Home»Gasztro»Ezért megéri télen is lemenni a Balatonra!

Ezért megéri télen is lemenni a Balatonra!

0
Shares
Pinterest Google+

Szikra Gabriella neve mindenkinek ismerősen csenghet, miután a Konyhám nevű gasztrokocsmával megmutatta, hogy egy balatoani strandbüfé is kínálhat magas minőségű ételeket. Mindössze két nyári szezon után párjával eldöntötték, hogy télen is kiszolgálják vendégeiket és megnyitották a Konyhám Stúdió 365 nevet viselő éttermet pazar kilátással a Balatonra. A tulajdonossal beszélgettünk.

Gofcsi és Répa-Dog

Szikra Gabriella már egész fiatalon a vendéglátásban kezdett dolgozni, és annak minden területét kipróbálta, végül a konyhába találta meg a helyét és elvégezte a szakács szakmát, mára pedig már társával, Renczés Gáborral beírták magukat a történelembe, ugyanis Balatonfenyvesen egy nyolcszögletű retró strandbüfé épületében már évek óta olyan vendéglátást visznek, ami messze túlszárnyalja a helyszín adta elvárásokat. A Konyhám nevet viselő kis strandbüfé 2017 nyarától dübörög, akkor Gabi úgy érezte, a főváros helyett szívesebben nyitna valamit a Balatonon. Mi sem bizonyítja jobban sikerüket, hogy egy évvel a megnyitásuk után elhozták az Év Balatoni Strandétele-verseny fődíját a beszélő nevű Gofcsival (a gofri és tócsni tökéletes kombinációja), majd 2021-ben ismét elnyerték ennek a versenynek a fődíjat, ráadásul egy olyan étellel, ami a rántott húsok országában nagyon meglepő: a Répa-Doggal, ami a nagy húsokat kedvelő közönség körében is a nyár slágere volt. 

2019-ben a Séfek Séfe televíziós tehetségkutató műsorban Krausz Gábor csapatában ismerkedhetett meg az ország Szikra Gabi arcával, rátermettségével és habitusával. „Kipróbálhattam magam a versenyen, kíváncsi voltam, mit tudok elkészíteni ilyen rövid idő alatt.” Gabit – mint mondja – mindig kísérte az a meggyőződés, hogy igenis lehet hús nélkül is készíteni jó ételeket, így a műsorban is egy vegetáriánus fogást mutatott meg: egy zeller-kecskesajt variációval főzte be magát a versenybe.

A Konyhám Stúdiót 2021 decemberében nyitották. „Volt olyan szezon, hogy november 3-án zártuk be a strandbüfét, de mi nem álltunk le, tovább gondolkodtunk. Egy helyi fiatalember – aki szintén a vendéglátásban dolgozik – azt tanácsolta, hogy próbáljuk ki az üzletüket, érdemes-e télen is nyitva tartani. Kipróbáltuk és pozitív visszajelzéseket kaptunk, azt tapasztaltuk, hogy igény van az éves nyitvatartásra. A következő évben meg is találtuk az igazi helyszínt: felszabadult egy vendéglátóegység és belevágtunk az új projektbe: 2021. december 27-én debütált A Konyhám Stúdió 365.”

Gasztroturizmus Balatonfenyvesen

Fonyód főterén, fantasztikus kilátás mellett nyílt meg az új étterem az 1960-ban átadott Balaton Áruház teljesen felújított épületének harmadik emeletén, ahonnan pazar panoráma tárul elénk a Balatonra.  Mivel szezonon kívül sajnos még mindig kevesebb a vendég, ezért hoztuk meg azt a döntést is, hogy csak péntektől vasárnapig vagyunk nyitva” – mondja Gabi. „Muszáj volt megtennünk ezt a lépést, különben télen elköltjük azt a pénzt, amit nyáron megkerestünk. A vendégkörünk nem csak a helyiekből tevődik össze, hanem az egész ország városaiból, falvaiból jönnek hozzánk gasztroturisták célirányosan, mert olvastak vagy hallottak rólunk,  nincs menünk, csak la carte étlappal dolgozunk.” Autópályán egyébként könnyen megközelíthető az étterem akkor is, ha 150 km-re helyezkedik el a fővárostól. „A vendégeink mindig útba ejtenek minket, amikor mennek Horváthországba vagy Ausztriába nyaralni vagy sízni.”

