„vannak vidékek ahová nehezen vagy el sem ér a környezetvédelem” – írta meg a költő Kányádi Sándor a múlt század végén, amely mondat éppúgy aktuális napjainkban, mint akkor. A különbség csupán annyi, hogy a világ első számú hatalmának, az Egyesült Államok élén Donald Trump foglal helyet, akit egyértelműen nem ez a kérdés foglalkoztat leginkább, pedig a globális felmelegedésnek „kézzelfogható” bizonyítékai vannak, elég csak a múlt hónapok időjárására gondolni. A kérdést érintő politikai és gazdasági folyamatokról környezetvédelmi szervezetekkel és energia-szakértőkkel beszélgettünk.

„Globális körben a problémák felismeréséig már eljutottunk, de a kilátások katasztrofálisak, a tengerek állapota, a biodiverzitás helyzete és a klímaváltozás rövid távú tendenciái, hatásai is – itt a feladat az, ami hatalmas, és kérdéses, hogy a folyamatok megállíthatóak, fékezhetőek-e. A hazai oktatásban a legkülönbözőbb szinteken van jelen a környezettudatosság, ám a közoktatás általános állapota és kezelése kihat erre a területre is, de tiszteletre méltóak a pedagógusok és a témával foglalkozó szervezetek erőfeszítései. Ami az amerikai elnök hozzáállását illeti, az összhangban van politikája többi részével, de a realitásokkal való szembesülés remélhetőleg itt is enyhíti majd a lépéseit, és politikáját.” – nyilatkozta lapunknak Dr. Mészáros Péter a Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület elnöke.
A felsoroltak ellenére vannak, akik képesek hasznot húzni az éghajlatváltozás következményeiből: a jégmezők olvadása egyes hajózási, halászati és bányászati vállalkozásoknak megkönnyíti a dolgát. Vlagyimir Putyin még a 2010-es évek elején úgy fogalmazott az ügy kapcsán, hogy „az Északi-sarkvidék a legrövidebb út Európa és az ázsiai csendes-óceáni térség legnagyobb piacai között. Ez egy kiváló lehetőség a költségek optimalizálására”. Nem okoz nagy meglepetést az orosz kormányfő mondata, öröm az ürömben az ország közlekedési vállalatai számára, hogy az úgynevezett északkeleti átjárón hajózva, 8240 kilométerrel rövidebb az út, mint a Szuezi-csatornán keresztül. A norvég Tschudi hajózási vállalat cégvezetője pár éve elhangzott állítása szerint ezen az útvonalon rengeteg pénzt lehet megspórolni, hiszen 16 nappal megrövidül az útvonal időtartalma. Továbbá a jégtakaró olvadása nemcsak a hajózás egyszerűsödése miatt lehet hasznos egyeseknek, hanem a természeti kincsekben (földgáz- és olajiparban) utazók számára is új lehetőségekkel kecsegtet.

 

 

 

 

 

ATOMOT NEKIK!

