Home»Kult»„Olyan vagyok, mint a pitbull: ha valamire ráharapok, azt nem engedem el”

„Olyan vagyok, mint a pitbull: ha valamire ráharapok, azt nem engedem el”

1
Shares
Pinterest Google+

Szabó Győző nem hétköznapi ember. Ötvenévesen rendhagyó életutat járt be, mondhatni, különlegest. Grafikus, de színészként ismert, elismert; színházakban remek szerepek alakítója, népszerűvé a film (Valami Amerika) és a tévésorozatok tették. Mindeközben belecsúszott, és végigjárta a drogpoklot. És a slusszpoén: Toxikoma címen könyvben megírta, mi több, kiharcolta könyve filmváltozatát. Kész, bemutatásra vár.

Hogyan lett a könyvből film?

Amikor megírtam a könyvet, ami hál’ istennek negyvenezer példányban elfogyott, vették barátaim, ismerőseim, és azok, akik kíváncsiak voltak rá, még szó sem volt megfilmesítésről. Viszont saját nyelvezettel, saját stílusban, nyersen és őszintén, eleve kép- és filmszerűen próbáltam megírni. 

Nem véletlenül, hiszen a Képzőművészeti Főiskolán grafikusként végeztél. 

Így van, s ezért is gondolkodtam képekben.

Sokan mondták, ebből filmet kéne csinálni, egyszóval a könyv film után kiáltott, úgyhogy vittem, mutattam rendezőknek.

Kaptak rajta? 

Nem, sőt azt mondták a szakemberek, hogy ebből nem lehet filmet csinálni. Való igaz, a teljes könyvből, úgy ahogyan van,  veszett rohanás, klipszerű őrület lenne két órán keresztül. Három évvel ezelőtt aztán megkerestem Illés Gabriellát, aki megannyi olyan gigaprodukciók producere volt, amiket karácsonykor mutattunk be csarnokokban családi előadásokon. Ismerve őt, tudtam, nem ismer lehetetlent, jól számítottam, támogatta az ötletet: kerestünk forgatókönyvírókat, megtaláltuk Bárány Mártont és Gergely Dórát. 

Fotó: Kiss András

Milyen forgatókönyvet írtak?

Olyant, amiben Csernus Imre és a közöttem zajló szituációban kiéleződik az egoharc, vagyis egy bodymovie lett, talán a Whiplash című, Oscar-díjas filmhez hasonló.

Beleszóltál a forgatókönyvbe?

Annyiban igen, hogy a film rendezőjével, Herendi Gáborral egyeztettük, mi legyen benne, mi ne, mi legyen fontos, mi ne… Sőt, én lettem a film executive producere is. Szakértőfélékkel is próbáltak megdobálni, mire mondtam: azt nem.

Miért? 

Mert amit láttam, drogos filmet, annak nagyrésze, szakértő ide, szakértő oda, kamu. Nálam autentikusabb szakértőt, aki az összes létező drogot kipróbálta, és csúnyán benne is volt, keresve sem találni. Ahogy én lejöttem, az úgy van filmben, nem valami hallomásból készült, se füle, se farka sztori, hanem egy emberről szól, aki megélte ezt a bulit. Nem akármilyen helyzet lesz moziban látni olyan filmet, ami olyan emberről szól, akivel te most beszélgetsz éppen… aki megélte ötvenévesen, és akinek a könyvéből a film készült.

Erre példa valóban még nem volt. Mikor láthatjuk?

Talán tavasszal, de lehet, hogy őszre csúszik át. Sokan várják, mi is.

Menjünk beljebb: a szereplőket ki, hogyan választotta?

Valamennyi Herendire volt bízva, nekem egy, a Szabó Győzőt eljátszó, favoritemberem volt: Molnár Áron. Szoros barátság kezdődött négy évvel ezelőtt, egy hullámhosszon mozgunk, túlzás nélkül mondom, Áronban megláttam az inkarnációmat. Pontosan ilyen voltam harmincévesen: ugyanazok a gondolatok, a humorérzék, a habitus, az energia, a vitalitás, a bombasztikus ezerfokon égés…  Ez kell! 

Mondtad te. És Herendi?

Ragaszkodott a castinghoz, egyik jött a másik után rengetegszer, és amikor már csak két-három aspiránsra szűkült a kör, ő még tépelődött. – Higgyél nekem! – győzködtem. Pár nap forgatás után azt mondta: “Nem is értem, hogyan nem láttam rögtön Áronban a főszereplőt.”

Csernus doktort ki alakítja?

Herendi azonnal megtalálta Bányi Kelemen Barnát, kiváló színészt…

… így van, de egyik sem úgymond sztár? Szándékosan?

Igen, még akkor is, ha úgy tetszik, rizikó. Viszont a mozi különleges.

Csernus mit szólt ahhoz, ahogyan őt alakítják?

Egy nagyon szűk stábértekezleten ott volt, és azt mondta: – Oké, mehet – ahhoz képest, hogy ismerjük az ő dinamikus terápiáját, emiatt elküldték már őt a halál faszára, van, aki szereti, van, aki nem. Amikor a Valamikor Amerika forgatásán Herendi felkérte, hogy hozzon le engem a szerről, vakon megbízott Csernus Imrében, ő pedig el sem olvasta a forgatókönyvet, megbízott a Herendiben. 

Fotó: Kiss András

Csináljunk kedvet a mozinézőknek: mesélj a forgatásról. Milyen emlékezetes képek rögzültek benned? Hogyan láttad magad a jelenetekben?

