Péntek délután, amikor felhívom, Beck Zoli éppen palacsintát süt Pécsett – de szerencsére közben hajlandó beszélgetni. „Majdnem olyan, mintha cigarettáznék.” A 30Y zenekar frontembere és dalszerzője, aki a Pécsi Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karán is tanít, mesél a művészi alkotás folyamatáról, zenekarának megéréséről, tanítási elveiről, popkultúra és művészet viszonyáról, valamint a társadalmi felelősségvállalásról. És még a sütéssel is elkészül, szóval mielőtt letenném, mondhatom neki: „Köszönöm, Zoli, jó étvágyat! Szerintem ebből egy nagyon jó anyag lesz!”

Sok ember, mint ahogy ön is, környezetétől függően különböző szerepekben van jelen: az egyetemen elsősorban tanár, a színpadon rockzenész, az Ördögkatlan Fesztiválon pedig műsorvezetőként is láttam. Klasszikus kérdés, hogy melyik szerep áll önhöz a legközelebb? Mit írjunk a neve mögé elsőnek?
Hogyha a kizárólagosságra törően kellene meghatározni magam, vagy feliratot kellene biggyeszteni a nevem mögé, akkor egészen biztosan csak annyit írnék oda, hogy 30Y. A nyilvános és alkotói identitásomnak az alapja – Babitscsal szólva alfája és omegája – a 30Y. Ez szereptől független, hiszen a nyilvánosság szerepélményei is mind-mind ahhoz kötnek, amit 30Y-nak nevezek. Szélesebbnek gondolom ezt egy szimpla rockzenekarnál, aminek vannak dalai és koncertezik.

A 30Y tehát több ennél. Miért?
Talán nem több, inkább minőségi különbségről beszélek. A 30Y-t úgy képzelem el, mint egy olyan önálló entitás, amelyik alkotó közösségként működik, és ami történetesen leginkább dalokat ír. Csak, hogy mondjak egy egyszerű példát, a Pécsi Balett 2015-ben felkért arra, hogy írjak zenét A kis herceg című előadásukhoz. Evidencia volt, hogy azonnal felhívtam Sárközy Papát a zenekarból (Sárközy Zoltán „Papa”, a 30Y billentyűse – a szerk.), és megkérdeztem tőle, hogy szívesen dolgozna-e velem zeneszerzőként, majd mikor igent mondott, a zenekar többi tagjától is megkérdeztem, hogy ha Papával elkezdünk dolgozni ezen, akkor számíthatunk-e arra, hogy együtt áthallgatjuk, beszélgetünk róla, és mindenki hozzáteszi alkotó akaratát. Mindenki azt mondta, hogy persze, mindenképpen – és csak ezután tudtam azt mondani a Pécsi Balettnek, hogy vállalom. Ha egy rockzenekarban játszol, akkor úgy szocializálódsz, hogy végül minden alkotásod a közösségről is szól. Az alkotásnak van egy olyan szakasza, amikor már nem tudsz úgy autonóm lenni, hogy magad birtoklod a teljes narratíváját annak, amit létrehozol. Még egyszerűbben fogalmazva: a 30Y-dalok zenéjét közösen írjuk. Az egymással folytatott dialógus az, ami végül dalt hoz létre, valami közös és aktuális állítást.

 

Vagyis azáltal, hogy a zenekar többi tagja is aktívan az alkotás részesévé válik.
Így van. A dalírás alkotó résztvevői vagyunk, nem pedig egy befejezett alkotás előadói vagy legjobb megvalósítói. Olyan sok időt töltünk együtt életünk során, hogy lehetetlen úgy gondolni magunkra, mint akik nem hatnak folyamatosan egymásra.

De ez a fajta érettség a 30Y zenekar életében, azt hiszem, leginkább az utóbbi évekre jellemző. Vagy az egész zenekari életművet meghatározta a közös gondolkodás? Mintha tanúi lettünk volna egy érési folyamatnak, melynek ez lett az eredménye.
A közös gondolkodás mindig jelen volt. Az érési folyamat is egészen biztos, hiszen velünk is telnek az évek, ami azt is jelenti, hogy jóval tudatosabban vagyunk most abban benne, amit 30Y-nak hívunk, mint amennyire benne tudtunk lenni a kétezres évek elején. Amikor egy zenekar elkezd formálódni, valamivé válni, akkor nagyon sok mindent keres: keresgéli azt a hangot, amit a saját hangjaként ismer fel, keresgéli azt a világot, aminek az elbeszélésére leginkább képes – és ezzel együtt a maga létezése foglalja le. Egy olyan zenekar, mint mi – tizenhét évvel a háta mögött – már nem azt a kérdést teszi föl magának, hogy létezik-e, hanem a saját létezésével kell számolnia, ahhoz kell viszonyulnia valahogyan. A saját történetünk a mindenkori jelenünk kontextusa is, szóval más kérdések, más súlypontok határoznak meg már minket.

