Nehéz úgy Magyarországon környezetvédelmi aktivizmust építeni, hogy nem lehet önkénteseket alkalmazni – számol be Dömölki Judit és Takács Emőke, akik az Európai Szolidaritási Testület berkein belül olasz partnerekkel igyekeznek tisztábbá tenni a Pó, illetve a Duna folyókat. A VisPO projekt munkatársaival a szelektív hulladékgyűjtésről, a szervezet működéséről beszélgettünk, valamint arról, hogy miért lenne érdemes a fiataloknak a karrierjük megkezdése előtt társadalmi, és nem diákmunkában dolgozniuk.

Nézik a labdarúgó-világbajnokságot?
Dömölki Judit: A vége felé majd a jó mérkőzéseket szívesen megnézem.

Mi jut eszükbe az olasz és a magyar nemzet hallatán? Egyik ország sem jutott ki a tornára.
J.: A foci viszonylatában kérdezi?

 

Természetesen nem, hiszen ezt a két nemzetet érinti a tevékenységük, de térjünk is át az Európai Szolidaritási Testületre (ESC, European Solidarity Corps). Hogyan kerültek a szervezet kötelékébe?
J.: A testület azzal foglalkozik, hogy 18–32 év közötti fiataloknak önkéntes munkát tesz lehetővé. Ha valaki csatlakozni szeretne valamilyen kezdeményezéshez Európában, akkor a szervezeten keresztül ezt megteheti, illetve ha vannak olyan projektjei, amelyek önkéntes munkára épülnek, akkor megtalálhatja a hozzá tartozó képviseleti szervet, szervezetet.
Takács Emőke: Teljesen véletlenül kerültünk velük kapcsolatba: az ERI (European Research Institute) esetében a LIFE programon keresztül (az Európai Unió környezetvédelmi alprogramja – a szerk.) volt arra lehetőség, hogy a szervezet munkatársai az ESC-n keresztül támogassanak projekteket. Magyarországon ez nem annyira ismert, ezért nagyobb esélyünk volt bejutni. Az Európai Szolidaritási Testület számos területet fed le, amelyek nem kizárólag a környezetvédelmi akciókban való részvételt serkentik, hanem olyan önkéntes munkákra sarkallja a fiatalokat, amelyek összhangban állnak a testület küldetésével és alapelveivel: így a befogadó társadalom alakítása, a kiszolgáltatott emberek támogatása és a társadalmi kihívások kezelése, mint amilyen a környezetvédelem is.

Milyen környezetvédelmi pályázatokkal lehet találkozni a szervezeten belül?
J.: Sokfélével, többek között élőhely- és kulturálisörökség-védelemmel. Mi egy előkészítő jellegű pályázaton indultunk.

Ez mit jelent? 3–4 év?
E.: Körülbelül, igen. Áltálában 8–9 éves projekteket támogatnak, amelyekben akkor lehet eredményeket elérni, ha a pályázó hosszú távú komplex tevékenységet végez. Szerintem az ESC azért került be ebbe a rendszerbe, mert Európában ennek még nincs nagy kultúrája, ellentétben az Egyesült Államokkal, ahol a fiatalok valamilyen formában részt vesznek önkéntes tevékenységben az iskola elvégzése után. Azt szeretnénk, hogy itt is induljon el a fiatalok esélyteremtése, hogy ha nem tudnak azonnal elhelyezkedni, mégis kapjanak lehetőséget a tapasztalatgyűjtésre és az értékteremtésre a szakmájukon belül.
J.: Nyugat-Európában ennek azért nagyobb kultúrája van, mint Magyarországon. Senki sem ismeri, nem jellemző, nem gondolkodnak ebben a fiatalok. A hollandok vagy az északi népek nagyon gyakran elmennek például Dél-Amerikába azért, hogy fél éven keresztül valamilyen önkéntes, jótékonysági, esetleg környezetvédelmi tevékenységet folytassanak. Ezeknél nem a fizetség, hanem a tapasztalatgyűjtés és a kapcsolatépítés a fontos.
E.: Magyarországon pont ellentétes a helyzet, mert nem a fiatalok, hanem az aktív vagy nyugdíjas korúak önkénteskednek.

Pedig ez egy jobb alternatíva lehetne az értelmetlen és megterhelő diákmunkák helyett. Könnyű pályázatot nyerni ezekben a rendszerekben?
J.: Nem, mert pályázni sok munkával jár, de bárki megpróbálhatja, csak nagyon nagy a konkurencia, ezért a pozitív elbírálás aránya nem olyan nagy.

Hány pályázatot nyújtottak be?
J.: Tavaly tizenötöt különböző fórumokra. Mindegyikből tanultunk valamennyit. Vannak hasonló témák, tematikák, szóval nem tekinthető kárba ment munkának egy elutasított pályázat.
E.: De mindig nagy csalódás, mert az ember a szívét-lelkét belerakja egy ilyen pályázati anyag összeállításába.
J.: Már alig várod, hogy megvalósíthasd az ötletedet, és eleve nagyon hosszú az elbírálási időszak, úgyhogy öt hónapig semmi sem történik.