Nehéz úgy a környezetvédelemről, és nem mellesleg az emberiségre káros hatásokról beszélni, hogy kikerüljük az atom – az energiaforrás, és nem az Észak-Korea-féle –, illetve a szabadkereskedelmi egyezmények kérdését. Előbbiben és utóbbiban is érintett Magyarország.
Az atomerőművek előnyei közé tartozik, hogy működésük során nincs káros gázkibocsájtás, kis mennyiségű hulladék keletkezik, elegendő uránkészlet áll rendelkezésre, relatív olcsóak a kiindulási anyagok és az energiatermelés, a szükséges hasadóanyagot a tüzelőanyagoknál könnyebben lehet tárolni és szállítani is, továbbá bárhol telepíthetőek.
Bizonyára a Magyar Kormány is számításba vette ezeket a támpontokat, amikor a Paks II. beruházás mellett döntött, továbbá, hogy 26 milliárd forintos hitelt bocsájt – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes közbenjárásával – Iránnak atomerőműre. Ezen állítást bizonyítja Süli János, Paks polgármesterének tárca nélküli miniszteri kinevezése, aki az atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért fog felelni. Mindazonáltal az atomenergiát nagy társadalmi ellenállás övezi. A Lehet Más a Politika (LMP) ellenzéki párt az elmúlt hetekben szüntelenül ostromolta a kérdést, népszavazásig vinné az ügyet, „döntsenek róla az emberek” alapon. A párt társelnöke, Szél Bernadett úgy nyilatkozott, hogy a paksi atomerőmű bővítése még az olimpiarendezésnél is kockázatosabb vállalkozás (a másik ellenzéki szereplő, a Momentum Mozgalom – amely az olimpia megakadályozásáért felelős – egyébként úgy látja, hogy atomenergia nélkül, rövid távon egészen biztosan nem képzelhető el Magyarország energiaellátása – írta meg az LMP-közeli Reflektor blog). Visszatérő kérdés, hogy kell-e hozzá állami támogatás, tehát hogy nemcsak az orosz állam által biztosított 10 milliárd eurós hitel, hanem a hazai adófizetők pénze is szükséges-e a megvalósításhoz. Ugyanakkor a Paks II. ellehetetleníti a megújuló energiaműveket az országban, mert a két rendszer nem nagyon fér el egymás mellett, ráadásul hosszú időre lehorgonyozunk az atomenergia mellett, mialatt a világ számos pontján energiaforradalom figyelhető meg. Külön aggodalomra ad okot, hogy a kormány nem hozta nyilvánosságra a döntést megalapozó hatás-, illetve megvalósíthatósági tanulmányt, így nem tudjuk, miért kerül ennyibe a beruházás, és akkor még nem beszéltünk az atomhulladék örökös problémájának megoldásáról. Az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ kutatója, Sáfián Fanni a Business Class Magazinnak elmondta, hogy több, az említett beruházást (Paks II.) kiváltó forgatókönyvet is megvizsgáltak számítógépes szimulációval, és arra jutottak, hogy egy úgynevezett rugalmas, megújuló forrásokra alapozó energiarendszert lenne érdemes használni, amelyhez hosszú távon egészségesebb környezet, munkahelyteremtés és csökkenő importfüggőség dukálna, ráadásul ez a nemzet pénztárcáját is megkímélné. Viszont az energiaforradalomban sem lehet teljesen megbízni: a Der Spiegel német lap hozta le a hírt, hogy az energiaforradalmár Németország sem tud még meglenni a hagyományos művek nélkül, mert a megújulók nem termelnek elég áramot. Az ország 2018-ra leállítja ugyan a szénbányászatot, ámde a továbbiakban is igényt fog tartani a hagyományos energiára, amelyhez a továbbiakban Kolumbiából importálja majd a szilárd tüzelőanyagot, de mindemellett rengeteg pénzt fordít a megújulók működtetésére. Ámbátor az atomnak nem csak a megújulók tesznek keresztbe: világszerte visszaesése tapasztalható az újgenerációs erőművek fejlesztéseinek, miután a 2011-es fukusimai balesetnek nyomán létrejött szigorúbb szabályozások és komplexebb technológiák hatására megnőttek a költségek – írta meg a Portfolio. A Nukleáris Világszövetség (World Nuclear Association) tanulmánya szerint 1998-ban egy új nukleáris kapacitás fejlesztési költsége kilowattonként 2.065 dollár volt, ez a szám 2015-re 5.828 dollárra rúgott. Egyébként sem „divatos” manapság ez az energiaforrás: az Unió atomerőműveiben összességében megtermelt energia mennyisége 2004 óta folyamatosan csökken, kivéve pár országban, köztük Romániában és Magyarországon – az Eurostat közelmúltban közölt jelentése szerint.

A teljes cikket olvassa el a Business Class Magazin KAPCSOLATÉPÍTŐK című lapszámában!
Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!