Voltak a zenekar életében olyan konkrét fordulópontok, események, melyek ezt a súlyátkerülést nyomatékosították, vagy mindez a folyamat része volt?
Úgy mondanám, hogy van egy elmesélhető történetünk, amelynek nyilván voltak és vannak keményebb periódusai, amikor sokkal jobban rá kell kérdezni a dolgok létezésére, és a saját létezésünkre is. 2008-ban, a No. 4 című lemezünkön dolgoztunk, közben turnéztunk, volt lemezbemutatónk a Pecsában (Petőfi Csarnok – a szerk.), fesztiválok, szóval minden nagyszerűen alakult. A lemezkészítés közben, három nappal a leadás előtt Bóra Dávid, aki a kezdetektől a 30Y hangmérnöke volt, harmincegy évesen meghalt. Elvesztettük a legjobb barátunkat, a 30Y egy tagját. De a lemezt le kellett adnunk, és még azon a héten el is indult a zenekari turné, azaz be kellett szállnunk a zenekari buszba, és meg kellett szólalnunk a következő koncerten. Olyan súlyos esemény volt ez, ami az egzisztenciánkat, egész berendezkedésünket megrendítette, és nem feltétlenül kifelé, a közönség felé, sokkal inkább kellett belül újraértelmeznünk a létezésünket. Azt, hogy ki, mikor, milyen mondatot mond ki – mert ennek a jelentősége átalakult abban a pillanatban. A zenekar gondolkodásban jelentős esemény volt az is, amikor 2012-ben az addigi gitárosunk (Gradvolt Endre, a 30Y volt szólógitárosa – a szerk.) már inkább más művészeti ágak felé fordult. Ezt persze üdvözöltük, de világos volt, hogy arról a működési metódusról, arról a fajta elkötelezettségről, amivel elgondoljuk azt, hogy a 30Y egy bonthatatlan közösség, már nem ugyanazt mondjuk, nem ugyanazt gondoljuk mindannyian. Ez is egy olyan kérdés volt, amiben akkor közös döntést kellett hoznunk. Tulajdonképpen ugyanilyen esemény volt az is, amikor a tavalyi, Dicsőség című lemez előtt álltunk, és életünkben először dolgozhattunk úgy (ami egy jól működő zeneipar esetében evidencia), hogy annyi időt töltöttünk a lemez készítésével, amennyit szerettünk volna. Újra kellett tehát gondolnunk azt, ahogyan a lemez alkotófolyamatáról addig gondolkodtunk, hiszen egészen addig úgy készítettünk lemezt, hogy a dalok egy adott időben lévő állapotát dokumentáltuk. Voltaképpen ez zajlik Magyarország legtöbb stúdiójában: egy dalt valahogy elpróbálnak a zenekarok, aztán azt a lehető legjobb formájában rögzítik. És életünkben először, egyszer csak ott álltunk a magunk stúdiójában úgy, hogy másképp kellett gondolkodnunk a dalok felől, mint ahogy azt körülbelül tizenöt év rutinja már kialakította. Másfajta munkametódus előtt álltunk – majdnem tizenegy hónap alatt készült el a lemez. Ez azt is eredményezte, hogy a dalokat folyamatosan újragondoltuk, átrendeztük, vagy egy-egy felvétel kapcsán rájöttünk arra, hogy még nem a dalt játsszuk, csak az akaratunkat kényszerítjük rá a dalra, ahelyett, hogy meghallanánk, hogy az mit akar mondani.

Ebből azt szűröm le, hogy az ön filozófiája szerint az alkotásnak a folyamata fontosabb, mint maga a produktum.
Abban az értelemben biztosan, hogy nehezen hiszem azt, hogy egy nem nyílt alkotói folyamat végén olyan produktum tud születni, ami egybeesik velünk. De ez mindenkinél más: van színházi rendező, aki állandóan kiabál – és működik. Másnál pedig nincs hangos szó – és az is működik. De mindenki a maga ideológiája, logikája, azonossága mentén tud létrehozni valami érvényeset. Ezzel mi is így vagyunk: mivel nem tudunk másképp működni, mint ahogyan be vagyunk rendezve, ezért ha az alkotói folyamatot nem visszük végig jól és tisztán, akkor az egésznek semmi értelme. A 30Y egy olyan alkotói rendszer, ahol a szeretet anarchiája működtet mindent. Nálunk például nincsenek kompromisszumok. Nem nagyon hiszek abban, hogy a kompromisszumok végül alkotást eredményeznek. Végigvihetünk többféle elgondolást, de nem csinálunk olyat, hogy egy kicsit neked is és nekem is legyen igazam, mert az végül magát az alkotást számolja föl. Kell egy markáns gondolat, ami végigviszi az adott dalt, mert ha ez nincs meg, akkor a dal inkább csak a lehetősége lesz egy jó dalnak, és nem maga a jó dal. Nem a kompromisszum, sokkal inkább a konszenzus szolgálja az alkotást.

Fotók: 30y, Facebook

A teljes interjút olvassa el a Business Class Magazin GYÓGYÍTÓK című lapszámában!
Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!