Tari Annamária pszichoterapeuta, pszichoanalitikus és generációkutató, az utóbbi években számos könyvet és előadást szentelt az X, Y, Z, és a még kisgyerekkorban lévő Alfa generáció bemutatásának. Publikációiból és előadásaiból mára egy pontos kép rajzolódott ki a minden eddiginél élesebb generációs konfliktusról, az online jelenlét negatív hatásairól és a fiatalabb generációkat jellemző bizonytalanságról és szorongásról. Cikkünkből az is kiderül, hogy bár az Y kezében van a botkormány, valójában az X navigál.

Mennyire helytálló a generációelmélet által lefektetett, és a modern pszichológiában is igen elterjedt felosztás, amely megkülönbözteti az X, az Y, a Z és az Alfa generációkat? Miért van szükség a különböző megjelölésekre az elmúlt évtized szülötteinek differenciálásához?

A generációkutatás alapján napjainkig hat generációt különböztetünk meg. Az első a sorban a nagy generáció, vagyis a baby boomerek, akik Kerouac regényeiben is ezzel az elnevezéssel szerepelnek (Jack Kerouac amerikai író, költő és művész, a „beatnemzedék” fogalmának megalkotója. Leghíresebb műve az Úton című regénye – a szerk.). Az elmúlt húsz év generációs megjelölését illetően a szociálpszichológia és a klinikai pszichológia területein a mikrogenerációs felosztás vált jellemzővé, amely tízéves periódusokban számol. Erre szükség is van, hiszen az információs korban újabb és újabb személyiségvonásokkal, viselkedési jellemzővel leírható csoportok jelennek meg. Másmilyen a ’82 után született Y generáció, mint a ’95 utáni Z, és nagyon más lesz a 2005 utáni Alfa.

 

A differenciálás azért fontos, mert nem lehet az összes megjelenő konfliktust egy megoldóképlet alapján értelmezni.

A digitalizáció elterjedése tehát szükségessé tette a generációk még alaposabb megkülönböztetését?

A fogyasztói társadalom, amely a rendszerváltás utáni Magyarországot is jellemzi, egészen új értékrendet, életfelfogást követelt, amelybe az emberek néhány év alatt bele is szoktak. A munkaközpontú világban sokszor alapkövetelmény a 0–24-es készenlét, és a munka értelmét is a megszerzett jövedelem és a fogyasztás adja. A fogyasztandó javak közé lassan beépültek az információs kor eszközei is, ám míg a baby boomer, vagy az X generációk hagyományos úton szocializálódott, az internetet felnőttként megismerő korosztályok voltak, akik felnőttként csúsztak bele ebbe az új infokommunikációs helyzetbe, addig például a Z generáció már digitális bennszülött, amelyik a Web 2.0-ban születik, de már a Web 3.0-ban nő fel. Az Alfa pedig a robotika fejlődésével már egy nagyrészt automatizált világ felnőttje lehet. Az Y generáció, vagyis a mai fiatal felnőttek jelentik az átmenetet a két világ között: hibridként még a könyvespolc alatt játszottak, de felnőttként már biztonsággal mozognak a digitális térben. Ez pedig feszültségekkel járt.

A pszichológusok világszerte elkezdték kutatni, hogy vajon miért nehezebb a szülőknek az Y generációval. Elindult köztük egy olyan küzdelem, amelyet Csepeli György a „tudásfölények harcának” nevez, és amelyben a felek egymásra indulattal tekintenek, és melyben mindenki védi a maga igazát.

Az idősebb generáció a tekintély-pozícióját, megszerzett érdemeit. Míg az előbbi bölcsességére és tapasztalatára hivatkozik, addig az Y generáció frissen szerzett szaktudására, az infokommunikáció lehetőségeinek maximális ismeretére és a gyorsaságra. Komoly tényező az érzelmek eszkalálódását tekintve, hogy a fiataloknak nehéz manapság elindulnia az életben. A múltban az alárendelt pozícióban lévő fiatalabb generáció soha nem kockáztatott volna meg egy ilyen háborút, a tekintély és tisztelet elvű világban ez elképzelhetetlen volt.

Mégis több könyvében olvasható, hogy az idősebb korosztály készítette elő azt a világot, amelyben az Y generáció már sokkal lázadóbb lehet.
Hadd pontosítsak: nem készítette és nem lázadóbb.

