Home»First Class»A tiszta vízió a kulcs

A tiszta vízió a kulcs

0
Shares
Pinterest Google+

„Az elején éreztem, hogy nem vesznek komolyan, főleg a modell múltamból adódóan.” Tomán Szabina Magyarország egyik legsikeresebb és legismertebb vállalkozója, mentora, életmódprogramja országosan ismert és sikeres, brandje pedig egyre több helyen kerül bevezetésre külföldön is. A cégvezető-alapítóval mentorációról, az üzleti létről, építkezésről és a nőkről beszélgettünk.

Igen fiatalon, modellként indult a karrierje. Mennyire magától értetődő, hogy később az egészségmegőrzés felé vette az irányt? 

A modell életben nap mint nap hoznom kellett az ideális formát és alakot, ami szigorú életmódot és önsanyargató diétát követelt. Mindig is szélesebb volt a csípőm, nagyon kellett figyelnem, hogy megfeleljek az elvárásoknak. Azért, hogy ezek a dogmatikus centik tarthatóak legyenek, évekig diétáztam, hol kíméletlenül, hol kevésbé. A saját bőrömön tapasztaltam meg, milyen káros hatással van a szervezetemre a nem evés, a kizárólag folyadékbevitel, vagy a diétás üdítőkön való vegetálás.

A vállalkozását 2015-ben 330 milliós hitelállomány jellemezte, mára közel 30 üzlete, közel 30 alkalmazottja, külföldi lába és egymilliárdos árbevétele van. Elmesélné, hogyan épült fel lépésekben ez a sikersztori?

A gyermekkori álmom egy élelmiszer bolt nyitása volt, de ezt messze túlszárnyaltuk. Ehhez el kellett jönnöm Tatabányáról, szükséges volt hozzá a modellként szerzett tapasztalat a diétákról, és kellett, hogy átérezzem a súlyfelesleg nyomasztó fizikai és lelki terhét. Az első kislányommal való várandósságom után 30 kg súlyfeleslegem lett, a kezdeti sikertelen önsanyargató diéta után kezdtem magam mélyebben beleásni a témába. Egy szlovák fehérjediétás termék segítségével aztán három hónap alatt adtam le a 30 kg pluszt. Nagyon sokan kezdtek érdeklődni a fogyási módszerem, a termék iránt, így forgalmazni kezdtem, és felmerült bennem az üzlet lehetősége is. Kutattam, előadásokra jártam, orvosokat is meghallgattam. Kidolgoztam a saját programomat és elindítottam a vállalkozásom. Ez nagyon sok munka volt. Kezdetben én voltam a cég mindenese, marketinges, eladó, gazdasági vezető. Lassan elkezdtünk növekedni és közben jöttem rá, hogy mire van még szükség azon túl, hogy forgalmazok egy terméket. A dietetikus bevonása, a belgyógyász segítsége fontos lépés volt, akkor körvonalazódott, hogyan szeretném az én vendégeimet, termékeimet pozícionálni.

Három év alatt lett félmilliárdos vállalkozásom. Amikor a létszámunk megnőtt, az mindenképpen fordulópont volt, egy kis vállalkozásból építünk nagyvállalatot. Nem a saját hálózatunkat növeljük, másfajta üzleti modellt követünk, a franchise hálózat fejlesztése mellett döntöttünk. Fordulópont volt az első nemzetközi nyitás 2017-ben, Romániában. Fordulópont volt az is, amikor a diéta irányból elmozdultunk egy szélesebb spektrum felé és már egy komplett életmódprogrammal és ahhoz kapcsolódóan egy szélesebb termékportfólióval is jelen vagyunk. 

Az volt az álmom, hogy legyen egy boltom. Másként valósult meg, mint ahogy eredetileg képzeltem, de van egy boltom. Amiben olyan prémium termékeket kínálunk, amivel hozzájárulunk az emberek egészségének megőrzéséhez. Folyamatosan álmodozom és tele vagyok tervekkel. Ez tart mozgásban.

Mi volt a kezdeti elképzelése, amikor belevágott? Hitt a franchise-hálózat lehetőségében, milyen cél lebegett a szeme előtt? 

Segíteni szerettem volna sok embernek, de nem csak azzal, hogy a kezébe adok valamit, amitől hamar lefogy és kész, hanem olyan terméket és szolgáltatást nyújtsak, ami hosszú távon jó a szervezetének. Ragaszkodtam ahhoz, hogy a vendég mellett legyen valaki, aki fogja a kezét, kíséri, és minden kérdését megválaszolja. Ilyen diéta Magyarországon még nem volt. Ez a Toman Diet védjegye, ez adja az egyediséget.

