Home»Startup»A scaleup az új startup

A scaleup az új startup

2
Shares
Pinterest Google+

Magyarország a régiós startuptérkép közepén helyezkedik el, de Budapest, Bécs és Prága között erős verseny alakult ki. Ez annak is köszönhető, hogy multinacionális vállalatok sorra nyitják az inkubációs programjaikat a fővárosban. Cikkünkben elemezzük a lokális helyzetet, megmutatjuk, hogyan kell sikeresen futtatni egy accelerator projektet, és hogy melyek a legígéretesebb európai vállalkozások, valamint arról is beszámolunk, hogy mi a startup és a scaleup között a különbség.

 Régiós szinten Magyarország IT-ökoszisztémája a 7. legkedvezőbb, derült ki egy, a K&H által közölt 2018-as kutatásból, amely szerint 502 startup van az országban, így magunk mögé utasítottuk Szerbiát (8. hely, 442 startup), Litvániát (9. hely, 375 startup), Lettországot (10. hely, 374 startup), de még Szlovákiát (13. hely, 205 startup) is. Ugyanakkor Bulgária (6. hely, 587 startup), Csehország (5. hely, 701 startup), Észtország (4. hely, 709 startup), és még Románia (3. hely, 934 startup) is megelőz minket, bár az önmagában még nem jelent semmit, hogy hány vállalkozás van egy országban, viszont szemlélteti az országok innovációs képességét. Az élen Ukrajna áll mintegy 1766 működő startuppal.

Az elemzés szerint 150 millió ember él a régióban, ahol 12 nyelven beszélnek. Erős verseny bontakozott ki Budapest, Bécs és Prága között, emellett az IT-fejlesztések között komoly közösségek alakultak ki. Továbbá 1500 olyan startup van, amely a jövőben tényezővé válhat, ami általában azt jelenti, hogy felvásárolják a sikeres csapatokat – ahogy a közlemény fogalmaz: „kevés az igazi startup story”.

Inkubátorház minden sarkon

 A kutatás szerint felpörögtek a nagyvállalati inkubációs törekvések: ezek jellemzően a fővárosra fókuszálnak, általában részesedésért cserébe, iparág-specifikusan működnek, és szinte minden nagyobb szektor képviselteti is magát az ökoszisztémában: a K&H mellett van az Antenna Hungáriának (AHA! Brain Store), a GE-nek (GE Health Venture Lab), a Posta Biztosítónak (Hello Labor), a Magyar Telekomnak (Kitchen Budapest), az MKB Banknak (MKB Fintechlab), a Molnak (Mol Open Innovation Hub), az MVM-nek (MVM Smart Future Lab), az NN Biztosítónak (NN Sparklab), az OTP-nek (OTP Lab), illetve a Telenornak is (Telenor Accelerate) programja.

A K&H szerint a sikeres működésnek három összetevője van egy projekt esetében: a startup, a mentorálás és az inkubátor. (Lásd keretes írásunkat.)

Új fogalom: scaleup

 A budapesti székhelyű Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) digitális ága, az EIT Digital nemrég versenyt szervezett: olyan vállalatokat vártak, amelyek scaleupok – tehát gyorsan fejlődő, tartós növekedésre képes startupok –, már értékesíteni tudták terméküket, szolgáltatásukat, de további támogatásra van szükségük a bővüléshez, az új piacok meghódításához – olvasható a Piac és Profit weboldalán. A megméretésen 200 cég indult, ebből viszont csak 25-en vehettek részt a brüsszeli döntőn, amelyből 10 kapott díjat, öt kategóriában (digitális ipar, digitális jólét, városfejlesztés, fintech, digitális infrastruktúra). A nyertesek egy évig 50 ezer eurós támogatást, valamint tanácsadást kapnak az EIT Digital Accelerator csapatától, amely együttműködik több szilícium-völgyi céggel is.

A teljes cikket olvassa el a Business Class Magazin MAGYAROK című lapszámában! Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!

Előző cikk

Vásárolj okosan a Smartkosárral!

Következő cikk

Díjnyertes design a vízben