De mi az az Ördögkatlan? Sokaknak már szimbólum, de talán mégsem tudnak elegen erről az ötnapos összművészeti fesztiválról, mely évről évre augusztus első hetében kerül megrendezésre a Dél-Dunántúlon, Pécs alatt, a Villányi borvidék festői környezetében, a szársomlyói szoborparkban és környékén (Nagyharsány, Kisharsány, Beremend, Villánykövesd, Mokos Pincészet, Vylyan Pincészet). Az Ördögkatlan Fesztivál a szervezők elmondása szerint „öt nap ünnep, ünnepe a minőségnek, az emberségnek, a derűnek, ünnepe az önmagát meghaladni akaró embernek.” A fesztivál idén tízéves jubileumát ünnepli. A rendezvényről annak egyik megálmodóját, főszervezőjét, a rendező-dramaturg-színikritikus BÉRCZES LÁSZLÓT kérdeztük.

Hogyan jött létre a fesztivál? Eredetileg a Művészetek Völgyéből váltak ki 2008-ban, hogyan történt mindez?
Az állítás tulajdonképpen igaz, mégis, a „kiválás” szó olyan, mintha valami problémára vagy konfliktusra utalna, pedig koránt sincs így. Hat éven keresztül a Művészetek Völgyében dolgoztam, az egyik falu, Pula négynapos programját raktam össze bárka színházas munkatársaimmal. Számomra ez is otthon volt, itt kóstoltam bele a fesztiválszervezésbe. 2008-ban már készen is volt az összes program, amikor júniusban jött egy telefon Márta Istvántól, a Völgy főszervezőjétől, hogy anyagi okok miatt abban az évben nem tudják megrendezni a fesztivált. Akkoriban már ismertem Kiss Mónikát (Bérczes László élettársa, az Ördögkatlan másik főszervezője – a szerk.), aki Pécsett dolgozott egy kulturális központban. Vele határoztuk el, hogy azon nyomban létrehozzuk a magunk fesztiválját, hogy ne más mondja meg, hogy lesz-e vagy sem. Félreértés ne essék, a történtekért természetesen nem hibáztatom Márta Istvánt. Tehát ebben az évben irányt váltottunk: kitaláltuk és létrehoztuk az Ördögkatlant.

 

A fesztiválnak otthont adó falvak és a helyi önkormányzatok mennyire voltak nyitottak a rendezvényre?
Ezen nagyon sok minden múlott. Kiss Móni pécsi kapcsolatrendszeréből következett az, hogy

Dél-Baranyában, völgyet övező kis falvakra álmodtuk meg a fesztivált.

Megkerestük Nagyharsány polgármesterét, aki nagyon boldog volt az ötlettől, és minden segítséget megadott. Akik meghallották a hírét, hogy elindulunk, jelentkeztek, becsatlakoztak. De azt nem mondom, hogy az első évben mindenki tárt karokkal fogadott minket, inkább a kíváncsiság és az óvatosság volt a jellemző. Mégis, idővel befogadtak minket ezek a falvak, és ahogy telt az idő,

az évek során egyre szorosabb viszony és egy baráti kapcsolat alakult ki velük.

Ahogy emlékszem, a legelső évben „csak” három falu adott otthont a fesztiválnak.
Így van, eleinte próbáltuk kicsiben tartani a fesztivált, de aztán évről évre nagyobb lett, újabb és újabb falvak jelentkeztek, és folyamatosan jelentkeznek is. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy

mindegyik településnek, a sokféleség közepette is, legyen egy profilja

– például az első években hiányzott a fesztiválról a klasszikus zene, és Beremenden találtunk egy nagyon szép helyszínt, a Megbékélés Kápolnát. Így fogadtuk el Beremend jelentkezését, és így lett a falu a fesztivál komolyzenei központja. De történt más eset is, Palkonyán például egy ideig nagyon szívesen fogadtak minket, mégis, ilyenkor sok múlik az önkormányzaton. Sokszor hallottam már mástól és a saját szüleimtől is, hogy „fiam, oda menj, ahová hívnak”. Polgármesterváltás volt, és nem hívtak minket. Ugyanakkor Villánykövesd évek óta várt a sorára. Fájó volt eljönni Palkonyáról, de boldogság volt tavaly (Villánykövesd 2016 óta helyszín – a szerk.) Villánykövesden azt látni, hogy milyen szeretettel és odaadással vártak bennünket. Bizonyos értelemben pedig Palkonya is megmaradt, hiszen ott működik a Mokos Pincészet, és nekik van egy nagy rendezvénytermük, ami nekünk nagyon nagy segítség, hiszen ilyen kis falvakban zárt, színházra alkalmas teret találni nagyon nehéz, ez a „színházterem” pedig sok előadásnak ad otthont a Katlan ideje alatt.

Hogyan értékeli a fesztivál elmúlt kilenc évét? Miben változott az évek során és miben maradt a régi?
Az egyik dolog, ami talán meg tudott maradni, de ezt a látogatók talán jobban igazolják, hogy

a kezdetektől fogva szerettünk volna nagyon személyesek lenni, olyanok, akik figyelnek a minőségi kultúrára.

