Home»Startup»Töltőpontot minden oszlopra – az elektromos városi közlekedés jövője

Töltőpontot minden oszlopra – az elektromos városi közlekedés jövője

1
Shares
Pinterest Google+

Egy budapesti székhelyű fejlesztőcsapat újratervezte és kültéri használatra alkalmassá tette a hagyományos 230 voltos csatlakozót. Az okostelefonos alkalmazással működő Voltee töltő bármelyik villanyoszlopon telepíthető városszerte, és nemcsak elektromos járművek, hanem más eszközök is tölthetők róla.

Villanyoszlopból konnektor

A Budapesti Elektromos Művek (Elmű) anyacége, az Innogy energetikai multi budapesti kutató-fejlesztő csoportja másfél évvel ezelőtt kezdett terméket fejleszteni okososzlop témakörben. „Egy olyan üzleti megoldást kellett találnunk, amely a jövő városában hasznos lehet a városlakóknak, nekünk pedig üzleti potenciált eredményez” – mondta el Szörényi Ádám ügyvezető igazgató. Hosszabb kutatómunka és egy hatástanulmány után döntöttek a töltőpont mellett. Úgy látták, ha már tele a város villanyoszlopokkal, és minden ilyen oszlop elektromos energiát szállító kábeleket tart, miért ne lehetne arról a kábelről lecsatlakoztatni egy vezetéket, és miért ne lehetne akár minden villanyoszlop konnektor is egyben? „Amikor beleástuk magunkat a projektbe,elhatároztuk, hogy nem csak az autósokra fogunk koncentrálni, csak mert abban van a legnagyobb potenciál, hanem más közlekedési járgányokra, kerékpárosokra, rolleresekre is, így találtunk egy közös halmazt, a 230V-os csatlakozót.”
A fejlesztőmunka során meg kellett oldani a konnektorok biztonságos elzárását, megoldást kellett találni az elfogyasztott energia kiszámlázására is, és hogy a szabad töltőpontokat kereső emberek tudják, merre induljanak. Ez ma már könnyen megvalósítható, hiszen a fejlett mobilkommunikációnak köszönhetően ezek a „közkonnektorok” digitális mérővel és GSM-egységgel felszerelve lehetővé teszik a felhasználóknak a foglaltság-ellenőrzést, illetve valós időben biztosítják a szolgáltatónak az üzemeltetéshez és számlázáshoz szükséges összes adatot.

A töltőpontokat egy térképes alkalmazás segítségével keresheti fel a felhasználó. A kiválasztott töltőpontot azonnal le is foglalhatja, mielőtt még odanavigál, majd mellette leparkolva a mobillal aktiválja a konnektort, bedugja a kütyüjét, és már kapja is az energiát.

A töltés vagy használat végeztével pedig csak kihúzza a dugót, az áramszolgáltatás leáll, a felhasználó egyenlegéről pedig (a tesztidőszak után válhat fizetőssé a szolgáltatás) ugyanúgy levonja a szolgáltató az áram díját, ahogy a mobilszolgáltató a kártyás telefon használata során.

A hardverek jelenleg három méretben készülnek. A legkomplexebb az önálló oszlopra szerelt, kültéri világítótestként is használható változat, amely esztétikus kültéri bútornak is beillik. A Voltee-oszlopban egy eltolható fedél mögött található a 16 amperes, 230 voltos, teljesen hétköznapi konnektor. A fedél alsó sarkát lecsapták, annyira, hogy a villásdugó ne férjen át rajta, de a kábel igen. Töltés közben a fedél reteszelődik, így az akaratlan vagy illetéktelen kihúzás veszélye nem áll fenn, a töltő vagy a kábel pedig biztonságban van. A következő szint egy felszerelhető doboz, amelyet már meglévő elektromos szerelvény oszlopára vagy akár falra lehet rögzíteni. Ez is tudja a reteszelést, a fedél védi a töltött eszköz kábelét, tehát alkalmas köztéri felhasználásra. A legegyszerűbb berendezés pedig egy még kisebb, falra vagy oszlopra szerelhető doboz, amelyben természetesen ott van a mobilkommunikációs egység, a távolból bekapcsolás lehetősége és a kis digitális mérő, viszont nem reteszeli a kábelt: ezt a modellt társasházi vagy irodai mélygarázsokban, közös parkolókban vagy egyéb, ellenőrzött forgalmú közösségi tereken lehet telepíteni.

