Bárány Péter már a Rézangyal születésénél is ott bábáskodott, és segített emelni a hazai pálinkakultúra színvonalát. Néhány éve talán még ennél is nagyobb fába vágta a fejszéjét: a palackban érlelt pezsgőket próbálja népszerűsíteni. A Brebis márka eddigi eredményeiről és távlati céljairól beszélgettünk vele.

Hogyan látod a pezsgőkultúra helyzetét ma Magyarországon?
Ha ezt a kérdést két évvel ezelőtt tetted volna fel, akkor nem mosolyognék ennyire, de nagy változáson megy keresztül a prémiumpezsgő-fogyasztás. A fogyasztókat két, merőben különböző csoportra bontanám. Azok, akik a szilveszteri pezsgőn szocializálódtak, a tartályos erjesztésű vagy tankpezsgőket fogják keresni. Ők vannak többen. Évi 22–24 millió palack pezsgő fogy Magyarországon, és ennek több mint nyolcvan százaléka tankpezsgő. A tradicionális champagne-i eljárással készült pezsgőt fogyasztók nagyon kevesen vannak. Ők azok, akiknek nem kell hozzá szilveszter vagy születésnap, hogy kibontsanak egy palack pezsgőt. Azért vágtam bele ebbe a küldetésbe, mert a pálinka mellett új szerelmem lett a pezsgő, és mert a tankpezsgőfogyasztókból szeretnék minőségipezsgő-fogyasztót varázsolni. Nagyon nehéz ez a piac, legalább olyan nehéz, mint tizenhárom éve a pálinkafogyasztás átalakítása; akkoriban az emberek aromás égetett szeszes italokat ittak, mert azt hitték, az a pálinka. Akkoriban hihetetlenül sok munkával próbáltuk a fogyasztókat a valódi pálinka felé terelni. Valahol itt tart most a pezsgőkultúra is. De bízunk abban, hogy akit most megismertetünk a pezsgőkkel, az három-négy év múlva eljut oda, hogy a száraz, palackban érlelt pezsgőket fogja majd keresni. Hatalmas edukációs igényt látok a piacon, aminek megpróbálunk oszlopos szereplői lenni, és nem csak a Brebis márkánkkal. Olyan rendezvényeket szervezünk, ahol egy kalap alá vesszük a legnagyobb champagne-márkákat, és együtt mutatjuk meg őket a fogyasztóknak. Ha valaki még nem tudta megkóstolni a Dom Pérignont, nálunk ezt is megteheti. Ez jó alkalom arra, hogy sok emberhez juttassuk el azt az üzenetet, hogy a pezsgő ma már nem az ünnepek itala.

Látni vélek némi hasonlóságot a Rézangyal és a Brebis sztorija között: annak idején néhány termelő ráállt a minőségi pálinkára, most pedig a minőségi pezsgőre, és ti mintegy másfeledik hullámként, erős marketinggel, sok eseménnyel rácsatlakoztok erre a folyamatra.
Ez teljesen tudatos márkaépítés. Tizenévvel ezelőtt mi történt? Volt körülbelül tíz pálinkamárka, amelyet a fogyasztók ismertek. Mi azt mondtuk, hogy a pálinkafogyasztás szerintünk nem arról szól, hogy kikérünk két cent pálinkát, és nagyon sokat beszélgetünk mellette. A termékkategóriát nem erre találták ki. A Rézangyal 2005 végén indult, és azt láttuk, hogy a formabontó üzenetére nagyon fogékony az a generáció, amelyet korábban egyetlen főzde sem célzott meg. A pezsgők esetében is nagyon tiszteljük a tradicionális pezsgőket készítő borászokat, de nekik gyökeresen más a kommunikációjuk, amellyel más-más korosztályt és szegmenseket fednek le. Mi teljesen mást gondolunk a pezsgőről és a pozicionálásáról. Szerintem a pezsgő a mindennapok itala, és amíg a forgalmazók abban látják a kiutat, hogy a pezsgőfogyasztást minél feljebb pozicionálják, és úri huncutságnak állítják be, én odamegyek a fesztiválokra, és kitöltöm egy pohárba, hogy bárki találkozhasson vele. Szerintem az első megközelítéssel lassítjuk a pezsgőkultúra elterjedését, míg a másodiknál kinyitunk egy hatalmas lehetőséget.

Ma már látom, hogy ha ezt az utat követem, akkor lépésről lépésre, de építem a pezsgőkultúrát. Az én utam, hogy kipukkasszam a pezsgő körüli lufit, és mindenki számára elérhetővé tegyem. Mindig is a vendéglátásban volt a kapcsolati tőkém. Mi kell ahhoz, hogy az emberek elkezdjenek pezsgőzni? Egy impulzus. Most kevés helyen van arra lehetőségünk, hogy megigyunk egy pohár pezsgőt, ha megkívánjuk. Többnyire csak palackban lehet rendelni, mint körülbelül tíz éve a minőségi bort. Én azt mondtam, hogy inkább vegyünk ötvenezer pezsgőzárót, és adjunk mindenkinek. A vendéglátósoknak és a fesztiválon szórakozóknak is. Még az éttermekben sem volt evidens, hogy a pezsgő lezárható úgy, hogy egy héten belül semmit nem veszít az élvezeti értékéből. A fesztiválokon is bemutatjuk, hogyan kell lezárni, és elmondjuk, hogy a kiskanál nem működik. Ez az, amit mi másként látunk, mint más szereplők, de minél többen vagyunk, akik ugyanarra mozdulunk, annál könnyebb a munkánk.

