Home»Lifestyle»Hat kistehergépjármű, amelyet nem csak szüretkor használhatunk

Hat kistehergépjármű, amelyet nem csak szüretkor használhatunk

9
Shares
Pinterest Google+

Magyarországon az autótrendek többnyire szorosan követik a világ fordulatait, ennek megfelelően itthon is tombol az SUV-láz, és törnek be a köztudatba az elektromos és hibrid járművek. Van azonban egy kategória, amely valószínűleg sosem megy majd ki a divatból, hiszen éppen az a lényege, hogy sosem a divat pörgette ezt a szegmenst. Ez pedig a kistehergépjármű, avagy közismert és amerikaias nevén a pickup.

Ahogyan az angol elnevezésből, a pickup (felkapni) szóból is sejthető, ezek a járművek arra vannak kitalálva, hogy az ember rápakolhassa a fél szőlőskertjét, egy negyed tehenet, és még a szerszámainak is maradjon hely. Viccet félretéve, ezek azok a jellemzően négy-öt-hat méter hosszú, nyitott platós, kettő-négy személyes járművek, amelyeket szívesen vásárolnak meg mezőgazdasági, építkezési, de akár más jellegű cégek is, ahol nagyobb mennyiségű anyag mozgatására van szükség. Természetesen vannak ilyen gépek magánszemélyek tulajdonában is, de elenyésző a mennyiségük.
Felmerül a kérdés, hogy miért vásárolnak olyan cégek pickupot, amelyeknek nemigen van nagy mennyiségű szállítanivalójuk. Nos, a válasz erre is hihetetlenül egyszerű: mert jár hozzá támogatás, és természetesen az áfát vissza lehet igényelni róla. Voilà, kész is az optimális céges választás. Végül is mégiscsak akadnak néha dobozok, amelyeket vinni kell, négy személy is elfér, a nem klasszikus urbánus munkáltatóknak tényleg jó választás. A kis dobozosok már nem mennek annyira, a nagy dobozos meg nagyon fuvarozós jellegű. Szóval képbe jön az egyébként terepképességekkel is ellátott, általában emelt hasmagasságú, felezős szörny, a pickup.
Arról ne is beszéljünk, hogy az említett gépek generációról generációra jobban néznek ki, bizton mondhatom, hogy kezdenek pofássá válni, figyelnek a beltér anyagfelhasználására és kényelmére is. A minőség és az extrák sem maradhatnak el, szóval már cseppet sem fapados munkás gépek. Mondhatni melós vagy játszós cuccban már nem is szívesen ül bele az ember, annyira szépek tudnak lenni. A cikkem további részében hat olyan pickupot szedek össze, amelyek méltán népszerűek Európában, és bárkinek jó választás lehet akár a szőlőbe, akár a szántóföldre vagy építkezésre.

Ford Ranger

A Ford hatalmas igáslova méltán érdemelte ki a kisteher megnevezést, hiszen 1200 kg-ot pakolhatunk a platóra, 3500 kg-ot vontathatunk vele, és mindezt akár 80 cm mély vízben. Már ha a vontatmány bírja az úszást. A motorpalettán jelenleg kétféle turbódízeles megoldásból lehet válogatni, amelyek hangolása a 2,0 literes egység esetén 130, 170 vagy 213, a 3,2 literes egység esetén pedig 200 lóerős teljesítményt biztosít. Mind a két motor párosítható kézi és automata váltóval is. Az alapfelszereltség részét képezik olyan extrák is, mint a hang- és érintésvezérlős infotainment, ütközésveszélyre figyelmeztető rendszer, adaptív tempomat, sávtartó rendszer, táblafelismerő és vészfékező rendszer. A legolcsóbb Ford Ranger a cikk születésekor nettó 7 130 000 forint. Azért írtam nettót, mert ezeket a járműveket többnyire áfa-visszatérítéssel értékesítik a vállalatoknak.

Nissan Navara

A 3. generációs Nissan Navara 2016-ban az év pickupja díjat kétségkívül kiérdemelte, azóta csupán ráncfelvarrás érkezett a géphez, új modellgenerációval nem jelentkezett a gyártó. Ahogy a pickupok többségénél, a weboldal itt is alapból feltüntet nettó és bruttó árakat. A szintén dupla kabinos járgány 5330 mm hosszú, és 750 kg-ot pakolhatunk a platójára. A jelenleg elérhető 2,3 literes, biturbós dízelmotor teljesítménye 425 vagy 450 Nm és 190 lóerő. Választható hozzá hatsebességes kézi vagy hétgangos automata váltó, mindegyik a gép négy kerekére fogja közvetíteni a motorból érkező erőt. A beltér szintén nagyon szép, bár roppant egyszerű, a hétcolos navi jól látható és könnyen kezelhető. Az alapfelszereltség részét képezi az elektromosan állítható és fűthető ülések és a kétzónás klíma. A Navara belépőára a cikk készültének pillanatában nettó 6 277 685 forint.

Toyota Hilux

A 8. generációs Hilux Magyarország, sőt majd hogy nem az egész világ kedvenc pickupja. A Toyotától megszokott tartósság és minőségi kivitelezés jellemzi, és egy pillanatig sem szeretne több lenni, mint ami. Talán a legkedvencebb pickupom, amelyben valaha volt szerencsém pilótaként utazni. Hatalmas, de tényleg! Ettől függetlenül egészen közvetlen a kormányzás, és lépdelni is lehet vele sport módban. A dupla kabinos Hilux kezdő listaára 8 909 050 forint. Három felszereltségi csomag közül választhat az érdeklődő, amelyek között számos kényelmi és biztonsági extra bújik meg. A következők viszont alapból benne vannak minden Hiluxban: hét légzsákos védelem, ABS, BA, TRC és VSC, utánfutó-stabilizátor, hegymenetben való elindulást segítő rendszer és elektromos fékerőelosztó.

Isuzu D-Max

A japán haszongépjármű- és dízelmotorgyártó nem túl elterjedt hazánkban, pedig mind ár, mind minőség szempontjából nagyon is megéri a célközönségnek. No persze elenyészőnek sem mondanám, de itthon valahogy mindenki csak a Hiluxot látja. Aki nem, az beül például egy D-Maxba, és nem bánja meg, hiszen az Isuzu nem akar szép lenni, nem akar személyautó lenni, egyszerűen az, ami. A 2018-as frissítés óta egy 1,9 literes, változó geometriájú turbóval ellátott dízelegység dolgozik a motortérben a korábbi, 2,5 literes elődje helyett. Ezzel 164 lóerőt és 360 Nm nyomatékot produkál. Az 5295 mm hosszú pickup platóját közel egy tonnáig pakolhatjuk, és a vontatóerő sem marad el a versenytársakétól. A dupla kabinos ára nettó 6 249 000 forintról indul.

A teljes cikket olvassa el a Business Class Magazin SZÜRET című lapszámában! Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!

Előző cikk

Órák és bor

Következő cikk

„A sztori nem én vagyok” – Interjú Mészáros Antóniával