Vajon létezik ilyen jármű? Alighanem. Ugyanis áprilisban egy hajó rendületlenül úszik – immáron huszonöt éve fut ki a tengerre, és Titanicnak hívják. Ha erről a szóról mindenkinek James Cameron filmje ugrik be, jó úton jár, hiszen Budapest egyik legeklektikusabb filmfesztiváljáról van szó.

Idén huszonötödszörre rendezték meg a Titanic Nemzetközi Filmfesztivált, mely hat helyszínen zajlott párhuzamosan (Uránia Nemzeti Filmszínház, Ódry Színpad, Francia Intézet, Toldi Mozi, Art + Cinema, Kino). Ez a fesztivál mindig is a kevésbé ismert alkotók „low budget” filmjeire, a művészfilmekre koncentrált – ez idén sem volt másképp. „A sokszínűség és kíváncsiság továbbra is irányadó elvek voltak a Titanic válogatási folyamatában” – fejtette ki köszöntőjében Allan Sørensen, a fesztivál programigazgatója. A fókuszban – külön kategóriaként is sokak vágyott úti célja – Izland állt (a későbbiekben az Izlandi fókusz kategória két filmjét is bemutatjuk). Emellett még kilenc kategóriában vetítettek filmeket. A fesztivál szakmai zsűrijének tagjai Borbély Alexandra, friss Európa Filmdíjas színésznő; Dobos Tamás fotóművész, operatőr; valamint Török Ferenc filmrendező, forgatókönyvíró voltak. Gálavetítésként először volt látható Bogdán Árpád Genezis című filmje, a fesztivál nyitófilmjeként pedig a magyar közönség először tekinthette meg Wes Anderson (Utazás Darjeelingbe, A fantasztikus Róka úr, A Grand Budapest Hotel) kutyás-animációs filmjét, az Ezüst Medve-díjas Kutyák szigetét is. A filmről érdemes tudni, hogy egy beszélő kutyák posztapokaliptikus világában játszódó stop-motion animáció, amit Harlan Ellison sötét és erőszakos novellája, A fiú és kutyája ihlette. Anderson filmje sokak szerint eddigi legpolitikusabb alkotása, bővelkedik a társadalomkritikában, az írott műhöz képest azonban a rendező egy szeretetteljes felnőttmesét készített. A Kutyák szigetének főhőse Atari Kobajasi, a korrupt polgármester tizenkét éves nevelt fia. Mikor egy rendelet értelmében a képzelt japán város, Megaszaki összes kutyáját egy hulladéklerakóként használt szigetre száműzik, Atari egymaga indul apró repülőjén a szigetre, hogy megtalálja kutyáját. Ott egy falka eb segítségével vág bele a nagy kalandba. A filmet szerencsére feliratosan vetítik majd, hiszen az eredeti hangok között olyan nevek szerepelnek, mint Bill Murray, Edward Norton, Jeff Goldblum, Scarlett Johansson, Tilda Swinton vagy Frances McDormand. Zárófilmként pedig Sebastián Lelio alkotását, A rabbi meg a lányát tekinthették meg az érdeklődők. A chilei filmrendező egy csapásra világhírűvé vált, miután március elején az Egy fantasztikus nő című filmjéért megkapta a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat. Ez az alkotása 2017-ben készült, és első angol nyelvű mozija, amely egy elsőkönyves angol írónő, Naomi Alderman regényét viszi vászonra olyan főszereplőkkel, mint Rachel Weisz és Rachel McAdams. A nyitó- és zárófilmről a programigazgató úgy vélekedett, hogy „egyaránt a zárt gondolkodású társadalmak által megteremtett akadályok leküzdéséről szólnak, de bölcs emlékeztetőül is szolgálnak arra, hogy egyszerű válaszok nem léteznek.”

 