Ideális lenne, ha mindenki pezsgőzne, de nyilván van egy behatároltabb célcsoportotok is. Kiknek szól a Brebis?
Azt vettem észre, hogy a 35 éves életkor az, ami felett nagyon könnyen, alatta pedig nagyon nehezen kommunikálunk. Figyelembe kell vennem, hogy ez nem egy olcsó ital, tehát vannak olyan üzletek, ahova felesleges lenne eladnom. Ott nem vennék meg, de ez nem is baj, hiszen nincs is belőle annyi. Egy tradicionális pezsgőnél a szürettől számított két-három év, amíg az ember le tudja venni a polcról. Champagne-ban is elég sok idő kellett ahhoz, hogy volument tudjanak termelni.

Vannak tipikus pezsgős alkalmak?
A nyár ilyen. Idén nyáron azt láttuk, hogy elfogyott egy csomó pezsgő, mert elkezdett megszületni az emberekben az az életérzés, amikor melegben kiülünk a vízpartra, és kérünk egy pohár hideg pezsgőt. Van egy koncepcióm, miszerint semmi mást nem csinálunk, mint kiviszünk az asztalhoz két poharat és egy jégvödröt, benne egy palack pezsgővel. A szomszédos asztalnál pedig nézik, hogy lánykérés történik-e, vagy születésnapot ünnepelnek, amire rájönnek, hogy semmi különleges alkalom nincsen, egyszerűen csak jólesik pezsgőzni. Pedig a megszokás szerint a pezsgő egy téli ital az emberek fejében. Én télen, hidegben nem annyira kívánom a jéghideg, buborékos italt. Éppen ezért, ha tehetném, betiltanám a szilveszteri pezsgőzést, mert az a legarcátlanabb dolog, amit a pezsgővel művelni lehet. December közepétől január elejéig nem adunk el Brebis pezsgőt senkinek, mert nem akarjuk erősíteni az emberekben azt a megszokást, hogy a pezsgő az ünnepek itala.

Ez a törekvés azóta is tart? Gondolom, a polcokról már nem lehet visszagyűjteni a palackokat.
Az valóban nem kivitelezhető, de december 14. és január 3. között továbbra sem adunk el pezsgőt. Ezt egészen addig tartani fogom, amíg már értelmetlen lesz az az üzenet, hogy a pezsgő nem szilveszteri ital.

A kommunikációban milyen irányban indultatok el?
2015-től tanultunk, fejlődtünk, felvettük a fonalat, megismertük a „magyar pezsgőkultúrát”, és meghatároztuk, hogyan szeretnénk megreformálni, hol vannak azok a pontok, amelyekre építkezni lehet. És azt láttuk, hogy a legszofisztikáltabb éttermektől kezdve a delikátokig mindenhol. Olyan érzésem volt, mintha ki lenne éhezve Magyarország valami újra. A prosecco ismertsége szépen lassan emelkedik, és ez jó dolog, mert a pezsgőzés melegágya. Az Aperol-őrület lassan lecseng, mint előtte a vodka-szóda. Bízom benne, hogy a pezsgő újra népszerűvé válik, hiszen Magyarország az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején pezsgőnagyhatalom volt, száz éve exportáltunk is, de a háború után más volt a fontos a piacon. Az üzlettársammal két évvel ezelőtt elindultunk Nyugatra egy tanulmányútra, és olyan pezsgőbárt kerestünk, ahol nem csak a borbeszállító kétféle pezsgőjéből lehet választani. Ehhez Berlinig kellett mennünk, ott viszont vagy 42 ilyen hely működött, ahol hatvanféle champagne-ból lehetett választani. Maga volt a Kánaán, és itthon is hasonlót szeretnék megvalósítani. Ezt a koncepciót egyelőre rendezvényekre visszük, hogy megismertessük az emberekkel.
Van egy háromkerekű kis Piaggiónk, valamint egy vintage lakókocsink, ami champagne-bárként funkcionál, amelyben minimum tizennyolcféle champagne-nal találkozhatunk. Ezenkívül van egy tíz méter fesztávolságú, óriási lakókocsink, amellyel a nagyobb zenei fesztiválokra települünk ki.

