Dobó Kata életében – kislánya születése után – a filmrendezés új szakmai kihívásokat, lehetőségeket hozott. Az évek folyamán megtanulta kezelni és helyén kezelni a szakmai kritikákat, melyeket ma már tudatosan használ.  Idén decemberben mutatják be második filmjét a mozikban. Mesefilm készítésről, környezettudatos életmódról és a pandémia tanulságairól beszélgettünk vele. 

„Huszonvalahány éve benne vagyok a filmes szakmában, ahol már pályakezdéskor könnyen beskatulyázzák az embert. Emiatt vannak, akik még mindig az első filmem, A miniszter félrelépben játszott szerepemmel azonosítanak. Így számukra elképzelhetetlen, hogy most rendezek”. Ezt még 2019-ben mondta nekünk, közvetlenül a Kölcsönlakás bemutatója után. A második leforgatott filmjét követően is ugyanezt gondolja? 

Úgy érzem ez mára már változott, aminek nagyon örülök. Második filmem rendezésére, Helmeczy Dorottya (Az El a kezekkel a Papámtól! producere – szerk.) kért fel, aki akkor már dolgozott ezen a projekten, de nem találta meg hozzá a rendezőt. Úgy gondolta, hogy én lennék a feladatra a megfelelő, ami nyilván talán az első filmem sikerének is köszönhető. 

A Kölcsönlakás sok kritikát kapott, mégis 2019 legnézettebb filmje lett. Érzett elégtételt? 

Dehogyis! (Nevet) Ez nem az elégtételről szól. Természetesen  azt szeretném, hogy az elkészült munkáimat szeressék a nézők, de tudomásul kell venni, hogy ahány ember, annyi ízlés. A kapott szakmai kritikákból pedig sokkal inkább tanulni próbálok. Korábban a nem szakmai kritikákkal is sokat foglalkoztam, ami tény, hogy túl sok energiát vett el az életemből, így meg kellett tanulnom szelektálni. Kivenni az észrevételekből az építő gondolatokat és felülemelkedni a rombolókon. A mi szakmánk erről szól. Évek alatt tanultam meg, hogy nem lehet és nem kell mindenkinek megfelelni, de azt azért tapasztaltam, hogy a kemény, és alázatos munkát mindenki elismeri. És ez jó!

Mi az, amit nem láthatnak, de megmutatná?

Talán a sikerhez vezető nehéz, sokszor akadállyal teli utat. Az én életemben is volt olyan időszak, amikor sokszor voltam padlón, bizonytalansággal, önbizalom hiánnyal küzdöttem. Az élettapasztalat abban segít, hogy megtanuljunk szelektálni, és elsősorban azok véleményére figyelni, akik fontosak érzelmileg és szakmailag. 

Az El a kezekkel a Papámtól! forgatása során is voltak bizonytalanságai?

A kislányom születése után, valamint a Kölcsönlakás munkafolyamatai alatt sok minden megváltozott. Megértettem, hogy a munkámban is elsődlegesen a folyamatos szakmai fejlődésre kell koncentrálnom. Amióta erre figyelek, úgy érzem, hogy az élettől is támogató visszajelzést kapok arra vonatkozóan, hogy jó úton vagyok. Az első filmem a legnézettebb film volt 2019-ben, s kaptam tavaly még egy lehetőséget rendezésre, ami szintén rengeteg új szakmai kihívást hozott. Ráadásul, azt hiszem, tényleg változik az emberek rólam alkotott megítélése. Talán már nem is emlékeznek a Miniszter félrelépben feltűnő lányra. Illetve azért, színésznőként remélem igen!  (Nevet) 

Más megkeresések is érkeztek az El a kezekkel a Papámtól!–on kívül?

Persze, de folyamatosan töröm a fejem saját projekteken is.

Miben gondolkodik?

Ezt még korai lenne elárulni, mindent a maga idejében! (Nevet) De egy film minimum két éves folyamat, egészen a tervezéstől kezdve a forgatáson át az utómunkálatok befejezéséig. Amíg a mostani filmemet nem fejeztem be, addig másra nem lesz időm. Ha végeztünk az interjúval, rohanok vágni, mert február végéig el kell készülnünk, hogy a további, például a vizuális effektekkel vagy a zenével kapcsolatos munkálatokat is el lehessen kezdeni. Ugyanis, amíg nincs egy végső vágat, addig ezeknek nem lehet nekifutni.  És akkor még nem beszéltünk a marketing stratégia kialakításáról, ami majd csak ezeket követi. Tehát, még rengeteg munkánk van, amivel még bőven lesz feladatunk egészen a bemutatóig. 

