Home»Kult»Versek, de kinek? – A magyar költészet napja 2018

Versek, de kinek? – A magyar költészet napja 2018

1
Shares
Pinterest Google+

Április 11-én – József Attila születésnapja mellett – az egész magyar költészetet ünnepeljük. Ha nem is olvasunk nap mint nap verseket, illetve nem járunk gyakran felolvasóestekre vagy kötetbemutatókra, ez a nap kiváló alkalom arra, hogy mindezt megtegyük. Aki szemfüles volt, és kitartóan keresgélt, az 2018-ban is számos programot találhatott magának. Jómagam délután vettem be magam a fővárosba, a felhozatallal kapcsolatban vegyes érzéseim voltak – a következő hasábokon az olvasók ezekből az élményekből kaphatnak ízelítőt.

A magyar költészet napját 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi estekkel, könyvbemutatókkal és költő-olvasó találkozókkal tisztelegnek a magyar líra előtt. A rendezvényeken általában klasszikus és kortárs költők versei egyaránt szerepelnek. Budapesten idén ez inkább a kortárs költészet népszerűsítésére irányult elsősorban, ami figyelemre méltó és fontos cél. Persze csodákat tenni nem lehet, nem fog mindenki rögtön a kezébe kapni egy Szabó T. Anna-kötetet, sőt azt hiszem, hogy úgy általánosságban leszoktunk a versek olvasásáról, legyen az akár Petőfi Sándor, József Attila vagy Závada Péter. Ennek szellemében a programok sokkal inkább célzottan a kortárs költészet iránt érdeklődők szűk rétegét szólították meg. Ugyanakkor biztató, hogy többen igyekeztek azok számára is verseket kínálni, akik nem indultak el otthonról. A Klubrádióban félóránként olvastak fel verseket, a Kossuth Rádió pedig teljes egészében, 10-től 22 óráig közvetítette az Akvárium Klubban megrendezett Versmaratont. Idén nagyon hiányzott az a „hagyomány”, hogy Galkó Balázs színművész reggeltől estig felolvassa József Attila összes (!!) versét. Ismétlem, az összeset, időrendi sorrendben, zsengéktől az Íme, hát megleltem hazámat…-ig. Inkább szerény olvasói véleményem, mintsem tudományos megállapításom, hogy a választás azért esett őrá, mert a József Attila Összes az a verseskötet, amelynek minden darabja képes egy állandó minőségi színvonalon maradni. A költő mindegyik versében találni valami olyat, ami megfog bennünket. Egy költői képet, egy sort, egy nevet, egy igét, egy jelzőt, bármit. Mindez Galkó Balázs jellegzetes hangján egészen különleges élmény. 2014-ben ezt az eseményt az Írók Boltjában tartották meg, 2017-ben a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol már zenei aláfestéssel olvasott a színművész. A zenészek (pl. Gerendás Péter, Dés László, Szakcsi Lakatos Béla) óránként váltották egymást. Idén azonban sehol nem találtam a programot (lehet, hogy vidéken volt?). A maratoni felolvasóest azonban 2018-ban sem maradt el – csak nem József Attila volt terítéken.

A költő felolvas, a közönség álmos – Versmaraton 2018, Akvárium Klub

 Ez a maraton is már-már hagyománynak tekinthető, hiszen nyolcadik alkalommal rendezik meg. A Versmaraton a Magyar Írószövetség, a Magyar Napló Kiadó és a közmédia közös rendezvénye, melyet idén reggel 10 órától este 22 óráig rendeztek meg a budapesti Akvárium Klub VOLT Lokál helyszínén. Az apropó, a költészet napja mellett, Az év versei antológia volt, mely idén immár tizenhetedik alkalommal jelent meg a Magyar Napló kiadásában, Zsille Gábor szerkesztésében. Az antológiák nagy kérdése, ki olvassa manapság őket, előnye, hogy talán mindenki megtalálja benne a kedvenc versét, hátránya, hogy van egyfajta „vegyesvágott” jellege, tehát szinte minden és mindenki belekerülhet, aki magyarul ír verset. Talán mindez túlzás, hiszen Zsille Gábor a Versmaratonon is azt hangsúlyozta, hogy az antológia versei a szakmai minőség alapján lettek kiválasztva, szó sincs politikai hovatartozástól. Persze szomorú, hogy ezt az MTVA-feliratokkal körülhatárolt kis színpadon tényleg ki kell hangsúlyozni. És még így sem lehetünk biztosak abban, hogy igaz. Az eseményre körülbelül 16 óra 25 perckor érkeztem meg. Azt érdemes tudni, hogy óránként váltakoztak a beszélgetés moderátorai, akik mindig öt-öt költővel beszélgettek. Az antológia száz szerzőjéből ötvennyolc jött el az eseményre és olvasott fel. Megérkezésemkor a hét-nyolc soros kis nézőtér eléggé foghíjas volt. A színpadon hat ember üldögélt kényelmes fotelekben: Mezey Katalin, Miklya Zsolt, Payer Imre, Péntek Imre, Serfőző Simon, és a moderátor, Beslin Anita. A nézők zöme a nyugdíjas korosztályból tevődött össze, kicsivel később egy-két fiatal is megjelent. Sajnos néhány perc után rá kellett jöjjek, hogy Beslin Anita moderátornak, az MTVA szerkesztő-műsorvezetőjének finoman szólva mézes-mázos és affektáló, mímelten grimaszoló stílusa, töretlen lelkesedése, semmitmondó hozzászólásai és nyilvánvaló hozzá nem értése hamarosan azt fogja elérni nálam, hogy ne maradjak sokáig a rendezvényen (végül maradtam, mert a következő, 17 órás blokkban már más volt a moderátor). Amikor tehát megérkeztem, éppen ez a beszélgetés zajlott: a moderátor feltett két-három kérdést mindegyiket szerzőhöz, és ezután következtek a felolvasások. Ez a forma önmagában álmos hangulatot teremtett, eszembe jutott, hogy mennyivel élettelibb, ha egy színész (pl. Galkó Balázs) olvas fel verseket. Ezzel nem a költőket szeretném minősíteni, egyszerűen csak azt mondom, hogy verset felolvasni is egy külön szakma. A költőknél ez hol működik, hol nem.

A beszélgetős részben Miklya Zsolt a lírát és az imádságot állította párhuzamba, és úgy fogalmazott, hogy a líra önmagunk újrafogalmazása, újragenerálása, s ha ez megtörténik, a vers el is érte a célját. A vers élni akar, menni akar a saját útján, és ehhez elengedhetetlen a költő versében való hite. A beszélgetős rész utolsó szakaszánál jártunk már, a felolvasások következtek. Mezey Katalin (Oláh János költő özvegye, Lackfi János édesanyja) háborús verseit olvasta fel; Péntek Imre verseiben a „szózsonglőrködés” és a nyelvi játék kapott nagy szerepet; Payer Imre versét a Tokaji Írótábor borospincéjének atmoszférája ihlette. Serfőző Simon nem kommentált, csak felolvasott, a kérdésekre sem válaszolt – jól tette.

A teljes cikket olvassa el a Business Class Magazin ROBOTOK ÉS EMBEREK című lapszámában! Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!

Előző cikk

KÖZÖS EGYEZTETÉS MENTÉN HALAD A LIGET PROJEKT

Következő cikk

A stílusos és boldogító igen nyomában