Fine bistro konyha

Az új étteremben Gabinak végre nem kell „elbújnia” főzés közben, ugyanis látványkonyhával felszerelt, így a vendégek között gyakori, hogy gyakran odamennek hozza, és  érdeklődnek  az ételek elkészítéséről. A konyha mellett egy séfasztal is helyet kapott, ahol majd külön menüt terveznek a rajongóknak, akik beszélgethetnek és információkat kaphatnak a séftől. 

„Szeretjük elővenni a régi ételeket és magasabb szintre emelni azokat. Egyszerű fogások, egy kis csavarral. Például mindenki szereti a bakonyi sertésbordát, de mi egy kicsit másképp készítjük el és modernizáljuk, viszont ízekben ugyanazt marad, mint régen. Próbálunk regionális ételeket is étlapra tenni, olyan fogásokat, amelyek Somogy megyére jellemzőek, emellett kitekintünk kicsit a nemzetközi ételekre és behozunk az ázsiai vagy az olasz vonalat. Mivel nincsenek megkötéseink a konyhában, amikor bejön egy szezonális alapanyag, azonnal dolgozhatunk vele, bármikor bármit meg tudunk kreálni, ami nagy szabadságot is ad. A Konyhám stúdió 365 a fine dining stílust célozta meg , és azt szeretnénk, hogy kiemelkedjen a balatoni vendéglátásból” – mondja Gabi. Műfaji besorolását illetően Szikra Gabi fine bistro konyhának nevezi a belőtt irányt, míg a Balatonfenyvesi A Konyhámat szerényen gasztrokocsmának nevezi. 

Az étlapot évente kétszer cserélik: őszi-téli és tavaszi-nyári kínálatokra. Az idényjelleget mindig a szezonalitás hozza: ahogy jön az újabb zöldség és gyümölcs, felteszik az aktuális ajánlatba. „Az egész étlapot nem tudjuk minden esetben helyi termelőkkel együtt készíteni, mert  nem mindig tudnak mennyiséget és azonos minőséget biztosítani.

Étlapon tartják a nyertes ételeiket  Balatonfenyvesen, a Gofcsit és a Répa-Dog-ot. A Konyhám Stúdió 365-ben van vaddisznó (téli és nyári változata), konfitált sertéstarja, harcsapaprikás túrós csuszával, rosé kacsamell narancsos-gyömbéres sütőtökkel és újragondolt brassói is, ami a vendégek nagy kedvence. „Nagy hangsúlyt fektetünk a desszertekre is, mivel azzal fejezzük be az étkezést, ezért mindenki számára emlékezetes élmény. Ha beérik az eper, málna, dió ezekkel tesszük változatossá a már meglévő étlapunkat” – emeli ki Gabi, hozzátéve, ebben rengeteget segít párja, Renczés Gábor. „Geológus végzettsége van, de amikor engem megismert – én még üzletvezetőként dolgoztam egy étteremben – rengeteget segített nekem árut beszerezni, rendelni, kutatni újabb alapanyagokat, így szépen elsajátította a szakmát.” Gábor 2014-ben macaron-bajnok lett és onnantól kezdve teljesen beszippantotta a desszertkészítés, jár kurzusokra, követi a trendeket, folyamatosan képzi magát, nagyon szeret cukrászkodni, a tányérdesszertek kifejlesztése az ő asztala. 

Gabi nyíltan elmondja, hogy nem olyan könnyű együtt dolgozni pároknak, hiszen 24 órából 24-et együtt vannak és mindenben közös döntést kell hozzanak, de szabadidejükben igyekeznek kikapcsolódni. Ennek ellenére úgy véli, csak azok az éttermek tudnak fennmaradni, akiknél az egész család be tud segíteni annak működésébe, annyira nincs munkaerő a szakmában. 

Gabi és Gábor jó példa arra, hogy nem kell vendéglátós családból származni egy kiváló étterem működtetéséhez. „Még a környékünkön sincs vendéglátós, hanem idővel talált meg minket a szakma. És aki szereti a szakmáját, sokkal jobb benne az átlagnál. Az időnk nagy részét a munkahelyünkön töltjük, meg kéne mindenkinek találni azt, amit a legjobban szeret csinálni. Nekünk sikerült.”

Előző cikk

“Ez a hat hét test és lélek összjátéka”

Következő cikk

"Tudtuk, hogy ezt akarjuk csinálni" - A Shrooly-sztori