Minden műfajt, az irodalomtól a képzőművészetig, a rockzenétől a klasszikus zenéig igyekeztünk egyenrangúnak tekinteni, és szerintem ez sikerült. Minden műfajból a legjobbakat hívjuk, ilyenkor az ember rácsodálkozik, hogy mennyire gazdag a magyar kultúra, és ez nagyon jó érzés; miközben nagyon sokan jönnek külföldről is fellépni, körülbelül negyven-ötven országból, Indiától az Egyesült Államokig, Törökországtól Szerbiáig. Amit még nagyon szeretünk, és ez a kezdetekhez képest egy változás, hogy

egyre több az itt születő produkció, vagy az ide születő produkció.

Azt szoktam mondani, hogy nem csak „kész terméket” vásárolunk (persze az élőzene esetében ez sem igaz, mert Bartók Concertóját egy-egy zenekar máshogy és máshogy fogja eljátszani), hanem egyre több olyan produkció is van, ami tényleg helyben születik, és tulajdonképpen maga a fesztivál hozza létre. Ilyenek a „Faluturisták”, akik minden évben más és más falvat keresnek fel. Budapesti-pécsi színészek csapata ez, akik vicces idegenvezetést szerveznek, ami azt jelenti, hogy megismerjük a falu történetét, ugyanakkor végignevetjük az egészet, mert mindezt eléggé humoros formában tolmácsolják. A k2 társulat is hasonlót csinál, ők mindig előbb költöznek le, és minden évben egy másik faluban gyűjtenek történeteket, főleg az ötvenes évekből, és a fesztivál kezdetére ezekből megszületik egy színházi előadás.

Mint főszervező, elsősorban kiknek ajánlja ezt a fesztivált?
Erre azt szoktuk mondani, hogy mindenkinek. Rengeteg családi programunk van,

a pici gyerekektől a nagymamákig mindenki találhat kedvére való programot.

Ami nagyon fontos, lényegi része a fesztiválunknak, hogy nem a fogyasztást kísérjük le programokkal, hanem a programok és a találkozások vannak a középpontban, amikhez biztosítjuk, hogy enni-inni lehessen, de ez mindenképpen csak egy másodlagos dolog. Tehát elsősorban inkább azoknak, akik egy nap részt tudnak venni nyolc-tíz különböző, minőségi kulturális programon, mintsem azoknak, akik egy étteremben ülnének, és a háttérben hallgatnák a zenét.

Mi a programok koncepciója, hogyan válogatják össze a műsort? Az idei Katlanon kik a húzónevek?

Akármilyen nagyképűen is hangzik, ez lényegében Móni és az én ízlésem.

Akiket mi szeretünk, akik minket izgatnak, akiket mi szívesen látnánk-hallanánk. Előzőleg a színházi előadásoknak a többségét látjuk is. Úgy tűnik, hogy a mi ízlésünk sok ember ízlésével találkozik. Nagyon fontos nekünk, hogy minden évben legyen kihívás, hogy ne ismételjük meg a tavalyi programot, hanem mindig új dolgokat találjunk ki. Idén például az utolsó napon lesz egy Leonard Cohen–Cseh Tamás emlékest, melynek dalai azért lesznek új dalok, mert olyan előadók adják elő őket, akik öntörvényűen, a saját műfajukon belül szólaltatják meg a dalt. Például Kolonits Klára operaénekesnő nem fogja Cseh Tamást másolni. Ezen a háromórás programon a 30y frontembere, Beck Zoli lesz a házigazda és Alexander Balanescu hegedűművésztől Másik Jánoson keresztül Dresch Mihályig nagyon sokan fognak Cohen- és Cseh Tamás-dalokat, a maguk módján eljátszani, elénekelni. Ezen kívül

több mint száz színházi produkció lesz az öt nap alatt,

ami nem kevés. Pintér Béla és Társulatától a Nézőművészeti Kft.-n keresztül a Kaposvári Csiky Gergely Színházig vagy az Aradi Kamaraszínházig nagyon sokféle szabad, nyitott előadással lehet találkozni. Az irodalmi kínálatot tekintve boldogok vagyunk, hogy sikerült megnyerni Krasznahorkai Lászlót, aki ebben a pillanatban talán a legismertebb magyar író, de nem is az ismertsége a lényeg, hanem az, hogy kiválóan ír. Ő először jön el hozzánk, miközben egy joggal népszerű másik író, Háy János elmondhatja magáról, hogy mind a tíz alkalommal itt volt már. A legelső fesztiválon még ő beszélgetett Cseh Tamással, az egyik védnökünkkel, aki akkor megnyitotta a fesztivált, és sajnos már nincs köztünk. Azóta a másik védnökünk, Törőcsik Mari nyitja meg a fesztivált, hol telefonon keresztül, hol pedig élőben – volt már olyan, hogy ő is velünk ünnepelt ezen az öt napon.

Fotók forrása: Facebook/Ördögkatlan Fesztivál