Az Multi Level Marketing, ismertebb nevén MLM már az internet és a közösségi alkalmazások megjelenése előtt népszerűnek bizonyult a hálózatban gondolkodó vállalkozók számára. Mindazonáltal a hasonszőrű piramisjátékok még mindig szedik áldozataikat, az említett rendszerekről mérleget vontunk.

Gyakorlatilag a világtörténelem fonalát két részre, az internet megjelenése előtti, illetve utáni szakaszra lehet bontani, és habár az utóbbiban a nemzetek legtöbbje minőségileg fejlődött, a világháló előtt is volt élet a Földön. Ugyan majdnem minden (a kommunikáción át a közlekedésen keresztül egészen az ismeretszerzésig, és sorolhatnánk a végtelen listát) sokkal nehezebb volt, de ennek ellenére is végbementek meghatározó cselekmények.
Manapság a Facebook, a LinkedIn, a Youtube és társaik segítségével tulajdonképpen „pillanatok alatt” lehet különféle közösségeket létrehozni (legyen szó cicakedvelőkről, egészségrajongókról vagy tüntetni vágyókról), de a történelem bizonyítékként szolgál arra, hogy a korlátlan információáramlás lehetősége nélkül is tudtak a nagyravágyók eredményeket elérni. A politikai, társadalmi és vallási ideológiák is utat törtek magunknak, és erősen hatással vannak életünkre a mai napig, de a gazdaságot is befolyásolják az egyes ideológiákra (így például a kapitalizmusra) alapozott „vállalkozói közösségek”. A profitszerzés iránti kiélezett harc nem új keletű dolog, de természetesen az internet megjelenésével hágott tetőfokára, ugyanakkor vannak rendszerek, amelyek az emberek naivitására építenek.

 

Kéz a kézben marketing

Az MLM (multi-level, tehát több szintű marketing, más néven network, azaz hálózati marketing) egy kereskedelmi rendszer. Célja, a termékek piacon való megjelenítése, tehát a gyártó és a fogyasztó közti csatorna megteremtése. Ez a legtöbb marketingformáról – akár a kiskereskedelmi vagy a közvetlen értékesítésű alakjáról – ugyanúgy elmondható, az MLM (amelyet leginkább ez utóbbival kevernek össze) dióhéjban annyiban különbözik ezektől, hogy

nem kevesen adnak el sokat, hanem sokan vesznek keveset.

A közvetlen értékesítésben az üzletkötő bevétele saját jövedelméből származik, ezt pedig bekorlátozza, hogy számukra a nap csak huszonnégy órából áll. Ezzel szemben az MLM-rendszerben dolgozó alkalmazott kiskereskedelmi értékesítést nem végez, sőt, egyes ilyen vállalatok kifejezetten tiltják ezt a tevékenységet.
A hálózati marketingrendszer máshogy működik: nem termékeket kell értékesíteni, az az ellátó vállalat dolga. A szisztéma úgy működik, hogy az anyacég nagykereskedelmi raktárakat hoz létre világszerte, amelyekben egy nagykereskedelmi kártyával lehet csak vásárolni. A különbség abban van, hogy ezeket a kártyákat nem közvetlenül a vállalat bocsátja ki, hanem azok egymáshoz kapcsolódnak. Amint megszerzi rá valaki a jogot, lehetősége lesz arra, hogy másnak is az övéhez hasonló diszkontvásárlói jogot adjon. A feladat tehát egy „vásárlói klubhálózat” felépítése, az értékesíteni vágyó személy pedig egy ilyen profilú vállalkozás – egy bizonyos méret után pedig a vállalat tulajdonosa lesz.
Amikor kiépít egy hálózatot, tulajdonképpen utak, csatornákat jönnek létre a gyártó cég és a fogyasztók között. Naivitás persze azt gondolni, hogy „én szólok két embernek, aztán azok is szólnak két embernek…” működni fog, ennél több kell a sikerhez.
Ebben a munkában pedig a vállalkozó a kapcsolataira, tehát az általa kialakított közösségre tud támaszkodni. A szakzsargon ezt a rendszert éppen ezért kereskedelmi marketingnek is szokta nevezni.
Ugyanakkor fontos nem elfelejteni, hogy azok, akik elfogadják a nagykereskedelmi vásárlás adta lehetőséget, azok nem a „felajánlótól” fognak beszerezni, hanem közvetlenül a cégtől, a saját diszkontkártyájukkal. A jövedelem tehát nem termékeladásból, hanem marketingtevékenységből származik. Mivel az igazi networkmarketingcégek nem költenek reklámra, de a reklámköltség ugyanúgy be van építve a termékek árába, ezeket a pénzeket azoknak fizetik ki, akik a marketingtevékenységet a média helyett elvégzik – adott esetben a vállalkozónak.

Piramisjáték az ördöggel

Hasonlóképp közösségre építő, ám hazánkban büntetőjogi tényállást előidéző gazdasági cselekmény a piramisjáték. Lényege, hogy mások pénzét összegyűjtve a „vállalkozó” azokat újraosztja.
A bűncselekmény elkövetéséhez nem kell, hogy a szervezők a résztvevő tagokat – esélyeiket illetően – megtévesszék, a rájuk bízott összeget más célra használják fel (tehát elsikkasszák), illetve hogy a tagok belépési sorrendjét a nyerési esélyeket befolyásolva, módosítsák, mert a cselekmény előbb-utóbb valakinek a kárára fog elsülni. A piramisjáték a csaláshoz hasonlít a legjobban, sőt abban az esetben, ha a játékszervezés csupán hivatkozási alap a befektetők pénzének a megszerzéséhez, úgy értelemszerűen csalás bűntette állapítandó meg.
Ennek a rendszernek az atyja, Charles Ponzi, a Ponzi-sémák vagy más néven Ponzi-rendszerek megalkotója. A svindler agytröszt Olaszországban látta meg a napvilágot 1882-ben, majd az 1920-as években kezdte el pályafutását az Egyesült Államokban. Úgy gondolta, hogy ki tudja játszani nemzetközi válaszdíj szelvények (IRC – International Postal Reply Coupons) rendszerét. Méghozzá úgy, hogy különböző országokban tesz rájuk szert, és többszörös áron értékesíti őket az USA-ban. Voltak nehézségei, üzleti elgondolásához nem kapott hitelt a bankoktól, ezért megalapította Securities Exchange Company névre keresztelt vállalkozását.
Charles Ponzi azzal hitegette a befektetőket, hogy 50%-os nyereséget 45 napon, 100%-osat pedig 90-en belül tud nekik szerezni. Az igazság azonban az, hogy a régi ügyfelek pénzéből fizette ki az újakat.
Eredetileg átmeneti megoldásnak szánta ezt az üzérkedést, majd rájött, hogy nem tudja tartani magát az eredeti elhatározásához. Egyre több kérdést vetett fel az általa működtetett rendszer, főleg ügyfélkörének szaporodása. Végül újságírók és pénzügyi szakemberek buktatták le.

A teljes cikket olvassa el a Business Class Magazin KAPCSOLATÉPÍTŐK című lapszámában!
Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!