Elég nehéz volt elvonatkoztatni a helyzettől. Be kell látni, vannak filmes technikák, melyek nem a való élet technikái, a filmes szabályok szerint el kell rugaszkodni bizonyos dolgoktól. Nem minden úgy jön be pontosan, mint ahogyan én azt leírtam, megéltem. Ez nem baj. De például annál a jelenetnél, amikor én cuccosan megérkezem a színházba, az öltözőben a színésztársam kapkodva rám adja ruhát, és mindjárt be kell robbanni a színpadra… én meg azt sem tudom, hol vagyok. A filmbeli jelenet ugyanez, rádadásul pont azon helyen, pont úgy, csak húsz évvel ezelőtt. Na, ez pofán talált, el is bőgtem magam…

Végig ott voltál a forgatáson?

Majdnem végig. Igyekeztem segíteni a rendinek, aki kérte a szakértői énemet. Szóval lement rendben a forgatás, és most már azt várom, hogy milyen lesz a feedback-je, hogy végre lássa már valaki.

Meddig forgattatok?

Harminc-negyven napig. Általában egy nagyjátékfilm ennyi idő alatt leforog, ha csak nincs extra nagy igény, helyszín- vagy évszakváltás. A mi filmünk nagyrészében adott helyszínen, a Lipóton, pontosabban ahhoz nagyon hasonlító helyen játszódik (Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet Budapest II. kerületének Lipótmező városrészében. 139 év működés után 2007-ben szűnt meg – a szerk.), kiváló díszlet- és jelmeztervezőink pedig abszolút visszahozták a kilencvenes évek végét.

Azért abban, hogy elkészült a Toxikoma, a te szívós, kitartó akarásod is benne van. Jól gondolom?

Jól. Olyan vagyok, mint a pitbull: ha valamire ráharapok, azt nem engedem el.

Kényszer parkolópályán van a színház. Kik így, kik úgy próbálják életben tartani. Te mit teszel?

Én az igényes szórakoztatást felvállaló Thália Színház tagja vagyok, s nem elítélve más színházak próbálkozásait, mi úgy döntöttünk Kálomista Gábor és Shell Judit vezetésével, hogy nem csinálunk streaming színházat. Az online előadás szerintem teljesen fals kísérlet, olyan, mint guminővel dugni. Színházhoz tartoznak a nézők, a duruzsolás, a nyikorgó székek, a taps, és az, hogy veszi az adást, benne van a közönség. Ez most nincs. Várunk.

Tévéjáték, sorozat?

A Mi kis falunkban vagyok, és amennyire a korlátozások engedik, elindul az új évad. Még semmi nem biztos, de bizakodom. Ahogy kell, abszolút az előírásoknak megfelelően forgatjuk majd. A tévé nagyhatalom, nagyobb, mint a színház, és ha nem forgattam volna tévéjátékot, sorozatot, show műsort, kevésbé lennék olyan népszerű, mint vagyok. Sokat adtak, adnak a tévés munkák, jó kis kirándulások. Kapitány Iván producer talált meg erre a szerepre, benne vagyok nála a körben, s nem is szeretnék onnan kikerülni. Tök jó ez így, mindig számíthatok munkára, szeretek vele dolgozni. Mindent egybevéve: szeretek dolgozni. Remélem még azt, hogy nagyjátékfilm is forog idén, eddig még nem volt év, hogy ne forgatunk volna, akár több filmet is. 

Ez a nagy lefékezés nem üt meg?

Egyáltalán nem. Igyekszem kondiban tartani magam, jó, sportos, ötvenes pasinak maradni azért is, mert egyre kevesebb a férfias, tagbaszakadt, belevaló férfiszínész, úgyhogy remélem, megtalálnak a rám szabott szerepek.

Amíg dekkolsz, mi forog a fejedben?

Van két új filmtervem. Még titkos…

… na, pár szót!

Az egyik Dezső András Maffiózók mackónadrágban című könyve. A magyarországi szervezett bűnözés kialakulásának és fejlődésének történetét meséli el hiteles tények alapján, és eddig soha nem publikált, csak kevesek által ismert epizódokat is feltár. Főhőse, a kanyargós útján megjárt mindent, jó és rossz dolgokat csinált, nagyon izgalmas pali volt. A másik pedig egy boxfilm lenne… Vannak könyv terveim is, azok nem az élet szar oldaláról, sokkal inkább a napos oldaláról szólnak.

Tényregények?

Abszolút. Megtörtént dolgok.

Amikor színházi és filmes művésszel hoz össze sors, nem hagyhatom ki a szakmát megrázó közéleti történést: hogyan vélekedsz a SZFE bedarálásáról?

Együttérzésem és szolidaritásom jeléül csináltam kétszáz darab, fehér alapon fehér-piros csíkos pólót, a maszkhoz hasonlóan emblematikusnak mondhatót. Én ezzel részemről lezártnak tartom az ügyet, a harcok mennek tovább, remélem, minden jól alakul. 

Amikor egyeztettük a találkozót, bölcsődéről beszéltél, ahhoz igazítottuk az időt. Bölcsőde? Hogy van ez?

Hát igen, kisfiamat, a kétéves Gazsit viszem a bölcsődébe, nagyfiamat, a tízéves Misit suliba, huszonhárom éves lányom, Bori pedig teljesen önálló életet él. Otthon vagyunk, főzőcskézünk, beszélgetünk, programot tervezünk, tegnap például szánkóztunk. És végre, húsz év ismeretség után Rezes Judittal együtt a családunk, közös otthonunkban lakunk. Ez így együtt mindent visz!

Az interjú eredetileg a Business Class Magazin 2021/1. számában jelent meg. Ha szeretné megvásárolni a lapot vagy előfizetne rá, akkor azt megteheti a Dimagon keresztül.

Előző cikk

Fenntartható fazonban

Következő cikk

„Talán már nem is emlékeznek a Miniszter félrelépben feltűnő lányra”