Home»Startup»Nyertesek vagy vesztesek? Startupmérlegen az eddig induló vállalkozásaink

Nyertesek vagy vesztesek? Startupmérlegen az eddig induló vállalkozásaink

1
Shares
Pinterest Google+

Az elmúlt másfél évben több startupot is sikerült bemutatnunk a Business Class Magazin Startup rovatában. Voltak, akik még csak az ötletet dédelgették, mások az első körös befektetésre vártak, vagy már kijöttek a béta verzióval, és a piacra lépést fontolgatták. Újra felkerestünk néhány ígéretesnek tűnő, induló vállalkozást, hogy megtudjuk, mit sikerült azóta elérniük. Azt tapasztaltuk, hogy a felgyorsult technológiának köszönhetően akár már fél év alatt pontosíthatóbbak, méreteikben csökkenthetőbbek és funkcionalitásukban erősíthetőbbek a tervezett eszközök, és bár ezekkel tolódhat a piacra jutás időpontja, megéri rászánni az időt – főként, ha az előállítási költségek is csökkennek.

 Az okosfogkefe hamarosan a gyártósoron

A fiatal egyetemistákból álló magyar csapat egy igazán innovatív startupötlettel rukkolt elő tavaly nyáron.

A CAREonix olyan okosfogkefe fejlesztésébe kezdett, amely használat közben képes diagnosztizálni a korai stádiumú fogszuvasodást a fogzománcban és a dentinben is.

Ha az eszközzel összekötött applikáció problémát észlel, megjelenik rajta, milyen betegséget ismert fel a készülék a leendő páciens szájában. A fogorvosok – akik az alkalmazásban összeköttetésben vannak a felhasználókkal – ezt látva személyre szabott terveket, ajánlatokat tehetnek online. A NIRbrush célja, hogy minden ember számára elérhetővé váljon a hatékony fogorvosi szűrés és a megfelelő dentálhigiénia.

Tervek: „Remélhetőleg 2018 első-második negyedévéig piacra lépünk egy újabb tőkebevonás segítségével” – mondta el a Business Class Magazinnak októberben Kováts-Megyesi Bálint ötletgazda.

Eredmények: „A termékkel még nem léptünk piacra, mert alapvetően megváltoztattuk a készüléket: a három fő alkatrészből álló elektronikát sikerült kettőre csökkenteni, és ezekre folyik most a fejlesztés, újratervezés” – tudtuk meg a napokban. Az áramkör egyszerűsítésével jelentősen, 20–30 százalékkal csökkennek az előállítási költségek. Emellett a működő technológiát is lekicsinyítik, hogy kényelmesen, biztonságosan férjen a szájba. Az új termékkel az év végére szeretnének kijönni a piacra. Hosszú távú céljuk, hogy a teljes emberi szervezetre legyen megoldásuk, és a terápiás kezelésekre is fejlesszenek miniatürizált eszközöket, majd azok gyártásával is szeretnének foglalkozni.

Készül a Noura, az egészségügyi asszisztens béta verziója

Vannak még ígéretesnek tűnő ötletek az egészségügy terén.

Tóth Máté formatervező a felhasználói kényelemre alapozva álmodta meg a megfelelő táplálkozást elősegítő Noura egészségügyi asszisztenst.

Az eszköz noninvazív szenzorokat tartalmaz, amelyek úgy képesek megvizsgálni a felhasználók vércukorszintjét és a vérük oxigéntartalmát, hogy nem kell diagnosztikai eszközöket a szervezetbe juttatni, a szárazelektródákkal pedig EKG-t lehet mérni. Ezután a rendszer a felmért adatok segítségével a felhasználó tartózkodási helyét, az éghajlati körülményeket és a napszakot figyelembe véve, személyre szabottan megtervezi az ajánlott ételek listáját, amelyek végül akár az alkalmazáson keresztül meg is rendelhetők.