Mi kell ahhoz, hogy sikerre vigyünk egy üzleti vállalkozást? Mentorként egészen biztosan van elképzelése erről.

Az ember. A vállalkozói mindset sokkal fontosabb, mint az, hogy adott pillanatban mit mutatnak a számok. Tiszta víziónk kell legyen. Elszántság, erő, kitartás, türelem, hit magunkban, hit a csapatunkban. Jó csapat nélkül nem fog menni. Anélkül, hogy folyamatosan rangsorolnánk, priorálnánk, nem fog menni. 

Az egészségmegőrzés mint iparág hatalmas mérteket ölt, hogyan lehet ekkora versenyben életképesen működni, mennyire kell megújulni, új marketingötletekkel, kezdeményezésekkel, innovációkkal előlépni? 

Ez egy óriási iparág, rengeteg konkurenssel. Nekem már most van a polcomon öt új termék, vagy legalábbis az ötlete, de még nem dobtuk piacra. A prémium minőségből nem engedek. Ehhez pedig jó gyártó kell, a termékfejlesztés nem két perc. Emellett ez nekem olyan is, mint a divat. Ha ódivatú a ruhád, az se jó, újulj meg, ez természetes. De ha sokkal jársz a piac előtt, ugyanúgy furának tartanak. Rá kell érezni arra, hogy mire van nyitottság, mikor kell adott terméket behozni. Én

figyelem a konkurenciát, de nem követem őket.

Mihez kell érteni egy jó vezetőnek? Az élelmiszeripar mellett az üzletvezetés, a szervezetfejlesztés, a marketing és a gazdasági összefüggések ismerete is fontos tudás, ön hogyan kerül képbe, mennyi időt tölt önképzéssel, tanulással, mennyire lát rá minden, a vállalkozását érintő részfolyamatra?

A vállalkozói lét magányos, vezetőként, tulajdonosként mindenki kicsit egyedül érzi magát. Szeretek én irányítani, de egyre inkább képes vagyok arra, hogy az üzlet bizonyos részeit átadjam azoknak a remek szakembereknek, akiket magam köré gyűjtöttem. Nyitottan, elfogadóan közelítek a munkatársaimhoz, ettől függetlenül meg tudom húzni a határokat. Tudom, hogy mi van velük a magánéletükben, de egy megbeszélésen képes vagyok határozott vezetőként átadni nekik azt, hogy mit várok el tőlük és adok tiszta és egyértelmű visszajelzést arról, hogy szerintem mi nem működik, min kell változtatni. Egy különben kedves, mosolygós üzletasszony is lehet szigorú és határozott.

Intenzíven részt veszek a cég mindennapjaiban. Akik a Toman Dietet képviselik, jó szakemberek, profik és lojálisak. Hallgatok rájuk, de a döntéseket én hozom. Napi szinten beleszólok a marketingbe, a fejlesztésbe, utazok a gyárba, részt veszek az évi két fotózáson, eladói konferenciákon, figyelem a továbbképzéseket, trendeket. Körbeveszem magam olyan mentorokkal, tanácsadókkal, akik tudnak a fejlődésben segíteni.

Egy ilyen vállalkozás sikeressége az elégedett vásárlókon múlik elsősorban. Mi tudható erről, az elmúlt 6 évben hányan vették igénybe a szolgáltatásait és hol tartanak ma a kapacitásaik, szükséges-e tovább bővíteniük, vagy most már nagy biztonsággal kiszolgálhatnak akárhány vásárlót?

Többezren vannak, és ez nagyon jó érzés. A fejlődés fontos, mert ha egy üzlet stagnál, ott előbb-utóbb a csökkenés is bekövetkezik. A következő nagy lépés a saját tulajdonú raktár kialakítása lesz. Mindeközben pedig folyamatosan érkeznek az új termékek. Közel 30 szalonunk van az országban, és több szalon van már a környező országokban. Amire pedig a pandémia irányította rá a fókuszt az az online vásárlás lehetőségének megteremtése. Vannak már kész, 5 napos, 21 napos programjaink. Ennek köszönhetően még több emberhez tudunk eljutni, bár mi továbbra is azt mondjuk, ez az életmódváltás a legsikeresebb akkor lesz, ha egy Toman-konzulens személyesen kíséri a vendégeinket az úton.

Ha már említette a pandémiát, ez az időszak nagyon sok innovációt kívánt a vállalkozóktól, ön hogyan küzdött meg a kihívással? Szükség volt-e digitális átállásra és ha igen, hogyan történt meg ennek a kivitelezése? 

