A szerzőről

Ligetfalvi Viktor

Ligetfalvi Viktor

A kezdeti pittyegős Casiók és a tinédzser kori automata Swatch után 2012-ben tértem az óraimádat rögös útjára, és egy-két éven belül menthetetlenné váltam. Végigjártam a szamárlétrát, megtanultam mindent a maga helyiértékén kezelni, és objektíven, átfogóan vizsgálni az óraipart, hogy a lehető legtávolabb maradjak az elfogultságtól. A kronometer.hu 2017-es indításakor az vezérelt, hogy azok, akiket hasonlómód beszippant az órák világa, magyar nyelven kaphassanak releváns információkat, szórakoztató formában, online. A Business Class Magazinnal 2018 őszén indult együttműködésünk számomra világos üzenetet hordoz: az óra is az üzlet része – lehet a tárgya, lehet az önkifejezés eszköze, és lehet művészet. Hogy ki mit lát bele, már nem rajtam múlik.

Órakedvelő körökben évről évre téma, hogy nem készülnek színes karórák. A fekete, fehér, szürke, kék, zöld színek különböző – összességében egyhangú – kombinációi uralják az óraipart az elmúlt évtizedekben.

A dicső, történelmi márkák között sok olyat találunk, ami két szakmai tehetség elengedhetetlen együttműködéséből jött létre. Edmond Jaeger és Antoine LeCoultre, Antoni Patek és Adrien Philippe – itt a történelem méltatlanul elfeledte Franciszek Czapek nevét, vagy Jules Louis Audemars és Edward Auguste Piguet.

Sokan megkérdőjelezik a klasszikus időmérők fontosságát napjainkban, amikor bárhol is legyünk, szinte bármilyen eszközről leolvasható az idő: az autóban, a tömegközlekedési eszközökön, a repülőn, számítógép előtt, vagy a legkézenfekvőbb eszközön, a mobiltelefonon. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi a szükség az órára.

Az előző részt úgy zártam, hogy a következő alkalommal bemutatom az óraipar eddig legnagyobb válságát. Viszont a jelen szám témája a nők, ilyenkor pedig semmiképpen sem illik válságokról írni, beszéljünk inkább a női órákról.

Az óraipar elmúlt 250–300 éve kifejezetten tartalmasan telt. A kulcsos felhúzású zsebóráktól eljutottunk a GPS-vevős, rádiószinkronizálós, napenergiával működő sokfunkciós karórákig. Egy könyvet meg lehetne tölteni az óraipar technológiai történelmével, igyekeztünk azonban rövidebben, tömörebben átvenni a legfontosabb eseményeket.

Kovács Antalt, a neves sommelier-t korábban már láttam különböző tévéműsorokban, az interneten, valamint a profilját az egyik általam látogatott étteremben az étlapon, mégis egy órás Facebook-csoportban ismertem meg. Hobbijaink és szakmánk iránti lelkesedésünk mindkettőnknél adott: ő kedveli az órákat, és borokkal foglalkozik, én kedvelem a bort, és órákkal foglalkozom. A Business Class Magazin boros számába pedig milyen más órás tartalom kerülhet, mint egy kötetlen beszélgetés a boros és az órás között?

Az autóipar és az óraipar bizonyos ponton mindig is érintették egymást. Sok óragyártó egy időben foglalkozott mérőműszerekkel, de olykor az autóipar – vagy a harckocsiipar – ihlette meg az órakészítőket. A legbiztosabb közös pont pedig az autósport.

Ha Svájcra gondolunk, akkor a lila tehén, a csoki, a bankok és az autópályán érvényes százhúszas korlátozás juthat az eszünkbe. Na meg természetesen az óra, amiben bizony van némi humor is. Ugyanakkor ha teljesen komolyan kéne venni a cikkünk címét, akkor ez az írás nem lenne hosszabb pár sornál.

Két óraipari rendezvény adja a legjelentősebb másfél hetet az órásvilágban. Az egyik a januári SIHH Genfben, a másik pedig a régibb és nagyobb Baselworld Bázelben. Ez utóbbiról lesz most szó.

Amikor megtudtam, hogy az e havi rész témája a film lesz, számtalan gondolat és irány kezdett hatalmas képzeletbeli ricsajjal tombolni a fejemben, és amennyi ötlet jutott eszembe, pontosan annyira vesztem el, hiszen bármelyik irányt is választom, fáj elengedni a többit. Ezért úgy döntöttem, hogy inkább elmondok egy történetet, amely több szálon fut, először egymástól igen távol, majd a kilencvenes évek elején találkoznak.