Az igazi lázadó a nagy generáció volt, elég csak Woodstockra és a szabados elvek hirdetésére gondolnunk. Hozzájuk képest az Y roppant szelíd.

Azonban tény, hogy a baby boomer és az X generáció fejlesztései hozták el az információs kort és azt a világot, amelybe a következő generációk már beleszülettek. Az Y és a Z generációk ráadásul számos olyan nehézséggel találkoznak, amelyet a szüleik, nagyszüleik egyáltalán nem ismertek. Hiszen sosem kellett megméretődniük egy valós munkaerőpiaci versenyhelyzetben, és nem találkoztak azzal a fokú elutasítással, amely ilyen módon destruálta volna az énképüket, ahogy az a fiatalabbakkal manapság történik.

Milyen jellemzőkkel írható le az Y és a Z generáció?

Közös jellemzőik a markáns célok megléte, a siker iránti vágy, az ambíciók – olykor látszólagos – megléte, melyhez ugyanakkor nem mindig társul a megfelelő fokú erőfeszítés. Fontosnak tartják a munka és a magánélet harmonizációját, különösen szüleik „rabszolga” státusza és a sikertelen házasságok tükrében, ám az egyensúly megteremtése sokszor az ő esetükben is sikertelen marad. Nagyfokú szabadságvágy jellemzi őket, ám ez is inkább a hagyományos keretek elutasításáról szól. A Z generáció az Y hatványa, tehát még nagyobb szabadságvágy, még nagyobb sikerorientáltság jellemzi, ami – minthogy az egyre duzzadó társadalmi nárcizmus világában élnek – önzéshez és egy felnagyított Egó kialakulásához vezethet, mely mögött életkorukból fakadóan nincs még, nem is lehet valós teljesítmény. Ez együttesen pedig egy olyan depresszív pozíciót eredményezhet, amelyből szinte lehetetlen kilábalni, hiszen sokszor látjuk, hogy ehhez nincs meg a szükséges énerejük. Ennek köszönhető, hogy

mindkét generációt erős szorongás jellemzi, amelyet az X generáció sokszor súlytalannak ítél és kevés részvéttel viseltet iránta.

Erre példa a munkaerőpiaci verseny, amelyet megnehezít, ha a teljesítmény nincs harmóniában a leírható és realizálható vágyakkal. Ez pedig szorongáshoz vezet, melyben támogatás és reális énkép nélkül az érintett felvesz egy passzív pozíciót, hogy védje magát. Ez pedig egy alapvető különbség az X generációhoz képest, akit a munkahely megtartása és a folyamatos munkavégzés jellemez, míg például az

Y tagjai, ha nem találnak számukra megfelelő munkahelyet, akkor kivárnak, amely eltarthat akár három évig is. Ez többnyire együtt jár azzal, hogy úgynevezett „mama hotelben” laknak, és nem mennek el olyan alacsonyabb státuszú munkát végezni, ami egyébként pénz biztosítana.

Miért dönt így a fiatalabb generáció? Azért, mert adottak a feltételek a kiváráshoz vagy mert hiányzik belőle a megalkuvási kényszer?

Valaki akkor alkuszik meg egy helyzettel, más szóval akkor köt kompromisszumot, ha biztos lábakon áll. Amikor az Y és a Z generáció inkább otthon marad, ahelyett hogy elvállalna egy alacsonyabb státuszú munkát, annak sokszor a szorongás az oka. Fél attól, hogy a döntésével akár bennragadhat abban a mókuskerékben, amely meg sem közelíti a vágyakat. De a választásaik sem feltétlenül sikeresek. Kutatási adatok alapján egyértelműen elmondható, hogy a munkahelyi sikertelenség egyik fő oka az, hogy a pénzkeresés elérése mentén történik sokszor a pályaválasztás.

Ma, a munkanélküliség korában bölcsnek látszik azt gondolni, hogy a siker titka egy jól fizető szakma megválasztásában rejlik. De egy jó szakmával sem lesz állásunk, ha nem vagyunk elég tehetségesek vagy nem szeretjük a hivatásunkat, hiszen akkor nem is fogunk hajtani benne.

Hogyan hat a folytonos online jelenlét az Y és a Z generációkra?