Nálunk a személyes konzultációra épül az üzlet, így a pandémia kezdetekor gyorsan meg kellett tanulnunk – az ügyfelekkel együtt – az online tér használatát. Meg kellett találjuk azt a megoldást, amivel a Toman egyik legfontosabb értéke, a személyes konzultáció megmarad, de a franchise hálózat sem sérül. Ez sikerült, és a jövőben ebből sokat profitálhatunk majd. Messenger, Zoom, Viber, Skype – minden platformon ott vagyunk, hogy elérhetők legyenek a konzulensek és a termékek. 

A termékeit prémiumként aposztrofálja, ám ez a magas minőséget sejteti, de ki számára érhetőek el a termékei és a programja, illetve ki a célközönsége, mennyit változott ez az elmúlt években? 

A kész csomagoknak köszönhetően biztosan szélesebb körben is elérhetővé vált. Nagyon heterogén a mi vendégeink összetétele. Idősebb, fiatalabb hölgy, úr, kismamák, fiatal lányok, fiúk. Nem demográfiai szempontból van bennük közös. A közös bennük az, hogy a prémium minőség iránt ők is elkötelezettek.

A Toman már bizonyított. Ez nem egy celeb éppen aktuális sikerdiétája, akivel most szinte egyidőben dobjuk le magunkról a zsírt.

Komoly fejlesztés van mögötte, francia gyár, és több év tapasztalata arról, hogy ez program működik.

Egy helyen arról beszélt, hogy a diétázni vágyóknál a hetedik napon megjelenik a motiváció, ami előre viszi a programban résztvevőt. Mit lehet tenni akkor, ha valaki nem tartja be a programot, lelkesedését veszti, elbukik? Hiszen a siker garanciája nem csak a receptben, hanem az érintett akaratán is múlik. 

Meghatározó, hogy az induláskor egy reális célt találjunk és tűzzünk ki a vendég elé. Nagyon fontos, hogy az egészséges és a megtartható fogyás mellett döntsön, és ne az abszurd leánykori méretre, vagy a tinédzserkori álomképére akarjon visszafogyni. Mindannyiunkban tudatosítani kell, hogy vannak határok.

Francia gyártóval működik együtt, hiszen itt bejárása van a laboratóriumban, ott lehet a fejlesztés minden fázisánál, közben saját logisztikai központot hoz létre szülővárosában, Tatabányán. Elképzelhető, hogy idővel a gyártást is “haza hozza”?

Természetesen, amennyiben azt a minőséget megtalálom, folyamatosan tárgyalok és tesztelek hazai gyártókat is, akkor haza hozzuk a gyártást.

Mit lehet tudni az előállítási folyamatokról, a termékek készüléséről anélkül, hogy üzleti titkot árulna el?

A termékeink a legmagasabb minőségi követelményeknek megfelelve készülnek, folyamatos minőségellenőrzéssel. A termékfejlesztés bizonyos termékeink esetében közel egy éves munkát jelent a francia partner laboratóriumunkkal.

Sok termék és trend szól manapság önmagunk elfogadásáról, mintha ez az új hullám kezdené felváltani a túlsovány modell-képet, amely évtizedeken át a szépségkultúrát jellemezte. Egy új ideál megjelenése és elterjedése hogyan illeszthető be egy olyan vállalkozás portfóliójába, amilyen a TOMAN Diet? 

A Toman Diet az egészséget támogatja. Az ideális súly mindenkinél más, nincs egy szám az ajtó fölé függesztve, amit minden vendégünknek el kell érnie. Mindenki számára egyénileg keressük azokat az életmódbeli változtatásokat, amikkel leadhatják a súlyfeleslegüket és egészségesebben élhetnek.

Önmagunk elfogadásának része az is, hogy megfelelően gondoskodunk a testünkről. 

Évek óta részese a Hiventures StartupHER programnak, egyedüli tagja a népszerű startup-verseny sorozatnak, az RTL-en futó Cápák közt-nek és friss hír, hogy saját mentorprogramot is indít. Miért fontos a mentoráció az ön számára? 

Szívügyem, hogy a nők segítsék egymást. A cégemben és a partnereim esetén is 99%-ban nők dolgoznak együtt. A befektetéseimnél is és a mentorálások során is a tehetséges női vállalkozókat kerestem. Őket szeretném támogatni. Ez nem valami szélsőséges feminista hozzáállás. Partneri együttműködésére vágyom – az élet minden területén.

“Sokkal jobban működik egy vállalkozás is, ha női vezetőik is vannak” – nyilatkozta egy helyütt. Miben lehet jobb egy nő az üzleti világban? 

