Home»Startup»Mosolyogj, és megmondom, ki vagy! – Intelligens fogkefét tervez a CAREonix

Mosolyogj, és megmondom, ki vagy! – Intelligens fogkefét tervez a CAREonix

0
Shares
Pinterest Google+

Egyre több okoseszköz jelenik meg a piacon, melyek között szép számmal akadnak hétköznapi tevékenységeket segítő találmányok is. Egy fiatal egyetemistákból álló magyar startup ezúttal egy teljesen innovatív fejlesztés megvalósításán dolgozik, hogy mosolyt csaljon a fogorvosi rendelőket látogató páciensek arcára, fogsor-diagnosztizáló intelligens fogkeféjével, a NIRbrush-sal. Az ötletgazdával, Kováts-Megyesi Bálinttal beszélgettünk.

Tankönyvi példák inspirálta innováció

Kováts-Megyesi Bálint, a CAREonix ügyvezető igazgatója megkeresésünkre elmondta, hogy már egyetemistaként, a PPKE ITK bionikus mérnök hallgatójaként elkezdett ötletelni barátaival egy lehetséges vállalkozáson. Első projektjük még nem kapcsolódott az egészségügyhöz, akkoriban egy intelligens öntözőrendszert kezdtek fejleszteni, amelyen – elmondása szerint – az órák között dolgoztak. Ekkor merült fel benne egy olyan termék ötlete, amely

„otthon lehet a legnagyobb segítségünkre, és amely képes megőrizni vagy felügyelni egészségünket.”

A bionikai mérnökökből álló fiatal egyetemista csapat egészségügyi és orvosi eszközök villamosmérnöki tervezésével és programozásával, illetve szoftverfejlesztésével is foglalkozott, így adta magát az ötlet, hogy olyan projektbe vágjanak bele, amelyhez hozzátehetik tudásukat, és amely a felhasználók általános, gyakori szükségleteit elégítheti ki. Így jutottak el egy teljesen innovatív fejlesztésű, intelligens fogkefe megtervezéséhez.
Első lépésként felkeresték az elsősorban növekedési fázisban levő kis- és középvállalati tőkebefektetések lebonyolításával foglalkozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőt. „Már első perctől úgy éreztük, hogy nyitottak az innovációra, és hisznek a termék sikerében, számunkra pedig ez volt a legfontosabb megerősítés abban, hogy jó úton járunk” – emlékezett vissza Kováts-Megyesi Bálint, hozzátéve, hogy „az év elején megírtuk a pályázatot, elküldtük a termék elméleti fejlesztését, majd a többkörös egyeztetést követően, júliusban meg is érkezett az első tőkeemelés, melynek összege 4,5 millió forint volt”. Ebből az összegből kellett kifejleszteniük az első deszkamodellt és beadni a szükséges tervezeti dokumentumokat a Szabadalmi Hivatalhoz. „További tőkeemeléseket is tervezünk, amiben továbbra is támaszkodunk a partnerünkre, a Hiventuresre. Ennek már jóval nagyobb hangsúlya lesz, ugyanis a következő fázisban már, a további organikus fejlődés mellett, a piacra lépés stratégiáját is meg kell valósítanunk. Amint megtörténik a tőkebevonás, el tudjuk kezdeni a termék gyártását, és ezt követően, remélhetőleg, 2018 második negyedévéig piacra lépünk” – vázolta a terveiket. Mint elmondta, főként a nyugat-európai és az észak-amerikai piacot szeretnék megcélozni, de Magyarországon is kapható lenne a termék.

Fogorvos a fürdőszobánkban?

„Az eszköz lényege, hogy összeköttetést teremt a fogorvosok és a felhasználók, vagyis a páciensek között” – vázolta az ötletgazda. „A CAREonix okosfogkefe képes szkenneléssel diagnosztizálni a fog állapotát, az eredményt pedig a fogorvos és a felhasználó is elérheti egy mobilapplikáción keresztül” – fejtette ki. Kováts-Megyesi Bálint érdeklődésünkre elmondta, hogy a fogorvosokat egy kampánnyal szeretnék meggyőzni a platformra történő regisztrálásról. Ugyanis

„amint egy diagnózis elkészül, és az applikáció problémát észlel, megjelenik a leendő páciens eszköz által felismert és megállapított betegsége. A fogorvosok ezt látva, személyre szabott terveket, ajánlatokat tehetnek online. Ennél közvetlenebb ügyfélszerzési lehetőséget nem tudok elképzelni”

– magyarázta. A fejlesztők azt remélik, hogy ha sok olyan páciens regisztrál az adatbázisukba, akik vigyáznak a fogaik egészségére, gyűrűző hatást keltve, bevonzzák a kezelést nyújtó oldalt is, a fogorvosok közösségét.
Érdeklődésünkre, hogy milyen gyakorisággal ajánlott használni az okosfogkefét, Kováts-Megyesi Bálint szerint a felhasználótól függ, de nagyjából másfél-két havonta. „Úgy kell elképzelni, mint egy panorámaröntgent, ráadásul az applikáción keresztül tulajdonképpen egy fogorvos is mellettük van a használat során” – így megspórolhatók a rendszeres ellenőrzések.

A teljes cikket olvassa el a Business Class Magazin GYÓGYÍTÓK című lapszámában!
Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!

Előző cikk

Noura – az egészségügyi személyi asszisztens

Következő cikk

Majd meggyógyít a YouTube! – Egyre terjed a digitális orvoslás