A kudarcos magyar mentalitás, illetve „a szomszéd fűje mindig zöldebb”-hozzáállás sokakat késztethet elvándorlásra, mindazonáltal a jelenlegi gazdaság sem minden esetben mondható munkaerőbarátnak, elég csak a nyugat-európai alapfizetések és a honi bérezés összehasonlítására gondolni. Megvizsgáltuk, hogy a nemzetközi, felsőoktatásbeli diákcsereprogramok mennyire segítenek rá az elvándorlásra, illetve megnéztük, hogy merre mozognak manapság országunk lakói.

Vajon mi késztet egy műszaki – de említhetnénk jogi, orvosi, gazdasági vagy bármely más – egyetemen kitűnően végzett hallgatót arra, hogy a hazai munkavállalás helyett külföldön tányérokat töröljön, szobákat takarítson vagy cipőket értékesítsen? Általános tendencia a mai Magyarországon, hogy a fiatalok inkább végzettségükhöz mérten alacsonyabb minőségű munkavégzést folytatnak, ha cserébe nyugatiasabb környezetben, modernebb hangulatban élhetnek és – elsősorban – elviselhetőbb bérezésben részesülhetnek. Ugyanakkor sokaknak meg sem fordul a fejében a továbbtanulás, inkább az „elmegyek Új-Zélandra répát szedni”-tervekben hisznek, amellyel aztán többé-kevesebbé sikerrel járnak. A kettő között félúton helyezkednek el azok, akik a főiskolai, egyetemi tanulmányaik előtt elmennek nyelvet tanulni, világot látni és „önmegvalósítani”, mondjuk a tengerentúlra, például egy szállodába. Nekik azzal kell szembesülniük, hogy, bár nem késnek le semmiről, a többéves külföldi tartózkodás, és a további a tanulmányi évek hatására későbbre tolódik az anyagi biztonságot jelentő pozíciók megszerzése, elérése, amely egyenesen arányos korunk másik legégetőbb problémájával, a kései családalapítással, gyerekvállalással is.

Harmincéves hallgatószállítás

Az elvándorlás olyannyira slágertéma manapság, hogy a legnagyobb közéleti és szakmai portálok általában hashtageket, illetve címkéket tartanak fent a kérdéskör számára, de ha mégsem, a rákeresés után akkor is rengeteg cikk, nyilatkozat zúdul az érdeklődőkre. Mi arra voltunk kíváncsiak, hogy a harmincéves Erasmus, illetve más egyetemi diákcsereprogramok mennyire hozzák meg a hallgatók kedvét a külföldi letelepedéshez.
„Egyetemünkön keresztül körülbelül 60 intézménybe, illetve 30 országba tudnak eljutni a hallgatók. Európán kívül a legtöbben az Egyesült Államokba mennek el, Ázsián belül pedig Szingapúrba, Hongkongba, Koreába, illetve népszerű célpont még Új-Zéland is.
A kontinensen belül Portugáliát, Hollandiát, Franciaországot, Nagy-Britanniát, illetve Németországot preferálják leginkább a hallgatók” – nyilatkozta lapunknak Szakonyi Dóra, a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Erasmus-program szervezője. A szakembertől megtudtuk, hogy – bár erről nincs adatuk – ők tudnak olyan ösztöndíjas diákokról, akik kint is maradtak, például az USA-ban vagy a sokat emlegetett Új-Zélandon. „Volt olyan hallgató, aki alapszakosként kiment, majd kint elvégezte a mesterszakot, ezt követően pedig kint vállalt munkát” – említett egy konkrét példát, majd folytatta: „A hallgatók megismerik a külföldi cégeket, kapcsolatokat építenek, így szívesebben folytatják életüket a határokon kívül, ahol ráadásul szívesen is fogadják őket”.
A diákcsereprogram része az is, hogy nemcsak a magyar diákok, de értelemszerűen a külföldiek is hazánkba látogathatnak a partnerkapcsolatok révén. „Bár tőlünk nem sokan választják Kanadát, az ottani diákok szeretnek hozzánk jönni” – ecsetelte Szakonyi Dóra. Itt érdemes megemlíteni, hogy az imént pedzegetett letelepedési tendencia fordítva nem jellemző, tehát a külföldi diákok nem feltétlenül tartják érdemesnek Magyarországot a vállalkozásra, amelynek – a számukra nem kielégítő gazdasági környezet mellett – a bevándorlásellenes közhangulat állhat a hátterében.

