Stohl Andrással a Centrál Színházban március 8-án, nőnap alkalmából műsorra tűzött A nevem Mary Page Marlowe című előadás sajtó nyilvános főpróbája után beszélgettünk. A színdarabban nyújtott, rövidnek tűnő, de annál hangsúlyosabb szerepe mellett a pár hete moziban látható Zárójelentés című filmről, rendezésről, álomszerepekről és az állandó leterheltségről is kérdeztük az ország talán leghíresebb férfi színészét. 

Érdekes, szkeccsszerű rendezés A nevem Mary Page Marlowe, de Stohl Andrásnak nem jut benne nagy szerep. 

Nem (Nevet.) Soha életemben nem volt még ilyen, hogy egy jelenetem lett volna egy előadásban. Egészen másfajta koncentrációt igényel, hiszen abban a bizonyos 8 percben kell megmutatni egy karaktert és egy egész életet. Azt is mondhatnám, hogy egy nagy főszerepet szinte könnyebb eljátszani.

Ez már érdekesen hangzik! A pályádat ismerve azt gondolám, hogy egy ilyen kis epizódot te rutinból oldasz meg.

Egyáltalán nem. Szerencsés helyzetben vagyok, mert a jelenet az előadás közepén van, ami könnyebb, mintha a legvégén következne, és egészen addig kellene fent tartanom a feszültségemet, ami a szerephez kell. Olyan ez, mint a fogorvosnál: csak várod, hogy túl legyél rajta.

De egész biztosan nem rutin, és persze nagyon nem mindegy, hogy ki áll melletted a színpadon.

Éppen ezért nagyon vicces volt a darabot megelőző próbaidőszak is, ahogy ott állunk Julival a színpadon (Básti Juli színésznő, aki a címszereplő idősebb énjét alakítja a darabban – a szerk.) és bár tényleg nem ma kezdtük, de ugyanúgy keresgéltünk, ugyanúgy fel kellett építenünk a jelenetet és a karaktert, mint bármilyen másik előadásban történt ez korábban is. Ráadásul ez a figura másabb, lágyabb tőlem, ezért nem csinálhatom Stohl Andrásból, és a rendezővel és Julival is arra jutottunk, hogy ez egy visszafogottabb, selyemsálas karakter nem pedig egy harsány, lobbanékony alak. Hiszen ettől lesz igazán fájdalmas az egész: mit várjon ez a nő egy ilyen finom, selymes szörnyetegtől? 

Mennyire reflektál rád a karakter?

Ez egy fordított helyzete annak, amiben én voltam. Számomra attól érdekes ez a szerep és jelenet, hogy ez a fordítottja az életemnek. Akkor én álltam azon az oldalon, ahol a darabban Juli és nekem mondták mindazt, amit most én mondok.

Mindig keresed a kapcsolódást egy-egy szerephez?

Az én életemben annyi minden történt, hogy olyan nagyon nem kell keresnem. Itt viszont tényleg benne van a sztoriban, és emiatt nagyon érdekes. A próbákon is mindig elmondta, hogy ugyanazokat a mondatokat mondom, amiket anno én kaptam meg, ez egy nagyon furcsa érzés. 

Sok szerepben vagy látható a Centrál Színházban, melyik áll hozzád a legközelebb?

A Házassági leckék középhaladóknak. Szörnyű történet, de nagyon szereti a közönség, akár egy gyerekelőadásnál, folyamatosan beszélnek a nézőtéren, felszisszennek, hogy „juj”. (nevet) De tényleg mindet szeretem, nincs olyan este, hogy kedvetlenül lépnék fel, mindig alig várom, hogy játszhassak.

Mondhatsz nemet itt a színházban egy szerepre?

Szerződéssel vagyok a színházban, így ezt nem tehetem meg, hacsak annyira nem sűrűsödik össze minden, hogy egyszerűen már nem fér bele több. Most éppen egy ilyen időszak küszöbén állok, mert megint nagyon sokat fogok forgatni.

Ha már film: már a mozikban is látható Szabó István Zárójelentés című filmje, amelyben fontos szerepet kaptál, milyen élmény volt a forgatás? 

Csodálatos volt! Gyönyörű indiánnyárban forgattunk Zebegényben. Álom volt Szabó Istvánnal és a Sutyival (Koltai Lajos operatőr – a szerk.) forgatni. A nyugalom és a tehetség jellemezte az egész stábot, fantasztikus volt a csapat, jó volt ide tartozni. A színészekről nem is beszélve, hiszen olyan illusztris társaságban lehettem, mint amilyet Szirte Ági, Udvaros Dorottya, Eperjes Károly vagy éppen Kerekes Éva neve jelent, de a sor tovább folytatható. Az ember érzi, hogy kitüntetett helyzetben van, hogy velük játszhat. 

