A szerzőről

Csillag Zoltán

Csillag Zoltán

Marketingközgazdászként végeztem, majd több multinacionális cégnél márkákat építettem, illetve piacot kutattam. Eközben is írtam már blogot, majd a Médiapiacnál és a Márkamonitornál váltam valami olyasmivé, amit már újságírónak merek nevezni. Szerencsés vagyok, mert számtalan érdekes
és okos emberrel nyílt alkalmam interjút készíteni az évek során, emellett különböző médiás, illetve marketinges (határ)területről is írtam, valamint közreműködtem szakkonferenciák szervezésében is.
Az írás mellett sokat olvasok, sportolok és koncertekre járok, valamint egy elvetemült macska gazdája vagyok, aki hozzám hasonlóan koffeinfüggő.

A Mindtech nem a szokványos startupéletutat követi: kockázati tőke helyett piaci megbízásokból tartják fenn a társadalmi igényt kielégítő és üzleti potenciállal is bíró saját projektjeiket, amelyekből hamarosan az amerikai piacra szánt termék is lehet. Králik Tamás alapítóval a cég által bejárt pályáról, a saját fejlesztéseikről és bérmunkákról is beszélgettünk.

Az RTL Klubon nemrég szokatlan, új formátumú show-műsor indult. A Cápák közöttben vállalkozók próbálják meg eladni befektetési ötletüket a komoly üzleti tapasztalattal rendelkező „cápáknak”, akik a sikeres versenyzők ötletét saját zsebből támogatják. A műsor hátteréről Máté Kriszta producert kérdeztük.

Milyen innovációkkal próbálták megreformálni a mozit az elmúlt évtizedekben? Áttekintés az óriásvásznak, az extra dimenziók és a több érzékre ható élmények világáról.

Olykor bosszantóan az arcunkba tolják, néha viszont ügyesen elrejtik a történetben, de bárhogyan is sikerül, a termékelhelyezés szinte megkerülhetetlen eleme lett a filmeknek, hiszen a marketing egyik leghatásosabb formája lehet, ha jól csinálják.

A Stringbike-ról akkor lehetett először hallani, amikor a kerékpár koncepcióját megújították. Azóta a zsinóros hajtásrendszer felhasználásával mozgássérültek számára is fejlesztettek sporteszközt, amelyben Podonyi János üzletfejlesztési vezető szerint még nagyobb üzleti potenciál rejtőzhet – miközben rengeteg ember életminőségét javítja számottevő mértékben.

Viselkedési jellemzőik mellett egyre több szó esik a Z generáció fogyasztási és vásárlási szokásairól is. Vajon a hagyományos marketingnek még van létjogosultsága az esetükben, vagy teljesen új utakat kell keresnie a szakmának? Erről beszélgettünk két generációkutatóval, Bernschütz Máriával és Steigervald Krisztiánnal.

Hampuk Richárddal, a Person Group alapítójával a multicégek és a hazai ügynökségek együttműködésében rejlő lehetőségekről, a közeljövő marketingtrendjeiről, valamint – a karácsony kapcsán – a társadalmi felelősségvállalás fontosságáról beszélgettünk.

Decemberben ünnepli első születésnapját az Epic Drama, a Viasat World kosztümösdráma-csatornája. Az évforduló kapcsán Horváth Tamás kereskedelmi igazgatót arról kérdeztük, hogy a kisebb, tematikus csatornák számára milyen lehetőségeket kínál a magyar televíziós piac.

A magyar reklámok hőskorának sokan az előző rendszer tévéfilmjeit tekintik, bontott csirkével, véres hurkával, Skála Kópéval és alulöltözött hölgyekkel együtt. De egyáltalán mi indokolta, hogy azokban az évtizedekben reklámok szülessenek?

A Manta Swim Kft. tavaly azzal került be a hírekbe, hogy a FINA-világversenyeken is használható úszódresszt fejlesztett ki, az idén pedig New Yorkban és Berlinben is nyert már designdíjakat. Az eredményekről és a tervekről Andrusch János ügyvezető igazgatóval és Horváth Violetta marketingmenedzserrel beszélgettünk.