 

Töretlen népszerűség

Ugyanakkor az Erasmus, illetve az Európán kívüli diákcsereprogramok nagyon népszerűek: „A hallgatók tudják, hogy nagyon fontos a nyelvtanulás, illetve a szakmai tapasztalatok szempontjából, a külföldön eltöltött idő.” Mindazonáltal a nemzetközi oktatási rendszerrel is sokat profitálhatnak, amelyről a szakember úgy vélekedett: „Például a tengerentúlon sokkal gyakorlatorientáltabb a rendszer, nem annyira elméleti, mint hazánkban”.
Ámbátor az ösztöndíj a legtöbb esetben csak „kiegészítés”, a lehívható összeg általában csupán a szállásra elég. „Országonként változik, hogy mire elég a támogatás. A díjak különböznek, vannak költségesebb és megfizethetőbb országok. Németországban a 400–450 eurós ösztöndíj általában elég szokott lenni, viszont Svédországban, Norvégiában az 500 eurós havi ösztöndíj sem elég semmire” – nyilatkozta.
Az elhangzottakból következik, hogy a diákcsereprogramban résztvevő diákok jellemzően szociálisan jó környezetből érkeznek, hiszen legalább annyit hozzá kell tenniük a céljaik érvényesítése érdekében, mint a megkapott támogatás összege, és akkor még nem is beszéltünk a távoli állomások költségeiről. „Csak az indul neki egy ilyen programnak, aki valóban megengedheti magának. Sokan lépnek vissza amiatt, mert nem gondolják át, hogy valójában ez mennyibe is fog kerülni számukra. Nem mondják ki, de egyértelmű, hogy az anyagi környezetük miatt nem tudnak menni vagy amiatt térnek haza.”

Nem mindig jár rosszul az, aki marad

Örömteli, hogy a munkanélküliségi ráta a régióban jelentősen csökkent az elmúlt években, ráadásul az uniós szint alá került. Hazánkban 2013 elején a munkanélküliségi ráta 11,6%-os volt, amely a tavalyi év végére 4,4 százalékpont alá szorult. Mindemellett a bérek emelkedő pályára kerültek, amely részben az alkalmazottak bértárgyalásokon való jobb pozíciókba kerülésének köszönhető.

A kutatásból kiderül, hogy Magyarországon 2010 óta a bruttó keresetek 20–30%-kal, a rendszeres bruttó átlagfizetések 2013 elejéhez képest 2016 végéig pedig közel 30%-kal emelkedtek.

Ennek egyik oka, hogy az elmúlt évtizedben hazánkban a minimálbér majdnem megduplázódott. Bár üröm az örömben, hogy a munkaerőhiány miatt magasabb fizetések járnak az itthon maradottaknak, ahogy az a hitelbiztosító elemzéséből is kiderül, a cégek még mindig nélkülöznek alkalmazottakat.
Magyarország lakossága az elmúlt 8 év alatt 2%-kal csökkent a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint. A GKI Gazdaságkutató Zrt. egyik közelmúltbeli elemzése alapján ez a szám további 500 ezer fővel bővíthető, ha hozzátesszük azt is, hogy sokan még Magyarországra vannak bejelentve, de már nem itt élnek és külföldön vállalnak munkát – írta meg a VG.hu. A cikkből az is kiderül, hogy az ország „lakosságvesztőkre” és „népességnyerőkre” oszlik. Az előbbi kategória a déli, délkeleti, északkeleti országrészekre a legjellemzőbb, köztük is – érthető módon – leginkább Miskolcra, ahonnan 12 ezren kerekedtek fel egy jobb élet reményében, az utóbbi halmazba pedig Budapest és környéke, az északnyugati határszél, illetve Közép-Dunántúl került bele.

A teljes cikket olvassa el a Business Class Magazin ÉN-KÉPZÉS című lapszámában!
Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!