Két nagy multi céggel, a Tescóval és a Sparral is kapcsolatban áll Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke, hogy napi szinten nyomást gyakorolva érvényesítse a munkavállalói érdekeket. Célkitűzései között nem kevesebb szerepel, mint kiharcolni egy olyan kollektív szerződést, amely az alkalmazottakat is védi, és elérni egy megfelelő, európai színvonalú bérrendezést a kereskedelmi dolgozók számára. Az elhivatott és agilis szakszervezeti vezető fiatal kora óta erre a pályára készült, a szakszervezetiséget pedig egyfajta családi tradícióként hordozza magában.

„A lelkünk nem eladó“ – olvasható a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) honlapján a jelmondat, amely alfája és omegája is a szervezeti elképzelésnek. Bubenkó Csaba, a KDFSZ megválasztott elnöke ehhez a gondolathoz mér mindent, és ezzel a mondattal ül le tárgyalni is, hiszen ő valóban a dolgozói érdekképviseletben hisz.

Pályafutásától soha nem volt idegen a szakszervezetiség, igaz, nem volt teljesen egyenes a KDFSZ-hez vezető út. „Ha meg kellene fogalmaznom, az egész érdekképviselet a véremben van átvitt és konkrét értelemben együttvéve.” Bubenkó Csaba felmenői lengyelek voltak, édesapja is csak az iskolában tanulta meg a magyar nyelvet. A kitelepítést követően az addigi lengyel kolónia több településen kezdett új életet, a Bubenkó család Emődre került a negyvenes években. „A családomnak nehéz volt beilleszkednie ebbe az új környezetbe, amely részben a nyelvi nehézségekből adódott, hiszen egészen addig a górált, az ősi lengyel nyelvet beszélték kizárólag.” A lengyel örökség és identitás sarkallta Bubenkót arra, hogy kezdetben ennek megőrzésének szentelje életét. Már a középiskolában bizonyította, hogy szeret kiállni az emberi jogokért, olykor szembemenve a döntéshozókkal és kiérdemelve rosszallásukat. „A középiskolában két egymást követő évben diákigazgató lettem, amelyre addig soha nem volt példa az intézmény életében. Az első eredményem ebben az időben az volt, hogy felszólaltam a kék köpeny kötelező viselése ellen. Azt mondtam, hogy nem a kék köpennyel van bajom, hanem a kötelező viseléssel. Ennek persze meg is lett az eredménye: az iskolánkat kizárták a közlekedési szakszervezetből, ahová hivatalosan is tartoztunk.”

 

 

 

 

 

A kezdeti iskolai szárnypróbálgatások után Bubenkó nagy elánnal vetette bele magát a lengyel nemzetiség képviseletébe. Ott bábáskodott már az 1993-as Nemzetiségi Törvény megalkotásánál is, több munkacsoportban is részt vett. „1994-ben lengyel önkormányzatot alapítottam, és 21 évesen a legfiatalabb települési önkormányzati képviselőként kezdhettem el dolgozni.” 13 településen szervezett lengyel nemzetiségi önkormányzatot, és munkájával elérte, hogy a közösség anyagi és erkölcsi elismeréshez jusson. „Később felkaroltam egy fontos ügyet: Emődön nem volt elérhető az egészséges ivóvíz, amely alkotmányos jog, így egy ombudsmani vizsgálattal végül elértem a megfelelő kút kiépítését és az ivóvíz biztosítását a településen.” Sok kezdeményezését az akkor köztársasági elnök, Göncz Árpád is támogatta, akivel egy lengyel nemzetiségi rendezvényen ismerkedett össze és jó kapcsolatot is ápolt.

A település ügyei és az önkormányzat egy idő után mégis kevésnek bizonyultak Bubenkó számára, aki érezte, hogy többre vágyik, igaz, akkor még nem tudta pontosan megfogalmazni, hogy mire is. Az Egyesült Államokba, Angliába, Ausztriába és Izraelbe utazott, majd 2007-ben tért vissza Magyarországra, egy ekkor még kiforratlan elképzeléssel, amely azonban valamilyen módon továbbra is az érdekképviselethez kapcsolódott.