Már lehet sejteni, hogy mikor lesz? Nyilván a járvány nem könnyíti meg ennek a meghatározását. 

2021. december 2-ára tervezzük a premiert. 

Akkor még egy szűk éve van elkészülni. 

Az utómunkálatokkal nyárra már megleszünk. De egy gyerekeknek szóló film bemutatójának a decemberi, karácsony és téli szünet előtti időpontot találtuk a legideálisabb időpontnak. 

Az El a kezekkel a Papámtól! egy kosztümös, családi film lesz, amihez hasonlót nem nagyon lehet látni a hazai piacon. Nem tartanak attól, hogy hogyan fogja fogadni a közönség? 

Az újdonságokra az emberek mindig kíváncsiak, hiszen a filmtörténelemben is erre már számos példát láthattunk. Ráadásul eddig a folytonos közösségi média kommunikációnak köszönhetően, nagyon jók a visszajelzések. Nekem személyesen is sokan mondják folyamatosan, hogy milyen szép a látványvilág, fantasztikusak a színek, és azok a ruhák! Már alig várják a bemutatót. Úgy gondolom, hogy ez a műfaj nagyon hiánypótló a hazai filmpalettán, egy rendkívül látványos design film, egy kedves mese, egy romantikus történet. Az emberek szeretettel vannak iránta. Örülnek, hogy nekünk is lesz most már egy ilyen. 

Miért alakult ez így? Eddig is készíthettek volna ilyen filmeket Magyarországon, valamiért mégsem vágott bele ebbe senki. 

Ennek sok oka lehet, ez nem egy könnyű műfaj, s az is biztos, hogy kell hozzá egy nagyon jó történet. A miénk egy nagyon erős alap: Lakner Artúr Édes mostoha című művének az átírata, ezért is kapott másik címet. Elképzelt múltban játszódik, mintha a második világháború és a szocializmus nem történt volna meg. Egy békés, gyönyörű időszakban. El akartunk rugaszkodni az eredeti szerzeménytől, de az alap szituáció, hogy milyen nehéz csonka vagy úgynevezett mozaik családban élni egy gyermek számára, ma is nagyon aktuális téma. 

Edukatív jellege lesz?

Inkább szívhez szóló. De nyilván, a mesefilmeknek mindig kell, hogy legyen olyan tartalma, ami üzenetet hordoz.

Mi az, amit másképpen csinál az előző filmjéhez képest?

Ez egy jóval összetettebb, nehezebb projekt. A film jelentős része trükkből áll, amit utólag alkotunk meg. Az előkészületek, felvételek során ezzel számoltunk. Van benne négy szám betétdal is, amit a szereplőink énekelnek, ezeket szintén előre el kellett készíteni. Gyerekekkel kellett dolgozni, ami egyrészt mámorító. A tüzet a szemükben, a lelkesedést, csoda volt látni. Nyilván nehezebb velük bánni, mint egy tapasztalt felnőtt színésszel. Továbbá megvolt kötve a kezünk, mert a kicsikkel – a napi 10 órás munkaidőből – , csak hat órát dolgozhattunk úgy, hogy a film róluk szól. Iszonyatos logisztika volt az egész mögött. De egy fantasztikus stáb volt mellettem. Rajtuk is lehetett érezni, hogy már nagyon szerettek volna mesefilmet csinálni, amiben elrugaszkodhatunk a mai magyar valóságtól. Ezt lehetett érezni a jelmeznél vagy a díszletnél is, mindenkinek meglódult a fantáziája. 

Tegyünk egy nagy kanyart; a Nissan márka nagykövete lett, mit jelent ez a gyakorlatban? 