Abban, hogy képesek vagyunk a férfi tulajdonságokat is magunkévá tenni, de közben ideális esetben a női megérzések, ösztönök sem hagynak minket cserben. 

Ön szerint mikor teljes egy nő? Milyen egy igazi nő? 

Ha rendben van magával és a szerepeivel. Lehet, hogy valaki nem vállalkozik, de imád otthon lenni a gyerekekkel és a férjét menedzselni. Lehet, hogy valakinek nem adatik meg az anyaság érzése, de kiteljesedik a munkájában. A lényeg az, hogy önmagával legyen tisztában és rendben. Az igazi nő nekem egy érett, békés hölgy, akinek a szája csücskében mindig ott van egy pici mosoly, a tekintete pedig mindig csillog teljesen mindegy, hány éves.

Azt is mondta, hogy a személyes történetekre, karakterekre, a belső elszántságra kíváncsi, mintsem a termékre. Milyen karakterjegyek állnak közel önhöz, kire figyel fel igazán? 

Az elszántság és a kitartás nagyon fontos. A célját, a személyes motivációját is mindig figyelem. Lényeges, hogy mit akar adni. Érdekel a személyes story a brand mögött. Ehhez könnyebb kapcsolódni. 

Elképzelhetőnek tart szorosabb együttműködést valamelyik mentoráltjával vagy olyan startuperrel, akinél részesedése van? 

Mindenképpen. Elképesztő a Toman Mentorprogram első évfolyama. Fantasztikus nők! Büszke vagyok rájuk.

A TOMAN Brand nemcsak közismert mára, de egyre szerteágazóbb is, milyen új üzletágakat szeretné még integrálni hosszabb távon? 

Nagyon szeretek álmodozni. Azt szeretném, ha 10 év múlva a régióban 3-4 országban jelen lehetne a Toman, ami addigra már sokkal többről szól, mint a fogyás. Legalább 5 olyan Toman divíziót szeretnénk addigra, ami a gyerekeink számára is lehetővé tesz egy teljesebb, egészségesebb, jó életet. Én bevallom, már jó ideje, amikor tervezek, álmodozom, akkor arra gondolok, hogy a gyerekeim miatt fontos az, hogy amit most létrehozok, az miattuk is tegye jobbá a világ jövőjét.

Mely országokban kíván még terjeszkedni a jövőben (A TOMAN márka egyelőre Bukarestben, Bécsben és Németországban működik külföldön)?

Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban és Dubaiban tervezzük a következő bővítéseket.

2019-ben elnyerte a Glamour Women Of The Year Az év vállalkozója díjat. Mit jelentenek az ön számára ezek az elismerések? 

A Glamour díja számomra azért fontos, mert nőkről szól, és női vállalkozói díjat nyertem, amire nagyrészt nők szavaztak. Ott elindult egy olyan lavina, ami engem megtámogatott abban, hogy kezelni tudjam azokat a helyzeteket, amikor valaki nem vesz komolyan. Mind a helyzet során, mind magamban. Az elején éreztem, hogy nem vesznek komolyan, főleg a modell múltamból adódóan. Sokan gondolták, hogy szép kislány vagyok, és ennyi. A díjjal kezdtem érezni azt, hogy a helyemen vagyok, és a helyemen kezelnek. Ez nagy magabiztosságot adott.

Milyen kitüntetésre vágyna még, amennyiben van ilyen? 

Nekem az jelenti az elismerést és kitüntetést, hogy minél több embernek segítek életmódot váltani.

Rendkívül sikeres üzletasszony, aki nem áll meg. Miért, mi hajtja önt? 

Az álmaim. Hogy van kb. 30 évre elegendő ötletem és van két lányom, akik számára jobb jövőt szeretnék biztosítani. Nem azáltal, amilyen anyagi biztonságot jelent számukra a vállalkozásom, hanem azáltal, amit a vállalkozásaim létrehoznak. Igyekszem csak olyan dolgokba belevágni, melyek egy fenntartható világot teremtenek a gyerekeinknek.

Ma már nem elég “csak” sikeres vállalkozónak lenni, láthatónak is kell lenni – mit gondol erről az állításról?

A modellkarrierem miatt tőlem nem idegen az, hogy meg merem mutatni magam. Mindebben azonban igyekszem a helyes arányokat megtalálni. Az arany középszer itt is fontos.

Az interjú eredetileg a Business Class Magazin 2021/10. számában jelent meg. Ha szeretné megvásárolni a lapot vagy előfizetne rá, akkor azt megteheti a Dimagon keresztül.

Előző cikk

A legendás svájci óra

Következő cikk

Dunakanyar, te csodás – Remények és aggályok