2007-ben elkezdett a Tescónál dolgozni, ahol már a kezdetekkor sok problémát tapasztalt. „Az észrevételeimet jeleztem a szakszervezeti vezetőnek, de nem álltam meg itt. Kértem tőle, hogy küldje el a célkitűzéseit és a korábbi évek eredményeit. Miután nem válaszolt, és az általam jelzett észrevételekkel sem történt semmi, éreztem, hogy itt nagy baj van.” A próbaidő lejárta után megkapta a határozott idejű munkaszerződést, a következő lépésben pedig azt tűzte ki célul, hogy fél éven belül egy hivatalosan bejegyzett szakszervezetet alapít. Mikor ezt elérte, újabb egy évet adott magának arra, hogy annyi tagot toborozzon, amellyel függetlenített szakszervezeti vezető lehet, hogy csak az érdekképviseletre tudjon koncentrálni. „2009. augusztus 15-én függetlenített szakszervezeti vezető lettem, éppen ahogy azt célul kitűztem magamnak. Immáron 9 éve annak, hogy főállásban a szakszervezettel foglalkozom.” Hogy miért éppen a szakszervezetiséget választotta, arra két indokot is mondott: „Láttam a rendszerszintű problémákat és hiányosságokat, és úgy éreztem, hogy ezzel komolyabban senki sem szeretne foglalkozni. Ahogy mondani szokás: a változás Te magad légy! Másfelől azt is tapasztaltam, hogy az emberek kezdtek hinni bennem és a munkámban.”

Bubenkó szerint az embereknek hitet és reményt kell adni. Hitet önmagukban, hogy bízzanak a képességeikben és a szaktudásukban, valamint reményt, hogy közösen, együttes erővel el lehet érni a kitűzött célokat. „Aki ki tud állni saját maga mellett az egy olyan közösség tagja lesz, amely egy védőhálót képez körülötte. De ezt fel kell tudni ismerni, hiszen mindenki, aki becsülettel, tisztességgel elvégzi a munkáját, értékes ember.”

Bubenkó szerint a rendszer jelenlegi működése is mutatja, hogy mekkora szükség van képzett szakmabeliekre, szakmunkaerőre, és ez nem csak a kereskedelmet érinti. Az értékteremtő munkavállalókból a legtöbb területen is hiány van, a megbecsültségért azonban tenni kell. A KDFSZ éppen ezért nem év végi juttatásokat kínál tagjainak, hanem valódi érdekképviseletet, hosszú távú célokat, amelyekért hajlandó tenni is. „Egy multinacionális környezetben 2008-ban megalakítani egy 11 fős szakszervezetet, nem volt egyszerű. 2000 és 2010 között ráadásul folyamatosan csökkent a szakszervezeti tagok száma, a legutolsó statisztikai adat szerint országosan 19%-ról 9%-ra. Egy kezdő szakszervezet anyagi támogatás nélkül, önerőből, a szakszervezeti tagdíj bevételből, illetve együttműködési megállapodásokból – ez nehéz kezdet volt. De volt egy célom, amiben hittem, és ami megtalálta a maga útját.”

Ha az eredményekről kell beszélni, Bubenkó több példát is szívesen megemlít. Túlóra elmaradások, vagy éppen üzemi balesetek miatt több millió kártérítést fizetettek már ki a munkavállalóknak, ugyanakkor van egyfajta apátia és érdektelenség is az emberekben. „Ezt meg kell változtatni. A szakszervezetiség lényege szerintem az, hogy a vásárló és a kereskedelmi dolgozó mellett a közösség is felemelje a hangját a visszaélésekkel és igazságtalanságokkal szemben, így teremtve meg a társadalmi szolidaritást. Magyarországon a szakszervezetiség nem tudott igazán megerősödni, és sok érdekképviselet van sajnos, akik közelebb állnak a munkáltatóhoz, mint a munkavállalóhoz. Én egész életemben választott tisztségviselő voltam, aki demokratikus úton, a többségi akarat révén töltött be egy-egy pozíciót. Tudom, hogy ez mekkora felelősség, ezért is küzdök nap mint nap elszántan az általam képviseltek érdekeiért, és erre a harcra tettem fel az egész életemet.”