ÚTON A SZINGULARITÁS FELÉ
Dr. Pintér Róbert szociológus, az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. kutatásvezetője és a Corvinus Egyetem adjunktusa tartotta a Smart konferencia egyik legizgalmasabb előadását. A szociológussal arról beszélgettünk, hogyan értelmezzük majd a jövőben a munka fogalmát, mit hozhat a szingularitás, illetve milyen a mai gyerekek viszonya a digitalizációhoz.
Ezt a kérdést boncolgatta Pintér Róbert szociológus-kutató előadásán, amelyet Alvin Toffler elméletével kezdett. Az amerikai futurológus szerint az elmúlt hatezer év három civilizációs hullámra bontható, melyek alapvetően meghatározták az emberi társadalmi és gazdasági szerveződést. A nomád vándorlást felváltotta az agrárforradalommal és a letelepedéssel együtt járó társadalomszerkezeti átalakulás, majd beköszöntött az ipari forradalom, az utolsó hullám pedig az 1950 óta tartó információs átalakulás lehet. Pintér szerint az egyes korszakok egyik közös jellemzője, hogy a korábban jellemző fő tevékenység a következőben hobbivá vált (pl. futás, vadászat, kertészkedés, barkácsolás stb.), amelyből adódik az a kérdés, hogy válhat-e a közeljövőben a munkából is hobbi? Napjainkban az tapasztalható, hogy bár az előállított javak és termékek száma növekedést mutat, ehhez kapcsolódóan a munkahelyek száma nem nőtt érdemben, vagyis bizonyos folyamatok már jelenleg is magas automatizáció mellett zajlanak, kiváltva a konkrét emberi erőforrást. Hogy ez a trend fog-e egyre inkább érvényesülni, ahhoz tisztában kell lennünk azzal, hogy mire is képesek a robotok valójában. Elmondható, hogy az algoritmizálható folyamatok válthatók ki robotokkal és szoftverekkel, tehát lényegében minden olyan feladat automatizálható, amelyet fel tudunk bontani egymást logikus sorrendben követő lépésekre.
A mesterséges intelligencia és digitális technológiát vizsgálva találunk erősebben érintett szakmákat, például a sofőrök is ide sorolhatók. Míg ma 3,5 millió sofőr keresi a kenyerét vezetésből az Egyesült Államokban, addig prognosztizálható, hogy a következő években mintegy 2,5 millióan elveszítik majd a munkájukat az önvezető autózásnak köszönhetően. A mesterséges intelligencia elterjedése tehát egyfajta strukturális munkanélküliséghez vezethet, amely felesleges embereket és munkaerőhiányt egyszerre eredményezne. Hogy kik a leginkább veszélyeztetettek, arra Pintér egy érdekes szemléltetést hozott: a willrobotstakemyjob.com nevű oldal 2024-ig vizsgálja az egyes szakmákat (a honlap az amerikai foglalkozási jegyzéken alapul), hogy mennyire érintettek az automatizációban. Ezek alapján nekünk, újságíróknak sincs túl sok okunk örömködni, de előadásában a kutató egy másik, nagyon érzékletes példát hozott. A honlap előrejelzése szerint ugyanis a színészek 37 százalék eséllyel veszítik majd el jövőbeni munkájukat a CGI-nak és digitális filmes technikáknak és trükköknek köszönhetően, így sikerült például lemásolni és visszafiatalítani Leia hercegnőt is a Star Wars Zsivány egyes című epizódja kedvéért.
Pintér szerint bár egy univerzális alapjövedelem elvben megoldaná a munkanélküliség és a munkahiány problémáját, egyéb hiányosságokban nem kárpótolná az emberiséget. A munka ugyanis identitást és önbecsülést is ad, nem pusztán pénzkeresésre való. Így nemcsak a megélhetés jelent majd gondot, hanem az is, hogy mit csinálunk az időnkkel, hogyan definiáljuk önmagunkat, és mi értelmet találunk az életünknek. Ezek alapján feltételezhető, hogy a munka privilégium lesz, és azok a kevesek fognak dolgozni, akik értéket tudnak teremteni, és részesei lesznek a jövő piacainak. Pintér szerint fontos, hogy ne szakmát, hanem iparágat válasszunk magunknak, továbbá fel kell készülnünk arra, hogy akár 3-4 karrierváltásra is szükség lesz életünk során, és nem lesznek már nyugdíjas állások sem.
Előadásában egyértelművé tette, hogy a vélt félelem valós: a robotok el fogják venni a munkánkat, ezért meg kell tanulnunk máshogy gondolkodni, illetve máshogy kell majd értelmeznünk a munka fogalmát. Mi vezette erre az álláspontra?