Lassan, de biztosan – az elektromos autózás jövője

Egy elektromos autót jelenleg többféle sebességgel lehet tölteni. Egy otthoni töltő használatával nulláról száz százalékra 8-16 óra alatt tölthetünk fel egy autót, a legelterjedtebb, 22 kW-os töltőkkel a művelet autótípustól függően 3-5 óra, míg egy 50 kW-os DC-töltővel (villámtöltővel) a folyamat egy óránál kevesebb időt vesz igénybe. Ebből adódóan az elektromos autók iránt érdeklődők egy jelentős része a villámtöltőkben látja a jövőt, és vannak is fejlesztések: idén érkezhetnek a 150 kW-os töltők, amelyekkel a pár év múlva megjelenő, még nagyobb akkumulátorral működő modelleket is egy óránál gyorsabban lehet majd feltölteni. Csakhogy már egy 50 kW-os töltő telepítése is elég komoly feladat, szinte minden esetben hálózatbővítéssel jár, a fogyasztása egy kisebb irodaházéval egyenértékű, és eleve egy sok millió forintos mulatság maga a töltőoszlop megvásárlása is. 
A Voltee, a sűrűn és viszonylag olcsón telepíthető, közös használatú, de az egyéni számlázás lehetőségét biztosító konnektor intézménye egészen új irányból adhat hatalmas lendületet az elektromos autózásnak. A gyorsan telepíthető, mobilról lefoglalható Voltee-dobozokkal könnyen el lehetne érni egy olyan lefedettségi hálózatot, amely alapjaiban változtatná meg magát az e-autó-gyártást is. Jelenleg a gyártók egymásra licitálnak abban, hogy ki tud minél nagyobb akkukapacitású, egy töltéssel minél nagyobb hatótávú elektromos kocsit gyártani – viszont ez a fejlesztési irány drága és nehéz autókat eredményez, amelyeket pont a városi forgalomban nem praktikus használni. Ha viszont a töltőhálózat kellően sűrű lenne, a városi és elővárosi használatban semmi szükség nem volna a 3-4-500 kilométerre is elég energiát tárolni tudó, óriási akkuk cipelésére, hiszen a kisebb, az első generációs újkori e-autókra jellemző 100-120 kilométeres hatótávot a gyakori töltögetéssel is folyamatosan szinten lehetne tartani. „A Voltee-nál nem az a cél, hogy az autókat teljesen feltöltsék róla, hanem az, hogy a városban autózó és ott bármilyen tevékenység miatt időző tulajdonosok valamennyit tölthessenek napközben is, akár csak 10-15 kilométert egy tárgyalás alatt, mert azzal már el fognak jutni a következő állomáshoz” – magyarázta Szörényi Ádám ügyvezető igazgató. A Voltee töltőkben 230 voltos hálózati dugasz van, ami a háztartásokban is megtalálható.

Ahogy egyre több nálunk is az elektromos autó, a nagy, közös társasházi vagy vállalati parkolókban, mélygarázsokban egyre komolyabb probléma, hogy miként is kezelje a kocsik töltését az üzemeltető. Magát a konnektort még ki lehet gyorsan építeni, de a felhasznált energia kiszámlázása már bonyolultabb. A Voltee-dobozok megoldást nyújtanak ezekre a problémákra, hiszen ha a felhasználók, az elektromos autóval dolgozni járó munkatársak vagy lakók technikailag közvetlenül a szolgáltatótól kapják az energiát, és a saját számlájukról fizetnek is érte, az üzemeltetőnek semmilyen teendője nincs többé az ügyben. „Jelenleg tudjuk mérni az elfogyasztott villamos energiát és menedzselni a hozzáférést. Egy nagyobb irodaház egy gyorstöltő árából 20 ilyen Voltee-t tud vásárolni, ezért jobban megéri nekik, hiszen jobb a lefedettség és a megosztás is” – fejtette ki az ügyvezető igazgató.

A teljes interjút olvassa el a Business Class Magazin JÁRMŰIPAR című lapszámában! Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!

Előző cikk

A Paniq-Szoba brand és egyéb „koppintások”, avagy a sikeres vállalkozó, aki alig múlt harminc

Következő cikk

Magyar cápák a képernyőn