A digitalizáció minden pozitívuma ellenére is sok érzelmi veszéllyel jár, amit egyelőre lényegtelennek láthatnak, miközben igen rombolóan hathat a fiatal generációk személyiségfejlődésére. Az állandó kapcsolatban levéssel úgy tűnhet, hogy kiküszöbölhetővé válik a szeparációs szorongás, ám ez nem igaz. A folyamatos online jelenlét, az azonnali megosztás lehetősége egy olyan érzelmi inkontinenciát eredményez, amelyben eltűnik az a képesség, amelyet a pszichológia „holding”-nak nevez, és ami ahhoz kell, hogy saját életünk nehézségeivel először mi magunk kezdjünk valamit, és annak megoldását ne azonnal egy másik embertől várjuk. Az Y és a Z generáció tagjai közül mára alig találunk valakit, aki szeretne önmagával egyedül, csendben lenni. A fülekben ott van a headset, folyamatosan kontaktálnak a többiekkel vagy éppen valamit néznek az okostelefonon. Holott az agynak biztosított nyugalmi időszak élettanilag is nagyon fontos és biztosítja az érzelmek megélését. Az online élet legfőbb veszélyének azt tartom, hogy az Y és Z generáció még a végén elhiszi, hogy lehet gyorsan élni. Ezt sugallják a reklámok, amelyek azt mondják, hogy nincs idő a fájdalomra, a hirdetések, amelyek három napon belül ígérik egy új nyelv elsajátítását. A neten ezerszám találunk párkapcsolati gyorstalpalókat, amelyek tíz pontban összegzik a szükséges információkat, mindent belesűrítenek néhány szóba vagy egy infogarfikába. De az ember személyisége nem pontokba szedve működik. Az érzelmek lassúságot igényelnek, azok megélése és feldolgozása pedig különösen. Az emberi kapcsolatokat sem lehet felgyorsítani.

Lehet 300 érintőképernyős eszköz az otthonunkban, de az életünket az offline, Föld nevű bolygón éljük.

Mennyire hangsúlyosak a klasszikus értékek az Y és a Z generációk magánéletében?

Az Y és a Z generáció is áhítozik a boldog párkapcsolatokra, ugyanakkor az elmúlt időszakot az eddigi legerősebb tudattalan bizalmatlanság jellemzi. És ez nem kedvez a párkapcsolatoknak sem. A mai 20 és 35 év közötti fiatalokra nem mondanám, hogy boldog, felhőtlen életet élnek. Tele vannak gondokkal, féltékenységgel és bizalmatlansággal. Ezt a szakmában projektív készenléti állapotnak nevezzük, amelyben az illető azt figyeli, hogy merről fogják támadni. Mindenki nézegeti az exeit a közösségi oldalakon, a párkapcsolat csak akkor lesz „official”, ha kikerült valamelyik felületre egy közös fotó. Előállt egy sürgetettség, hogy ha írtunk valakinek, akkor elvárjuk, hogy válaszoljon rá két percen belül. A kapcsolatainktól is a szorongásaink csökkentést várjuk el. Sajnos az a rossz hírem van, hogy a szorongáscsökkentőt önmagunk számára kell megtalálnunk, mert ha mi nem tudjuk megoldani, akkor mástól nem fogjuk ezt megkapni, hiszen nem köthetjük magunkra a másikat, mint egy infúziót. Ezt eredményezi a napi húszórás folyamatos online jelenlét.

Mi lehet a megoldás? Csökkenteni vagy tudatosítani az online jelenlétet?

Nem arról van szó, hogy a fejlődést nem kell elfogadni, hanem arról, hogy az online tér kezelését kell megtanulni. Az állandó online jelenlét megteremti az azonnali érzelmi kielégülés lehetőségét, amely egy olyan infantilis érzelmi helyzetet teremt, amely a csecsemőkort jellemzi. Ez az „azonnal akarom, azonnal történjen” állapota, amely ráadásul addiktív, és megváltoztatni is nagyon nehéz. Elvárni egy huszonéves embertől, hogy napi két órában limitálja az eszközével a munkán kívül eltöltött időt, legalább annyira nehéz, mint a szenvedélybetegek terápiás gyógyítása. A helyzet az életkor előrehaladtával tud majd javulni.

