Két óraipari rendezvény adja a legjelentősebb másfél hetet az órásvilágban. Az egyik a januári SIHH Genfben, a másik pedig a régibb és nagyobb Baselworld Bázelben. Ez utóbbiról lesz most szó.

A történetük kifejezetten régre nyúlik vissza. A Baselworld tavaly ünnepelte a 100. évfordulóját, az SIHH valamivel fiatalabb, 1992 óta rendezik meg a Baselworldből kivált márkák főszereplésével. Sokakban felmerült az elmúlt években az a kérdés, hogy mi értelmük van ezeknek a rendezvényeknek. Minden évben itt mutatják be az óragyártók az aktuális újdonságaikat. Itt lepleződnek le a várt – és a nem várt – modellek. Elképesztő csillogás, luxus, gigantikus díszletek, apró mesevilágok teszik egy egésszé ezeket az eseményeket.

Viszont az internet világában már nem kell messzire menni a friss információért, a sajtónak pedig talán már hajszálnyi előnye sincs. A gyártók weblapjára gyakran már néhány nappal korábban, sokszor pedig a nyitónapon 12:00-kor kerülnek ki az újdonságok. Többnyire az újságírók is ekkor férnek hozzá élőben a rendezvényen és online is.
A cégek svájcifrank-milliókat költenek el az épület méretű standjaik üzemeltetésére, a kiszolgálószemélyzetre, a minőségi italokra, hogy az újságírók és a kereskedők megfelelő miliőben és a lehető legjobb hangulatban töltsék el idejüket a cégnél. Több évtized után egyre inkább felmerül a gyártókban a kérdés, hogy megéri-e ez a sok hűhó és a rengeteg pénz. 2018 nyarán az egyik legnagyobb csoport, a Swatch Group bejelentette, hogy nem kér többet a túlárazott rendezvényből. Ezzel pillanatok alatt kiürült a nagy hall negyede. Hiányzott idén a Swatch, a Certina, a Tissot, a Rado, a Longines, az Omega, a Jaquet Droz, a Blancpain, a Harry Winston – hogy csak a Swatch Group ismertebb márkáit említsem, de nem volt jelen a Corum sem.

Helyette volt hatalmas sajtórész és két étterem. Egy a Breitlingnek, egy pedig csak úgy, név nélkül. De ne menjünk el az érdemi részletek mellett, hogy hogyan is néz ki valójában egy Baselworld, amelyre a fanatikusabb órakedvelők a második karácsonyként tekintenek. Idén, március 20-án, a nulladik napon, pontban délben lehullott a függöny, és újságírók százai lepték el az épületben épült épületeket, a gyártók hatalmas standjait, hogy mielőbb láthassák az újdonságokat a jó vastag üvegfal mögött. A további 5-6 napon pedig a márkákkal előre egyeztetett időpontban, személyes prezentáción lehet kézbe venni, fényképezni az órákat, míg a márkamenedzserek némi marketinghintéssel előadták a közönségnek a termékinformációkat, általában franciás angollal.
Mégis, amiket itt lehet látni, azokat sok esetben máshol nem. Van, hogy apró manufaktúrák újdonságai órák alatt elkelnek, és már csak olyan példányokat fotózunk, amelyeknek megvan a tulajdonosuk. A kövek ilyenkor új értelmet nyernek. Egy korábbi számban már ejtettem szót a drágakövek óraipari felhasználásáról, és bár én magam nem rajongok a kövekkel díszített férfi órákért, a mellett az aprólékosság mellett, ahogy a kicsi kövek foglalatát kidolgozzák, tizedmilliméter pontosan elhelyezik, és mindezt olyan gondossággal, hogy nagyító alatt is kifogástalan, nem lehet szó nélkül elmenni.

 

A Baselworld pedig kifejezetten alkalmas arra, hogy közelebbről is megismerjük a gyártók munkásságát ezen a téren. Mostanra már talán sejthető, hogy ez az írás nem egy specifikációhalmaz lesz egy kattintás-, akarom mondani lapozásvadász címmel, hanem inkább egy olyan élménybeszámoló, amely meghozza az Olvasó kedvét ahhoz, hogy utánajárjon mindennek a Kronométer.hu oldalon.

Érdekes megfigyelni, hogy mennyi gyártónál láthatunk kikövezett darabokat, akár csak pár darabbal, akár egészen, akár átlátszó kővel, akár szivárványszínben, de el kell fogadnunk, hogy bőven van kereslet erre a szegmensre is, az a gyártó csinálja rosszul, amelyik kimarad ebből.
Személyes kedvencem az Hublot volt ilyen szempontból, mivel a maga – méretéből adódó – tramplisságával is tudta viselni a drágaköveket. Gondoljunk csak bele: egy orrszarvú tütüben, amin mégsem szörnyülködünk, hanem – a csodálkozás ellenére is – értjük.

A manufaktúrák egy része a második emeletre – amely valamivel alacsonyabb, mint az első, így nem tudnak 3-4 emeletes standokat felhúzni, csak kétemeleteseket – vagy a szemközti épületbe került. Ez a részleg azért érdekesebb, de legalábbis emberközelibb, mert személyesen találkozhatunk a manufaktúrák tulajdonosaival, vezetőivel, tervezőkkel, és velük beszélgethetjük át az új modellek változásait, funkcióit – eltekintve a marketingmaszlagtól, tele érzésekkel, szenvedéllyel. Nem beszélve azokról az apró cégekről, amelyek a Baselworld kiállítótereit nem tudták vagy nem akarták megfizetni, ezért inkább a szomszédos hotelek konferenciatermeit, lakosztályait bérelték lényegesen olcsóbban. Ilyen volt például a Laurent Ferrier és személyes kedvencem, a H. Moser & Cie is.

A teljes cikket olvassa el a Business Class Magazin GAMES&COMICS című lapszámában! Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!