Tervek: „Hamarosan elkészül a Noura egészségügyi asszisztens rendszer szoftverének béta verziója, és kezdetét veszi a tesztelési folyamat. Ha majd már bebizonyosodott, hogy a rendszer jól működik, csak akkor készítjük el a hozzá kapcsolódó applikációt, és végső lépésként kifejlesztjük a készüléket is. Jelenleg az algoritmusok megalkotásán dolgozunk, amelyet majd szeretnénk szabadalmaztatni” – vázolta fel a Business Class Magazinnak Tóth Máté októberben.

Eredmények: „Stratégiai irányváltás történt: a szerkezet egy időben jelenik meg a szoftverrel. Fontos a tesztelési folyamat, amivel fel akarjuk gyorsítani a fejlesztést, ezért a jövő héten kiosztunk 1000 darab eszközt ingyen a potenciális felhasználóknak. Mivel megjelentek új szenzorok a piacon, a tervezettnél háromszor kisebb és jóval pontosabb lesz (5 helyett 9 szenzort építenek be – a szerk.)” – számolt be a jelenlegi helyzetről Tóth Máté. Az új landing page-et is hamarosan beüzemelik, amelyen minden információ megtalálható lesz a termékről, illetve fel lehet majd iratkozni tesztelőnek is.

Forgalomba és expóra kerül a kerekesszék-irányító rendszer

A legsúlyosabb mozgássérültek életét is megkönnyítő kerekesszék-irányító rendszer folyamatos fejlesztésén és tesztelésén dolgozik a Now Technologies.

Alapvető küldetésük, hogy ne csak mobilitást adjanak a mozgássérülteknek, hanem hozzá is segítsék őket ahhoz, hogy dolgozni tudjanak. Így született meg a számítógépeket fejvezérléssel irányító headset, amellyel a felhasználó kacsintásérzékelő segítségével, fejmozgásokkal irányíthatja az egeret. Emellett klikkelni vagy dropolni is tud mimikával az arcfigyelő kamerának köszönhetően.

Tervek: A fejlesztésbe a Hiventures fektetett be 245 millió forintot júliusban, ezt az összeget a gyártás optimalizálására, illetve a termék fejlesztésére és piacra léptetésére fogják használni. „A terméket a jövő év elején tervezzük bemutatni a világpiacon” – mondta el István Márk, a vállalat igazgatója szeptemberben.

Eredmények: „Elkészült a Gyroset Glory headsetünk újabb verziója rengeteg új funkcióval és sokkal erősebb hardverrel, az új Gyroset Link pedig augusztusban sikeresen átment a TÜV-teszten (műszaki vizsgán – a szerk.)” – mondta el a legfrissebb híreket István Márk, a vállalat igazgatója. Az elmúlt egy évben több száz potenciális partnerrel vették fel a kapcsolatot világszerte, akik nagy érdeklődéssel fogadták a termékeiket. „A sikeres műszaki vizsgálatnak köszönhetően elkezdhetjük forgalmazni a terméket. Szeptember végén az egyik legnagyobb szakmai expón, a düsseldorfi Rehacare-en négy cég standján lesz kiállítva a Glory és a Link, a Gyroset Guide kontroller pedig reményeink szerint hamarosan elkészül.”

 Befektetőt talált a HeatVentors hőtárolója

Helytakarékosabb és nagyobb hatásfokú tartállyal váltja fel a hagyományos vizes hőtárolókat a HeatVentors innovatív technológia, fázisváltó anyagok felhasználásával.

„A jelenleg piacon lévő egyéb vizes tárolókhoz képest 90%-kal csökkentettük a méretet, 60%-kal az alapanyagköltséget, és alkalmazástól függően 20–40%-kal magasabb hatásfokot kínálunk” – tudtuk meg Farkas Rita és Andrássy Zoltán energetikai mérnököktől, a HeatVentors startup alapító tagjaitól. A Business Class Magazinnal februárban készített interjújuk idején a technológiai fejlesztés már készen volt, és a tároló is kiválóan működött laborkörülmények között. A mérések és szimulációk segítségével pedig validálták az optimalizációs modelljüket.

A teljes cikket olvassa el a Business Class Magazin SVINDLEREK című lapszámában! Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!

Előző cikk

Az Aranyélet egy maraton volt – Závorszyk Anna

Következő cikk

Milliókat spórolhatunk lakásvásárláskor egy új magyar fejlesztéssel