A következőkben egy olyan alkotásról lesz szó, amelynek jelenidejűsége kézzelfogható, itt és most játszódik, persze az elengedhetetlen és sajátosan magyaros múltba révedéssel együtt. Az egyén személyiségválsága mentén kibontakozik egy kórkép a jelenkori magyar társadalomról is, de nem rágva a néző szájába olyan közhelyeket, hogy „a magyar nép csak a sanyarú sorsra hivatott”, hanem kellő mértékkel és érzékenységgel – egyszerűbb párbeszédekben vagy beúszó emlékképekben. Ebben az alkotásban a múlttal való szembenézés, az előretekintés, a magyarok hol forrófejű, hol lagymatag lelkülete, az örök egyet nem értés és a társasági magány egyaránt benne van. A januári hónap élménye Reisz Gábor második nagyjátékfilmje, a Rossz versek.

Ismerős budapesti helyszínek, ismerős emberek (színészek), ismerős gegek, ismerős miliő és ismerős lelkiállapot. Aki látta a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmet, Reisz Gábor rendező első egész estés alkotását (aki nem, az pótolja!), annak biztosan ismerős az a világ és az az egyedi stílus, amelyet a rendező másodszorra is megteremtett. Ugyanis azzal, hogy megszületett a Rossz versek, kialakult Reisz markáns alkotói stílusa, amellyel tulajdonképpen már előző filmjével „berobbant”. Mindez, vagyis a Rossz versek megszületése több mindent jelent egyszerre. Jelenti azt, hogy a VAN tényleg „robbant”, vagyis jobban „ütött”, erősebben hatott az új stílus, ezáltal az egész film is, mint az új. Aki látta az első filmet, meglepetést nem okoz neki a Rossz versek, ugyanakkor a szóban forgó film annak kiforrottabb, elmélyültebb változataként is értelmezhető.

Reisz ezúttal amellett, hogy filmjének forgatókönyvét is jegyzi, a főszerepet is vállalta. Innen az is sejthető, hogy ez az alkotás is önéletrajzi ihletésű, így például az sem véletlen, hogy a Rossz versek főszereplője, a harminchárom éves Merthner Tamás egy reklámügynökségnél dolgozik (ahogy Reisz is korábban). A cselekmény szerint Tamás élete romokban hever, mert párizsi ösztöndíját töltő barátnője, Anna (Nagy Katica) éppen most szakított vele. Innentől kezdve főszereplőnk feladata az, hogy megfejtse, hogyan jutott eddig a pontig. Ezért a múltba réved, és megpróbálja felidézni az emlékeket, illetve rekonstruálja a régi énjeit, hogy megértse, hogyan vált mára azzá, akivé (Tamást tehát összesen négyen játsszák el: Reisz Gábor, Seres Donát, Prukner Mátyás és Prukner Barnabás). A folyamatos énkeresés mellett egy szubjektív nézőpontból megjelenik a nyolcvanas-kilencvenes évek, illetve a jelenkor közege és társadalma is. A helyenként fárasztóan búskomor hangon megszólaló narráció mellett ez az önelemzés nagyszerű képi megoldásokban ölt testet: ilyen például, amikor az ágyból felkelő harmincas Tamás a padlóról fejest ugrik egy medencébe, ahonnan már a tizennégy éves énje bukkan föl.

A színészgárdát illetően telitalálatokkal van dolgunk; egyedül a VAN főszereplője, Ferenczik Áron volt meggyőzőbb magánál Reisz Gábornál. A szülőket ezúttal is Takács Katalin és Kovács Zsolt alakítja, talán még több geg kapcsolódik hozzájuk, jeleneteik nézése közben fáj az oldalunk a nevetéstől – ilyen a Szomszédok-imitáció, a karácsonyfa-hurcolás vagy a reptéri kavarodás is. A színészek nemcsak a főszerepeket tekintve, hanem a kisebb alakításokban is brillíroznak. Ilyen Ascher Tamás logopédusa, Hajdu Szabolcs Örs bája, Szabó Domokos úszóedzője vagy Monori Lili Vali nénije – ez utóbbi különösen szívet melengető. Zseniális ötlet a képzelt barát, aki Tamás „rosszul sikerült” verseit különböző stílusokban próbálja előadni, a buszon forgatott klip a zenekarral, vagy az elképzelt, hódító gitáros esete a csirkékkel.

 

 

 

 

 

A családi veszekedés Tamás szemszögéből szintén nagyon hasonló az első film egyik jelenetéhez, most egy szalonmigránsozás is elhangzik, ám olyan frázissá zsugorodik össze, mint a „kikapott a Fradi”, hiszen ebben a filmben a szülőknél is a miliő a lényeg, nem a politizálás vagy a gyűlölködés. Egy látlelet, egy korkép, amely bele van sűrítve néhány mondatba. Ehhez kapcsolódóan nagyon fontos, hogy a film nem akar nagyot állítani a kor társadalmáról, egyszerűen csak bemutatja annak működését.

Semmiféle jobbító szándék, áthallásos üzenet vagy nyilvánvaló állásfoglalás nincs benne, és mégis, miniatűr módon Reisz belefogalmazta korunkat és társadalmunkat.

A teljes interjút olvassa el a Business Class Magazin JÁRMŰIPAR című lapszámában! Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!