Posts Tagged

zeneszerző

A kétszeres Fonogram-díjas zenész, zeneszerző legújabban arról vált ismertté, hogy a világ minden tájáról, területéről zenéket gyűjt. A terepmunka egyik fő helyszíne Ukrajna, ahova Both Miklós és csapata idén már negyedszerre látogatott el, hogy dalokat és zenéket vegyen fel, interjúkat készítsen, történeteket hallgasson meg, és megőrizzen egyfajta kulturális örökséget. A „gitárprímásként” is emlegetett művésznek az Ördögkatlan Fesztiválon saját udvara van, ahol az ukrán asszonyok énekelnek, és mindig valami különleges programmal készülnek (főzés, esküvő, rituálék). Emellett Both Miklósnak két aktív zenekara is van, a Napra és a Folkside. Idén pedig harmadik alkalommal ült ott A Dal című műsor zsűrijében. A sokoldalú művésszel többek között az ukrajnai körutakról, a népzene iránti érdeklődésről és a mainstream zene jelenlegi helyzetéről is beszélgettünk.

A három fiatal magyar zeneszerzőből álló Sound Tailors csapat nemrég elnyerte a JimJam csatorna zenei arculattervezésére kiírt pályázatot, és ma már több mint száz országban az általuk komponált zenéket hallhatják a tévét néző gyerekek. Kozma Katával, Alpár Balázzsal és Sebestyén Áronnal erről a kevéssé ismert média-zeneszerzésről beszélgettünk.