Idei kategóriák és filmek

 A Versenyben lévő filmek között találkozhattunk norvég (Árnyak völgye), német (LOMO – Egy blogger élete) török (Még), olasz–belga (Nico, 1988), dán–svéd (Egy sármos férfi), román–francia (Pororoca), angol–francia–német (Nem vagyok boszorkány), holland–norvég (Quality Time) és palesztin (Sara és Szalim viszonya) alkotásokkal is. A Nico, 1988 egy életrajzi film, amely a Velvet Underground egykori énekesnője és Andy Warhol múzsája életének utolsó két évét mutatja be. A LOMO – Egy blogger élete című német dráma egy elsőfilmes rendező, Julia Langhof filmje, amely egyszerre szól a mindenkori tinédzserről és a serdülők lélektanáról úgy általában, és a közösségi médiával együtt lélegző, mai Z generációs fiatalról, aki már az anyatejjel szívta magába az instagramos trükköket. A 2018-as válogatás fesztiválkedvencei különleges történeteket mesélnek el Belgium partjairól (Cargo), Szerbia és Kazahsztán komor valóságáról (Rekviem J. asszonyért; Szveta), egy disztópikus Lengyelországról (Adam varázsdoboza), egy szürreális Észtországról (November), valamint Ausztrália múltjának még mindig nyílt sebéről (Veszett vidék). Ez utóbbi ausztrál westernben a rendező, Warwick Thornton a kontinens koloniális és rasszista múltjával szembesíti a nézőt. Egy külön szekció Izlandi fókusz címmel a szigetország alkotásaiból válogatott. Látható volt a zabolátlan kilencéves lányról szóló A hattyú; az izlandi focicsapat felemelkedéséről szóló dokumentumfilm, A vulkán belseje, avagy az izlandi futball felemelkedése; egy szívsebészről és családjáról, valamint az őket behálózó drogkereskedőről szóló krimi, az Elégtétel; az Izland egyetlen komolyabb, nagy vihart kavart bűntényét vizsgáló Izlandi gyilkosok; valamint négy izlandi rövidfilm (Munda, Bálna-völgy, Fészek, Ártún) is. A Művész fókuszban kategória egyik része a rendkívüli tehetségű kanadai színésznőnek, Monia Chokrinak volt szentelve, itt kiemelendő az Éhezők című, játékos, kiszámíthatatlan és megindító zombifilm – az ő főszereplésével. De ezen kívül még levetítették a Képzelt szerelmek és A bőr alatt című filmjeit is. A kategória másik része pedig a belga rendezőpárosra, Hélène Cattet és Bruno Forzanira fókuszált. A Hullák a napon című thriller intenzív, őrült és színes filmes utazás, emellett látható volt a Bűverő és a Színes könnyek is. A Perzsa kincsek kategória az Asphyxia és a Lélegzet címeket viselő iráni drámákat kínálta, míg az Ázsiai szelek egy tajvani (Egy fiú meg az apja), egy kínai (Az élet könnyűsége) és egy indonéz–francia–malajziai–thaiföldi (Marlina, a gyilkos) filmet tárt az érdeklődők elé. A Sötét oldal kategória, azaz a Titanic hagyományosan legnépszerűbb szekciója idén mindössze három filmmel jelentkezett. A Bosszú című francia akciófilm kapcsán igencsak fontos a „női” jelző. Coralie Fargeat rendező- és írónő a rape/revenge alzsánerbe sorolt filmek listáját bővíti ezzel a filmmel, a megerőszakolt nők véres megtorlásának filmes hagyományait követi. A kategória másik két darabja még a portugál–arab–orosz–spanyol horror, Az elveszett lelkek erdeje; valamint egy brazil fekete komédia, a Kannibálok Egylete is. Ebben a kategóriában leginkább horrorisztikus, véres és morbid, ám kifejezetten érdekes filmek voltak láthatóak. Az Amerikai függetlenek kategóriájában megint csak három film volt látható. Az aprót megtarthatod című romantikus vígjáték két ember valószínűtlen szerelmi történetéről szól; a dokumentarista stílusú A rodeós című dráma pedig azt fejtegeti, hogy mihez kezd egy cowboy, ha nem ülhet többé lóra, és hogyan értelmezhető újra egy rodeós élete, aki egy súlyos sérülés következtében többé nem versenyezhet. A harmadik film, a Szellem/Világ pedig azért keltheti fel az érdeklődést, mert az Oscar-díjas Casey Affleck alakítja benne a gyászoló feleségéhez visszatérő, nemrég elhunyt férfi szerelmét. Habár Affleck a filmidő nagy részében egy lepellel van letakarva – játéka mégis lenyűgöző, „átüt a textilen”. Végül, de nem utolsó sorban a Titanic Dox kategóriában kizárólag dokumentumfilmet láthatunk. A SajátSzínház:Remake_Bodony egy magyar dokumentumfilm, amelynek rendezője a leginkább színházi alkotóként ismert Boross Martin. A film egy nagyon inspiráló művészeti program eredménye: egy egyutcás, bolt, kocsma, iskola és óvoda nélküli szegény faluban romák és nem romák együtt forgattak le egy filmet, közösen hoztak létre valami maradandót. A siklósbodonyi közösségi kezdeményezés elsődleges célja az volt, hogy az itt élő fiatalok ne lődörögjenek cél nélkül az utcán, hanem egy éven át legyen valami elfoglaltságuk, amelyet a későbbiekben esetleg kamatoztatni is tudnak.

Az Arcélek, útszélek című film idén a legjobb dokumentumfilm kategóriájában pályázott Oscar-díjra a francia újhullám egyetlen női rendezőjének, a most 89 éves Agnès Vardának és a harminchárom éves JR francia fotósnak a közös produkciója. Bár a film nem vitte el végül az Oscart, ez semmit nem von le az értékéből. Az Arcélek, útszélek ugyanis az idei Titanic Filmfesztivál igazi örömfilmje, garantálja, hogy a moziból kijövet jobban érezzük tőle magunkat. A szexértő válaszol című dokumentumfilm egy mumbai napilap szexrovatának népszerű, kilencvenéves tanácsadóját mutatja be. Az Amerikan Valhalla Iggy Pop és Josh Homme (Queens of the Stone Age) közös, sivatagi zenélését mutatja be, a RocKabul pedig egy dokumentumfilm Afganisztán első heavy metal zenekaráról. A Megszállás 1968 című dokumentumfilm egyik rendezője a magyar Dombrovszky Linda. Az orosz–lengyel–német–bolgár–magyar koprodukció az 1968-as eseményeket dolgozza fel; azokat az történéseket, melyek a Varsói Szerződés csapatai által megszállt Csehszlovákiában történtek a hadseregekkel.

A teljes cikket olvassa el a Business Class Magazin ROBOTOK ÉS EMBEREK című lapszámában! Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!