Posts Tagged

designer

Öt kontinens közel harminc országából több mint ötszáz művész fog bemutatkozni az idei Art Market Budapesten, a régió legjelentősebb nemzetközi kortárs művészeti vásárán október 3–6. között. A rendezvény jelentőségéről, a hazai kortárs galériák helyzetéről és a műtárgyak felértékeléséről Ledényi Attilával, a vásár alapító-igazgatójával beszélgettünk.

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg idén október 4. és 13. között a Design Hét Budapest fesztivált, a legnagyobb hazai designereseményt, amely összehozza a szakembereket a piaci szereplőkkel, ösztönözve az iparág hazai fejlődését. A részletekről és a legújabb trendekről, valamint a designerszakma hazai megítéléséről Osvárt Juditot, az esemény kurátorát kérdeztük.

Majd másfél évtizeddel ezelőtt Tűhegyi Tamás az elsők között ült fel a dizájnerpiac képzeletbeli biciklijére, és azóta is rendületlenül hajt előre. Időközben az általa megálmodott és megtervezett Bagaboo futárzsákok Budapest megkerülhetetlen arculati elemévé váltak. A jó hangulatú interjú során szívélyes őszinteséggel mesélt a biciklis futárok életéről, az új trendekről, illetve a következő varrónő-generációról is.

A mosókonyhából indult kétszemélyes szerelemprojekt, amely manufaktúrajellegével és családias munkafolyamatával a vásárlókat is bevonja a táskatervezésbe, már hat éve stabil résztvevője az egyre telítettebb dizájnerpiacnak. A minőségen túl milyen irányelveket és üzletpolitikát pakolnak bele a hátizsákokba a siker érdekében? Elmesélik.

Napjaink egyik legnépszerűbb amerikai divattervezője Zac Posen. A fiatal és roppant tehetséges designer szalonjában az ismert film- és popsztárok egymásnak adják a kilincset, hogy a következő vörös szőnyeges gálán a szoborszerű ruhakölteményekben pompázhassanak. Nemcsak a szabászollóval bánik mesterien, hanem a nevével fémjelzett világmárkáját is példaértékűen irányítja, emellett rendszeresen szerepel a Project Runway című tehetségkutató műsorban zsűritagként és mentorként. Igazi modern polihisztor, aki nem veti meg a kulináris élvezeteket sem, a közelmúltban jelent meg első szakácskönyve. Szakmai elismerései mellett kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolatban él. Vajon mi lehet sikerének titka? A megnyerően kedves személyisége, a kifinomult ízlése, a kitartása és szorgalma elegendő egy ilyen ívű karrier felépítéséhez, vagy csupán a szerencse jókor jó helyen talált rá? A következő összeállításunkban megismerhetik a New York-i divatélet első számú ikonját, Zac Posent.

Az elmúlt három évtizedben olyan jelentős gazdasági, pénzügyi és szociális átalakuláson esett át a világ, ami mellett már a legnagyobb divatházak sem tudtak szó nélkül elmenni. Az egyéniség, az individuum került előtérbe, ennek hatására pedig egyre nagyobb igény lett az egyedi tervezésű ruhákra és a személyre szabott ruhatárra. Amerika és Európa világhírű márkái mellett felbukkantak a Közel-Kelet feltörekvő, ambíciókkal teli tehetséges designerei, ezáltal a régió felkerült a jelentős divatbirodalmak térképére. A következő összeállításunkban megismerhetik a lenyűgöző ruhakölteményeket alkotó Elie Saab, Zuhair Murad, Krikor Jabotian és Naeem Khan munkásságát.