Home»First Class»Tőkésítés mesterfokon – Befektetési alapokat hozott létre a kormány

Tőkésítés mesterfokon – Befektetési alapokat hozott létre a kormány

0
Shares
Pinterest Google+

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) jelenlegi több mint hatvan kis- és középvállalkozásból álló cégporfóliója 2016-ban nem várt eredményeket ért el. Ezen vállalkozások kétharmada növekedést hajtott végre, továbbá több mint 40%-uk javított az egy évvel korábbi adataihoz képest. Ez a tendencia 2014-ben, illetve 2015-ben is hasonló volt.

„A jelenlegi befektetések jelentős része frissnek számít, a cégek körülbelül felében 2015-ben és 2016-ban szereztünk részesedést. Ezek között nagy a spinoff vállalkozások aránya, amelyektől ebben az időszakban még nem várunk komoly eredménynövekedést. A befektetés ilyen jellegű pozitív hatásai általában a befektetés első két-három éve után mutatkoznak meg.” – nyilatkozta az Üzletrész.hu-nak Csuhaj V. Imre. A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette, hogy portfóliócégeik többségéből várhatóan 2018 és 2020 között fognak kilépni, miután a jellemzően 3-5 éves együttműködés végére a társaságok pénzügyi helyzetük megerősítésének köszönhetően, vissza tudják vásárolni az SZTA tulajdonrészét. A tőkealap stratégiájában kiemelt figyelmet kap a befektetések foglalkoztatás-bővítésre, illetve munkahelymegőrzésre gyakorolt hatása. Ezt az állítást alátámasztják az adatok, hiszen a cégek több mint 70%-a növelte vagy tartotta meg alkalmazottainak a körét. Ahogyan arra az elnök-vezérigazgató nyilatkozatában utalt, ezen vállalkozások 70%-a spinoff (vagy projekt-) vállalkozásnak minősül, kétharmaduk tíznél kevesebb embert alkalmaz. Ugyanakkor a cégportfóliójukban vannak olyan társaságok is, amelyek száznál is több főt foglalkoztatnak.
Szépek a számok, de a lényeg az az, hogy az SZTA-vállalkozások 2016 végén több mint 14,5 milliárd forint eredményt értek el, ebből három cég átlépte a milliárdos küszöböt. Háromnegyedük rendelkezik innovatív megoldásokkal, felük végez exporttevékenységet, ugyanakkor, ezen felül, a tőkeforrás felhasználásával újabb társaságok is fizethetik külföldi terjeszkedésüket.


„Az Alap működésének első öt évében közel hétszáz vállalkozás keresett meg minket tőkebevonási céllal. Az összesen 75 milliárd forintnyi érdemi tőkeigényből végül közel tizenhárommilliárd forintnyi befektetés valósulhatott meg. Azáltal, hogy hamarosan az exitekből visszaforgó tőke mellett újabb nyolcmilliárd forintot helyezhetünk ki, ismét lehetőségünk nyílik arra, hogy érdemben foglalkozni tudjunk ezzel a nagy érdeklődéssel, és újabb kkv-knak adjunk lehetőséget a hosszú távú, stabil növekedésre. Tapasztalatunk, hogy a vállalkozók egyre céltudatosabban és felkészültebben keresnek meg minket, amiben szerintünk többek között az SZTA piaci aktivitásának és szakértői jelenlétének is szerepe volt” – nyilatkozta a gazdasági portálnak Csuhaj V. Imre.
A májusban napvilágot látott adatok szerint a tőkealap csaknem 90 vállalkozás fejlődését biztosította, közel 12 milliárd forintnyi értékben. Ezeknek az átlagos értéke 126 millió forint volt, amelyhez számos esetben priváttőke is kapcsolódott. Az Széchenyi Tőkealap Kezelő Zrt. feladatai között szerepelt az idén véget ért befektetési időszakban a Regionális Operatív Programok keretösszegéből felállított SZTA 14 milliárd forintos forrásának a magyar kis- és középvállalkozás szektorához való eljuttatása, tőkebefektetés formájában. Ez 85%-ban európai uniós, 25%-ban magyar állami kasszából származott.

A teljes cikket olvassa el a Business Class Magazin KÍSÉRLETEZŐK című lapszámában!
Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!

Előző cikk

Überjó hajók Airbnb-szellemben

Következő cikk

Okoskerekesszék-platform a NowTechnologies-tól