Folyamatosan kommunikálnom kell a különböző felületeimen. Ami egyébként egyáltalán nem esik nehezemre, sőt, egy mámor. Hadd meséljem el a mai napom: fél 11 van, ma már sétáltam egy órát, jogáztam egy órát, reggel elvittem az iskolába a gyerekemet. Kicsit biztattam, mert ma matekból egy felmérőt írnak, amire tegnap egy jó két órát gyakoroltunk. Hazafele betettem egy közeli bevásárlóközpont parkolójába MOM Parkhoz az autómat tölteni, ahonnan két-három villamos megállónyira lakom. Ilyenkor azt szoktam csinálni, hogy haza gyalogolok, megcsinálom a dolgomat, majd vissza. Ez az átlagosnál egy teljesen más életstílust jelent. Nagyon élvezem, hogy nemcsak autókázom, hanem vannak ilyen beiktatott kis mozgások is az életemben. Mindig, ha látok valahol egy töltőt, és el tudok tölteni ott egy kis időt, s van egy kis időm, megállok és lerakom az autót. 

Nem volt nehéz beiktatnia az amúgy szoros hétköznapjaiba a folyamatos autótöltést? Van, hogy ez tíz órát is igénybe vesz. 

Sosem nullázom le teljesen. De már nagyon szerettem volna egy elektromos autót. Az elején tartottunk egy két hetes próbaidőt, hogy megnézzük, be tudom-e illeszteni az életembe. Sikerült. 

Az élet más területein is odafigyel rá, hogy környezettudatosan éljen?

Mindenhol ezt látjuk, ez halljuk, hogy mekkora problémával nézünk szembe. Ha az embernek van gyereke, meg ha nincs is, a környezetünk változása nemcsak az ő életét befolyásolja. Ezt hosszú távon kell valahogy megoldanunk. Azzal, hogy csak beszélek, nem sokat érek el. Azzal, hogy példát mutatok, jóval többet. Szerintem nekünk közszereplőknek, ismert személyeknek ez is az egyik feladatunk, minden téren. 

Mit csinál még? Külön válogatja a papírt a műanyagtól, lekapcsolja a lámpát, ha nincs már a szobában…

Igen, például szelektíven gyűjtöm a hulladékot, s próbálom más területen is beépíteni az életembe a környezettudatosságot.

Hisz abban, hogy ezekkel a házi praktikákkal hosszú távon lehet eredményt elérni?

Ez egy nagyon összetett dolog. S persze egy fecske nem csinál nyarat.. A tartós eredményhez itt is összefogásra van szükség, de úgy gondolom, hogy azzal hogy figyelünk a környezetünkre, tudatosabban élünk, folyamatosan teszünk a fenntarthatóságért. S ne felejtsük el azt sem, hogy a változás, mindig először – mikro szinten – a fejekben kezdődik. 

Számol azzal, hogy jelentősen meg fog változni az életünk a következő évtizedekben?

A változás folyamatosan a világunk része, nem tehetünk mást, mint hogy elfogadjuk, és tiszteljük a természet erejét. Nem mindig vagyok abban biztos, hogy jó felé tartunk, de nagy bizadalmam van az emberiségben.  David Attenborough szavaival élve: „A természet túlélheti a hibás döntéseinket, mi emberek nem feltétlenül.” éppen ezért hiszem, hogy a felismerés arra, hogy környezetünk épségéért folyamatosan tennünk kell még időben történt/történik. 

Itt van mindjárt a koronavírus. Hogyan viseli ezt az időszakot? A film előkészületeit is le kellett állítani egy hosszabb időre. 

Három hónapra bezárkóztunk. Bevallom őszintén, hogy én nagyon jól viseltem. Élveztem, hogy ennyi időt és ilyen intenzíven tölthetek együtt a lányommal. Végre jutott időm mindenre, amire azelőtt nem. De aztán jó volt visszatérni. Visszatekintve, arra jöttem rá, hogy nagyon szerencsés vagyok, mert az elmúlt 25 évben folyamatosan dolgozhattam, jobbnál jobb szerepekben, projekteken. Remélem, hogy a lányom is talál magának egy olyan hivatást, mint amilyen az enyém. És amit annyira fog szeretni, mint én a színészetet és a filmrendezést.  

Mire tanította meg a járvány?

Ha valaki nem dugta homokba a fejét, akkor kicsit magába kellett néznie. Még inkább értékelni kell a meglévő dolgokat, semmit nem szabad készpénznek venni. Mindenért, a gyerekeinkért, az egészségünkért, azért hogy dolgozhatunk, hálát kell adni. Egyáltalán nem természetes, hogy ez jár. 

Az interjú eredetileg a Business Class Magazin 2021/1. számában jelent meg. Ha szeretné megvásárolni a lapot vagy előfizetne rá, akkor azt megteheti a Dimagon keresztül.