Home»Cross»„A kép azé, aki nézi” – Interjú Török Andrással

„A kép azé, aki nézi” – Interjú Török Andrással

1
Shares
Pinterest Google+

Mindannyian jól ismerjük a budapesti lomtalanítások szertelen miliőjét, amikor a legpompásabb városrészek is balkáni köntösbe öltöznek. Lecsúszott alakok, rosszarcú naplopók, mániákus guberálók és telepi Indiana Jonesok groteszk utcabálja ez. Vagy mégsem? Pár hónapja egy belvárosi lomtalanítás mellett elsétálva az egyik szemétkupac alján megpillantottam néhány ütött-kopott filmtekercset. Az analóg fotózás lelkes rajongója vagyok, így engem is ledöntött a lábamról a „lomiláz”, és néhány percen keresztül izgatottan túrtam és kutattam az ócskaságok között, hátha még több negatívra bukkanok. Hazaérve gyorsan lehívtam és beszkenneltem a talált negatívokat. Egészen érdekes, intim élmény volt a képeken keresztül belesni egy számomra ismeretlen család életébe. Nyaralás, ballagás, közös bográcsozás. A különböző élethelyzetek szereplői „szürke” átlagemberek, én mégis azt éreztem, hogy egy szeletnyi történelmet találtam az utcán, a kacatok között heverve. Ekkor azonnal eszembe jutott Tamási Miklós, a Fortepan alapítója, aki az általam elmesélt különleges élményt talán nap mint nap átéli. Ő és önkéntesekből álló csapata a talált, régi fényképek segítségével érthetőbbé, elképzelhetőbbé, szerethetőbbé teszik számunkra a zűrös huszadik századot. A Fortepan jelenség már kilenc éve szárnyal, a százezredik feltöltött képet egy nagy volumenű kiállítással ünnepelték meg a Nemzeti Galériában. Az introvertált gyűjtő Tamási Miklós helyett Török Andrással beszélgettem, aki Miklós jobbkeze, és a Fortepan gépezetének egyik legfontosabb fogaskereke.

forrás: Unikornis.hu, fotó: Mudra László – Origo

Tudod, hogy a beszélgetésünk pillanatában hány darab kép látható a Fortepan oldalán? Én igen!
Azt hiszem, én is! 119 647?

Majdnem! Kilenccel kevesebb.
A napokban tartottam egy előadást, ami miatt megnéztem, de sajnos rosszul emlékeztem a pontos számra.

Milyen rendezőelv mentén kerültek be ezek a képek a gyűjteménybe?
Ez az alapító, Tamási Miklós privilégiuma, ő határozza meg a gyűjtemény összetételét. Technikailag rossz képeket csak a legritkább esetben teszünk közzé. Nagyon fontos számunkra a fotók részletgazdagsága. Minél élesebb, minél részletesebb egy kép, annál nagyobb az információmennyiség, amelyet magában hordoz. A történészek és a kutatók számára a részletek az igazán fontosak, ezért igyekszünk a lehető legjobb minőségben szkennelni a negatívokat.

Nem szokott sértődés lenni abból, ha Miklós visszautasít egy magánfelajánlást?
Ritkán előfordul. De ezt be kell vállalni. Miklós csak jelentőségteljes képeket szeretne a gyűjteményben látni.

forrás: Fortepan/Chuckyyeager tumblr

Mitől lesz egy fénykép jelentőségteljes?
Nyilván ezt nem egyszerű megfogalmazni és meghatározni, de az a lényeg, hogy a képen látott dolgok elindítsanak valamit az emberi képzeletben, és hatást gyakoroljanak a befogadóra. Ez alapján bármi lehet jelentőségteljes. Egy hely, egy tekintet, egy textúra, tényleg bármi.

Ha jól tudom, pár évvel ezelőtt rengeteg gyerekkori képet találtak Soros Györgyről. Gondolom, ő beleesik a jelentőségteljes kategóriába, nem?
Feltétlenül, persze! De még nem kaptuk meg az engedélyt tőle, hogy feltegyük ezeket a képeket a Fortepan weboldalára, pedig már öt éve várjuk. Jött egy telefon egy idős hölgytől, hogy talált egy doboz fotót, és szeretné felajánlani nekünk. Az előtte lakók hagyták ott, akik 1944-ben elmentek, és sose jöttek vissza. A fényképek között elég hamar rábukkantunk egy 1947-ben készült képre, aztán rájöttünk, hogy ez a család nem 1944-ben, hanem 1956-ban hagyta el az országot. A következő megdöbbentő észrevételünk az volt, hogy ez a Soros család hátrahagyott albuma. Elküldtük Soros Györgynek a képeket, aki nagyon örült, és azt mondta, hogy beszéljük meg az embereivel, hogy közzétehetjük-e a fotókat, de sajnos még nem kaptuk meg tőlük az engedélyt. A Soros György körüli politikai kavarás nem segítette az ügyet, gondolom, nem akarták, hogy bárki elérhesse és felhasználhassa a gyerekkori képeit.