Mennyire a te világod a Zárójelentés?

Ahogy öregszem, azt kell, hogy mondjam, hogy egyre inkább. Ez egy klasszikus film, ami elmesél egy érdekes történetet, hasonlóan, ahogy ez a darab is teszi.

Bírom a Marvel filmeket is, mindig meg is döbbenek, hogy hol tart már a technika, de ez annál sokkal emberközelibb történetmesélés.

Itt még nagyon sok múlik a színészen és nagyon sok múlik a rendezőn, az operatőrön is. 

Nem ambicionálod a rendezést? 

Ezt olyan sokan kérdezik mostanában. (nevet)

Mert annyira adja magát.

Miért?

Szakmailag már minden fronton bizonyítottál és talán életkorodból is adódik a kérdés.

Valószínűleg nem fogok rendezni. Biztos, hogy le tudnék vezényelni egy előadást, de azt gondolom, hogy ez egy másik szakma. Attól, hogy valaki gyertyát tud cserélni egy autóban, még nem lesz autószerelő. Jobban tisztelem ezt a szakmát és magát a rendezést is. Ezzel nem akarom megbántani azokat a színésztársakat, akik rendeznek, hiszen sokakban megvan az ambíció, de belőlem hiányzik. Nekem másfajta ambícióim vannak. 

Hiszen a kezdetek óta sok mindent csinálsz egyszerre, színház mellett televízióról, a filmvászonról, is visszaköszönsz, méltán híres szinkronszerepeidről nem is szólva. Hogy lehet ezt bírni szellemileg, fizikailag, mentálisan? 

Ez már így van húsz éve. Egy erős időbeosztás kell hozzá, de nem annyira nehéz, mint amilyennek esetleg kívülről tűnik.

Ehhez viszont kell a rutin, hogy belépsz és két perc alatt ott tudj lenni.

Igen, és azt hiszem, hogy ilyen szempontból szerencsés alkat vagyok, hiszen nem ragadok bele valamibe, amíg átérek az egyik helyszínről a másikra, az pont elég arra, hogy kiörüljön az előző, és áthangolódjak a következőre. Akármit csináljak is, abban a pillanatban számomra csak az az egy dolog létezik. 

Vannak terveid? 

Szerencsére annyi a munka, hogy tervezgetés helyett inkább a rendszerezésen van a hangsúly az életemben. Most mindkét vezető kereskedelmi csatorna sok sorozatot gyárt, ami nekünk, színészeknek is nagyon jó, mert nagyon sokat tudunk dolgozni, és remélem, hogy a nézőknek is jó, mert magyar sorozatokat láthatnak. De a filmkészítés hosszú munka, 10-12 óra forgatás napokból áll, ami eléggé kizárja, hogy abban az időszakban például színházban próbálhassak, így a következő év elejéén biztos, hogy nem fogok tudni a színházban próbálni. 

Miben láthatunk majd? 

Egyrészt folytatódik a Mintaapák című sorozat és készül egy másik produkció is, de erről még nem beszélhetek. 

Talán nem túlzás megkérdezni, hogy biztosan van álomszerep az életedben.

Azért nincs álomszerepem, mert hülyeségnek tartom.

Nagyon kevés színész látja önmagát reálisan. Lehet, hogy azt gondolom, hogy milyen jó lennék Liliomnak, közben meg 53 éves vagyok és talán már rég túl vagyok rajta. Mégis előfordulhat, hogy valamelyik rendező rám bízná, de mi van, ha a rendező nem elég ügyes, vagy megeshet, hogy a rendező is elég jó és még nekem is jól állna a szerep, de valamitől mégsem akar működni, valamiért nincs rajta Isten ujja, nem kerekedik ki. És akkor hova lesz a szerepálom? Számomra az, amit éppen meg kell oldanom az adott próbaidőszakban, az a szerepálmom arra az időre. 

Máshogy kérdezem: milyen karaktert alakítanál szívesen?

Nagyon szeretnék majd még egy ilyen nagyfilmet csinálni. Vonzanak a sötétebb, noárosabb északi krimik. 

Nikolaj Lie Kaas-t szinkronizálom, a Palackposta vagy a Fácángyilkosok című filmjei nagyon közel állnak hozzám. Egy ilyen filmben szívesen játszanék.

A cikk eredetileg a Business Class Magazin 2020/03. számában jelent meg. Ha szeretné megvásárolni a lapot vagy előfizetne rá, akkor azt megteheti a Dimagon keresztül.