Az Y generáció tagjai már meghatározó szereplői a munkaerőpiacnak. Melyik Y-ból lesz sikeres szakember?

Az érzelmi intelligencia megléte dönthet arról, hogy kiből lesz sikeres ember. Nagyon fontosak a kommunikációs és az interperszonális képességek, és van egy harmadik szempont is, ez pedig a munkahelybe, a kollégákba vetett bizalom. Ezek gyengülése azt mutatja, hogy az Y és Z generáció tagjai sokszor csak állnak egy konfliktushelyzet előtt és a szükséges eszköztár hiányában nézik azt. Mintha nem lenne megoldóképletük, illetve az egyetlen megoldásuk, hogy elhagyják a terepet. A gyengébb kommunikációs készségeket ráadásul az X generáció is kihasználja, hiszen verbalitásban bármikor lenyomja az Y-t. Ez a már korábban említett okokból fakad, hogy

az X offline helyzetben szocializálódott és könyveken nőtt föl, valamint egész életét átbeszélgette. Persze, hogy könnyen lenyomja azt az Y vagy a Z generációt, aki már tudásának jelentős részét egy redukált formában, texting alakban szerezte,

és amelynek sokkal kevesebb helyzetben lehetett gyakorolnia az empátiát és az érzelmi intelligenciát. A bizalom kérdése pedig az új kutatások szerint összefügg azzal, hogy egyre nehezebbé vált egymásban megbízniuk az újabb generációknak. Ott munkál a félelem, hogy a munkahely elveszi a tudásunkat, ellopja az ötleteinket és rabszolgává tesz. Ez a már szintén említett „tudásfölények harca” miatt is egy nehéz pont.

Mégis az Y-t tartják például a sharing economy kitalálójának, a startup világ kivitelezőjének és olyan eszközhasználónak, aki innovációival képes megteremteni egy új világot.

Látszólag sok minden van az Y kezében, ám a valódi tulajdonosok, az igazi befektetők az X vagy a baby boomerek.

Ez egy üzleti modell, amit felesleges romantizálni. Persze ismerjük a sikersztorikat Zuckerbergről (Mark Zuckerberg a Facebook alapítója – a szerk.) és az olyan sorstörténeteket, amelyek Szilícium-völgybéli milliárdosként zárulnak, de ez csak a felszín.

A színfalak mögött pedig ott találjuk a pánikrohamokkal küszködő, rettenetesen kihasznált huszonéves hiperokos geeket, aki jön az ötleteivel, amelyeket a kicsit potrohos, öltönyös X lesöpör az asztalról.

Csak ezt nem szívesen vesszük észre, hiszen mindenki szeretne részesévé válni egy ilyen 21. századi csodának. Még akkor is, ha 2000 startupból jó, ha kettőből lesz is valami. A többség mégis elhiszi, hogy nem kell tanulni, hogy felesleges befejezni az egyetemet, elég tehetségesnek lenni. Ma az egyik legnagyobb veszélyt abban látom, ha valaki elhiszi, hogy a startup világ csillogása tehetséggel és jó szerencsével elérhető.

A sharing economyt bemutató cikkünkben egyik szakértőnkkel, Berkovics Dalmával beszélgetve előkerült az alkalmi jobbing kérdése, amely a jövő munkavállalási modellje lehet. Ez alapján pár év múlva valóban nem lesz hangsúlyos a végzettség vagy az előképzettség, hiszen elég lesz kiadni egy lakást egy szállásmegosztón keresztül, vagy beülni és sofőrködni egy másik platform keretében. Lehet létjogosultsága egy ilyen szemléletnek?

Létjogosultsága a gazdasági helyzet miatt valószínűleg lesz, azonban ez olyan életformát jelent majd, ami roppant szorongáskeltő lehet. Ahogy említettem, a folytonos online jelenlét hosszú távon infantilizálja az erre fogékonyabb és kevésbé tudatos használókat. Így az Y vagy Z generáció tagjai is könnyebben elhiszik, hogy számukra jövőt és megélhetést adhat egy ilyen típusú munkaszemlélet. De a működés alapelve továbbra is kapitalista, így az ilyen ajánlatok mindig valakinek az érdekét szolgálják, de harmincévesen csillogó szemekkel elhinni, hogy ez nekünk is jó lesz, felelőtlenség. Komoly kritikai szűrő és bölcsesség kell ahhoz, hogy megértsük, az „alkalmi” lehetőségek majd szünetekkel is járnak, amit túl kell élni majd valahogy. De ehhez olyan énerő és tudás kell, önbizalom és optimális önértékelés, amit ma nagyon nehéz megszerezni, pedig muszáj lenne.