Ha valaki egyértelműen azonosítható egy képen, és még él, akkor meg kell keresnetek őt, hogy hozzájáruljon a publikáláshoz?
Meg kellene, de ehhez rettentő szűkösek az erőforrásaink, ezért általában a fordított utat választjuk: feltöltjük a képeket, és ha valaki reklamál miatta, akkor természetesen azonnal eltávolítjuk az adott fotót az oldalról. Elég magas a felénk irányuló közbizalom mértéke, ritkán kerülünk emiatt konfliktushelyzetbe. Ha jól tudom, mindösszesen három-négy ilyen kérés, panasz érkezett be hozzánk az eddigi fennállásunk alatt.

forrás: Fortepan/ Miklós Lajos

Van olyan levéltár vagy intézmény, amelynek a gyűjteményéből szívesen szemezgetnétek?
Persze! A Fortepan gyűjtemény Tamási Miklós és Szepessy Ákos lomtalanításokon összegyűjtött fotóiból indult. Ha egy kép forrásánál csak annyit lehet látni, hogy Fortepan vagy Fortepan26, akkor az a lomtalanított anyagból származik. A site megszületése után családok kezdték el felajánlani a képeiket, aztán következtek az intézmények és az újságok, folyóiratok archívumai. Eddig még nem sikerült együttműködnünk a Kiscelli Múzeummal, amelynek csodálatos fotógyűjteménye van. Nemrég új igazgatója lett az intézménynek, úgyhogy most nagyon bizakodóak vagyunk.

Mennyire léteznek nagyobb magángyűjtemények Magyarországon? Nekem egyedül Kardos Sándor operatőr privátfotó-gyűjteménye jut eszembe.
Mi is csak az ő gyűjteményének a létezéséről tudunk, bár ott egészen más a rendezőelv, az inkább az elrontott képek kollekciója. Vele sem sikerült még együttműködnünk, de mi talán annak örülnénk a legjobban, hogyha ő is létrehozna a képeiből egy hasonló, szabadon elérhető és felhasználható archívumot.

A Nemzeti Galériában megrendezett, Minden múlt a múltam című Fortepan-kiállítás katalógusában azt írtad, hogy a képszerzés a legnagyobb élvezet a fortepanos munka során. Mesélsz pár izgalmas képszerzős kalandot?
Tamási Miklós egyszer egy lomtalanításon adott interjút egy újságíró hölgynek. Beszélgetés közben, a Vaskapu utcánál találtak egy halom jobbnál jobb negatívot. A képek készítője, egy nagyon tehetséges fotóamatőr valószínűleg húskereskedéssel foglalkozott, ugyanis több tekercsen is sertéstelepek láthatók. A kiállításon tizenöt csodálatos, művészi értékű kép szerepel ebből a hagyatékból. Egy fiatal házaspár vett egy családi házat Budakeszin, majd két évvel a beköltözésük után elkezdték beépíteni a padlást, ahol egy hatalmas doboznyi fényképre bukkantak, amelyeket egy Hunyady József nevű fotográfus készített. Ez egy hatalmas felfedezés volt, mert a képek nagy része íróportré volt.

forrás: Fortepan/ Gyöngyi

Sokszor hangoztatjátok, hogy a Fortepanhoz kapcsolódó két legfontosabb hívószó a közös és a szabad. Mit jelent ez pontosan?Kincses Károly fotótörténész az egyik előadásán azt mondta, hogy szerinte „a kép azé, aki nézi”. Ezt szívesen elfogadnánk a Fortepan jelmondatának is. Nem birtokolni vagy kisajátítani akarunk, hanem közzétenni. A közös magyar emlékezetet és a kollektív történelemtudatot építgetjük a fotók segítségével. Nagyon fontos, hogy a creative common 3.0-s szabványt alkalmazzuk, tehát a Fortepan platformon lévő képek a megfelelő forrásmegjelölés mellett teljesen szabadon és ingyen felhasználhatók, akár üzleti célokra is. Az emberek felé tanúsított bizalom a mozgatórugója az egész mechanizmusnak. Ez egy hiteles közösségépítő felület is egyben, ahol az emberek viszonozni szeretnék a Fortepantól kapott élményeket és értékeket, ezért szívesen ajánlják fel a szekrények mélyén megbújó negatívokat, fotókat.

A teljes interjút olvassa el a Business Class Magazin PÁLYAVÁLTÓK című lapszámában! Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!

Előző cikk

Összerakni a nagy képet

Következő cikk

Viszlát, banán!