Több minden, de az idő perspektívája volt a mérvadó. Rövid távon jellemző lesz – és jelenleg is ez érvényesül – az úgynevezett strukturális munkanélküliség, ami azt jelenti, hogy egyszerre jelentkezik munkanélküliség és szakemberhiány. Ahogy halad előre az idő, egyre több mindent kiváltanak majd a robotok és az algoritmusok. 2020-as viszonylatban az prognosztizálható, hogy nem a szakmák tűnnek majd el, hanem a munkafolyamatok bizonyos részei fognak átalakulni. Ám ha egy hosszabb, 15 vagy 20 éves időintervallumot nézünk, akkor olyasmi fog történni, mint a ’80-es években, amikor én még iskolás voltam. Minket olyan szakmákra próbáltak felkészíteni, amik a szocialista oktatási rendszer keretein belül nem léteztek (mint a rendszergazda vagy a UX designer). Nagyjából ez az analógiája a következő évtizedek folyamatainak is. Még jobban rá leszünk kényszerítve arra, hogy számítógépes, technológiai, robotikus folyamatokat rendeljünk a szakmáinkhoz, beépítsük a munkafolyamatainkba. Ha még hosszabb időt ugrunk, akkor pedig eljöhet a technológia szingularitás. Ez persze egy hitvita, de szerintem bekövetkezik az az állapot, amikor a gépek már okosabbak lesznek nálunk. Ebben az esetben felmerül a kérdés, hogy mit fog csinálni az ember. Szerintem az egyik megoldás az lesz, hogy az emberek emberekkel foglalkoznak majd a jövőben. Olyan dolgokkal fogunk a szabadidőnkben foglalkozni, amelyekre eddig nem jutott időnk és kapacitásunk. Egy másik megoldás, hogy félig-meddig mi magunk is gépekké válunk, poszthumán emberekké, cyborgokká, megfelelő implantátumokkal. Lesznek, akik elutasítják majd mindezt, míg mások felvállalják, hogy nem 100 százalékig emberek, hanem bizonyos százalékban gépek. Kérdés például, hogy mikor jelennek meg majd az első szándékos végtag-amputációk, mert egy mesterséges, robotvégtaggal sokkal több mindenre lehetünk képesek, mint egy sajáttal. Ez most még őrültségnek hangzik, és egy végtag elvesztését óriási veszteségként élik meg az emberek, de vannak olyan előrejelzések, amelyek azt mutatják, hogy a jövőben az emberek akár le is cserélik a végtagjaikat mesterségesre. Ha még tovább megyünk ebbe a cyborg irányba, akkor az is elmondható, hogy megszűnik az abban az értelemben vett munka és együttélés, amely most minket jellemez. Ez együttesen tulajdonképpen egy negyedik civilizációs hullám. Az információs korszakot leváltja a mesterséges intelligenciák által feljavított emberiség időszaka. Lépésről lépésre eljutunk egy totálisan másik világba.
Egyes vélemények szerint a MI és a digitalizáció főként a képzetlenebb rétegekre lesz negatív hatással. Az edukáltabb országok megtanulják ezeket a technológiákat használni és abból munkát teremteni. A képzetlenebb emberek viszont elveszítik a munkájukat, mert őket kiváltják gépekkel. Egyetért ezzel a gondolatmenettel?
Igen, de ugyanakkor nem tudjuk biztosan, hogy mi várható. Számos olyan szakma van most is, amely igazából nem fizikai munka, mégsem kizárólag szellemi. Ezek a közép-szakmák fognak inkább eltűnni, amennyiben algoritmizálhatóak a folyamataik. Ilyen például a pénztáros munkája, amit már jelenleg is képesek valamilyen fokig helyettesíteni például az önkiszolgáló lehetőségek. De nem csak a kevesebb képzést igénylő munkák válthatók ki. Egy újságíró munkáját is el tudják végezni algoritmusok, ha például pénzügyi elemzésekből kell cikkeket írni. A fuvarozók kifejezetten örülnének, ha a kamionsofőröket gépekre lehetne cserélni. De arra, hogy nem biztosan ez a jó irány, tipikus történet, amikor Henry Ford unokája egy ipar 4.0-ás gyárlátogatáson megkérdezte Walter Reuthert, az amerikai autóipari dolgozók szakszervezetének legendás vezetőjét, hogyan veszi majd rá a robotokat, hogy belépjenek a szakszervezetbe. A szakszervezetis azonban visszakérdezett, hogy Ford hogyan adja majd el a gépeknek az autóit? Ebből érzékelhető, hogy nagyon gyorsan ugyanarra az oldalra kerülhet majd a főnök és a munkás is. Nagyon jó minőségben fogjuk majd előállítani ezeket a termékeket, de ha az embereknek nem lesz pénzük, hogy megvegyék őket, akkor igazából semmi értelme nem lesz az egésznek.
A teljes interjút olvassa el a Business Class Magazin ROBOTOK ÉS EMBEREK című lapszámában! Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!
A szerző