Ezek szerint a hagyományos tudásba és tanulásba vetett hit kell a fennmaradáshoz a jövő gazdasági rendszereiben is?

A tanulás valójában felkészülés az életre. Erőfeszítéseket és kitartást igényel.

Aki úgy gondolja, hogy neki elég lehet alkalmi megoldásokkal elevickélni, az tulajdonképpen leteszi magát az alsó polcra, és elhiszi, hogy ha pénz van, akkor minden van.

A keretek felállítása és az alkalmazkodási készség kifejlesztése azért fontos, mert bár úgy tűnhet, hogy a huszonegyedik század egyre lazább szabályok mentén épül, valójában farkastörvények uralkodnak, a fennmaradáshoz pedig fel kell vérteznünk magunkat.

Milyen hatása lehet hosszú távon a mobilizációnak? Nem csak az országok közötti átjárhatóság, de a munkahelyváltás, a kapcsolatok lecserélése vagy akár a tárgykultúra átalakulása szempontjából is, ahol már nem szükséges mindent egyénenként birtokolnunk?

Manapság divatos szemlélet, hogy nincs szükség saját tárgyakra, mert elég, ha van egy bankkártyánk, amellyel oda mehetünk, ahova csak szeretnénk. Ez azonban egyenlő a gyökértelenséggel, miközben egyre több kutatás szól arról, hogy az Y, a Z és az Alfa generáció is ilyen lesz. Sok munkahelyen már most sincs saját asztala az ott dolgozóknak és mindenki oda ülhet, ahova akar, míg az X-ek kiteszik a művirágot és a plüsskutyát a saját helyükre. Egyfelől elutasítják a megszokott tárgykultúrát mondván, hogy nem ez határozza meg sem az identitást, sem a státuszt, miközben különösen a Z tagjai egyre inkább márkákon keresztül definiálják önmagukat. Ez megint a másik véglet. De ha valakinek nincs egy bögréje sem, annak mégis mije van? Ugyanígy, ha egy külföldi tartózkodás akár tanulmányi célzattal, akár munkavállalás szempontjából a tapasztalatszerzést szolgálja, akkor hasznos, sőt, szükséges is. A baj ott van, ha valaki virágról virágra száll, és nem a megismerés és a felfedezés a célja, hanem egészen egyszerűen nem találja a helyét.

Ha az útkeresést valójában a belső szorongás táplálja, akkor nem árt észrevenni, hogy az illető turistává vált a saját életében is.

Ilyenkor fontos önvizsgálatot tartani és átgondolni, hogy mit miért teszünk.

Tari Annamária gyógypedagógusi, majd pszichológiai diplomát szerzett. Kezdetben nehezen kezelhető fiatalokkal és utógondozással foglalkozott, majd öt évig volt fiatalkorú bűnelkövetők hivatásos pártfogó-felügyelője Kőbányán. Ezt követően szerezte meg klinikai szakpszichológusi, majd pszichoterapeuta, pszichoanalitikus képesítését. A kilencvenes évektől rendszeresen szerepel a médiában, 2003 óta pedig hat önálló könyvet írt és továbbiaknak volt társszerzője. 2010 óta jelennek meg generációs témájú könyvei, melyek kapcsán folyamatosan tart előadásokat is.

Eddig megjelent művei:
Generációk online (Tercium Kiadó, Budapest, 2015.)
Ki a fontos: Én vagy Én? (Tercium Kiadó, Budapest, 2013.)
Z generáció (Tercium Kidaó, Budapest, 2011.)
Y generáció – Klinikai pszichológiai jelenségek és társadalomlélektani összefüggések az információs korban (Jaffa Kiadó, Budapest, 2010.)
Sejtem… – A daganatos betegségek pszichológiája (Európa Kiadó, Budapest, 2008.)
Intimszféra – Ha vannak kérdéseid, amelyeket sosem mernél kimondani(Brand Kiadó, Budapest, 2003.)