Melyik tájegységben érdemes pezsgőkultúrát hirdetni?
Mi sem mindig tudjuk, hányadán állunk a rendezvényekkel. Az országot három részre osztjuk: Dunántúl, Budapest és Kelet-Magyarország, és már a pálinkánál is láttuk, hogy ezek az országrészek teljesen másképpen működnek: mást fogyasztanak, és más üzenetekre reagálnak. Szegeden volt májusban egy zenei rendezvény, ahová a champagne-bárral mentünk, hogy mutassunk valami olyat, amit eddig nem. A négynapos rendezvény első napján mindent eladtunk, amivel készültünk, és nem értettük. Utána persze rájöttünk, hogy ott is inkább 35 éves kor felett volt a közönség, míg közben egy többnapos budapesti rendezvényen ugyanezzel az installációval, választékkal és árakkal tizedannyit sem adtunk el. Vagyis pillanatnyilag még nagyon sok mindentől függ, hogy egy rendezvényen pezsgőznek az oda érkezők, vagy nem. Egy hete nyílt meg az A38 hajó tetőteraszán az első champagne- és pezsgőterasz. Ott a Mumm, a Veuve Cliquot és a Moët is megtalálható, ráadásul nagy örömömre pohárra is lehet kapni. Ez policy, ennek a háromnak azért kell mindenhol ott lennie, mert ezeket a márkákat mindenki ismeri, aki találkozott már champagne-nyal. A fogyasztóknak innentől kezdve lesz hiteles egy pezsgőterasz.

Az a benyomásom, hogy ha Magyarországon prémium pezsgőről beszélünk, a többségnek elsőre a Dom Pérignon jut eszébe. A másik három márka ismertségét felmértétek?
A Dom Pérignon és a Moët ugyanahhoz a házhoz tartozik. Világszerte a legtöbbet a Moët-ból értékesítenek, így az nemzetközileg lényegesen ismertebb. A második a Veuve Cliquot, amit brutális és innovatív márkaépítéssel támogatnak, amiért csodálom és tisztelem is őket. A harmadik pedig a Mumm, amelynek a tizenöt évnyi közreműködés a Forma–1-gyel hozta meg a hazai ismertséget. De ott van például a Crystal is, amelyet valószínűleg kevesebben ismernek, mint a többi champagne-t, ráadásul tízszer annyiba kerül, mint egy Mumm. És hogy mennyire szeszélyes ez a piac: pár napja Pasaréten egy bisztróban egy hatliteres matuzsálempalackos Crystalt bontott fel egy társaság, amely egy hatezer eurós pezsgő. Az ilyesmi mindig erőt ad, hogy jó úton járunk.

Néhány éve voltak próbálkozások Budapesten, mint a Buborék Fesztivál vagy a belvárosi champagne-bár, de ezek mintha nem élték volna túl az elmúlt időszakot. Túl korai próbálkozások voltak?
Igen. A Buborék Fesztivált olyan barátaink csinálták, akik szerelmesek voltak a champagne-ba, és azt hitték, sokan mások is azok, de erre még nem volt felkészülve a piac. Én személy szerint annak örülök, hogy amikor a pálinka érezhetően kezdett lecsengeni, és új területet kerestem, egy kedves barátom hozott magával egy pezsgőt, amikor átjött hozzánk. Akkor még én sem értettem, hogy mit ünneplünk. A gyerekkorom pezsgőíze nekem az volt, amit a nagyanyám a hűtő tetején tartott, és talán behűtötte, mielőtt egy jeles napon kibontotta. De megkóstoltam, amit hozott, és nagyon sok minden megváltozott bennem abban a pillanatban. Úgy gondoltam, hogy ezt az élményt szeretném átadni az embereknek. Elkezdtem pezsgőket vásárolni, és azzal mentem házibulikba, vagy a kocsmatúrákon pezsgős helyeket kerestünk. A Belvárosban akkor talán hat olyan hely volt, ahol minőségi pezsgőt lehetett pohárra fogyasztani, vagyis nem kellett egy egész palackkal megvenni. Az elmúlt három hónapban kezdett beérni a kétévnyi kommunikáció, és olyan partnerek hívnak fel, ahova mindig is szerettem volna bekerülni a Brebis pezsgővel.

A disztribúció hogyan oszlik meg a vendéglátás és a kiskereskedelem között? Mennyire volt sikeres az aknamunka, hány helyre jutottatok be?
Eddig az eladásunk 99,9 százaléka vendéglátásban történt. A kiskereskedelem pedig várhatóan most fog nagyot ugrani. Most jött el az ideje, hogy egy-két nemzetközi láncolattal megállapodjak. Már biztosítani tudom a mennyiséget, de ehhez fel kellett nőnie a piacnak is, és nekem is a piachoz. Az én pezsgőm könnyedebb, gyümölcsös, nem élesztős. Ahhoz, hogy levegyék a polcról, a fogyasztóknak sokszor kell találkozniuk a márkával. Ha nem így történik, a lánc elkezdi leárazni a terméket, végül negyedáron kifutó termék lesz belőle, és tönkreteszi, amit addig felépítettünk. Ezért eddig inkább olyan retail partnereink voltak, akik nagykereskedőként is funkcionálnak.