próbálták elcsábítani a központba is.
Igen, de nem akartam Amerikába költözni.

Miért nem?
Miért igen?

Nem ismerem a motivációkat, vagy azok hiányát, ezért kérdezem.
Amerikában több a perspektíva, mint Londonban?

Én ezt nem tudom annyira megítélni, mint Ön.
Nem minden a hely. Lehetek Amerikában nyomdai segéd, de az nem sokkal izgalmasabb csak azért, mert ott van. Önmagában a helyszín nem emel fel vagy húz le egyetlen munkakört sem.

A piaci környezetek közti különbségekre utaltam.
A Google-nál érdekes kérdés, hogy a központi munkakörök közül mi a jó és mi a nem jó. A londoni munkát azért fogadtam el, mert ott létrehoztunk egy 4-5 fős törzskari szervezetet, onnan koordináltunk 20-30 országot, ami rettenetesen izgalmas volt, sokfajta kultúrával lehetett együtt dolgozni. Azon kellett gondolkodnunk, hogy 10-20 év múlva mi lesz kifizetődő, fogyasztói szokásokat kellett megfigyelnünk, majd becsatolnunk a stratégiába. Ez nagyon érdekes volt, és azt éreztem, hogy ennél nem adna többet, ha a Google+ vagy a YouTube stratégiáján dolgoznék.

Hogyan néztek ki a feladatai pontosabban?
Több mint húsz országgal tartottuk a kapcsolatot, és próbáltuk a helyi emberek és adatok alapján megérteni, hogy miképpen működnek ezek a piacok. Rengeteg adat állt rendelkezésünkre arról, hogy hogyan viselkednek a helyi fogyasztók. Ezek alapján határoztuk meg, hogy mely termékekre kell komolyabb hangsúlyt fektetni. Marketingnek számíthat egy iskola modernizációs programja, de dolgoztunk azon is, hogy hogyan lehet 100 dolláros okostelefont csinálni. Akkoriban Indiában évente 50 millió új felhasználó jelent meg. Láttuk, hogy már ők is megveszik az okostelefont, viszont amin spórolni próbálnak az az adatforgalom. Ezért együttműködtünk a legnagyobb mobilszolgáltatókkal, hogy bizonyos dolgokat keretfelhasználás nélkül lehessen elérni, például lehetett a Google-on adatforgalom nélkül is keresni.

A téma lezárásaként beszéljünk az IT-cégek körül kialakult adózási helyzetről. Mi erről a véleménye?
Nem vagyok a terület szakértője, úgyhogy nincsen véleményem.

A teljes interjút olvassa el a Business Class Magazin ÉBREDŐ ERŐ című lapszámában! 
Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!