A Kistehén zenekar augusztus 31-én ünnepelte tizenötödik születésnapját a Budapest Parkban. A zenekar frontembere az ezt megelőző évben ünnepelte ötvenedik születésnapját. A zenész-előadó sok dologgal foglalkozik: a Kistehén új lemeze mellett hamarosan megjelenik új novelláskötete, és nagy sikernek örvend Rengeteg című, tavaly megjelent, harmadik szólóalbuma. Kollár-Klemencz László néhány éve leköltözött dömörkapui tanyájára, ahol gazdálkodással foglalkozik, eteti a lovait, vagy éppen építkezik. Délutánonként azonban átváltozik rockzenésszé, és jön föl Budapestre. Most is így tesz, jön Szentendre felől, hatalmas terepjáróval kanyarodik be a Bem térre, hogy a Bambi presszóban beszélgessünk a Kistehén elmúlt tizenöt évéről, a magyar társadalom konformizmusáról, a művész politikai szerepvállalásról és az alternatív zene leáldozó korszakáról.

A divat kifürkészhetetlen világában minden szezon egy újabb lehetőséget tartogat a megújulásra. Annak érdekében, hogy ez az állandóan változó, soha meg nem álló gépezet tökéletesen működjön a Föld minden szegletében, tervezők, stylistok és kreatív szakemberek tucatjai dolgoznak megfeszített tempóban a soron következő kollekciók megalkotásán a divatházak műhelyeiben. Amíg egyes márkák a klasszikus vonalakra vagy a sportos irányzatra fektetnek nagy hangsúlyt, addig mások a művészi önkifejezés segítségével megrendelőik egyéniségét helyezik előtérbe. A fáradhatatlan kreátorok néhány hét alatt, a modern technológiák felhasználásával, újfajta anyagokat, mintákat és szabásvonalakat hoznak létre, hogy a divathéten egy innovatív, előremutató, minőségi és mindenekelőtt eladható gyűjteményt mutathassanak be. A Business Class Magazin felkutatta az öltözködés őrült professzorait, akik sikereiket kiemelkedő vállalkozó szellemüknek és kísérletező vénájuknak köszönhetik.

Hazánkban a hiedelmekkel ellentétben nem a politikusok, bankárok vagy nagyvállalatok vezetői keresnek átlagosan a legjobban, sőt a biztos megélhetéshez és juttatásokhoz még csak diploma sem szükséges.

Manapság bárkiből lehet befolyásoló személyiség, legyen az illető aktivista, környezetvédő, közéleti szereplő, civil vagy politikus. Végezzen akár hétköznapi, vagy épp ellenkezőleg, kivételes munkát, folytasson bármilyen tevékenységet. De vajon ki és miért kerülhet a figyelem középpontjába, kire és miért figyelünk, miért leszünk a követője? A fiatal és feltörekvő influencerek és youtuberek világáról Horváth Ádámmal, a NuHeadz Talent Management egyik alapítójával beszélgettünk.

A legsúlyosabb mozgássérültek életét is megkönnyítő innovatív termék, a kerekesszék-irányító rendszer folyamatos fejlesztésén és tesztelésén dolgozik a számos hazai és nemzetközi díjat is elnyert magyar startupvállalkozás, a NowTechnologies. István Márkkal, a vállalat igazgatójával beszélgettünk küldetésükről, a termék szolgáltatásairól, képességeiről és előnyeiről, illetve a cég üzleti modelljéről.

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) jelenlegi több mint hatvan kis- és középvállalkozásból álló cégporfóliója 2016-ban nem várt eredményeket ért el. Ezen vállalkozások kétharmada növekedést hajtott végre, továbbá több mint 40%-uk javított az egy évvel korábbi adataihoz képest. Ez a tendencia 2014-ben, illetve 2015-ben is hasonló volt.

Egyre népszerűbbek a sharing economy elvein alapuló szolgáltatások hazánkban is. Egy magyar startup, a frissen alapított Boatly is ezt a modellt alkalmazza a hajóbérlés területén. Cikkünkben az alapítóval, Deák Mártonnal beszélgettünk az egyedi szolgáltatás ötletétől a megvalósulásig.

A hazai fejlesztésű technológiákról és digitális újdonságokról mindig érdemes szót ejteni, ezúttal pedig abban a kivételes helyzetben vagyunk, hogy egy nemzetközileg is sikeres találmányról, sporteszközről számolhatunk be, amely alapvetően átalakítja a fociról kialakult képünket.

A város szívében található ÉdességLabor nem mindennapi cukrászda, ugyanakkor a népszerűségét valószínűleg a hipstervilág lakói értik meg csak igazán. A siker titkáról, a fúziós ételekről, illetve az egyediségre való törekvésről a hely cukrászaival, Szrimácz Dórával, illetve Marjai Beával beszélgettünk.

A 2008-as gazdasági világválság senkit és semmit sem kímélt, s ez alól nem volt kivétel a műkincspiac sem. A talpra állás lassú folyamatként vette kezdetét, az újbóli stabilizálódás csak a 2010-es években kezdett el megmutatkozni. A szakértők derűlátóak, és ha az ázsiai és az amerikai piacokon 2017-re várt eredmények valóban hozzák a papírformát, úgy nemcsak komoly piaci növekedés, de immáron megemelkedő árszintstabilitás is várható lesz.