Az utóbbi időben vált csak igazán érdekessé a Felház nevű keresztény mozgalom, hiszen vezetői – köztük a miniszterelnök fia – a közelmúltban több interjút is adtak. Kapva kaptunk az alkalmon, hogy mi is feltegyük számos kérdésünket az új vallási kezdeményezéssel kapcsolatban, amelyre Orbán Gáspár és Ember Illés válaszolt.

B2B, B2C, MVP, API és hasonló kifejezések kíséretében zajlott le Muck Ivánnal és Muck Ferenccel folytatott beszélgetésünk, akik az MKB Fintechlab inkubátorházban fogadtak minket. Habár idegen szavakból nem volt hiány, a történet ennél egyszerűbb, alkalmazásuk családközpontú pénzügyi szolgáltatásokat nyújt a fiatal felhasználóknak.

Van annak valami diszkrét bája, amikor a főszerkesztő és a magazin fotósa reggel háromnegyed tízkor felkapaszkodik az etyeki Öreghegyre, mert borbirtokra az ember csak nem indulhat autóval. Tervünk beigazolódott, 11 órára már túl voltunk a vörösboros eljáráshoz hasonlóan, héjon erjesztéses módszerrel készülő testes és virgonc Királyleányka és a 2016-os hordós Chardonnay kóstolásán. A fogadtatás nem volt hétköznapi, először az új helyi négylábú jóbarát, Brúnó járult elénk, aki egy darabig a távolból figyelt mozdulatlanul, majd amikor meggyőződött ártatlanságunkról, elénk dobott egy fadarabot jelezvén, hogy nálunk a labda. Érthető: az itt megforduló turistacsoportok olyan alapkellékei az etyeki borvidéknek, mint a december eleji dér- és hócsipkedte dűlősorok. Bárhova néztünk, mindenfelé szőlőtőkék kanyarogtak, izgalmas látványt kölcsönözve a birtoknak még az oly rideg és undok ködös idő ellenére is. Brúnó tehát elénk szaladt, aki elődjétől eltérően, még nem szerepel egy boros címkén sem, nem úgy, mint Bijou, a nemrég elpusztult francia bulldog, akinek arcképe a Zöldveltelínit díszíti. Nem sokat váratott magára Hernyák Tamás szőlész-borász és tulajdonos sem, aki jobb szereti, ha Tomiként szólítják. Hamar be is tessékelt bennünket, kávéval kínált, majd bort nyitott és megrakva a tüzet, mesélni kezdett. Idillibb decemberi délelőttöt nem is képzelhettünk volna. Ahogy csordogált a bor és ürült a palack, úgy nyílt ki előttünk a 22 borvidék egyikének izgalmas és kísérletező története, amelyet a Hernyák család képviselője és örököse osztott meg velünk. Generációváltás, champagne-i klíma és a Junibor tagjainak véd- és dacszövetsége: sok mindenre fény derült a borászok új generációjának terveiből.

  Sajtótájékoztató keretében ismertette Bánfai Gergely és Bolyó Anikó ügyvezető igazgató a Flight Refund vállalat tevékenységét, célkitűzéseit, illetve a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől kapott 250 millió forint befektetéssel való terveit. Magyarországon is egyre inkább ismert tény, hogy az Európai Unió szabályainak megfelelően – a vis maior helyzetektől eltekintve – kártérítés illeti …

Nem minden #metoo, ami annak látszik, az azonban biztos, hogy az elmúlt hetek zaklatási ügyei soha nem látott médiajelenséget indítottak be, melynek egyszerre szereplői a reflektorfénybe kerülő megvádoltak és a sötétből kilépő vádló áldozatok. Hasonló jelenségre volt már példa, a kérdés csak az, vajon miből születnek hashtagek és mitől robban hatalmasat egy-egy poszt? Cikkünkben erre kerestük a választ.

Azt már megszokhattuk, hogy az Egyesült Államok őrült ünnepi hóbortjai – mint például, amilyenek a halloweennal is együtt járnak – szépen lassan beszivárognak Európába. Így hát nem csoda, hogy a Black Friday már jó pár éve hazánkban is megvetette a lábát, bár szerencsére nálunk a téboly még nem hatalmasodott el, ráadásul a kereskedelmi egységek egyik kiemelkedő napjává nőtte ki magát.

A Human Telex Consulting (HTC) novemberben tartotta Talent Plantation névre keresztelt konferenciáját, amely – értelemszerűen – a tehetségmentorálás kérdéseit járta körül. A rendezvényen számos prezentáció, kerekasztal-beszélgetés, illetve networking fejlesztő kurzus volt terítéken. Az esemény egyik legérdekesebb előadását Pásztor Dávid, az UX studio alapítója tartotta, aki megosztotta inspiráló történetét a Talent Plantation első mentorprogramjának kiválasztott tehetségeivel.

A digitális forradalom, amely évtizedek óta zajlik, jelentős változást eredményezett a világban. A digitalizáció felgyorsulása nagymértékben befolyásolja az üzleti, a tudományos és a társadalmi életet is. A dolgok internetre kerülése megváltoztatja a körülöttünk lévő világ működését, az infrastruktúrától kezdve az iparon át az egészségügyig. A jövő biznisze az emberiség és a technológia kapcsolatán alapul, ami az adatok intelligens feldolgozásával veszi kezdetét. Az ipar és a gazdaság fejlődéséhez – Széchenyi után szabadon – digitálisan kiművelt emberek sokaságára van szükség, hogy egy nemzet gazdasági ereje növelhető legyen.

Kilencedik alkalommal rendezik meg idén hazánk legfontosabb technológiai konferenciáját a SMART-ot, 2018. április 4-én a Budapesten. A szakmai esemény idén a fintech, a mobiltechnológia, az 5G, az IoT, az autóipar, a virtuális- és kiterjesztett valóság, a kiberbiztonság és az automatizáció legfrissebb trendjeit vesézi ki. De első kézből ismerhetik meg a Barion, a Balabit és az AImotive sztoriját a SMART 2018 konferencia résztvevői, amelynek a Business Class Magazin is médiapartnere lett.

A TcT Group innovatív fejlesztései közé tartozik az a CallMix nevet viselő szoftver, amely a tartalomgazdag és gördülékenyebb kommunikációt tűzte ki célul, összefogva a különböző csatornákkal. Így a szolgáltatás segítségével a telefonálók információt tudnak közvetíteni egymás felé: a hívó Facebook-profilja, Twitter-fiókja, YouTube-csatornája, vagy akár az egymással váltott levelezés is beemelhető a beszélgetésbe.