Csak környezetvédelemben gondolkodnak?
E.: Tavaly 17 projektünk volt. A mi gondolatvilágunkat az oktatás és a gondolatformálás, illetve a társadalmi szereplőkkel való közös tudományalkotás, szakmai kifejezéssel a science with and for society jellemzi. Nem hiszünk abban, hogy a tudás megállapítható. Abban hiszünk, hogy alakítható, és hogy ez valóban alkalmazható legyen, ahhoz közösen kell megteremtenünk a feltételeket. Sajnos számos pályázaton nem nyertünk, de ez arra buzdít minket, hogy ezen a tudományos területen tovább gondolkozzunk. Próbálunk oktatási területeken publikálni, és úgy néz ki, hogy érdeklődnek a téma iránt, ráadásul az egyén és az Európai Unió szintjén is van erre igény.

Van arról információjuk, hogy Magyarországon a fedélszervekhez mennyi pályázat fut be?
E.: Erről elég pontos kimutatások vannak minden országban minisztériumi szinten. Ők folyamatosan szerveznek tájékoztatási és információs napokat, ahová meghívják a hazai nyertes projektgazdákat is, és ezeken keresztül próbálják pályázatra buzdítani a mindenféle más szervezeteket.

Mennyire nehéz Magyarországon környezetvédelmi aktivistaként érvényesülni?
J.: A környezetvédelemmel, különösen a mi projektünkkel az a probléma, hogy a vízben található szennyeződésekkel foglalkozunk. A vízügy a Belügyminisztériumhoz tartozik, viszont a szennyeződésügy az eddigi Földművelésügyi Minisztériumhoz tartozott. Így elég nehéz eredményeket elérni.
E.: Ahogy a vízügyhöz fordul az ember, továbbirányítják, hogy ez hulladéktéma, onnan megint csak elküldik, mondván, hogy ez pedig víz. Továbbá van egy ennél sokkal bonyolultabb probléma is. Ugyanis nem a fiatalok gondolkodásmódjával vagy hozzáállásával van a baj, mert azért lehet őket mozgósítani. A fő gond inkább a hazai szabályozási környezet. Európai szinten ezt nagyon támogatják, viszont Magyarországon az önkéntesek alkalmazását nagyon komoly kritériumokkal szabályozzák. Ha az intézmény nem állami, akkor általában nehézségekbe ütközik, ha egy társadalmi cél érdekében önként próbál embereket buzdítani. Ettől eltekintve, vagy következő lépésként mi alapvetően próbáljuk ösztönzően kommunikálni az önkéntességet, próbálunk olyan témákat kiválasztani, amelyekben ténylegesen érdekeltek a fiatalok.
J.: De alapvetően nem gondolkodnak ebben. Nincs olyan réteg, amelyik önkéntes munkákat keresne. Nem alternatíva számukra.

Azt gondolják, hogy értelmetlen az egész, mert nem kapnak pénzt érte?
J.: Igen. Nagyon érdekes, mert rengetegen fizetnek azért, hogy tanulhassanak. Sokan választják a fizetős képzéseket a diploma megszerzése érdekében. Az önkéntes munkát nem azonosítják azzal, hogy ez is egy tudásszerzési lehetőség.

Ha egy magyar diák szeretne önkénteskedni a testületen belül, akkor azt nagyon könnyen meg tudja tenni? Csak regisztrálnia és jelentkeznie kell?
J.: Igen. Utána válogathat a felkínált lehetőségek közül. Ezen a platformon találnak egymásra a munkát adni és kapni vágyó felek. Ugyanakkor a szervezeteknek komoly kritériumoknak kell megfelelniük, nem kereshet akárki önkénteseket.

Már párszor utaltak az elnyert projektre, a VisPO-ra.
J.: Három partner van benne: két olasz és egy kisebb kutatószervezet, az ERI Hungary – European Research Institute (Európai Kutatóintézet – a szerk.), amelynek mi is tagjai vagyunk.

Mit kell tudni a kezdeményezésről?
J.: Abba próbáljuk bevonni az átlagembereket, hogy miképpen tudnak a környezet tisztaságáért tenni. Abban mindenki egyetért, hogy nem jó, hogy ennyi műanyag hulladékot termelünk. Ezt lehet szabályozni vagy a gyártói részről orvosolni, de fontos a lakosságot is megszólítani, és tudatosítani az emberekben, hogy őrajtuk is múlik. Azt vettem észre magamon, hogy már nem esik jól bedobni egy műanyag poharat a kukába. Jobb szeretném inkább szelektíven gyűjteni. Persze az is egy jó kérdés, hogy mi történik utána a hulladékkal.
E.: Az unió kihozott az év elején egy stratégiát, amely túlmutat a szívószálakon, mert minden műanyagra vonatkozik. Első körben a gyártók oldaláról fognák meg a kérdést, ami rettentő fontos dolog. Gyártó, kereskedő, fogyasztó: ez a három komoly szereplő van ebben a témában. Megállapították, hogy a csomagolóanyagok teszik ki a keletkező műanyag hulladék nagy részét. Tervezés, előállítás, használat, újrahasznosítás kulcsszavak mentén próbálnak megoldásokat találni. 2030-ig jelentős változást szeretnének elérni, alapvetően szemléletformálással.
J.: Azt is kimondták, hogy 2030-ig legyen minden műanyag csomagolóanyag újrahasznosítható vagy lebomló.
E.: Ez egy rendkívül nagy innovációs tevékenységet fog elindítani a gyártók körében, a gazdaságnak lesz egy új iránya.

A teljes interjút olvassa el a Business Class Magazin ZÖLDÜGYEINK című lapszámában! Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!