A 2008-as gazdasági világválság senkit és semmit sem kímélt, s ez alól nem volt kivétel a műkincspiac sem. A talpra állás lassú folyamatként vette kezdetét, az újbóli stabilizálódás csak a 2010-es években kezdett el megmutatkozni. A szakértők derűlátóak, és ha az ázsiai és az amerikai piacokon 2017-re várt eredmények valóban hozzák a papírformát, úgy nemcsak komoly piaci növekedés, de immáron megemelkedő árszintstabilitás is várható lesz.

A műkincspiac világválsága számokban is igen jelentősnek mutatkozott: míg a válság előtti időszakban 62 milliárd dollár volt a nemzetközi műtárgypiac forgalma, addig a válságot követő első évben ez közel a felére esett vissza. A visszakapaszkodás hosszú, hétéves folyamat eredménye volt, amelynek csúcspontját – az elmúlt évek műkincsforgalmát tekintve – 2014-ben érte el, közel 68 milliárd dollárral. Azonban, mivel a politikai és gazdasági helyzet Európában és a tengerentúlon is egyaránt meghatározó tényezője a műkincspiacnak, így a válságból való kilábalás és stabilitás kérdése még ma is számos kérdést vet fel. Elegendő, ha csak a 2016-os Brexitre vagy az amerikai elnökválasztásra gondolunk, amelyek hatására – a laikusok számára bármennyire meglepőnek is tűnhet – az Egyesült Államokban több olyan világhírű művész műkincspiaci megjelenése is visszaesett, mint Andy Warhol, Francis Bacon, vagy éppen Pablo Picasso. Ugyanakkor érdekes, hogy ezzel párhuzamosan a hazai műkincspiacon az úgynevezett gyűjtői darabok még a válság éveiben is keresettnek számítottak, az aukciók pedig rendre több százmillió forint bevétellel zárultak, illetve zárulnak még ma is. Hogy mi lehetett ennek a kontrasztnak az oka, arról Kelen Annát, a Virág Judit Galéria művészettörténészét kérdeztük. „Ez egy elég összetett folyamat, de ha a magyar piacot nézzük, azt mindenképpen el lehet mondani, hogy a kvalitásra mindig volt és van is kereslet.

Furcsa módon, nálunk inkább a kisebb darabok és nevek, vagy a kevésbé nagy nevek és kvalitású művek voltak azok, amik visszaszorultak a válság alatt. De az igazán nagy nevekre és jó képekre mindig megvoltak ugyanazok a gyűjtők.

 

 

 

 

 

Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában talán az játszhatott még közre abban, hogy éppen a nagy nevek szorultak vissza, hogy ott inkább a klasszikus, illetve a klasszikus kortárs irányzat az, ami egyre jobban kezd előtérbe kerülni, szemben Magyarországgal, ahol a gyűjtők még mindig inkább a klasszikus magyar festők művészete és művei iránt éreznek olthatatlan szenvedélyt.”

Vissza a nyeregbe

Az ArtTactic elemzése szerint a 2017-es évre várt növekedést az afrikai, dél-ázsiai és dél-amerikai piacok katalizálhatják majd, amely növekedés előszele már 2016-ban is érezhető volt, hiszen a kezdeti visszaesések után, a Sotheby’s és a Christie’s aukciósházak is szép lassan stagnáló pozíciót vettek fel.
Sajnos a hazai műkincspiaci statisztikákat az aukciósházak inkább csak kérésre teszik közszemlére, azonban becslések szerint az éves műkincspiaci forgalom még így is megközelítőleg 15 és 20 milliárd forint között mozog. E forgalom tekintetében a két legjelentősebb és legkiemelkedőbb hazai galéria és egyben aukciósház, a Virág Judit Galéria és a Kieselbach Galéria és Aukciósház (ahogy azt korábbi, Időtálló és profitábilis befektetést jelent a műkincspiac című cikkünkben megírtuk). Az előbbi még a válság idején is közel 200-300 millió forintos forgalmat tudott bonyolítani, ami az elmúlt években már az 500 millió forintos álomhatárt is elérte. És ha csak az elmúlt évet vesszük figyelembe, e két galéria, egy-egy aukciójával együttesen, közel 252 millió forint értékben zárta leütéseit. „A Virág Judit Galéria egy 82 millió forintos leütéssel büszkélkedhet, amit egy Boromisza Tibor nevű festő festménye ért el, akinek ez egyébként egy abszolút életműrekord is lett, mivel korábban képei maximum 30-40 millió forintos tételben keltek csak el” – meséli Kelen Anna. „A másik, igen nagy értékű »leütést« – 170 millió forint – pedig a Kieselbach Galéria és Aukciósház tudhatja magáénak, egy tihanyi kép kapcsán.” A hazai műkincspiacról tehát nagy általánosságban elmondhatjuk, hogy a válság óta sokat edződött, egyre stabilabbá és kiszámíthatóbbá vált. A stabilitást pedig talán éppen annak köszönheti, hogy az igazán értékes, nagy kvalitású, mondhatni gyűjtői darabok nemcsak a válság éveiben, de már azelőtt is rendkívül keresettek voltak. Ez a tényező pedig, a változó piaci helyzet miatt, jelentős lökést adott az aukciósházaknak, azok új műkincs-értékesítési stratégiájának felépítésekor.
Arra a kérdésre, hogy a műkincspiacot a kereslet vagy a kínálat határozza e meg jobban, illetve, hogy ez eltérő-e Európában és a tengerentúlon, Kelen Anna szerint nem egyszerű a válasz. „Ezt nagyon nehéz összehasonlítani, mert a tengerentúlon sokkal nagyobb a műkincspiac, mint nálunk. Ott sokkal több név is szerepel, mint idehaza. Ráadásul az itthoni piac legnagyobb részét (70-75%) inkább a festményeladások teszik ki. A kerámiák, a szobrok, a vázák, vagy mondjuk a szőnyegek iránti kereslet Magyarországon sokkal kisebb, mint Nyugat-Európában vagy Amerikában. Az itthoni viszonylatok alapján mégis azt lehet elmondani, hogy egy abszolút stabil és kiegyensúlyozott kereslet-kínálat működik ma a magyarországi műkincspiacon. Ugyanazokat a neveket keresik most is, mint tíz éve, vagy akár a rendszerváltás előtti évtizedekben, illetve nálunk még kevésbé nyitott a közönség a kortárs művészetre és az újdonságokra. A piacot mind a mai napig ugyanazok a klasszikus magyar festők – Csontváry Kosztka Tivadar, Szinyei Merse Pál, Mednyánszky László, Munkácsy Mihály, vagy épp Vaszary János – és azon modern festők uralják, akik a XX. század első felében kapcsolatban voltak európai művészekkel. Külföldi nevekre szinte egyáltalán nincs igény.”

Régiós körséta

Ha Magyarország régiós piaci érdekeltségét vesszük górcső alá, azon belül is a kelet- és közép-európai régiókat, a Galéria munkatársának tapasztalatai alapján, a modern, XX. századi festészettel és művészettel foglalkozók közül a magyar műkincspiac vitathatatlanul kiemelkedőnek számít. „Hazánk e téren a legdinamikusabb, legélénkebb és legvirulensebb piaci képviselője a kelet- és közép-európai régiónak. Ez talán éppen annak köszönhető, hogy például Romániával és Lengyelországgal ellentétben, itt továbbra sem a kortárs művészet az, amire nagyobb a kereslet.”

A teljes cikket olvassa el a Business Class Magazin SZÍVÜZLETEK című lapszámában!
Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!